Sziasztok ^^ Megjöttem a kövi résszel, amiben kicsit felpörögnek az események. Ha mondhatom így. Egy régóta húzódó dolog lezárásra kerül, vagy éppen felszínre? Illetve egy régi-régi karakter is felbukkan, hogy némileg megkavarja a dolgokat. Remélem, tetszeni fog a fejezet, én nagyon élveztem írni ^^ De tudjátok, imádom a szarkavarást xD
Khm, khm, Hear me out hear me out hear me ooouut *sosem volt hangja és sosem lesz*
44. Fejezet
Yixing
Idegesen toporogtam a fehér ajtó előtt, Chen áldása ide, vagy oda. Beleegyezett, hogy találkozzak Chanyeollal. Vagyis ez így nem teljesen igaz. Azt mondta, megpróbál nem arra gondolni először, hogy megöli Chanyeolt, ha megtudja, hogy együtt voltunk. Felnőttesen kezelte. Nagyjából. Félig-meddig. Mondjuk, úgy nézett ki közben mint, akinek a fogát húzzák.
- Yixing? Mit álldogálsz itt kint? - zavartan fordultam hátra a hangra és rögtön kivettem Chanyeol anyukájának a kezéből az egyik szatyrot.
- Én csak… Öhm, én… - Eddig nagyszerű, te balfasz…
- Yeollie-hoz jöttél? - döbbenten kerekedtek el a szemeim a becézést hallva, majd összeszorítottam az ajkaimat, nehogy még kurva hangosan felnevessek és csak bólintottam. - Gyere! Biztos megint zenél és nem hallotta a csöngetést - rosszallóan rázta meg a fejét, én meg inkább kussban maradtam. Nem is bírtam becsöngetni…
A Park család háza otthonos volt, úgy éreztem magam benne legutóbb is, mintha csak otthon lettem volna. Rögtön megcsapott a saját családom hiánya, mégis valahogy el is felejttette velem. Bármennyire is volt kínos előzőleg, azért rossz nem volt. Csak kibaszott ciki a helyzetünket tekintve.
- Yixing, hát te? - Nos, nem csodálom, hogy meglepődött. Szerintem azt hitte, hogy Chen bezárt valahova és még a kulcsot is eldobta.
- Khm… Kerestél pár napja - egy pillanatra az édesanyjára sandítottam, mikor Chanyeol a szobája felé invitált, aztán követtem őt. Nincs ebben semmi. Chen is megengedte. Bár nem ezt. Ki is tépné a haját, ha ezt megtudná. Baszki! Ez így egyre gázabb és gázabb lesz!
- Igen, beszélni szerettem volna veled valamiről - Istenem, Chanyeol, ne csukd be azt a rohadt ajtót, vagy én is kitépem mindjárt a saját hajam!
Jongdae
Egy alig hallható köszönöm után fizettem a taxisnak és gyorsan kiszálltam az autóból. Már amennyire képes voltam fürgén kipattanni az én állapotomban. Bicegve, de legalább a tulajdon lábaimon sétáltam be a kávézóba. Lay elment délelőtt, én meg halálra untam magam, inkább idegeskedtem magam, úgyhogy gondoltam, kicsit kimozdulok. Ami azt jelentette, hogy kocsival eljöttem idáig és innen is azzal terveztem hazamenni. Eszem ágában sincs azon töprengeni, hol van Lay. Kivel. Nem. Tényleg. Eskü. A francba már!
Szitkozódva álltam sorba, ugyan szerencsémre nem sokan voltak, így hamar én jöttem. Ami amúgy szarabb volt, mert még mindig gyilkolni tudtam volna a kedvemmel. Megbízom Lay-ben. Igen. Szeret. Velem akar lenni. Pont. Nincs min izgulni.
Persze, izgultam. Hogy is ne izgultam volna? Chanyeol minden szempontból jobb párja lehetett volna. Megadhatná neki azt a figyelmet, ami jár neki. Mármint nyilván figyelek rá, nem félreérteni! Azonban Chanyeol munka után ott lehetne neki. Délután csinálhatnának együtt valamit. A hétvége csak az övék lehetne. Én csak annyit tudok adni Lay-nek, hogy este bezuhanok mellé, majd reggel eljövök egy rövid csók után, mikor még észnél sincs. Jóllehet az elmúlt napokat együtt töltöttük, csak kettesben, ám félek, mi lesz ezután. Hétfőn irány a táncterem megint…
- Faszom az egészbe!
- Huh, látom, ugyanolyan megnyerő vagy, mint régen, Jongdae! - elcsodálkozva pillantottam fel a kuncogást hallva és elképedésemben nemcsak a napszemüvegem húztam lejjebb kissé, de még a számat is eltátottam a maszkom mögött.
- Min-Minseok?!
Yixing
Nagyon… Nagyon közel voltam egy szívinfarktushoz, amikor Chanyeol megpaskolta maga mellett az ágyat, hogy üljek mellé. Chen totál belém tette az ideget. Mindenbe is többet képzelek bele, mint kéne. Holott Chanyeol nem olyan. Már rég kikezdett volna velem, ha olyan lenne. Fasza, most görcsölhetek ezen én is, akárcsak Chen… Remek!
- Azt írtad a hívásod után, hogy nem fontos, ne hívjalak vissza.
- Akkor most miért vagy itt, Yixing? - kíváncsian dőlt hátra és megtámaszkodott a tenyerein maga mögött. - Jongdae nem fog kitérni a hitéből és addig ordítani, míg megígéred neki, hogy többet rám se gondolsz?
- Ne légy már ilyen - motyogtam magam elé, miközben az ujjaimat tördeltem. - Meg… Megengedte, hogy találkozzunk. Próbálkozik, h-
- Szórakozol velem?! - ingerülten mordult fel, aztán felpattant és beletúrt a hajába. - Megengedte? Hallod te magad? Ez nem normális! Nincs beleszólása abba, hogy kivel barátkozol! - Végül is ez igaz. Csak rámegy a kapcsolatunk, ha a háta mögött csinálom.
- Szerinted nincs oka aggódni? - érdeklődtem tőle nyugodt hangon, pedig legszívesebben én is kiakadtam volna.
- Nincs! - vágta rá hevesen. - A francba is, Yixing. Öt éve jártunk.
- Ez a baja. Hogy jártunk - szóltam közbe csöndesen, majd egy sóhaj után megragadtam a karját és lenyomtam az ágyra. Noha az előbb nem telepedtem mellé, most automatikusan ültem le én is némileg felé fordulva. - Illetve, hogy… Az érzéseid…
- Az én érzéseim nem számítanak ebben, Yixing. Sosem számítottak.
Jongdae
Szöul olyan kibaszott nagy. Meg se fordult a fejemben, hogy összefuthatok Minseokkal. Miután visszautasítottam véglegesen és összejöttem Lay-jel, nemigen beszéltünk többet. Értelemszerűen. Ráadásul végzős volt, nem is ért rá igazán. Vagyis hát… Mindig ezzel rázott le.
- Gratulálok a sikeredhez! - megilletődve néztem, ahogy letett elém, a kávém mellé egy szelet sütit, azt követően lehuppant velem szemben. - Komolyan, Jongdae, bámulatos, amit elértél.
- Kösz, de nem kell ez. Még az is lehet, hogy baszhatom is az egészet.
Frusztráltan fújtam ki a levegőt, ám azért rámosolyogtam köszönetképp. Jólesett hallani. Talán, mert ismerem és tudom, emlékszem, milyen jó volt az egyetemen. Az egyik legjobb. Angyali hangja volt. Nem is értettem sosem, hogy ő miért nem lett kiválasztva gyakornoknak.
- Igen, hallottam - suttogta bánatosan. - Sajnálom. Hogy érzed magad? - sűrűn pislogva fürkésztem férfias vonásait; teljesen ledöbbentem a kérdéstől. Azt hiszem, még Lay sem kérdezte meg. Inkább nem is hozta fel a témát semmilyen formában. Valószínűleg arra várt, hogy én nyíljak meg magamtól.
- Féltem - sokáig ízlelgettem a szót és bár szinte némán ejtettem ki, már nem éreztem így. Nem, mert… - De már nem - Mert itt van nekem Lay. - Jól vagyok. Asszem. Aggódok, persze, meg izgulok, hogy mi lesz, de… Összeszedtem magam. Ja.
- Sorban állás közben mégis úgy tűnt, van valami - gyanakodva billent oldalra a feje és még a szemöldökét is felvonta, mire tetőtől talpig elvörösödtem. Minimum. Nagyon kínos lenne felhoznom Lay-t. Pont neki.
- N-Nem, nincs…
- Csak nem Yixing miatt? - Honnan a faszomból tudja, de most komolyan?
Yixing
Igyekeztem tartani magam, azonban nem sok kellett ahhoz, hogy elsírjam magam a szituáció miatt. Chanyeol miatt. Igaza volt. Ez volt az első alkalom, hogy érzékeltem a hangjában a szemrehányást. Még így sem mondta ki kerek perec, viszont most kihallottam a mondat mögül.
- Sosem volt helyem igazán addig, amíg Jongdae ott volt - komoran állt fel ismét és apró köröket kezdett róni a kicsiny helyiségben. - És bassza meg, még utána sem! - fakadt ki. - Ezt szeretnéd hallani, Yixing? Hát, kibaszottul fájt! Még a szakításotok után is, még miután totál elvágta magát tőlünk is ott volt! Mindig ott állt kettőnk között és mindig is ott fog.
- Sajnálom… - Gőzöm sem volt, hogy ezen kívül, mit mondhattam volna még neki. Semmit igazából. Ötévnyi frusztrációt és szomorúságot fog most rám zúdítani és jogos lesz. El kell viselnem, még ha szar is lesz.
- Az istenit, nem kell a bocsánatkérésed! Sosem kellett. A szerelmedet akartam - hatalmasra tágult szemekkel bámultam rá, holott tisztában voltam ezzel, mégis… Sosem mondta ki.
Egyenesen rám nézett; fekete íriszei olyan vesébe látó pillantással ajándékoztak meg, hogy legszívesebben elbujdostam volna, ugyanakkor valamiért képtelen voltam megszakítani a szemkontaktust. Letérdelt elém és megfogta a kezem, majd gyengéden meg is szorította. Nem bírom. Mindjárt rosszul leszek. Ez tuti nem történik meg most.
- Yixing… Pontot kell tennünk ennek a végére - egy másodpercre lepillantott az ölemben lévő kezeinkre, azután újfent összekapcsolta tekinteteinket. - Te is tudod, hogy mi lenne a… Legjobb. Utasíts vissza és zárjuk le.
- Chanyeol, ezt nem… Nem gondolhat… - szavam elakad, amint a mutatóujját a szám elé tette és csak meredtem rá, miközben belül próbáltam nem meghalni.
- Szerelmes vagyok beléd, Zhang Yixing. Valószínűleg akkor még nem tudtam, de már az első pillanat óta, hogy megláttalak a reptéren azon a meleg, szeptemberi napon.
Jongdae
- Ho-Honnan tudod, hogy Lay… - először azt terveztem mondani, hogy Lay és én együtt vagyunk, de rájöttem, hogy az végül is még nem derült ki számára, hogy újból járunk Lay-jel. Legalább is, azt hittem.
- Luhan mondta.
- Te beszélsz még Luhannal?! - megrökönyödve hőköltem hátra. Erre nem számítottam. A gecibe! Mi a faszt tudhat akkor még? Istenkirály… A végén még rábaszok, hogy Luhannal kezdtem. Megint.
- Ne aggódj - mosolyodott el kedvesen -, Luhan sosem beszélt a dolgaidról. Csak arról, hogy… Hogy összejöttetek Yixinggel nem olyan rég. Eléggé ledöbbent szegény és nem bírta visszatartani.
Kb agyhalottként bambultam előre Minseokra. Egy tizedmásodpercre olyan volt, mintha újra az egyetemen lettem volna. Siránkozom épp Lay-ről, mert fasz tudja, mi van vele és Chanyeollal egy kávézóban Minseokkal. Időt utaztam, vagy mi az isten? Lehet, hogy csak álmodtam, hogy énekes lettem? Ez nagyon bizarr…
- De nem akarlak feltartani - nevetett fel hangosan és átnyúlt az asztalon, hogy megütögesse finoman a kézfejem. - Figyu… Lesz egy kisebb találkozó pár sulis haverral, ha gondolod… Gyere el! Gyertek el - javította ki magát gyorsan, aztán legnagyobb elképedésemre, áthajolt a fán és egy leheletnyi puszit adott az arcomra. Ez határozottan bizarr… - Viszlát, Jongdae!
- Viszlát, Minseok - már rég elment, mire képes voltam kinyögni az elköszönésem harmatgyengén, annyira meghökkentem az egészen. Még az autóban hazafelé is ezen agyaltam. Hihetetlen volt, hogy pont Minseokba botlottam. Valami megcsípte a segged, Sors? Kell a szarkavarás, mi? Nem tudnál csak megdögölni végre?
Bevallom, csodálkoztam azon, hogy Lay otthon volt, mikor beléptem az ajtón és megláttam az éjjeliszekrény lámpájának kis fényében görnyedni az ágy szélén, ám örültem neki. Megkönnyebbültem. Egészen addig, amíg nem csoszogtam oda hozzá lassacskán és ültem le mellé. Az ábrázata…
- Chanyeol szerelmet vallott - Hogy mi az isten kibaszott rohadt anyját csinált?!