Megtépázott dallam [ChanLay]

Sziasztok :) Tőlem szokatlanul hosszú ideje nem jelentkeztem (mintha két hét sok lenne…), tulajdonképp sehol sem, ennek van több oka is, de igazából a blogot érintve csak egy; nem nagyon voltam érdekelt sem olvasásban, sem írásban kpop terén. Ez van. Bevallom, még most sem vagyok igazán, így a SeXing folytatására például várni kell még, de valamit szerettem volna hozni, inkább csak amiatt, hogy visszaszokjak egy kicsit. Talán összejött, talán nem, nem tudom, mindenesetre kellemes olvasást Nektek, remélem, lesz, akinek tetszeni fog ^^

Cím: Megtépázott dallam

Páros: ChanLay

Szereplők: Park Chanyeol és Zhang Yixing (Lay)

Műfaj: Angst (Fluff-szerű véggel. Asszem. Szóval próbálkoztam.)

Korhatár: Nincs

Figyelmeztetés: Fiú x fiú szerelem
Megjegyzés: Aki szeretné, veheti úgy, hogy ez is a kis ChanLay-füzéremhez kapcsolódik.

A lágy, varázslatos dallam lassan, óvatosan siklott végig a régi épület repedezett falai között, hogy végül az ajtón belépő fiatal férfi szíve legmélyén találjon helyet. Hangosan süvített a szél, szinte semmit sem lehetett hallani a környezetből, mégis a csodás, ám szomorú dal valahogy minden mást elnyomott.

Yixing halkan lépkedett végig az egykor valószínűleg fenséges fehér köveken, hogy ne zavarja meg a fület gyönyörködtető, ugyanakkor bánatos kis játékot, majd a romos ajtó tövében leülve, csak hallgatta a bent lévőt. Nem értette, mit keres Chanyeol egy ilyen házban és bár a többiek mondták neki, a másiknak nincs jó kedve mostanában, ez azért kissé túlzásnak tűnt. Nem, valójában nem akarta meghallani a bandatagok vádló hangját.

Elmerengve nézett maga elé, majd lehunyta pilláit és teljesen átadta magát a világot megtöltő melankolikus szerzeménynek. A testét éltető szerv kínzóan dobbant egyet, valahányszor egy erőteljesebb érzés csapta meg, könnyei kicsordultak, ahogy rájött, a férfi úgy érzi, cserben hagyta, elárulta őt. Sosem tenne ilyet.

Váratlanul néhány akkordban furcsa változások mentek végbe; indulatosabbak, feszültebbek lettek, végül a gitár elhalt, majd pár pillanattal később csöndesen földet ért. Fülsértő lett a hirtelen beállt csend, minden elnémult; a hangszer, a szél, a világ, egyedül a helyiségben tartózkodó szívfacsaró sírása hallatszódott.

A kínai remegő lábakkal állt fel, majd hangtalan léptekkel megindult befelé a viharvert szobába. Mellkasa fájdalmasan szorult össze, mikor végre észrevette a másikat; nem hitte volna, hogy valaha ilyen állapotban fogja látni, mint amilyenben most is volt. A fekete szemek, amik mindig csillogva figyelték őt, ezúttal apró kis sós cseppekkel megtelve pillantottak vissza rá és bár ettől úgy tűntek, mintha fénylenének, valójában fénytelenek voltak. És vádlók.

- Mit keresel itt? - kérdezte rekedt, karcos hangon a magasabbik, mire Yixing torka kiszáradt, nem tudta, mit is mondhatna erre. Egy szomorkás mosollyal fürkészte a dühös, megbántott íriszeket, de nem sokáig, Chanyeol elfordult tőle, majd hetykén az ajtó felé bökött. Elég erős jelzés volt arról, mit is szeretne, ám az idősebbnek esze ágában sem volt eleget tenni a ki nem mondott szavaknak.

- Hazajöttem - suttogta halkan, majd vigyázva közelebb lépett. Ujjai remegve érintették meg a szürkés pulóver durva anyagát a koreai vállánál, félt, hogy az ellöki magától, ám mikor nem tette, puhán rászorított, aztán leguggolt, s úgy nézett fel rá. Az otthona mindig ott lesz, ahol ő is van.

Kereste a gyönyörű szempár pillantását, de nem tudta elkapni, így gyengéden ráfogott a hatalmas kezekre. Izmai ellazultak, ahogy bőre Chanyeoléhoz simult, a kellemetlen hiányérzet, ami hónapok óta kínozta, eltűnt, úgy érezte, tényleg hazatalált. Igen, ebben egészen biztos volt.

A fiatalabb pillái megrebbentek, majd némi belső vita után Yixingre sandított és bár haragudni szeretett volna rá, képtelen volt. A mindig borús, ugyanakkor számára ellenállhatatlan tekintet reménykedve kémlelte arca minden rezdülését, végül egyenesen szemeibe pillantott.

Biztos volt abban, hogy a másik még a lelkét is látta, illetve, hogy tudta, már megbocsátott, holott nem kellett volna. Mi sem volt erre ékesebb bizonyíték, mint a kínai óriási mosolya, majd szavai, miközben óvatosan megpendítette a földre hullott, poros gitárt.

- Mindig visszajövök hozzád, teljen bármennyi időbe is, Channie.