Khm, nos… Rendesen ég az arcom, hogy majd’ egy
hónapja se hírem se semmi, viszont most itt vagyok és nem is akármivel, LayChennel.
Úgy van, végre befejeztem a második extra második felét. Bevallom, lusta is
voltam írni, illetve volt két pontja a résznek, amiknél nem tudtam, hogy mi
legyen, de csak megírtam végül. Sajnálom, hogy ennyit vártatok, de remélem,
kárpótollak titeket, főleg a végével :3 Kellemes olvasást ^^ (yepp, 18+ *khm*)
Terveim szerint jön majd egy írói utószó vagy
anyám tudja mi, tehát, ha esetleg van, ami nem világos, nem tértem ki rá,
illetve csak nem értitek miért, hogy, minek stb. ennél a résznél lehet kérdezni
és igyekszem megválaszolni őket ^^ (oké, annyira nem terv, már kész, csak
megvárom, hát ha akad kérdés xD) Na, olvassatok :3
Extra #2 (2/2)
Jongdae
Üveges szemekkel bámultam egy játszótér egyik hintáján
ülve a hatalmas homokozóban rohangáló gyereket és közben igyekeztem nem
ismételten elsírni magamat a röhejes helyzet miatt. De kurvára nehezen ment.
Íriszeimet rögtön elhomályosították a könnyek, ahogy felrémlett előttem
édesanyám megbotránkozott tekintete, miután magához tért a sokkból, amit az épp
szexelni készülő párosunk okozott neki Lay-jel. Istenem, ahogy ránk nézett…
Az apró kis sós cseppek kicsordultak abban a pillanatban,
mikor eszembe jutott miként próbáltam rávenni szülőmet, hogy ajtót nyisson
nekem, de ő nem tette. Bezárkózott a szobájukba és bár Lay apjának nem mondott
semmi sem, nem esett nehezére kitalálnia a férfinak, hogy valami rohadtul nincs
rendben. Aztán szélsebesen elrohantam Lay-éktől, mielőtt még… Nem is tudom. Mielőtt
még mindent tönkreteszek náluk.
Ráfogtam a hinta láncaira, majd óvatosan meglöktem
magam, de nem nagyon, ugyanis nem az én méreteimre tervezték és nem állt
szándékomban kitörni a lábamat. Amilyen világi szerencsém van még beakad a
földbe… Összerándultam, ahogy megéreztem két puha tenyeret hátamon, azonnal
hátrafordultam, de így tényleg majdnem maradandó élményt okoztam magamnak. Baszki,
ezt a szerencsétlen csillagzatot…
Nagyra tágult szemekkel pislogtam felfelé Lay-re,
közben hálát rebegtem az atyaúristennek, hogy mennyire is megizmosodott ismét a
téli betegségei után. Elmosolyodtam szívverése heves dobogását hallva és még
jobban közelebb húzódtam mellkasához, mire szorosabbra fonta derekam körüli
kezeit. Mindig a legjobbkor van a legjobb helyen.
- Legyél úriember és add át a helyed szépen Ziyi-nek -
súgta halkan a fülembe, majd segített kiszállni a hintából, nehogy tényleg
meggyilkoljam saját magam, aztán húgunk be is támadta azt. Annyira nem lehet
vészes a helyzet, ha elengedték vele Ziyi-t.
Yixing
Közel ültem Chenhez a padon, térdeink össze is értek,
közben Ziyi-t figyeltük, ahogy hintázik. Nagyon hiányzott már, hogy ezt
csináljam, hiszen régen rengeteget hoztam el ide, a házunktól nem messze lévő
játszótérre. Legtöbbször tanultam, miközben ő a barátaival játszott, aztán ha
úgy hozta az idő, még én is szórakoztam vele egy kicsit. De hiányoznak azok
az együtt töltött órák.
Hangos sóhaj szakadt fel belőlem, hátradőltem és a
gyönyörű, zöld fáknak szenteltem íriszeimet. Néhány másodperccel később barátom
is utánam jött, de ő engem nézett aggódva. Mosolyogva simítottam végig
kézfején, majd újfent Ziyi-re pillantottam, nehogy még baj legyen. A
testvéri féltés.
- Minden rendben lesz - suttogtam neki, de közben még
mindig húgomat vizslattam, mert nagyon nem tetszett, ahogy egyre feljebb és
feljebb löki magát. Nyugtalanság szállt meg és már fel is pattantam, hogy
leszedjem Ziyi-t a hintáról, de sajnos nem siettem eléggé. Szívem szerintem
megállt arra az időre, amikor egyszerűen csak kiugrott belőle, majd kacagva
megérkezett a lábaira. Szerencsére.
- Ezt tuti az én családomtól örökölte - nevetett fel
mellettem Chen, mire rögtön fordultam oda, hogy elküldjem melegebb éghajlat, de
ő már testvérünkhöz rohant, majd karjaiba kapta és vele együtt ünnepelte a
sikeres landolást. Én meg mindjárt megőszülök az idegességtől, geci…
Amint odaértem hozzájuk, kezdtem is volna a
szentbeszédbe, de inkább végül hagytam a dolgot, mert… Hihetetlenül jó érzés
volt így, együtt látni őket. Elnéző mosollyal simítottam Chen hátára tenyeremet
és ő azon nyomban rám pillantott egy hatalmas vigyorral ajkain, majd ismét
Ziyi-nek adta minden figyelmét. Istenem, de örülök, hogy ennyire kijönnek
egymással!
Jongdae
- Most mi lesz? Azon kívül, hogy optimistán azt mondod
minden rendben lesz, nem hiszem, hogy… - Lay keze hirtelen számon landolt,
gondolom a bekussolásom végett, mire rögvest végignyaltam tenyerén. Ami kurva
rossz döntés volt, azt tekintve, hogy éppen homokvárat építettünk kellemes kis
hármas testvéri szórakozásként. Oké, végre ettem ma valamit. Homokot. Fasza.
- Mondtam, ha úgy alakul is, együtt leszünk - ketyegőm
heves verdesésbe kezdett szavaira és tudom, hogy már mondta, hogy ha esetleg a
szüleinek nem tetszik látogatásom, bárhol éjszakázik velem, de most, hogy
megerősítette… Hát egyszer tényleg belehalok a kedvességébe.
Gyengéden érintettem meg csuklóját, hogy elvegyem
arcomról és, amit észrevette mit művelt velem, hangosan felröhögött. Durcásan
néztem félre, közbe agyamban már terveztem, hogy hogyan is fogok ellenállni
annak, hogy megbocsássak neki, de elég volt egy zsebkendővel puhán
végigsimítani párszor ajkaimon, hogy haragom elpárologjon. Persze, hogy is
tudnék sokáig haragudni rá…
Tekintetünk összekapcsolódott és tisztában voltam
vele, hogy nem egyedül vagyunk, de egyszerűen csak úgy megszűnt a külvilág és
másra sem tudtam gondolni, mint Lay-re. Lay-re és az ő lélegzetelállítóan
csillogó szemeire. Meg az édes mosolyára. Meg a… Nos, tulajdonképpen
mindenre, ami csak ő volt.
- Apuék is így szoktak nézni egymásra - szólalt meg
váratlanul Ziyi, mire rögtön visszatértem a valóságba és próbáltam nem a
lábujjamig elvörösödni. Barátom zavartan köhécselve pillantott félre, majd
inkább a várral, illetve a kislánnyal kezdett el foglalatoskodni. Ziyi az
egyetlen valószínűleg, akire sosem lennék féltékeny, ha Lay mindig csak vele
törődne.
Yixing
Vigyorogva sétáltam Ziyi jobb oldalán, erősen fogtam
aprócska kezét, míg Chen a másik oldalon ugyanezt tette. Húgunk megállás nélkül
csacsogott mindenféléről, néha hangosan felnevetett azon, amit mondott, volt,
amikor meg el akart rohanni és bár Chen rögtön elengedte, én nem. Sokadik
próbálkozása után inkább felajánlottam egy fagyit neki, amire persze rögvest
felcsillantak szemei és jókislány módjára mellettünk maradt. Könnyű
meggyőzni, nem?
Az utcánktól nem messze lévő fagyizóba tértünk be,
Ziyi azonnal a kínálathoz rohant, mi meg kényelmes tempóban lépkedtünk utána.
Chen szorosan mellettem állt meg kissé oldalra fordulva, így mellkasa karomhoz
simult, ami igazán jó érzéssel töltött el és mondhatnám, hogy a sok ember miatt
volt, de azért annyian nem voltak, hogy ne fértünk volna el tisztes távolságban
egymástól. De jobb volt, hogy ilyen közel volt.
- Mit szólnál, ha mi közös fagyit nyalnánk? - kérdezte
halkan a fülemhez hajolva, közben perverz vigyorral figyelt fekete íriszeivel,
aztán még a szemöldökét is felhúzta párszor. Jól van, baszki…
- Szeretnéd? - fordultam felé komoly fejjel, mire
döbbenten tátotta el száját. Nevetve nyúltam álla alá, másik kezemmel meg
gyengéden Ziyi után toltam, mielőtt még kienne minket a vagyonunkból. Jól
szórakoztam Chenen, szegény egy jó darabig nem tért magához és igazából nem is
vágtam miért. Nem szokott még hozzá, hogy mindig hasonló választ kap tőlem az
ilyen kérdéseire, megjegyzéseire? Azt hittem, ez nyilvánvalóvá vált az
elmúlt hónapok alatt.
Mosolyogva töröltem meg Ziyi száját, illetve kezét,
nehogy még a ruháját is összefagyizza, majd kézen fogtam és kivezettem a kint
asztalokhoz, hogy ott üljünk le. Csendben ettünk és már kezdtem aggódni, hogy
Chen meghalt vagy isten tudja, mert nem jött utánunk, de aztán csak feltűnt.
Fejrázva érkezett meg mellém, mire a fagyit megcseréltem a kezeimben, majd
automatikusan combjára helyeztem balomat, közben ő ismét a fülemhez hajolt és
gyanítom néhány igen kellemes szót suttogott bele, de… Én azokat már nem
hallottam, mikor észrevettem egy bizonyos személyt.
Jongdae
Magamban röhögve hajoltam el Lay fülétől és már
vártam, hogy visszavágjon szavaimra, de ő csak egyre fehérebben meredt
egyenesen előre. Követtem pillantását, de elég sokan voltak a környéken a
fagyizó miatt, így nem igen tudtam merre is figyeljek. Óvatosan kulcsoltam
alkarja köré ujjaimat, mikor halkan felcsuklott, majd néhány könnycsepp indult
útjára szemeiből. Mégis mi a franc történik?
Teste megremegett, arca még az előbbinél is sápadtabb
lett, közben egyre hangosabban zihált és kezdtem attól félni, hogy pánikrohama
lesz. Combomon pihenő keze váratlanul olyan kurva erősen rám markolt, hogy
lábam azonnal totál elzsibbadt és egy pillanatra azt hittem, többet fel se
állok. Csuklójára fontam ujjaimat, hogy megszabadítsam magam erejétől, viszont
akkor meg azokra szorított rá. Ha így folytatja, tuti eltöri valamimet…
- Lay… - súgtam csöndesen nevét, miközben arcára
simította tenyeremet, hát ha rám koncentrál végre. - Lay, mi történt? Hozok egy
kis vi… - a mondatot se tudtam befejezni, ismételtem rámarkolt kezemre,
íriszeiben rémület csillant.
- Ne… Ne hagyj… Egyedül - lehelte erőtlenül, de közben
tagja még mindig erőteljesen szorított. Újfent szétnéztem, de még mindig nem
tudtam belőni merre bámult, viszont már nem is akartam ezzel foglalkozni.
Gyengéden fordítottam magam felé arcát, majd szarva a körülöttünk lévők, egy
lágy csókot hintettem kiszáradt, remegő ajkaira. Nem viszonozta és nem is
vártam el tőle. Csak annyi volt a célom, hogy elvonjam figyelmét akármiről is
volt szó és úgy tűnt, bevált; eleresztette ujjaimat. Aminek rohadtul
örültem, mert nem sok hiányzott, hogy elsírjam magam a fájdalomtól.
- Menjünk haza - motyogtam szájától néhány centire,
majd odafordultam Ziyi-hez, aki csak nézett ránk nagy szemekkel, felkaptam,
aztán kézen fogtam Lay-t és elindultam velük. Azt hittem sínen vagyunk, de
hirtelen Lay elengedte magát, nekem dőlt és egy pillanatra úgy voltam vele,
össze is esik. Nem is váratott sokáig magára a dolog, így gyorsan letettem
Ziyi-t és barátom után kaptam, mielőtt még felnyalná a betont. Rögtön nyílt a
szám, hogy megtudakoljam jól van-e, de valaki közbe szólt.
- Üdvözletem, Yixing!
Yixing
Agyam teljesen leállt, képtelen voltam összeszedni
gondolataimat, mikor meghallottam azt az évek óta nem hallott hangot, amint a
nevemen szólít. Tüdőm összeszorult a rettegéstől és igyekeztem még véletlenül
sem elengedni magam mellől Chent, mert jelenleg ő volt az egyetlen, aki életben
tartott szerintem. Egyre erősebben fogtam vékony karját és biztos voltam benne,
hogy nagyon fájt neki, de nem szólt egy szót sem, csak figyelt, illetve tűrte
szorításomat.
Láttam, hogy a férfi szája nyílik és mond valamit, de
másra sem voltam képes, mint bámulni rá, aztán egy pillanatra el is sötétült a
világ. Néhány másodperc volt csupán, nem több, mert Chen utánam kapott, magához
ölelt és halkan biztosított afelől, hogy nem enged a pasi közelébe. Ezek után
meg is indult, szinte rohamtempóban és fingom sincs, hogy hogyan tudott engem,
illetve Ziyi-t elcipelni, de őszintén, nem is érdekelt. Csak az, hogy minél
messzebb legyek életem megrontójától.
Mikor a házunk kerítése becsapódott a hátam mögött,
úgy éreztem, ismét felszabadultam, viszont Chent képtelen voltam elereszteni.
Még mindig félve s remegve bújtam hozzá, ő pedig szótlanul karolt át, közben
apró puszikat adott arcomra, ami bár nem igen segített, de hihetetlenül jól
esett rettegő szívemnek. Egyszeriben csak kibukott belőlem a zokogás, amit
bármely más helyzetben kicsit gáznak találtam volna, de nem most. Ki akartam
adni magamból és tény, hogy nem Ziyi előtt szerettem volna, ám nem tudtam
visszatartani.
- Megvédelek, Lay - súgta csöndesen fülembe, majd az
engem ölelő karjai szorosabbra fonódtak körülöttem és kétségem sem volt afelől,
hogy pontosan tudja kivel találkoztunk, de örültem neki, hogy nem bolygatta a
témát. Ő volt az egyetlen, akivel hajlandó voltam beszélni erről a dologról,
de nem ilyen körülmények között.
Jongdae
Lassan ültettem le Lay-t a házuk fényes nappalijának
kanapéjára, majd már fordultam is ki, hogy hozzak neki egy kis vizet, de kezem
után kapott. Rögtön mellé telepedtem, összefűztem ujjainkat és csak néztem
holtsápadt arcát, kisírt szemeit. Szipogva dőlt vállamnak és először azt
hittem, előlem rejtegeti magát, de aztán rájöttem, hogy… Előlem már semmit sem
rejtene el. Ziyi előtt nem akart így festeni.
- Mikor utoljára láttalak sírni is így sírtál -
motyogta halkan a kislány, közben közelebb csoszogott Lay-hez, majd átölelte
lábait. - Megígérted, hogy többet nem fogsz. Hogy… Ha ilyen lesz… Akkor… Majd
én sírok - döbbenten kerekedtek el szemeim Ziyi akadozó szavaira, hiszen ilyet
hallani egy hét évestől… Tényleg rettentően hasonlít Lay-re.
Barátom ölébe ültette húgunkat, majd nyugtatgatni
kezdte, de ekkor feltűntek a szülők is, és persze azonnal tudni akarták mi
volt. Gyorsan nyílt a szám, hogy kitaláljak valami kamut, hiszen úgy is
rohadtul király voltam az ilyesmiben, de akkor Lay megszólalt. Nem hittem
volna, hogy kimondja.
- Találkoztunk azzal a férfival - suttogta
erőtlenül, mire testem önkéntelenül is, de rögtön felé fordult, majd gyengéden
karjára simítottam tenyeremet, végül ismételten összekulcsoltam ujjainkat.
- Yixing! - fakadt ki nyomban édesanyám és már ott is
termett előttünk. Abban a hitben éltem, hogy most csak Lay-jel fog foglalkozni,
de míg egyik keze párom arcára simult, a másik… Az enyémre. - Ugye jól
vagytok? Nem történt semmi sem? Istenem, ott kellett volna lennem. Az a szemét…
- és mondta és mondta, én pedig egyre inkább elérzékenyültem, mert
elmondhatatlanul jól esett szívemnek, ahogy az aggódását hallgattam. Igen,
kurva szar helyzet volt az egész, de… Olyan rég nem éreztem édesanyám féltő
szeretetét, hogy meg se tudnám mondani az utolsó alkalmat. Nézzétek el
nekem, hogy örülök a szituációnak.
Yixing
Még mindig nehezemre esett, hogy ne remegjen a kezem,
de mikor felnéztem a fürdőszobatükörre, már nem voltam olyan, mint egy kéthetes
hulla. Gyér mosolyt villantottam, mikor feltűnt mögöttem Chen alakja, majd
óvatosan nekidőltem a mosdónak, immár vele szemben. Percekig szemeztünk, némán
letárgyaltuk, hogy egy cseppet sem szabadultam meg múltam kísérteteitől,
legalábbis egy szemtől szembeni találkozásban kurva biztos, hogy nem, ő pedig
azt, hogy bármikor hajlandó lenne értem egy gyilkosságra. Egy pillanatra
majdnem belementem.
- Any… Khm, Anyáék beszélni szeretnének velük -
szólalt meg rekedt és kissé fáradt hangon. Kezem akaratlanul mozdult meg, puhán
simítottam végig sápadt arca vonalán, majd közelebb hajolva lágyan
megcsókoltam.
- Így próbálsz nyugtatni? - kérdezte nevetve és közben
igyekezett minél szorosabban átölelni. Testem melegség járta át, bármit
megadtam volna azért, hogy ebben a helyzetben maradjunk még egy kicsit, de nem
szerettem volna megváratni a szüleimet.
- Nincs szükség nyugtatásra, nem lesz gond. Biztos
vagyok benne - értetlenül húzódott hátrébb, és muszáj voltam elvigyorodni édes
zavartságát látva. Mosolyogva túrtam tincsei közé, majd ismét megízleltem
kiszáradt, epres fagyi ízű ajkait. Nem rajongok a gyümölcsös fagyiért, de
Chenen száján érezve még ez is finom.
- Adhatnál ebből a nyugalomból és határozottságból
nekem is, mert mindjárt összeszarom magam a félelemtől - morogta idegesen, majd
el is indult lefelé, de gyorsan elkaptam és összefűztem ujjainkat. Gyengéden
simogattam hüvelykujjammal kezét, majd megemelve karjainkat, megpusziltam
kézfejét.
- Anyát jobban érdekelte az, hogy mi jól
vagyunk-e, mint az, hogy fogtuk egymás kezét. Ezért tudom, hogy nincs miért
aggódni.
Jongdae
Gyomorgörcsöm volt amiatt, hogy mit fognak mondani,
pedig barátom nyugtatása elég pazar volt, de baszki, mikor megláttam a szüleit,
legszívesebben eliszkoltam volna a bolygó másik oldalára. Feszülten ültem le a
kanapéra újfent a nappaliban és egy örökkévalóságnak éreztem, mire az apja
megszólalt. Rendesen befostam, mert anyámra számítottam, hogy őszinte
legyek.
- Bármely normális család valószínűleg ellenezné a
dolgot, de valljuk be, mi nem vagyunk azok - a férfi halkan beszélt, volt
egyfajta erős jelleme, akárcsak az én apámnak, elvégre nem hiába voltak olyan
jóban, viszont íriszei kedvesen csillogtak és tényleg nem lehetett egy
hangyányi ellenszenvet sem felfedezni beszédében. - Elég… Komplikált, ami a mi
családunkban folyik és… Mindent összevetve nem vagytok vérszerinti testvérek.
Ugyanakkor… Öhm…
- Kissé szokatlan az egész dolog - vette át anyám a
beszédet, mikor Lay apja hirtelen elakadt. - Főleg, hogy mindketten férfiak
vagytok, illetve azért testvérek is, hiszen Ziyi… Közös - Lay-jel egyszerre
pillantottunk az említett, aki, amint megérezte, hogy figyelik, rögtön
felnézett. Édesanyám szája nyílt, hogy folytassa, amit elkezdett, de akkor Ziyi
felpattan a szőnyegről és hozzánk futott. Pontosabban az én ölembe. Zavartan
öleltem át aprócska testét, mikor karjai nyakam köré kulcsolódtak, majd
hangosan felnevetett, de el nem tudtam képzelni, hogy min. Persze nevessen
csak, az a legjobb.
- Bár már láttam, de… - kíváncsian húztam fel
szemöldökömet, ahogy meghallottam vékony hangját, viszont miután befejezte
mondandóját, úgy égett a fejem, mint még soha. - Ezentúl akkor sűrűn fogtok
puszilkodni? - döbbenten tátottam el számat szavaira, Lay mellettem szerintem
meghalt, apja kezeibe temette arcát, míg anyám, hozzám hasonlóan, csak
meghökkenve meredt a hét éves kislányra. Hát ezek után tuti nem beszélünk a
családdal a kapcsolatunkról, ez holtbiztos…
- Jongdae… - rögtön megtorpantam, amint anyám utánam
szólt, azt hittem, vége a családi gyűlésnek és… Ja, vége kellett lennie, mert
Lay már eltűnt Ziyi-vel együtt. Remélem, nem most mondanak valami szépet,
basszus! - Ziyi után már inkább… Mindegy is. Csak azt szerettük volna
mondani, hogy… Örülünk, hogy van valaki… Hogy te vagy az, aki segíteni
tud Yixingnek. Minden ellenére tényleg… Tényleg úgy tűnik, hogy pont
passzoltok. Felejtesd el vele a múltját.
Yixing
Bambán meredtem magam elé, miközben a Chentől kapott
pengetővel játszottam a gitáromon egy kis kellemes dallamot. Bámulásomból a
halkan csukódó ajtó térített észhez és rögvest barátomra pillantottam. Szavak
nélkül is megértettem, hogy minden rendben van, pedig aggódtam, hogy esetleg
még mondtak valamit neki a szüleim, míg én felvittem a szobájába Ziyi-t, de
ezek szerint nem. Akkor… Minden fasza, nem?
Elégedett nyögéssel dőlt hátra ágyamon, fejét combomra
helyezte és úgy pislogott fel rám egy sunyi vigyorral. Fejrázva tettem félre
hangszeremet, majd lehajoltam annyira, hogy orraink épphogy találkozzanak,
végül egy aprócska csókot adtam az övére. Elgondolkozva kémlel sötét
íriszeivel, mire felvontam szemöldökömet, de nem firtattam a dolgot. Chen
úgy is ki fogja mondani, ami nyomja a szívét. Nem bírja úgysem magában tartani
sokáig valószínűleg.
De nem így történt. Nem mondott semmi se, csak figyelt
és azért ez egy idő után zavarni kezdett. Újfent gitáromért nyúltam, hogy
elfoglaljam magam valami mással, de elkapta karomat, majd felült, szembe velem.
Váratlanul felém hajolt, majd mérhetetlenül lágyan megcsókolt. Nem először
csinálta, de ennyire gyengéd talán még sosem volt, így nem hazudok, rohadtul
meglepődtem. Nem is kicsit, ami azt illeti.
Óvatosan ízlelgette ajkaimat olyannyira, hogy gőzöm
sem volt afelől mégis mitől fél és már vártam, mikor lesz hevesebb, de... Ez
sem történt meg. Elképedve követtem mozdulatait, ám aztán inkább végül csak
belementem a dologba és nem gondolkoztam azon, hogy most mégis mi történik.
Mikor némileg határozottabb lettem, ő sem finomkodott tovább, viszont valamiért
még mindig ő vezette a csókot. Mondjuk annyira nem izgatott.
Döbbent nyikkanás csúszott ki számon, mikor egy
viszonylag gyengéd, de erős lökéssel végigfektetett az ágyon, majd fölém
térdelt. Elcsodálkozva pislogtam rá, kerestem tekintetét, de kerülte
pillantásomat, amit nem értettem. Először. Az előbbi megnyilvánulásaival
ellentétben most szenvedélyesen és nem kevés dominanciával mart ajkaimra, ami
után nem volt nehéz rájönnöm, mit is szeretne. Na de, hogy én akartam-e az
már más kérdés volt…
Jongdae
Lay tenyerei határozottan nyomódtak mellkasomnak,
mikor már épp elmélyítettem volna csókunkat, majd eltolt magától. Pihegve
fürkésztem barna, félelemmel teli íriszeit, aztán magamhoz húztam, amikor
megpillantottam egy-két könnycseppet. Finoman simogattam hátát, majd vigyázva
visszadöntöttem a párnák közé. Ijedten kapott kezeim után, ám nem állt
szándékomban semmi olyat tenni, amit nem akart. Tudom, ő szokta mondani,
hogy első vagyok, de számomra ő is első volt.
- Próbáljuk meg, kérlek! - súgtam halkan a szoba
csendjébe, közben lenge világoskék ingje gombjaihoz nyúltam, hogy levegyem róla
a ruhadarabot. Nem tett semmi olyat, ami ellenkezésre engedett volna
következtetni, viszont a szemei úgy csillogtak a rémülettől, hogy nem mertem
megmozdulni se. Ennyi együtt töltött idő után még tőlem is ennyire fél?
- Vigyázok rád. Én nem… Én sosem bánta-
- Tudom - szakított félbe erőtlen hangon. Ujjai
felsőjét szorongató tagjaimra kulcsolódtak, majd harmatgyengén megpróbálta
lefejteni magáról őket és, ámbár eleresztettem az anyagot, de helyette
összefűztem a reszkető, nyirkos ujjait az enyémekkel. Homlokomat az övének
döntöttem és beletörődtem abba, hogy Lay sosem jut túl a dolgon, de akkor
megéreztem cserepes ajkait számon. Tőle szokatlanul esetlenül és óvatosan
csókolt meg, mintha az első lett volna, holott korántsem volt az. Ami azt
illeti, az első csókunk sem olyan volt, de mindegy.
Lehunyt pilláim megreppentek, ahogy elvált tőlem és a
következő, amit láttam, hogy saját maga szabadította meg felsőtestét az ingtől.
Aggódva kapcsoltam össze tekintetünket, mert rohadtul féltem attól, hogy csakis
miattam csinálja, mint legtöbbször szokása volt, de nem úgy tűnt, hogy ez így
lenne. Bár még mindig láttam íriszeiben az előbbi félelmet, mást is
észrevettem. Ő is igazán vágyott arra, hogy elfelejtessem vele a múltját. Szeretném,
Lay. Kérlek, engedd meg nekem.
Yixing
Hazugság lenne, ha azt mondanám, nem rettegtem attól,
hogy én legyek a passzív fél, de Chentől nem féltem. Annak idején elképzelni
sem tudtam volna például Chanyeollal a dolgot, sőt egy darabig még Chennel sem,
viszont már volt olyan a kapcsolatunk, hogy belementem volna. De nem úgy,
hogy alig két órája találkoztam azzal a bizonyos férfival.
Ezek után elképzelni sem tudtam, hogy mi vett rá arra,
hogy levegyem ingemet, de valamiért megtettem. Bár már látott ruha nélkül, most
mégis zavarba jöttem Chen tekintetétől, amint végigmért. Talán, mert ezúttal
másképp nézett. Hihetetlenül gyengéden, illetve óvatosan mustrált végig, úgy,
ahogy még sosem és megint csak meglepődni voltam képes csak úgy, mint mikor
megcsókolt. Hozzászoktam már a gyengéd, szerelmes Chenhez, de ilyennek még
sosem láttam.
Összerándultam, ahogy megéreztem a nyári meleg
ellenére hűvös ujjait mellkasomon, majd nyakamon, mikor feltűnt neki, még nem
szeretném, hogy így érjen hozzám. Lágyan cirógatta érzékeny bőrömet, közben
ismét összekapcsolta íriszeinket, hogy lássa, mikor mehet tovább. Kurvára
gőzöm sem volt egyelőre, hogy mégis mi a francot akarok, de… Chennel…
Megpróbálnám. Azt hiszem.
Remegő kézzel fontam ujjaimat csuklója köré, majd
finoman lejjebb toltam tagját és bár elég egyértelmű jelzés volt, azért némán,
pusztán a szemeivel megkérdezte, tényleg ezt akarom-e, mire aprót bólintottam.
Tekintetünk még mindig egybe volt fonódva, csak akkor hunytam le pilláimat,
mikor tenyere bőrömre simult. Vártam valami kellemetlen érzést, viszont az nem
jött, helyette kellemes borzongás futott végig testemen és önkéntelenül is, de
kicsúszott egy halk nyögés belőlem.
A combjaimon ülő reakcióm után felbátorodva érintett
meg, ezúttal sokkal határozottabban és egyáltalán nem volt ellenemre a dolog,
aminek rohadtul örültem. És ő is nyilván. Visszadőltem az ágyra, mire
Chen rögtön fölém térdelt, ám kényeztetésemet nem hagyta abba. Igen,
szerintem menni fog.
Jongdae
Nem titok, hogy én nem az a típus voltam, aki a lassú
szexért volt oda, bár tény, hogy Lay mellett nem igen volt részem olyanban, ami
nem az érzelmekről szólt, hanem a gyorsaságról. Mindig figyelmes volt velem, és
azt hiszem eljött az idő, hogy ezt viszonozzam neki. Oké, ebben a helyzetben
amúgy se siettem volna sehova, azt szeretem volna, ha minden tökéletes számára.
Igyekeztem minél óvatosabban és gyengédebben bánni
vele, hogy még véletlenül se higgye azt, hogy csak végezni szeretnék azt ámen.
Minden négyzetcentiméterét elhalmoztam puszikkal, illetve csókokkal és
elismerem, nem kevés idő volt, de teljesen ellazult alattam. Látni csakis a
vágytól semmi mástól csillogó íriszeit elmondhatatlanul boldoggá tett, így
felbátorodva nyúltam farmerje övéhez, majd lassan bontogatni kezdtem és nem
állított le. Oké, azért bevallom, büszke is voltam magamra.
Belenéztem szenvedéllyel teli szemeibe, majd mivel még
mindig nem érzékeltem semmilyen ellenállást, megszabadítottam lábait a fedő
anyagtól. Félrehajítottam a gatyát, majd megtámaszkodtam fölötte és újfent
vártam, hát ha lesz valami gond. Csöndesen szuszogva figyelt gyönyörű
íriszeivel, ami már bőven elég volt ahhoz, hogy szívem az eddiginél is gyorsabb
tempóra váltson, de aztán még megajándékozott egy lélegzetelállító mosollyal. Egy
olyannal, amit úgy imádok.
Nem akartam, de túl hevesen sikerült megcsókolnom,
mire azonnal megéreztem testének megfeszülését, így rögvest visszább is vettem
és próbáltam minél puhábban ízlelgetni ajkait. Szerencsére úgy tűnt nincs baj,
mert ezután ismét ellazult, viszont azért jó pár percet vártam mielőtt
ismételten nekifogtam volna, hogy eltüntessem róla az utolsó ruhadarabot. Azt
viszont nem engedte.
Yixing
Rendesen meglepődtem saját magamon, hogy milyen
könnyedén elviseltem a szituációt, pedig azt hittem, nem fog menni. Nagy
valószínűséggel ennek ahhoz volt köze, hogy Chent mindennél jobban szerettem a
világon és természetesen bíztam benne. Tudtam, hogy sosem tenne olyan, amit nem
akarok és ezt éreztem minden érintésében. Nem sietett sehova, holott ismertem
őt és a gyors stílusát szex terén, illetve annyira vigyázott, hogy semmi olyat
ne tegyen, ami rossz lehet, hogy szerintem még annál is jobban beleszerettem,
mint eddig, pedig meggyőződésem volt, hogy az képtelenség. Erre rácáfolt.
Ezért is szerettem volna én levenni alsóm, hogy lássa,
tényleg bízom benne. Óriási szemekkel pislogott rám, majd elvigyorodott, mire
akaratlanul az én szám is felfelé görbült. Amilyen nagy hévvel hajolt felém,
olyan lágy volt a csók, amit kezdeményezett s végül el is mélyítette azt.
Közben ruháiért nyúltam, hogy végre róla is lekerüljön valami, ám azt meg ő nem
engedte meg nekem, így lehetőségem volt egy végignézni egy vetkőző show-t. Legalább
már én is láttam tőle egyet, nem csak ő tőlem.
Amint eldobta valahova a szoba túlvégébe az utolsó
ruhadarabját is, ismét megijedtem, mert pontosan tudtam, hogy mi jön. Chen
édesen mosolygott rám, nem tett semmit, csak amit eddig is; elhalmozott
csókokkal, illetve puszikkal ahol csak ért. Lassan és egyáltalán nem feltűnően
tévedtek lefelé ujjai és először mást hittem, mit fog csinálni, de mikor
csatlakoztak ajkai is a kis felfedező útra, már nem gondoltam semmire sem. Tényleg
nem. Csak Chenre.
Talán túlságosan hangosan nyögtem fel, mikor szája
férfiasságom köré zárult és egy pillanatra az ajtóra tekintettem, ugyanis
féltem, bejön még valaki, de komolyan mondom, kb cseszett három másodpercig
érdekelt a dolog, nem több. Szakavatott mozdulatokkal kényeztetett, mert lássuk
be, gyakorlata volt neki elég, aminek el se tudom mondani mennyire kurvára
örültem. Legalább nem vettem észre a seggemben érzett fájdalmat. Először.
Jongdae
Rögtön leálltam és nem csináltam semmit se, mikor
meghallottam Lay fájdalmas hangját, miután óvatosan becsúsztattam egyik
ujjamat. Számítottam rá, hogy nem lesz neki kellemes, ezért is próbáltam
észrevétlenül megtenni a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy tovább
jussunk. Anyám, de szépen fogalmaztam. Bár ebben a szituációban valahogy
nem tudok arra még csak gondolni sem, hogy megdugom Lay-t. Az valahogy nem írja
körül, amit csinálni szeretnék vele. Szeretkezés. Asszem ez a megfelelő szó.
- Minden rendben? - kérdeztem tőle halkan, közben
visszamásztam arcához és csak figyeltem fátyolos szemeit. Gyengéden simítottam
végig orcáin, mikor az első könnycseppek kicsordultak, hogy letöröljem őket.
Vártam a következőket, de nem jött több, pedig ennél a témánál mindig szokott
még lenni… De most nem volt.
Lágy mosoly kúszott ajkaimra és mást sem tettem, mint
simogattam és türelmes voltam ameddig csak kellett. Döbbenten pislogtam rá,
amikor erőtlenül csuklómra fogott, majd lefelé irányította kezemet, gondolom
azért, hogy folytassam. Istenem, el se hiszem, hogy ennyire képes valaki
próbálkozni. Lay… Ugye, magadért is teszed, nemcsak értem?
A választ tekintetéből könnyen kiolvastam, hiszen
ritkán rejtett el előlem már bármit is, legyen az valami hétköznapi, vagy
múltját érintő komoly dolgok. Szenvedélyesen, de azért visszafogottan csókoltam
rá remegő, könnyektől kissé sós ajkaira, majd leugrottam az ágyról, hogy
síkosító, illetve óvszer után menjek, de erősen karom után kapott és nem
engedett el.
- Csak téged akarlak érezni - suttogta szinte
hangtalanul hátamba, aztán visszahúzott, ő pedig visszafeküdt a párnák közé.
Ügyelve arra, hogy ne legyen durva, túrtam hajába, majd minden óvatosságomat és
szerelmemet a következő csókomba adtam, közben ismét tágítani kezdtem. - Szeretlek,
Chen.
Yixing
Chen annyira vigyázott rám, hogy semmi okom nem
lehetett panaszra és nem is volt. Éreztem a fájdalmat, miközben előkészített,
de csakis a fizikait. Tökéletesen láttam a vágytól homályos, ugyanakkor
hihetetlen mennyiségű szeretetet sugárzó fekete íriszeit, ami bőven elég volt
ahhoz, hogy még véletlenül se gondoljak olyanra, amire nem akarok. Csak Chen
láttam és éreztem.
Bármennyire is igyekeztem, azért nem semmi káromkodás
hagyta el számat, mikor harmadik ujját is becsúsztatta a többihez. Erősen
markoltam hol vállaiba, hol meg karjaiba, éppen ott, ahol értem és mindezek
ellenére nem állt le, de nem is akartam, hogy megtegye. Apró puszikat adott
nyakam egyik legérzékenyebb pontjára, néha finoman bele is harapott párszor. Ezek
után elég könnyen elvonta a figyelmemet, de szükségem is volt rá.
- Lay, én… - kábán pillantottam a szenvedélytől még
sötétebb fekete szemekbe és sejtettem mit akart mondani, ám elhallgatott.
Zihálva kémlelt, majd láttam, hogy készül mondani valami, de ezúttal végre én
is kezdeményeztem egy csókot. Próbáltam belesűríteni minden félelmemet,
aggályomat, illetve szeretetemet és közben úgy kapaszkodtam bele mint, aki el
se engedi soha többet. Rendben, ez igaz volt. Soha nem eresztem, és nem adom
senkinek se.
- Tudom, hogy vigyázni fogsz rám - motyogtam félig
lehunyt pillákkal. - Csináld! - még én is meglepődtem utolsó, határozott
szavamon, nemhogy Chen, így néhány másodpercig még a szél süvítését is
hallottam az ablakon keresztül. Imádom, a döbbent arcát.
Halkan sóhajtottam föl, mikor hideg tenyere először
mellkasomra, majd hasamra, aztán derekamra, végül csípőmre simult. Gyengéden
cirógatta meg bőrömet és ismét összekapcsolta tekintetünket, hogy újfent
megerősítést kérjen, mintha a szavam nem lett volna elég. Hozzászoktam már a
figyelmes Chenhez, de baszki, esküszöm, hogy ilyenkor megint beleszeretek,
pedig tényleg képtelenség, hogy annál jobban szeressem, mint most.
Összeszorítottam szemeimet, illetve számat, hogy még
véletlenül se adjak ki olyan hangot, amit egyikünk se szeretne hallani, mikor
óvatosan belém hatolt. A feszítő érzés hatására rögtön felrémlett előttem az
évekkel ezelőtti eset és szerintem másodpercekre voltam egy pánikrohamtól,
amikor Chen csöndesen suttogni kezdett a fülembe. Először nem értettem semmit
se, egyedül a hangja volt, ami eljutott tudatomig, ám kitartóan súgott
mindenfélét és lassan, fokozatosan testem ismét ellazult. Tudtam, hogy
szeret, de abban az isten tudja hány percben ez tényleg rengeteget jelentett
fájó szívemnek.
Az, hogy azon a késő délutáni nyári napon odaadtam
magam Chennek, életem legtökéletesebb pillanata volt és soha nem bántam meg.
Nem törölte el azt, ami a múltban történt velem, viszont el kezdte begyógyítani
azokat a sebeimet, amiket azt hittem, hogy senki nem lesz képes még csak
meglátni sem. Oké, Kim Jongdae néha igen vak tudott lenni, de nem akkor, ha
rólam volt szó. És ez is azok közé az okok közé tartozott, amikért mindennél
jobban szerettem a világon.