Sziasztok :) Mostanában nem sok időm jut az írásra, de szerettelek volna
meglepni titeket, mert a blog elérte közben a 30000 megtekintést, amiért nagyon
hálás vagyok :3 Ezért is esett a választásom A képzelt szárnyain [TaeXing]
folytatására, ugyanis nagyon szerettétek volna olvasni még és bár én nem
terveztem, de a fent említett ok miatt úgy voltam vele, egyefene legyen :D Remélem
tetszeni fog nektek és még egyszer köszönöm :3 Kellemes olvasást ^^
Cím: A valóság puha földjein
Páros: TaeXing
Szereplők: Zhang Yixing (Lay) és Kim Taewoo (Kasper)
Korhatár: 16+ (mondjuk, igazából megint lehet kevesebb is)
Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem, hangyányi szexuális utalások
Megjegyzés: A képzelet szárnyain [TaeXing] OS folytatása.
Teljes sötétség uralkodott a nagy táncteremben, egyedül a mobiltelefon
fénye szolgáltatott némi lehetőséget arra, hogy lásson valamit. De még ez sem
segített neki, ugyanis könnyeitől, még ha világos lett volna sem látott volna
semmit se. Órákat várt, de a másik nem volt sehol sem. Huszonéves létére
nem élt álomvilágban, de azért huzamban négy nap után sem mutatta meg, hogy még
életben van, kissé fájt az amúgy is itt-ott törött szívének.
Mély levegőt vett, majd komótosan odacsoszogott a villanykapcsolóhoz, hogy
végre fénnyel töltse meg a helyiséget, aztán beállt a kezdő pozícióba és
elindította a zenét. Lehunyt szemekkel táncolt, fülében üvöltött szerelme
hangja, ami miatt alig bírta megállni, hogy ne sírja el magát.
Túlzásba vitte tudta jól, hiszen épphogy a szám végére ért talán már
ötvenedszer, mikor megfájdultak tagja és a földre zuhant. Remegő lábakkal
próbált felállni, de nem sikerült neki, térdre esett, majd eldőlt és egy halk
puffanással érkezett meg az oldalára. Üveges szemekkel meredt előre, könnyei
patakként folytak végig arcán, hogy a barnás padlón eltűnjenek. Naiv volt.
Egy olyan ember, mint ő sosem lesz együtt vele. Csak szórakozott vele.
Lassan emelte tekintetét magára a tükörben és egy hatalmas fintorral
állapított meg milyen rosszul is néz ki. Semmi különleges nem volt benne, ami
egy kicsit is felkelthette volna az idősebb figyelmét. Nem volt csúnya, de
rendkívülinek sem mondta volna magát. Miért is kellene pont ő Zhang
Yixingnek?
Felsóhajtott, majd feltápászkodott és megpróbálta kipasszírozni magából a
megmaradt energiáit, csakhogy elterelje gondolatait, de megakadályozták benne.
Elméjének folytonos szereplője ott állt a terem ajtajában lazán nekidőlve az
ajtófélfának és őt nézte. Nem, méregette. Éhes tekintettel mustrálta őt
végig többször is, mielőtt könnyed léptekkel megindult volna felé.
Félmosollyal az ajkain torpant meg előtte, zsebre tett kézzel, a szokásos
fekete, szűk, néhol szaggatott nadrágjában és egy istentelenül szexi,
túlságosan is sokat mutató felsőben. Akkor tényleg úgy érezte, hogy még csak
annyira sem való mellé, hogy elsétáljon mellette ismeretlenül. Szemeit nem
bírta levenni a kínai hófehér kulcscsontjáról, de aztán csak sikerült
elszakítania tekintetét, mikor meghallotta a csöndes nevetést.
- Csak nyugodtan! - először nem értette, hogy ezt mégis mire mondta az
idősebb, de mikor puhán csuklón fogta és csak úgy egyszerűen a selymes bőrre
helyzete tenyerét nem volt nehéz rájönni. Mérhetetlenül zavarba jött és azt se
tudta, hogy hova nézzen, nemhogy ezek után mégis mit csináljon.
Yixing türelmesen várt a fiatalabb következő lépésére, voltak elképzelései
neki is, de nem szerette volna kényelmetlen helyzetbe hozni Taewoo-t. Saját
magán is meglepődött, amiért ilyen nyugodt volt, hiszen olyan régóta vágyott
már a másik közelségére, de tudta jól, hogy nagyon vékony jégen táncolnak. Persze
szívesen táncolt. Jégen. Kasperrel. Elmosolyodott, ahogy a piros arcot
nézte, majd kissé előrébb mozdult, mikor úgy tűnt mégsem történik semmi sem.
De aztán mégis történt. A vékony ujjak a fehér ingbe markoltak, majd -
amennyire csak tudott a magasabbik közelebb húzódott. Kíváncsian pillantott föl
a sötét íriszekbe és ismét várt. Látta a bizonytalanságát, hogy mennyire
szeretné, de biztos tisztában volt vele ő is, hogy a határt nem lenne szabad
átlépniük.
Szemei elkerekedtek, illetve akaratlanul is egy halk nyögés csúszott ki
belőle, mikor a meleg ujjak elengedték ruháját és ismét a bőrére simultak.
Óvatosan, szinte alig érintve érintették őt, mintha félt volna a másik, hogy
valójában nincs is itt. Napokat várt rá és még csak bocsánatot sem kért.
- Sajnálom - lehelte csöndesen. - Sajnálom, hogy csak most jöttem - gyorsan
kapta el a felsője alá kíváncsiskodó kis ujjacskákat és mielőtt még
gondolkozott volna, magához rántotta. Taewoo ijedten nyikkant egyet a váratlan
cselekvés miatt, majd elhaló hangon felsóhajtott, ahogy megérezte az idősebb
testét az övéhez nyomódni. Csakúgy mint múltkor, most is úgy érezte felforrt a
levegő, hirtelen túlságosan is meleg lett a helyiségben, hát még mikor Yixing keze
csípőjére tévedt.
- Azt hittem nem is jössz. Hogy csak álmodtam. Hogy a valóság becsapott -
súgta vissza válaszként. A kínai elmosolyodott, majd a vállára hajtotta fejét
és Taewoo ennek nagyon örült volna, ha ez nem azzal járt volna, hogy minden
egyes pillanatban nekicsapódott a lehelete.
Tarkóján felállt minden egyes szőrszál, de ezzel csak addig tudott
foglalkozni még meg nem érezte a puha ajkakat, amik a nyakára tapadtak. Lábai
megrogytak és valószínűleg összeesett volna, ha az őt szorongató kezek nem
lettek volna rajta. Nyöszörögve markolta bele az idősebb ingébe a hátánál, de
azt nem erre tervezték, úgyhogy egy halk reccsenéssel meg is adta magát.
Úgy tűnt Yixing ezt bátorításként fogta fel, mert ismét megízlelte a
fiatalabb bőrét, ezúttal valamivel határozottabban. Nyelve könnyedén siklott
végig a hevesen verő éren, majd a néha megránduló fülnél állapodott meg.
Kuncogva harapott bele, majd szinte hangtalanul belesuttogott, csakhogy minél
jobban ingerelje a magasabbat.
- Nem a valóság volt, hanem én. Én csaptalak be - hangján tisztán
kivehető volt az önvád. Utálta magát azért, hogy ennyi ideig hagyta kétségek
között Kaspert, mikor tudta jól, hogy úgy is itt fog kikötni. Képtelen lett
volna ellenállni, szüksége volt a másikra, vágyott minden porcikájára. Hallani
akarta, ahogy a levegőt veszi, hallani akarta, ahogy nevet, hallani akarta,
ahogy beszél. Látni akarta minden egyes ébren töltött pillanatában, vele akart
álmodni. Mindenestül akarta.
- Nem számít. Most itt vagy. És ez nekem elég - És tényleg elég volt, mert itt volt. Mert valóságos volt és nem a
képzelete játszott vele.