Sziasztok ^^ Megjöttem a kövi résszel, amiben az előző fejezet folytatását olvashatjátok. Tuuuudom, a vége, szemét vagyok, bocsi :3 Kellemes olvasást ^^
18. Fejezet
Yixing
Ki sem tudnám fejezni szavakban, mennyire akartam azt, hogy képes legyek megcsókolni Chanyeolt, vagy, hogy képes legyek elviselni Chanyeol csókját. Nem tudtam. Elrohantam. Visszarohantam Chenhez. És most itt ültünk a stúdió fekete bőrkanapéján és csókolóztunk. Mondhatnám, hogy szörnyen éreztem magam azért, mert őt meg bírtam csókolni, ám nem fogom. Mert valójában örültem neki.
Chen óvatosan viszonozta csókom és biztos voltam benne, már csak a reakciója miatt is, hogy erre nem számított tőlem. Én sem magamtól. Azonban Chenre azóta vágytam, mióta újra megláttam. Persze, lehet, hogy igazából sosem múlt el a sóvárgás. Tudni akartam, hogy a szívem legsötétebb részére száműzött gondolataim, igazak-e. Hogy tulajdonképpen ő-e az, akit akarok. Hát, hogyne, hogy ő az. Ki más lenne?
Gyengéden fogott rá jobb csuklómra és, mielőtt feleszmélhettem volna, ujjaim közé csúsztatta sajátjait, s összefűzte őket. Akaratlanul is megszorítottam kezét, s ezzel egy időben elmélyült csókunk. A jól ismert ajkak játéka elbódított és alighanem Chen is hasonlóképp vélekedhetett, ugyanis jóleső sóhaj szakadt fel belőle, miközben beletúrt hajamba. Nem lesz ez így jó. Kő kövön nem marad, ha közöttünk lesz valami. Amíg külön vagyunk, leginkább csak magunkban szenvedünk, de amúgy meg…
- Lay… - súgta csöndesen számra nevemet, mire testem önkéntelenül is megremegett, s most nem a rossz értelemben. A francba! - Nagyon hiányoztál - lehelte ugyanoda, majd ezúttal ő kezdeményezett egy igencsak szenvedélyes, illetve rengeteg érzelemmel teli csókot. Ennél tovább tényleg nem szabadna lépnünk.
Mégis, olyan könnyű volt évekkel ezelőttre visszaröppenni és belefelejtkezni az érzésekbe, hogy még az is kiszállt a fejemből, milyen nyomorult szituációba kerültem volt tanárommal, miután hazamentem. Mert ez volt Chen. Mindennek ellenére mellette mindig biztonságban, s szeretve éreztem magam.
Jongdae
Az egész valóm Lay után áhítozott. Többet akartam belőle. Mindent. Ugyanakkor tudtam, nagyon rossz irányt vehet ez a dolog, nemcsak a munka szempontjából, hanem amiatt is, hogy gőzöm sem volt, meddig mehetek el vele szemben. Nem szerettem volna, ha hirtelenjében pánikrohamot kap. Vagy mondjuk, félrelök. Azt nem hiszem, hogy kibírnám.
Persze meghazudtolni nem bírtam önmagam; öntudatlanul is a fekete tincsek közé markoltam, aztán tenyerem arcára siklott, s testem ösztönösen közelebb simult hozzá. Ha magamnál lettem volna valamennyire is, talán feltűnt volna, hogy semmi akadályba nem ütköztem. Sőt! Ám elmémre rátelepedett a vágy köde, csak a kissé sós, s cserepes ajkakra voltam képes koncentrálni. Tudtam, hogy hiba és biztos voltam benne, ő is tudja, mindazonáltal… Nem akartam, hogy vége legyen.
Az agyamban már semmi sem maradt Lay-en kívül, minden mozdulatom magától értetődőnek tűnt, így észre se vettem cselekedeteim, csak akkor, amikor Lay még közelebb húzott magához pulcsimnál fogva. Már combjai mellett térdeltem a kanapén, mindkét kezem az arcán volt és kész voltam bármit megtenni azért, hogy ez a pillanat örökké tartson. De nem tehettem.
Halkan szuszogva váltam el tőle, ugyan alig néhány centire távolodtam el csupán, s onnan figyeltem a gyönyörű íriszeket. Ketyegőm kurva nagyot dobbant a szerelmesen csillogó szempár láttán és erővel kellett magam mozdulatlanul tartanom, nehogy ismét megcsókoljam, mert holtbiztos voltam benne, hogy akkor nem fogok tudni már leállni. A mellkasomon pihenő tagjai váratlanul megmozdultak, lágyan megcirógatta felsőtestem, ami még két réteg ruha ellenére is maga volt a pokol ebben a szituációban, majd elmosolyodott, amint megtorpant pontosan a szívem fölött. Én meg kb felgyulladtam.
- Ki ne merd mondani! - mordultam rá totál vörösen. Ha most megjegyzést tesz arra, milyen gyorsan ver, én isten bizony… Igazából fingom sincs, mit csinálok akkor…
Yixing
Vidáman kémleltem Chen egyre piruló orcáit, s bár tisztában voltam vele, hogy kurvára nem kéne ennél jobban belebonyolódni valami elbaszott viszonyba, képtelen voltam nem arra gondolni, hogy az ő szíve is legalább olyan sebesen dobogott, mint az enyém. Mielőtt újra találkoztunk, kettőnk közül róla előbb el tudtam hinni, hogy már réges-régen továbblépett. Akár dacból, akár igaziból. Most így, érezve a heves szívdobogást, rájöttem, hülyeséget képzeltem. Chen már akkor szerelmes volt belém, amikor én még senkire sem pillantottam egyszer sem.
Puhán fogtam rá karcsú derekára, azt követően finoman letoltam magam mellé a kanapéra és felé fordultam ültömben. Mosolyom még szélesebb lett, miközben zavart alakját fürkésztem; lehajtott fejjel piszkálgatta a rojtokat fekete nadrágja térdrészénél. Számomra kevés aranyosabb dolog létezik a világon a zavarban lévő Kim Jongdae-nál.
- Mi történt? - kérdezte szinte némán. - Miért…? Azt hittem, hogy valami… Gond van. Hogy történt veled valami a szünet alatt. Nem számítottam rá, hogy… - hangja hirtelen elhalt és végre felnézett rám. Tekintete aggódó volt, túlságosan is és sejtettem, hogy vannak ötletei, ráadásul elég durvák.
- Semmi olyan - suttogtam és gyengéden végigsimítottam azon a kezén, amelyik lassan kész volt letépni térdtől lefelé a gatya szárát. Nem tudhatja meg a Chanyeollal történteket. - Csak… Kíváncsi voltam valamire - tettem hozzá még, noha utólag belegondolva, szar megfogalmazás volt. Ezt Chen nem fogja díjazni.
- Hogy mi?! Kíváncsi?! Mégis mi az anyámra?! Nem mintha nem smároltunk volna hónapokig! - dörrent rám idegesen. Ötösöm nem lehetne a lottón? Be kell, hogy valljam, a nosztalgia hihetetlen erővel szállt meg Chen durcás arcát látva.
Morogva futott neki, hogy felpattanjon, ám nem engedtem. Határozottan húztam vissza magam mellé és, mielőtt még ismét próbálkozhatott volna, erősen rátámaszkodtam combjaira. Rohadt közel kerültünk így újfent és tudtam, ezzel megint nem arrafelé terelem a dolgokat, amerre kellene, azonban nem bírtam ellenállni.
- Kíváncsi voltam, hogy tényleg képtelen vagyok-e rá, vagy igazából te vagy az egyetlen, akit meg akarok csókolni.
Jongdae
Nem. Lay ezt nem csinálhatja. Nem mondhat ilyeneket csak úgy. Szerencsétlen sebzett, porrá zúzott, fagyos és az ő esetében kibaszottul szerelmes szívem ezt nem fogja sokáig bírni. A francba már! Miért tudja ilyen jól használni a szavakat? Oké, persze, hogy jól használja a szavakat. Ez a munkája. Faszom! Szedd össze magad, Kim Jongdae!
- És akkor… - hajoltam még közelebb, holott nem sok hely akadt már, orrunk majdhogynem összeért. Kihívóan fürkésztem az elbűvölő sötétbarna szemeket, mire volt barátom felvonta szemöldökét. A lelkem is eladnám azért, hogy újból barátomként hivatkozhassak rá. - Ez most azt jelenti, hogy tényleg csak az én ajkaimra vágysz? - leheltem csöndesen szájára, s közben ujjaim csuklóira fontam. Érdeklődve billent oldalra feje, azután egy apró félmosollyal válaszolt. Bassza meg!
- Nem emlékszel, hogy az ilyen beszélgetéseink végül mindig visszaütöttek rád? Komolyan azt szeretnéd, hogy erre most válaszoljak? - kérdezte vigyorogva. Nagyot nyeltem, mert ezer meg egy elképzelésem volt arról, mit felelhetne és őszintén? Valahol akartam is ezt. A laza, könnyed Lay-t, illetve a sunyi szóváltásainkat. Amikre általában mindig beindultam. Mondjuk, ez most tuti nem az a szitu a helyzetét nézve.
- Igazad van! - ugrottam fel fürgén lerázva magamról érintését, majd pár suta lépés után, megálltam az asztal túloldalán. Értetlenül és némiképp… Megbántva pillantott föl rám. Ez már mondhatni flörtölés volt. És azt nem lehet. Kurvára nem, vagy isten tudja, még mit csinálok. Vele. És kétmilliárd százalék, hogy ő azt most nem akarja, amire én gondolok. A rohadt életbe! Mi a jó édes anyáért vettem fel ilyen szűk gatyát reggel? Miért?
Imádtam, hogy Lay a kétértelmű, enyhén szexuális feszültségtől csöpögő mondataimra mindig vissza tudott vágni úgy, hogy utána bármit akarjak csinálni, csak beszélni nem. Bármennyire is kívántam őt, momentán csak a szívem szapora verdesésére voltam képes figyelni, amit a fesztelen Lay jelenléte váltott ki. Hiányzott a régi Lay.
Yixing
Hazudnék, ha azt mondanám, nem lepődtem meg Chen reakcióján. Azt hittem, valami igencsak provokatív választ fog adni, nem annyiban hagyja a dolgot. Ez annyira nem ő volt. Valamint… Egy részem reménykedett benne, hogy esetleg… Többet akar majd. Kezdeményez, és talán úgy megpróbálhatnám én is. Valószínűleg vele menne a szex is. Nem?
Csalódottan követtem esetlen mozdulatait, ám hamar elszállt a rosszkedvem. Egyre pirulva forgott jobbra-balra, alighanem gőze sem volt, mit csináljon. Mióta a menedzsere nem jött, nem volt itt a plusz szék és rendszerint mellém ült. Igen, egyszerre volt cseszettül idegőrlő, illetve csábító, még úgy is, hogy csak annyira voltunk közel, amennyire pont muszáj volt, ugyanakkor könnyebb volt így, mint tologatni a papírokat és keresni fejjel lefelé, miről is szándékoztunk épp egyeztetni. Mindjárt tudatosul benne, vissza kell, hogy üljön.
És így is volt. Chen rám kapta a pillantását, aztán mellém sandított, s vissza. Olyan édesen kétségbeesett arcot vágott, hogy nem bírtam megállni és akaratlanul is elmosolyodtam. Nincs miért rosszul éreznem magam, sőt! Azt hiszem, Chen éppen figyelmes volt az irányomba.
- Beszélhetünk csak a munkáról - szólaltam meg halkan, miközben megpaskoltam a kanapét magam mellett. Még arrébb is csúsztam kissé, hogy jelezzem, tisztes távolságban leszünk, ahogy eddig is. Nem mintha nem lenne tökmindegy, hogy öt centi, vagy harminc…
Alig hallhatóan megköszörülte a torkát, azt követően óvatosan letelepedett és tekintete rögtön a lapokra tapadt. Oké, akkor munka. Felkaptam a ceruzát és már nyúltam is volna az egyik teleírt papírért, hogy folytassuk a délelőtt elkezdett szöveget, azonban sajnos, vagy nem sajnos, Chen is akkor akarta megfogni - természetesen - ugyanazt.
Sosem voltam az a nagy filmnéző, de azért én is láttam egyet-kettőt. Chennel annak idején még poénból romantikusakat is néztünk, holott többnyire a felénél már rohadtul nem érdekelt minket, mi is történik. Szóval van az a jelenet, amiben a két főszereplő egyszerre ér hozzá ugyanahhoz a dologhoz, egymásra pillantanak és totális szerelem. Nos, hát, a szerelem itt is megvolt, amúgy meg kibaszott kínos volt az egész.
Jongdae
Pislogás nélkül meredtem előre és igyekeztem nem meghalni belül abban a pillanatban, hogy Lay ujjai az enyémhez értek. Szélsebesen rántottam el karom, azután megint felugrottam és eskü nem sok hiányzott, hogy kiakadjak. Mi a faszomért ilyen rohadt gáz? Jó, jártunk, szétmentünk és most újra egy levegőt szívunk, de könyörgöm!
- Lay, baszki, bocs! Én nem bírom! - fakadtam ki és belemarkoltam festett tincseim rengetegébe. Bár még egy perc szerintem és nem sok marad belőle… - Ne mondj ilyeneket, nem nézz rám így, mert… Mert… A francba is! - feszülten dobbantottam a jobb lábammal, szempárom szorosan zártam össze, aztán a másik kezemmel is megnyomorgattam egy adag hajat. Nincs mit szépíteni, kiakadtam.
Lay néma maradt és bármennyire is meg szerettem volna lesni, milyen képpel méregetett, nem mertem kinyitni szemeimet. Ismét össze akartam jönni vele. Vele akartam lenni. És a szívem szakadt meg a gondolatra, hogy ez esélytelen volt. Azok után, ami történt az újságíróval, nem keveredhetek még csak feltételesen sem párkapcsolati botrányba. Főleg nem egy másik pasival. Kyungsoo és Luhan mások voltak. Alkalmi együttlétek, ám Lay-jel… Vele akár el is mentem volna egy igazi randira. El akartam menni vele egy randira.
- Chen, nézz rám, kérlek - hevesen ráztam a fejem lágy szavaira. Kizárt, hogy akárcsak egy másodpercre is…! Tüdőmben bent rekedt a levegő, amint megéreztem gyengéd érintését csuklóim körül, s vigyázva lefejtette tagjaim, mielőtt még tényleg megkopaszodnék idő előtt. - Nézz rám, kérlek - ismételte meg ugyanolyan hangon, miközben puhán arcomra simította tenyerét. Nem jó ez így. Kurvára nem.
- Ne csináld - kérleltem elszoruló torokkal, még mindig lehunyt pillákkal. Annyira közel volt, hogy forró lehelete számnak csapódott és ez nem könnyítette meg a helyzetet. Még jó, hogy nem, bassza meg! - Nem bírom, Lay. Én…
- Amennyiben arra vágysz, most kisétálok azon az ajtón és nem jövök vissza - suttogta csöndesen elkeseredett hangsúllyal, mire testem megmerevedett. Ha nem lehetsz az enyém, talán így lenne a legjobb, Lay.