A megtévesztés őszintesége [ChenBaek] 29. Fejezet

Sziasztok ^^ Meghoztam az új részt, amiben a fiúk végre randira mennek *-* Semmi extra, kis aranyos rész, de remélem, azért tetszeni fog Nektek, kellemes olvasást hozzá ^^

29. Fejezet

Jongdae

Fancsali arccal billent a fejem oldalra, majd ismét megpróbáltam megfésülködni, csak ezúttal már a saját ujjaimmal, nem a fésűvel. Meg némi vízzel. Kész katasztrófa volt. Hogy a picsába aludhattam el a hajam? Pont most?!

- Baszódj meg! - csattantam fel idegesen és a tükörnek vágtam a fésűt. Enyhén frusztrált voltam. 

Baekhyun látott már pizsamában, széttúrt hajjal, volt, hogy végül is ő csinálta, csipás szemekkel, szóval nem kellett volna adnom magamra, de bassza meg, nagyon adni akartam magamra. Ha randikról volt szó, nem szoktam készülni. De most… Talán előszedtem az ősrégi parfümömet a fiókból. Megeshet, hogy visszanyúltam a tinédzser Jongdae emlékeihez és tettem fel némi sminket. Erre vehetek sapkát, mert a nyomorult hajam nem képes normálisan állni!

- Ohh, csak nem szerelmet érzek a levegőben? 

- Parfümnek hívják, Chanyeol - morogtam bosszúsan. Fél szemmel végigkövettem, ahogy az ajtófélfának dőlt és már számoltam magamnak, nehogy felhúzzon. Elég csípős hangulatban vagyok, mint látható.

- Én szerelemnek hívom inkább. Elvégre Kim Jongdae nem készül soha, semmire. Pláne nem randira. Bár a haj-

- Ha megjegyzést mersz tenni a hajamra, beléd vágom a borotvám!

- Jesszus, oké! - nevetve emelte maga elé a kezeit egyfajta védekezésképp is. - Azok után, hogy péntek reggel arra jöttem vissza, hogy te az én ágyamban alszol, Baekhyun meg nincs sehol, azt hittem, baj van. Aztán láttam, hogy csókokat dobál neked a könyvtárban egész délután. Felkavaró élmény volt - Nekem mondod? Szerinted akkor én mit éreztem?

Tény és való, hogy előtte Baekhyun figyelmeztetett üzenetben, hogy számítsak erre, műsort akart adni az anyjának. Vagy mi. De akkor is! Azt írta, hogy szaftosat akar adni neki. Nem tudom, mi volt benne a szaftos. Inkább félelmetes volt. Megrázó. Lesújtó. Igazából mind egyszerre.

Baekhyun

Felhorkantottam és zsebre csúsztattam a mobilom. A legjobbkor, ugyanis alig álltam fel, Jongdae már ott is volt a kollégium ajtajában. Anyám kitartóan igyekezett, hogy elérjen. Vagyis, hogy elérje, ne lehessek Jongdae-val. A testvéremet is rám uszította. Családi ebéd a bátyáméknál? Meg a faszomat!

- Szia! - köszönt Jongdae alig hallhatóan, miközben megigazította a baseball sapkáját. Összeszedtem minden bátorságom és miután elé léptem, odahajoltam hozzá egy apró csókért. Megkönnyebbülten engedtem el magam, mihelyst viszonozta, féltem, hogy esetleg távolságtartóbb lesz a történtek után. Asszem, tisztáztuk a dolgokat, de azért Jongdae-t úgy ismertem, hogy még akkor is figyelmes lenne velem szemben, ha én ugranék rá. Nem mintha rá akarnék ugrani!

- Arra gondoltam, hogy… Szóval, khm, amúgy… Öhm… Igazából… - Kész vicc, ha Jongdae-ról van szó, tényleg elfelejtek beszélni!

- Nem találtál ki semmit, igaz? - szórakozottan pillantott rám a sapkája alól, ajkain a már rég látott, aranyos, macskás mosolyával. Akkor már most jól mulat ezek szerint. Ez király. Csak ennyit szeretnék mára. Jongdae jókedvét.

- Hát… Nem - nyögtem ki végül rákvörösen. Nem igazán volt tapasztalatom randikban. Mármint… Tudjátok, igazi randikban. Az exemmel mi maximum kajálni jártunk el puccos éttermekbe, esetleg még az elején moziba, piknikezni, ilyesmi. De azok inkább… Látszat dolgok voltak, így visszagondolva. A szüleinknek, az egész francos gazdag közösségnek. Valószínűleg többet szexeltünk, mint randiztunk.

- Akkor menjünk, aztán lesz valami! Gyere! - és kézen fogott. Hülye ötlet volt ilyen vastagon öltözni, mindenem lángol. Mindenem!

Jongdae

December közepén randira menni talán nem a legjobb. Első randira. Egyébként is kínos és a lehetőségek gyorsan csökkennek, ahogy tudatosul az emberben, a kinti programok esélytelenek. Én azért még trikót is vettem negyedik rétegnek. Meg két pár zoknit. Hát ha Baekhyun tartja magát a zakkant énjéhez és kintre tervezett. Gondolhattam volna, hogy semmit sem tervezett. Nem szokása. 

- Sosem láttam még karácsonyi vásárt.

- Nem? De… Az hogy lehet? - meghökkenve pislogtam rá, majd arra felé pillantottam, amerre ő is. A busz viszonylag kényelmes tempóban haladt, nem volt nehéz megtalálni, merre nézett. - Ezt orvosolni kell!

Fürgén nyomtam rá a megállásjelzőre, közben Baekhyun karja után kaptam és magam mellé húztam. Otthon, az én kis városkámban, ilyenkor mindig mindenféle királyság van, ételek, tárgyak, ajándékok. Hangulat. A hangulat valami… Varázslatos. Mint már mondtam, nem zavar, hogy vidékről származom, egy szerényebb családból, de bevallom, az év legnagyobb százalékban dögunalmas. Ugyanakkor ilyenkor mindig felértékelődik. Hiányzik a meghitt, családias légkör.

Baekhyun elég elveszetten kémlelt körbe a tömegben és nem sokkal később éreztem, hogy a kezem után tapogatózik. Inkább hagyjuk, hogy először hol taperolt le véletlen...

Otthon sosem fogtam nyilvánosan az éppen aktuális barátom kezét, villámgyorsan terjedtek a pletykák és rajtam kívül kurvára titkolta mindenki ott, hogy meleg. Mondtam, tuti vonzom ezeket. Minseokkel is ez volt. Nem mintha én annyira közszemlére akartam volna tenni. De szarul esett a legtöbbször. Ezért is képedtem el, hogy Baekhyun milyen könnyedén kulcsolta össze az ujjainkat és vont szorosan magához. Műsor az anyjának az egy dolog volt, ám ez… Nagyon meglepsz, Baekhyun.

Baekhyun

Annak ellenére, hogy Jongdae hozott ide, nem erősködött semmi kapcsán. Hagyta, hogy arra menjünk, amerre én szeretnék. Fingom se volt, mit akarok, csak mentem előre az emberáradatban, őt pedig vonszoltam magammal. Az összefont ujjaink által. El se tudom, mondani, milyen jól esett a kezét fogni. Noha hideg volt, tagja egyáltalán nem volt az, sőt kellemes melegséget árasztott magából. Néha elkaptam, hogy valaki érdekesen néz ránk, ilyenkor azonnal zavarba jöttem, de aztán sietve el is hessegettem. Leszarom, nem érdekel.

Arra számítottam, hogy kérdezősködni fog arról, hogy miért nem jártam még soha karácsonyi vásárban, azonban nem tette, csak szótlanul nézelődött mindenfelé. Egyszer láttam, hogy az egyik stand felé bámul nagyon, így afelé indultam, úgy se tudtam, hogy én mit akarok, akkor legalább ő hagy vehesse meg azt, amit csak szeretne. 

- Ez rád hasonlít - kuncogva dugott az orrom alá egy porcelán figurát, mire álsértődötten fordultam el. Nem is! - Megveszem! Úgy sincs nagyon a koleszban semmi személyes tárgyam. 

Félrehúzódtam, amíg fizetett és őszintén szólva, én nem terveztem venni semmit, de amikor észrevettem egy édes, faragott macskát, nem bírtam ellenállni. Kísértetiesen hasonlított Jongdae-ra. Sunyiban vettem meg és rejtettem el a kabátom belső zsebébe. Nos, jelenleg nincs hova kitennem, akár hajléktalanként is hivatkozhatnék magamra, de majd csak lesz valami.

- Együnk valamit, úgy is mindjárt ebédidő!

Jongdae

Reggel az idegességtől képtelen voltam enni, így eléggé éhes voltam már. Ez nem a szokásos gyomorgörcs volt. A kamus. A menten rosszul leszek. Ez a randira megyek a sráccal, akibe szerelmes vagyok gyomorgörcs volt. Ez már jobban tetszik.

- Van valami, amit szeretnél enni? - ahhoz képest, hogy Baekhyunnak rendszerint szófosása van, ma nagyon kussol. Lassan már harapófogóval kell kiszednem belőle mindent. Mint például azt, hogy mit akar enni.

- Öhm… Hát…

- Sokféle van - és sorolni kezdtem, cseszett hosszan. Figyelt, láttam rajta, de a jó istennek sem nyögött ki semmit. Semmit az égegyadta világon. Alapvetően türelmes típus vagyok. Mégis csak Chanyeol szobatársa vagyok már harmadik féléve. Viszont most erősen vissza kellett fognom magam és nem kiakadni. Nem azért, mert csöndben volt, hanem mert… Rohadtul frusztrált, hogy úgy éreztem… Nem jó neki. Itt. Velem. Nem úgy festett, mint aki jól szórakozik, pedig ez egy randi. Mindkettőnknek jól kéne éreznie magát. 

Összeszorult a torkom és félbehagytam a felsorolást, ahogy tudatosult bennem, hogy talán mi nem is működünk, sehogy sem, ha nem valami vérciki helyzetben vagyunk, vagy ha nem egy elbaszott hazugság közepette. Vagy nem tudom… Nem… Vonzódik hozzám. A nyugis Kim Jongdae-hoz. A szarság nélkülihez. Ahhoz, amelyik csak le szeretne diplomázni, azt követően egy fasza helyen elhelyezkedni és szerezni egy szép, otthonossá tehető lakást. A valódihoz.

Döbbenten kerekedett el fekete szempár, ott a vásár kellős közepén ragadta meg két oldalt az arcom és hajolt oda, hogy megcsókoljon. És ez nem egy ártatlan kis puszika volt. Oh, nem! Hanem egy olyan, amitől egy pillanatra megrogytak a lábaim és még a világ is megszűnt létezni. 

- Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy keresed a szavakat azzal kapcsolatban, hogy mit mondj nekem? - a hangzavarban alig hallottam a kérdést, de mikor folytatta, rájöttem, hogy nem az volt a lényeg. - Asszem, nálam az a jel, ha nem tudok megszólalni.

Baekhyun

Jongdae hitetlenkedve csillogó íriszei, majd elpirult orcái magukért beszéltek. Mosolyogva csúsztak a kezeim először a nagy, vastag sáljára, azután végigsimítva a karján, megfogtam a kezeit. Igaz, hogy az anyám megbotránkoztatása céljából élveztem mutogatni magam Jongdae-val, de ez most nem azért volt. Nyilván. Igazából most már kicsit zavarban vagyok.

Ahogy Jongdae hangja elhalt, kiült minden az arcára. És ez nála nagy szó volt. Bár legtöbbször egészségtelenül nézett ki, mégis folyton mosolygott és igyekezett jókedvű lenni. Mindig vigyázott rá, hogy ne fedjen fel többet, vagy inkább semmit, a fájdalmából. Az emberek nagyon nehezen tárják ki magukat mások előtt. Saját tapasztalat.

Halványlila gőzöm sem volt, mit mondhatnék neki. Mint általában mindig. Úgyhogy inkább megcsókoltam. Itt, a tömegben. Nem gondolkodtam. Szokásomhoz mértem. A szavaimon sem. És pont ezért volt jó. Szerintem, ha Jongdae-ról lesz szó, soha nem fogok tudni összetenni egy normális mondatot ilyen helyzetben.

Gyengéden húztam magammal az egyik kis bódé felé. Felfigyeltem rá, hogy az egyik kajánál izgatottabban csengett a hangja, így sejtettem, hogy mit szeretne enni. És Jongdae nem sűrűn éhes!

- Áldja az ég, van pia is! - megkönnyebbülten nyögtem fel és már kértem is gyorsan egyet. Kettőt. Az enyém lesz a második is. Magamhoz kell térnem.

- Alig múlt dél! - mordult fel Jongdae felháborodottan és megpróbálta kivenni a kezemből az elsőt, aztán a másodikat is. Nem kifejezetten viaskodtunk és… De viaskodtunk. Szóval semmi meglepő nem volt abban, amikor az italok a kabátomon landoltak. Ez még tuti a zavarunk utóhatása volt. - Baszki, bocsi!

- Nincs gond, nyugi - a zsebkendő nem tudott segíteni a dolgon és némi idő után kezdett most már tényleg hajléktalan szagom lenni. Nem lenne túl jó a nap további részében alkoholistának tűnni… - Öhm, a kolesz innen messzebb van, mint a házunk és… Ha-Hazajössz… Velem?