Sziasztok :) Ohho, kétszer is egymás után, még én is meglepődtem xD Ezúttal
egy ShowXinggel jöttem, mert kb úton-útfélen kiverték a szemem Show Luo
instagram képével és egyszerűen muszáj voltam írni, főleg, hogy jócskán
hónapokkal ezelőtt volt az utolsó velük, pedig már olyan rég akartam hozni
valamit. Elég rövidke lett, de hosszabbat nem akartam T.T Na, de itt van,
remélem tetszeni fog, kellemes olvasást ^^
Cím: A bűntudat mélységei
Páros: ShowXing
Szereplők: Luo Zhi Xiang (Show Luo) és Zhang Yixing (Lay)
Műfaj: angst (ja, igen, eléggé), egyperces (?)
Korhatár: nincs
Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem
Mélységes bűntudatot érzett. Vagy talán akár önutálatnak is lehetne
nevezni. Gyűlölte saját magát azért, amit tett. Amit tesz. Mert éppenséggel
pont most rúgott fel mindent. Érte. Sose hitte volna, hogy lesz valaki,
aki ennyit fog jelenteni neki, de tisztában volt vele, hogy ez nem történhet
meg még egyszer. Nem lehet.
Yixing szemeibe könnyek szöktek, miközben a szétdobált ruhák között
kutatott a sajátjai után, majd mikor az izmos karok hátulról köré kulcsolódtak,
ki is csordultak azok. Remegve állt az idősebb kezei között és bár tudta nem
kellene tovább feszítenie a húrt, belesimult az érintésbe. Bármennyire is bánta
az elmúlt órát, muszáj volt beismernie, a másik olyan biztonságérzetet
árasztott magából, amit még az anyja szoknyáját szorongatva sem érzett.
Szorosan ölelte magához éjszínű öltönynadrágját és az még sötétebb lett,
mikor ráhullottak a szemeiből potyogó könnyek. Felcsuklott, ahogy a barnahajú
ujjait óvatosan arcára csúsztatta, hogy letörölje őket, majd, amint az rájött
semmi esély rá, hogy a fiatalabb kicsit is megnyugodjon ennek hatására, inkább
még jobban magához vonta.
Yixing örült, hogy a mögötte állónak esze ágában sem volt megfordítania,
hogy szembenézzenek, mert nem tartotta valószínűnek, hogy sikerült volna
tartania a szemkontaktust. Csöndesen sírdogálva bámult egyenesen lefelé a márványkövekre,
majd a szürkés szőnyegnek szentelte figyelmét. Igyekezett mindennel foglalkozni
csak azzal nem, amit a szíve mélyén érzett.
Tudta, hogy undorító dolgot csinált. Hányingere támadt, ahogy felrémlett
előtte a kedveskedő üzenet, amit pont reggel kapott párjától, ő mégis itt volt.
Egy másik férfi karjai között. Hogy tehetett ilyen visszataszítót?
- Ne bánd meg, kérlek. Minden okkal történik - súgta halkan az idősebb a
fülébe, majd lassan maga felé fordította és úgy állt neki szárazzá varázsolni a
bőrét, de ezúttal sem járt sikerrel; a feketehajú könnyei megállíthatatlanul
törtek elő. A fiú kezei közöl kizuhant a ruha, majd zokogva bújt a másikhoz,
pedig nem szabadott volna, de nem tudott mit tenni ellen, egyszerűen úgy
érezte, ha akár csak egy centivel is messzebb megy, megfullad a bűntudattól. A
hiányától. Szüksége volt a férfira.
Vajon képes lenne még ennél is mélyebbre süllyedni? Vajon képes lenne még
ennél is gyomorforgatóbb dolgot tenni? Vajon képes lenne még ennél is jobban
gyűlölni magát? Válasz egyszerű volt; igen. Mert valójában szerelmes volt. És
ez volt a legförtelmesebb mind közül, amit érezhetett.