Sziasztok :) Kipihenten, újult erővel tértem vissza a LayChen új részével,
amiben Chen végre elhatározásra jut, Chanyeol megmutatja kevésbé kedves oldalát
és Lay… Nos, Lay még mindig nem tudja, hogy mi legyen. Áhh, nem vagyok az a
romantikus alkat, de úgy érzem, a rész elején kissé folyik a nyál :D Na,
mindegy, kellemes olvasást ^^
Nagyon jól esett, hogy mikor hazajöttem több, mint ezer megtekintéssel több
volt a blogon, azoknak, aki meg írtak nekem még inkább hálás vagyok. Köszönöm
^^
26. Fejezet
Yixing
Iszonyatos fejfájásra ébredtem fel, mikor megszólalt
az ébresztő és először nagyon nem vágtam hol is vagyok, de aztán leesett, a
kolesz szobában. Komolyan annyira beittam, hogy még az sem akar beugrani hol
is vagyok? El se hiszem, hogy ez megtörtént velem...
- Jó reggelt! - azt hittem lezuhanok az ágyról mikor
meghallottam Chen hangját közvetlenül mellőlem. Ijedten pillantottam rá,
viszont ő úgy tűnt kifejezetten jól szórakozik. - Mozgás, vagy elkésünk
táncról! - próbáltam összetenni, hogy most mi van, így csak bambultam rá, amit
ő megunt és átmászott rajtam. Azonnal elkaptam a kezét és visszahúztam, de nem
bírta megtartani magát a hirtelen jött rántástól, így rám esett. Elvörösödtem,
ahogy tudatosult bennem, hogy csak egy alsógatya van rajta és rajtam is.
- Most… Most mi van? - nyögtem ki végül nagy nehezen,
mire elnevette magát.
- Hát nem is emlékszel? Ez most nagyon szarul esik… -
szája széle lekonyult, de szemeiben látszódott, hogy nagyon is jól mulat. Agyam
gyorsan pörögni kezdett és lassan eszembe jutott pár dolog. De azt tuti
álmodtam! Kizárt, hogy…! Félve néztem rá mikor nagyon sok minden
visszajött és mintha csak erre várt volna; teljesen rám nehezedett, majd egy
olyan csókot nyomott ajkaimra, amitől egy pillanatra még azt is elfelejtettem,
hogy mi a nevem.
- Mi? - csak ennyire futotta utána, semmi többre.
Zihálva meredtem rá, miközben ő láthatóan még mindig kurva jól szórakozott. Én…
Most tényleg mi a franc van már?! Mi most… Mi a fasz van? Igen, tegnap este
elmondtam neki, hogy érzek iránta, de utána eléggé képszakadás minden. Csak nem
feküdtem le vele úgy, hogy semmire sem emlékszem belőle! Azért az… Mégis milyen
lenne már?
Jongdae
Őszintén bevallom, olyan kurva jól szórakoztam Lay
totálisan elveszett fején, hogy az szavakba önthetetlen. Szegényen látszódott,
hogy nagyon elveszett, nem ért semmit, én meg nem akartam megvonni magamtól a
lehetőséget, hogy így láthassam. És kibaszott édes volt az értetlen
tekintete.
- Lay… - súgtam csöndesen a nevét. - Ez-Ez tényleg
nagyon rosszul esik… Most miért vagy ilyen? Nem emlékszel a tegnap éjjelre? -
ahogy néztem Lay tanácstalan és döbbent fejét, képtelen voltam tovább
visszafogni magam és hangosan felröhögtem. - Bocs, de… Istenem, látnod kellett
volna magad!
- Baszd meg, Chen! - idegesen vágott mellkason, mire
köhögni kezdtem és fájdalmas nyöszörgések közepette simogattam meg a
bántalmazott testrészemet. - Néha igazán tudhatnád, mikor kell komolynak lenni!
- Jól van már! Bocsánatot kértem, nem?
- Te meg a bocsánat kérés… - morogva tolt el magától,
majd kikászálódott az ágyból. Zavartan állt meg a két fekvőalkalmatosság között
és csak nézelődött jobbra-balra. Mosolyogva figyeltem, ahogy egyre jobban
elpirul és… És kibaszott jó érzés töltött el, hogy az enyém volt. Oké,
nem jártunk hivatalosan vagy bármi, de azok után, hogy mindketten ugyanúgy
érezünk a másik iránt, csak idő kérdése volt. Még úgy is, hogy nem vagyok az a
típus aki, kapcsolatot ápol, Lay-jel mindenképp megpróbálnám.
- Én… Öhm… Elmegyek zuhanyozni, mert… Mert elég büdös
vagyok… - motyogta, majd megfordult, hogy a fürdőszoba felé induljon, de
megbotlott a lábában és majdnem hasra esett. Elvigyorodtam, de nem nevettem ki
hangosan, helyette felugrottam és utána siettem, hogy még a fürdő előtt
elkaphassam. Szorosan átöleltem hátulról és halkan a fülébe suttogtam.
- Az nem nyelvbotlás volt, tényleg vannak érzéseim
irántad!
Yixing
Annyira lefagytam mikor Chen átölelt, hogy csak később
esett le, hogy mit is mondott. Konkréten akkor, amikor már a zuhany alatt
álltam. Leszarva mindent siettem ki, de ő már nem volt a szobában, így
csalódottan mentem vissza, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Életemben nem rohantam,
úgy a fürdéssel, mint akkor.
Fél lábon ugrálva rángattam magamra cipőt már kint a
folyosón és, amint végeztem, már futottam is. Ha már Chen sem volt a szobában,
tudtam, hogy elkéstem óráról, de nem érdekelt. Az egyetlen, ami érdekelt az
Chen volt, így mikor a terembe berontva nem láttam a táncolok között, olyan
hangos “bassza meg” csúszott ki a számon, hogy fél perccel később már kint is
találtam magamat. Hol a picsába van, ha nem órán? Azt mondta táncóránk lesz,
de ha nincs a teremben, mégis hol a francba tud tán… Ó!
Száznyolcvan fokos fordulatot vettem és sprintelni
kezdtem oda, ahol gyakoroltam vele. Mondhatni beestem a szobába, de rögtön
megkönnyebbültem, amint megpillantottam Chent a padlón ülni. Csúnyán nézett fel
rám, miközben mutató ujjával a térdén dobolt. Most meg mi baja?
- Csakhogy ideértél! Mi a tököm tartott ennyi ideig?
Ne mondd, hogy eddig zuhanyoztál!
- Először is, nem tartozik rád mennyi ideig fürdök;
másodszor, elhiheted, eléggé siettem! Én… Oké, gyakran félreértek dolgokat, de…
De ezt most tuti nem. Té-Tényleg…? Vagy csak hülyítesz?
- Szerinted?
Jongdae
Éjjel egy rohadt percet sem aludtam; egész idő alatt
Lay-t figyeltem és rajtunk rágódtam. Volt egy szép pro-kontra listám a
kapcsolatunkról, de akárhogy is vitatkoztam magammal azon, hogy mennyire rossz
ötlet, nem tudtam meggyőzni teljesen magam. Talán nem fog menni, talán
kibaszott hülyeség volt még a gondolat is, de meg akartam próbálni.
Lay-jel már kicsi korunkban sem hasonlítottunk
semmiben sem, én akkor is ilyen voltam, mint most, csak jóval visszafogottabb
köntösben, ő ezzel szemben mindig barátságos volt, bárkivel jól kijött. És nem
túlzás azt állítani, hogy egyfajta álomvilágban élt. Most sem volt semmi közös
bennünk a zenét leszámítva, de mégis végül egy egyetemen végeztünk, egy szakon,
egy szobában. Ez biztos valami égi jel. Ja bocs, milyen hülyeségeket
beszélnek, ez a Sors!
Magam sem értem, hogy hogy szerethettem bele ismét,
azt meg végképp nem, hogy ő belém hogy, de most már nem érdekelt. Rá akartam
bízni magam drága Sors barátunkra, hogy eldöntse van-e kettőnknek jövője vagy
csak hiú ábránd volt a képzelgés. És Lay-re, mert ez nagyban múlt rajta is.
Tudom, hogy megvan köztünk a kapocs vagy nevezzünk
bárminek, de azok után, ami történt vele, nem tudom, hogy képes-e együtt lenni
egy másik sráccal. Biztos, hogy vágyik arra, hogy valaki szeresse, hiszen
Chanyeollal is együtt maradt annak ellenére, hogy nem érez iránta semmit se,
csak nem tudom, hogy lányt vagy fiút szán maga mellé.
Összeszorítottam a számat, hogy még véletlenül se
mosolyodjak el, mikor zihálva, össze-visszaálló hajjal szabályosan berontott a
terembe, majd zavartan makogni kezdett arról, hogy csak átverem. Lassan
sétáltam elé, majd az ajtót bevágtam mögötte és a szemeibe tekintettem.
- Nem tudom hogy történt, de nem is érdekel, csak
engedd, hogy szeresselek!
Yixing
Tátott szájjal meredtem Chenre, miközben próbáltam
elérni, hogy annál jobban ne piruljak el, mint amilyen vörös már most is
voltam. Nem fogja szívem sokáig bírni ezeket a váratlan helyzeteket.
Először a vallomása, majd a félrehallás, az apja, Chanyeol, az én vallomásom, a
reggel, most meg ez. Meg. Fogok. Halni. Isten bizony.
- H-Hogy? - Meg kéne tanulnom jobban reagálni, mert
ezek a visszakérdezések rohadt gázak…
- Szerintem tökéletesen értetted, amit mondtam -
vigyorgott rám, majd még közelebb lépett hozzám, mire szerintem megint egy
árnyalattal sötétebb lettem. Nem értem, most miért közeledik ennyire? Mi a
franc változott?
- Öhm… Értettem, de… De te most… Szóval inkább mégse…
- Jól van, Zhang Yixing, ennél bénább már nem lehetsz… Totál elveszetten
pislogtam rá, miközben igyekeztem feldolgozni, hogy most mi van.
- Talán nem én vagyok a legtökéletesebb számodra,
talán nincs jövője a kapcsolatunknak, de szeretném megpróbálni veled. Nem
bírnám elviselni, ha megint mással látnálak együtt - elkerekedett szemekkel
meredtem rá, mert soha a büdös életben nem láttam, nem hallottam Chen ennyire
komolynak. Ott állt előttem egyenes háttal, határozott tekintettel, válaszra
várva és én nem tudtam mégis mit mondhatnék neki erre. Pontosan azt mondta,
amitől féltem; Chen közelében sem volt az elképzelt páromnak, és rettegtem
attól, hogy ha összejövök vele nem lesz biztos kapcsolatom. Chen nem tűnt annak
a hűséges típusnak. Bár nem mintha én az lettem volna…
De jobb is, hogy szakítottam Chanyeollal, ha nem
szeretném Chent, akkor is úgy lett volna fair. Gyomorforgató, hogy kihasználtam
szegényt… Talán meg kéne próbálnom Chennel elvégre szabad vagyok, de milyen
már, hogy fél nappal később már mással járok?
- Chen, én… - még magam sem tudtam mit fogok mondani,
de nem is jutottam el odáig, hogy a lényegre térjek, mert váratlanul kinyílt az
ajtó. Kérlek, Istenem, csak őt ne!
Jongdae
Megannyi érzelem suhant át Lay arcán egyik pillanatról
a másikra és szinte a zsigereimben éreztem, hogy nemet fog mondani. Persze
miért is mondana igent? Csak egy elmebeteg akarna pont velem járni…
Mondhatni imádkoztam, hogy valami történjen, mert nem
valószínű, hogy kibírtam volna Lay visszautasítását, mikor oltári lassan - mint
egy horrorfilmben kb - kinyílt az ajtó. Hiába lett volna időm hátrébb lépni,
lefagytam, ahogy megpillantottam legjobb barátom arcát, így ott maradtam kb fél
centire Lay előtt.
- Ti mit…? - Chanyeol tekintet döbbenten járt kettőnk
között. Lay volt az, aki előbb reagált és messzebb lépett tőlem.
- Chanyeol… Kérlek, ne-
- Te csak ne mondj semmit se! Mégis milyen barát vagy
te? És én még aggódtam érted, amikor nem láttalak táncon… - kibaszott szarul
éreztem magam Chanyeol vádló íriszeitől, nem is bírtam sokáig ránézni, így
oldalra pillantottam, de az sem volt jobb, ugyanis ott Lay érzelmekkel teli
szemeibe ütköztem. Olyan érzésem volt, mintha megfojtanának; nem bírtam nyelni,
nem kaptam rendesen levegőt. Azt hiszem ilyen lehet Lay-nek, mikor
pánikrohamot kap. - Persze te sem vagy jobb! - fordult Lay felé és rá is
hasonlóan tekintett, mint rám, némi szomorúsággal megfűszerezve. - Szép
mondhatom! És én még megbocsátottam neked, hogy szakítottál, mert legalább
őszinte voltál. Én… Mégis… - egy fél másodperce elhallgatott, hogy visszaszorítson
néhány könnycseppet, majd folytatta.
- Elég jól ismerlek titeket ahhoz, hogy tudjam, hogy
ez nem ma reggel alakult ki, így csak egy kérdésem van; mégis mióta
csináljátok ezt a hátam mögött?