Sziasztok :) Megjöttem a következő LayChen résszel, csakhogy szebb legyen a
hét utolsó napja. Vagy hogy jobban induljon a következő hét? Nem is tudom… Na,
mindegy, kellemes olvasást ^^
43. Fejezet
Jongdae
Elfintorodtam, ahogy Chanyeol kinyitotta döbbenetében
a száját, majd egy apró csokidarab ki is esett belőle, amitől szerintem el is
hánytam volna magam, ha lett volna valami bennem. Azért ennyire meglepő
dolgot nem mondtam...
- Hogy mi a faszt csinálsz?! - fakadt ki pár perccel
később, majd magyarázni kezdett, de olyan hévvel, hogy képtelen voltam felfogni
mit mond. Ahhoz képest milyen életet élek, még nem fordult elő velem, hogy
ne aludtam volna éjjelente valamennyit. Sok ez a lassan huszonnégy óra…
- Jézusom, megtennéd, hogy nem… - idegesen és fáradtan
szorítottam meg orrnyergemet és közben belenéztem a szemeibe. - A hátam
közepére sem kívánom most a dumádat. Már ne haragudj!
- De haragszom! Mégis mi gecit hordasz itt össze? Itt
hagyni a sulit? Meg egy fenét! - nyílt a szám, hogy belekezdjek egy
valószínűleg hosszan tartó veszekedésbe, de aztán visszacsuktam, nem akartam
vitatkozni. Belefáradtam a mai napba. Meg úgy mindenbe. - Jongdae,
kérlek… Mégis miért… Kérlek, mondd, hogy ez nem Yixing miatt van! - szívem
fájdalmasan dobbant mellkasomban, ahogy meghallottam nevét, majd óvatosan
megráztam a fejemet. Mondjuk ezt senki nem hinné el, nemhogy Chanyeol…
Barátom beharapta alsó ajkát, hogy visszaszorítson
valamit, gondolom egy olyan megjegyzést, amit nem díjaztam volna, aztán végül
elfordította a fejét. Még oldalról is láttam, hogy süt róla a megbántottság,
amit nem értettem. Neki mégis mi köze ahhoz, hogy én mivel baszom el az
életemet?
- Figyelj - csúsztam kissé közelebb hozzá -, én… Ez…
Igen, köze van… Köze van hozzá is, de… Tudod jól, hogy fogalmam se volt, hogy
mihez kezdjek magammal. Csakis miattad jöttem ide - csöndesen suttogtam
mellette és vártam valamiféle reakciót, de ő még mindig a falat részesítette
inkább előnyben. Szomorú mosolyra húzódott szám, majd gyengéden vállon
bokszoltam. Kérlek, Chanyeol, ne csináld ezt, mert már így is a halálomon
vagyok…
- De… De akkor is… Legalább várd meg a félév végét!
- Nézd, én-
- Chen!
Yixing
Bármennyire is kész voltam a fagyhalálra, miközben
Chenéket hallgattam, nem éreztem a hideget. Pislogás nélkül néztem, ahogy a víz
csöpög a ruháimból le a halvány kőre, majd nagyot nyeltem, hogy leküzdjem a
torkomban keletkezett gombócot, ami egy újbóli sírás lehetősége miatt került
oda. Ezt… Ezt nem tudom elhinni!
Összeszorítottam számat, mert nagyon szerettem volna
kiakadni, de úgy istenesen és nem is bírtam sokáig visszafogni magam. Viszont
ahelyett, hogy valami csúnya csúszott volna ki belőlem, végül csak ráordítottam
Chenre. Mondjuk, ha a hangnemet nézzük, akkor elég rondán ejtettem ki
szerencsétlen nevét.
Ingerülten siettem oda hozzá, ami csurom vizesen nem
volt épp a legbiztonságosabb, majdnem hasra estem háromszor, de szartam rá. Erősen
markoltam meg vékony csuklóját és már rángattam is el, időt sem hagyva neki,
hogy bármilyen reakciót is produkálhasson. Biztos fájt neki, ahogy
vonszoltam és érdekelnie kellett volna, de nagyon nem így volt.
Chanyeol olyan szinten meghökkent, hogy nem is tett
vagy mondott bármit is, csak bámult ránk, aminek örültem, mert nem volt szükség
arra, hogy még ő is beleavatkozzon a dologba. Már bőven a harmadikon jártunk,
mikor Chen végre megtalálta elveszett hangját, illetve erejét és úgy elhordott
a picsába, hogy csak néztem. És gyomromat ért ütés kurvára gyötrelmes volt…
Lihegve figyelt sötét szemeivel, amik jelenleg a kinti
vihar villámait is magukban hordozták és ettől… Nos, kissé berezeltem. A
mai nap nem először akadt ki rám vagy úgy az elmúlt időben bármikor, de így még
sosem meredt rám. Őszintén mondom, féltem tőle. Főleg az ütés után.
- Még-Még van pofád?! - kezdett bele ismét az
elhordásba üvöltve, de sejtettem, hogy csak azért, hogy ne legyen köztünk
némacsend. Bár azért vigyázhatna a hangerőre… - Az eszem megáll tőled!
Mégis mi a faszt akarsz, baszod?
- Én sem tudom! De nem azt, hogy elmenj! - vágtam
közbe idegesen, mielőtt még végigmondaná az egészet elölről. Istenem,
tényleg nem tudom, hogy mégis mit akarok. Vagyis de. Chent, nyilván, de… De még
mindig nem tartom helyesnek. De talán… Igaza van. Megpróbálhatnánk.
- Muszáj… Muszáj fájdítanod a szívem? Elbúcsúztunk.
Igazából… Kétszer is. Legalábbis én úgy éreztem és mégis… Miért nem engedsz el?
Miért… Miért húzol vissza, ha úgy is eltaszítasz végül? Miért-
- Maguk mit csinálnak itt éjnek idején? Az
irodámba! Most!
Jongdae
Lehunyt szemekkel, félig már az összeesés határán
állva próbáltam figyelni Mr. Hyun szavaira, de… Kurvára nem sok jutott el az
agyamig. Tényleg nagyon elegem volt a mai napból, fáradt voltam és esküszöm
másra sem vágytam, minthogy elföldeljenek valahol azt ámen. Még két perc és
most engem visznek innen mentők az tuti…
Óvatosan pillantottam oldalra, rá Lay-re, de ő csak
fapofával, teljesen érzelemmentesen hallgatta az énektanár szövegét és… Oké,
bejött. Mármint kövezzenek meg érte, de Lay elég szexi volt ebben a
pillanatban. Kérlek, dobjátok azokat a köveket, mert erre nem kéne most
gondolnom!
- És ha most már Mr. Kim is befejezné barátja
bámulását, elmondanám a büntetést - Lay rám kapta tekintetét, mire én
szerintem a lábujjamig elvörösödtem zavaromban, úgyhogy egy halk köhintés után
minden érzékszervemmel igyekeztem a tanárra figyelni. Hol vannak azok a
rohadt kövek?!
- Mivel az egyetemen nincs különösképp szigor, ha nem
teszik meg, amit kell, nem látogatják az órát, de ezt már úgy is tudják,
viszont a kollégiumnál ez nem így van. Sok mindent elnézünk, de a hajnali öt
órai üvöltés nem! Nem érdekel senkit sem a szerelmi civakodásuk, intézzék a
szobájuk négy fala között! A szorgalmi időszak végéig maguké a takarítás! -
elkerekedtek szemeim a döbbenettől és kész voltam nagyon kiakadni, mikor is Lay
erőszakkal nyomott le, hogy meghajoljak, majd kihúzott a helyiségből. Takarítani?
Még mit nem! Mi vagyok én, bassza meg? Most már biztos, hogy repülök innen,
amilyen gyorsan csak lehet!
- Szóval… - rögtön Lay-ra pillantottam, ahogy
meghallottam hangját, de amint megláttam édes mosolyát inkább félrenéztem. Ne
már! - Néztél?
- Oh, hogy…! Csak baszd meg, Zhang Yixing! Csak baszd
meg! - ő továbbra is vigyorgott, én továbbra is vörös voltam és továbbra sem
értettem, hogy most mi van. Azt hittem ennyi volt. Most mégis minden olyan,
mintha… Nem értem. Egyszer tényleg sírba visz ez a gyerek…
- Lay, én… Nem értem, hogy… Most akkor mi van?
- Azt hiszem… Sodródom az árral… - jelentett ki, majd
megragadta karomat, nekilökött a folyosó falának és szenvedélyesen az ajkaimra
mart. Most akkor mi van?
Yixing
Nem így terveztem. Nem is így akartam. Csak jött.
Szerettem Chent és igaza volt, szarjunk mindenkire. Ha jobban belegondolok
talán ezek csak… Kifogások voltak. Az agyam egy eldugott része még mindig attól
fél, hogy mégsem Chen a megfelelő ember számomra, de… Meg kell próbálnunk
ahhoz, hogy tudjam jó-e a döntés. Ugye? Jól döntök?
- Ez… - Chen mellkasomra csúsztatta tenyereit, majd -
valljuk be, elég gyengén - eltolt magától. - Ezt most… Még mindig nem értem - a
folyosó fényeiben az íriszei furcsán csillogtak, nem is tudtam kivenni vajon
épp mi játszódhat le benne és ez kurvára zavart. De anyám, még mindig imádom
az elpirult Chent!
- Mit nem értesz? - súgtam fülébe, majd ismét szájához
hajoltam, de a következő pillanatban nyakon vágott, mire fájdalmasan
szisszentem fel vele együtt, mert így homlokunk összekoccant. Jézusom, most
meg mi a fasz baja van? Eddig ő akart olyan nagyon együtt maradni, akkor meg?
Komolyan mondom… És még ő baszogat, hogy nem tud rajtam kiigazodni...
- Mit hiszel, mégis mi vagy ki vagyok én?! Azt hiszed,
hogy dróton rángathatsz? Na nem! Én Kim Kibaszott Jongdae vagyok és-
- Igen, te vagy Kim Kibaszott Jongdae és kurvára
szeretlek ezért! És nagyon szeretnélek végre a szobánkban látni, oké? -
beletelt néhány percbe, mire Chennek leesett, hogy hogy is értem és a várt
hatás nem maradt el. Jó tudni, hogy sokat nem változott azalatt az egy hónap
alatt.
- Akkor mégis mi a francra vársz? - mordult rám, majd
a még mindig full vizes kabátomba markolt és hevesen számnak esett.
Visszanyomtam a falhoz és kész voltam itt megejteni békülésünket, mikor
megéreztem egy harmadik kezet magamon. Mi a rohadt élet?!
- Tisztán hallottam a “szobánkban” szót, úgyhogy
kérem, folytassák ott, rendben? Vagy a következő félévben is pucolni
akarnak?
Jongdae
Sáljánál fogva húztam magam után Lay-t, végig az
aulán, majd az emeleteken. Mi faszomért van ilyen messze az irodája annak a
faszkalapnak? Áh, mindegy is, nem érdekel. Csak Lay. Nagyon nem értettem a
logikáját és, ha másról lett volna szó, biztos, hogy nem hunytam volna szemet
ilyen könnyen a dolog fölött, de… Bassza meg! Lay annyira más kategória!
Alig csapódott be mögötte az ajtó már neki is löktem
és egyáltalán nem finomkodva kezdtem neki, hogy a szuszt is kicsókoljam belőle,
de megérdemelte ezek után, hogy ne legyek óvatos. Akárhányszor belegondolok,
nem értem. Mégis miért változtatott a döntésén? Olyan eltökélt volt…
Övéért nyúltam, de sajnos szokásához híven nem
engedte, hogy ilyen hamar a tettek mezejére lépjünk. Csöndesen motyogtam
valamit arról, hogy mennyire is gyűlölöm őt, mire csak felkuncogott. Hiányzott
már, hogy halljam ezt a nevetést.
- Már nem azért, de… Jobban járnál, ha mielőbb
levetkőznél. Meg fogsz fázni. Ha még nem tetted. Elég rég óta ebben a cuccban
nyomod...
- Csak nem… - mosolyogva döntötte oldalra fejét, mire
bassza meg, de megint elvörösödtem. - Aggódsz? Értem? - A kibaszott életbe!
Nem oda megy a vér ahova kéne!
- Szerinted? - morogtam halkan, majd újra nadrágjához
nyúltam. Igen, voltak hátsó szándékaim. Nyilván. De neki is volt! És… Szóval
azért féltem, nehogy beteg legyen…
- Tetszik, hogy így aggódsz. Azt hittem… -
elhallgatott, én meg várakozóan pillantottam szemeibe, de ő csak zavartan
nézelődött össze-vissza. Csak nem azt hitte, hogy most már szarok a fejére?
- Ne higgy semmit se! Vetkőzz! - egyetlen szó nélkül
teljesített parancsomat, mert hát kérés az biztos nem volt, majd elvonult a
fürdőbe. Szétterítettem vizes ruháit a radiátoron, aztán némi szenvedés után
úgy döntöttem, meglepem zuhanyzás közben. Igaz, azt mondta nem szeret
senkivel se fürödni, de végülis múltkor sem tartotta be, úgyhogy…
- Már a legelső pillanattól kezdve aggódtam érted,
hiába nem látszódott - súgtam halkan fülébe, mire először ijedten rándult össze
a kabinban, de szinte rögtön el is lazult és egy szót sem szólt, mikor
kijelentettem, hogy most együtt fogunk fürödni. Lay, nem értelek… Mi
változott? Miért döntöttél úgy, hogy mégis megpróbálod velem?