Sziasztok ^^ Folytatódik a Park család vacsorája, noha enni még nem ült le senki xD Mindkét fiúkánk beszélgetésbe keveredik és sajnos nem épp a legjobba, de talán valami jó is kisül a dologból. Kellemes olvasást hozzá ^^
13. Fejezet
Jongdae
Feszülten fordultam szembe Minseokkal, immáron a hotel nagytermén kívül és karba fontam a kezeimet, ezzel is mutatva, hogy távolságot tartok tőle. Nem találtam jó ötletnek, hogy beszélünk, pláne nem kettesben egy ilyen félreeső helyen. Úgy hallottam, erre a hétvégére nem sok foglalást fogadtak az esemény miatt, vagy jóval messzebbi részen helyezték el őket. Nem tetszik ez nekem. Nem akarok kettesben lenni Minseokkal.
A csönd kezdett hosszúra nyúlni és így, hogy rajtunk kívül nem volt senki se közel, se távol, tényleg kurva nagy kuss volt. Hallottam Minseokot nyelni. És hallottam, hogy én ettől milyen hevesen veszem a levegőt. Rohadt emlékek!
- Te hívtál ki, szóval miről van szó? - szörnyen nehezemre esett kipréselni magamból ezt a kérdést. Azért a testemre még mindig hatással volt Minseok. Édes jó istenem, Kim Jongdae, gondolj Yixingre! Inkább rá gondolj, bassza meg!
- Szerintem tudod, miről szeretnék veled beszélni.
- Azt szeretném, ha végre kimondanád. Hallani akarom - halkan szólaltam meg és közben önkéntelenül is megszorítottam karom. Hallani akarom, hogy bocsánatot kér. Hogy lezárhassam végre teljesen ezt. Hogy mi lezárhassuk. Nincs ennek jövője és tudom, hogy ő is tudja.
Számomra nem Minseok volt az első pasi, mondjuk, az tény, hogy eddig csak korombelivel kezdtem. De ő volt az, akivel több is volt, mint egy-egy csók meg röhejes, kínos nevetés. Nem vagyok biztos benne száz százalékig, de asszem, én első voltam neki és szerintem emiatt jobban ragaszkodik hozzánk, vagy ehhez az akármihez, ami köztünk volt, mint kéne. Egy részem megérti ezt. Komolyan. De ettől nem fogom kevésbé szarul érezni magam amiatt, hogy egy nyomorult sajnálom-ot sem érdemlek. Én…
- Sajnálom, Jongdae.
Baekhyun
Az exem iránti nyugtalanság és gyomorgörcs azon nyomban eltűnt a picsába, amint megláttam Jongdae-t a tulajdon két szememmel itt, a Park vacsorán. Az agyamban egymást lökdösték a gondolatok, egyik nevetségesebb volt, mint a másik és mégis… Jongdae itt van. Hogy? Miért? Minek? És a legfontosabb, Yixingnek erről, hogy nincs tudomása? Nem is… Ki a halál volt az a csávó vele?
- Hallucinálok? Hamar és erősen ütött be a pia így, hogy nem ettem? - értetlenül pillantottam Yixing sápadt arcára és még a gondolataimban lévő kérdésekre is tőle vártam a válaszokat.
Yixing néma maradt és összevont szemöldökkel nézett abba az irányba, amerre Jongdae és az a faszi elviharzott. Nem láttam a képét, de amúgy sem hiszem, hogy be tudtam volna azonosítani, alig ismerek itt bárkit is.
Nagy szemekkel szuggeráltam barátomat, hogy méltóztasson már utánuk menni, mégis csak Jongdae az ő barátja, vagy mi. Leendő barátja. Isten tudja. Lefeküdtek és kis cuki puszikával váltak el, tehát csak van valami. De Yixing nem mozdult, csak bámulta az ajtót, amin kimentek, aztán hirtelen véresen komoly arccal felém fordult és megragadta a jobbom.
- Ígérd meg, hogy itt maradsz!
- M-Mi? Itt akarsz hagyni? Egyedül? - már izzadtam is, pedig még nem ment sehova. Kipurcanok itt egyedül! - Jézusom, ugye nem ölsz meg senkit? Ezer oka lehet, miért fogta Jongdae pracliját!
- Nem ölök meg senkit, de ezt nekem kell intézni, hiszen… - itt hatalmasat nyelt, láttam az ádámcsutkáját mozogni az ing gallérja ellenére is. - Jongdae a barátom.
Jongdae
Úgy ledöbbentem Minseok bocsánatkérésén, hogy csak pislogni tudtam rá. Bevallom, nem számítottam rá. Főleg nem arra, hogy ennyire… Őszintén fog hangzani. Érzelmesnek. Mármint tisztában vagyok vele, hogy nem szórakozott velem, vagy ilyesmi, csak… Azt hittem, hogy úgy mondjam, fellengzősen fogja kezelni. Igazából azt hittem, nem szól hozzám többet. Soha.
Egyre erősebben szorítottam a felkarom, az ujjaim már elfehéredtek és akaratlanul is vettem egy mély levegőt. Vagy többet is. Vártam, hogy a belsőm megkönnyebbüljön, azonban nem jött semmi, sőt csak még zaklatottabb lettem. Nem mintha ez szakítás lett volna, elvégre nem is jártunk hivatalosan, de… Hát, nem érzem valami jól magam.
- Az a srác… Jó hozzád? - érdeklődött csöndesen, ugyan én kettőig nem láttam és ettől a kérdéstől csak még inkább bestresszeltem. Istenem, én ezt nem bírom idegekkel!
- H-Hogy?
- Yixing. Jó hozzád? - kinyílt a szám, hogy válaszoljak, bár inkább csak automatikus reakció volt, viszont hang nem jött ki rajta. Képtelen voltam még több hazugságot mondani, azután, hogy Minseok ilyen őszinte volt, meg végképp. Képmutatás lenne.
Sosem gondoltam volna, hogy ez a kis füllentés a nyugalom érdekében ilyen fordulatot vehet. Kurvára nem vagyok nyugodt. Ideges vagyok. Minden egyes tetves pillanatban, amikor eszembe jut. Megint a hányás kerülget.
- Minseok… - kész voltam elmondani. Esküszöm. Csak egyszer ki akartam mondani, hogy nem igaz. Hogy Yixinggel nagyon maximum is csak barátok vagyunk. Hiába volt Minseok gyakorlatilag az oka annak, hogy ez az egész elindult, el akartam mondani. Neki. Talán ő érdemelte meg a legjobban. De nem volt rá lehetőségem.
- Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy jó legyek hozzá - hullafehéren kaptam oldalra a pillantásomat, amikor Yixing megjelent és pillekönnyen magához húzott a derekamnál fogva. Semmi jogom nem volt bocsánatot követelni Minseoktól. Én sem vagyok jobb.
Baekhyun
Néhány percet kibírtam egyedül, de vészesen fogyott a lelki erőm. Egyébként sem akartam jönni és így egymagamban kész voltam sikítva haza rohanni. Vagyis oda nem. Bárhova, csak oda nem. Apám tuti kicsinálna. Mondjuk, így is mindjárt megpusztulok.
Közel voltam ahhoz, hogy itt helyben ledobjam magam a csilivili padlóra és hisztizni kezdjek, amikor is Yixing felbukkant az ajtóban Jongdae-val. Kerekre tágult szempárral követtem végig, ahogy felém sétálnak együtt. Jongdae nagyon hevesen magyarázott neki és úgy nézett ki, mintha meghalt volna valaki. Mármint egészségtelenül fehér volt.
A reményem arra, hogy végre újra lesz társaságom, úgy tűnt el, ahogy jött is. Váratlanul. Yixing egy ponton megfogta Jongdae csuklóját és elhúzta az egyik szoba felé. Remek, remélem, a viszontlátás örömére levegőhiányig csókolják egymást. Ez irónia volt. Kurvára nem akarok egyedül lenni.
- Picsába, ez most komoly?
Felmarkoltam mindkét kezemmel egy-egy piát és egy szempillantás alatt ledöntöttem őket. Szarok rá. Akkor jelenetet rendezek, de én ezt nem vagyok képes tovább elviselni. Józanul nem. Ha ájulásig iszom magam, talán egy kedves lány megszán és akkor apám is örülhet. Elhívom randira, aztán eljegyzem és elveszem. És együtt halunk meg. Faszom, nincs is szükségem alkoholra, már most elszálltam!
- Nem lesz ez egy kicsit sok? - az egész testem megmerevedett a női hangra és csak meredtem előre az üres poharakra. Nem baszhat így ki velem az élet. Nem.
Jongdae
Nem mondom, hogy Yixing jókor érkezett. Fasz tudja, hogy mi lett volna, ha elmondom az igazat Minseoknak. Meglehet, hogy nem akadt volna ki. Lehet, igen. És ez utóbbi eshetőségtől rettegtem. Hogy mit mesélne ezek után rólam másoknak. Chanyeolnak. Nem élném túl, ha valami rohadék lennék a szemében. És Baekhyun… Yixing a legjobb barátja. Istenem, ez…
Nem mintha Yixing megérdemelte volna, sőt végső soron én találtam ki ezt a kamurandizást, de sajnos ő volt velem, így nem tudtam másra rázúdítani a frusztrációm, s az aggodalmam. Mindent. Másodpercekre voltam attól, hogy elsírjam magam, ám akkor gyengéden arrébb vonszolt a közönségtől.
- Nagyon elbasztam - motyogtam esetlenül és közben az ujjaimat tördeltem. - És téged is belerángattalak. Saj-
- Ne kérj bocsánatot! - ráhelyezte a kezét az enyémre, hogy lefogja azt, mielőtt még tényleg eltöröm az egyiket. Vagy mindet. Inkább mindet. Még megtörténhet a jelenlegi állapotomban. - Önként mentem bele. Még rá is játszottam.
- Én… - elhalt a hangom, mihelyst óvatosan magához vont és átölelt. Zavartan pislogtam ki az aprócska cseppeket a szemeimből és egy kis réssel a számon bámultam el a feje mellett.
Kismillió dolog száguldozott az agyamban és nem állítom, hogy ment a normális gondolkozás, de… Biztos félreértem. Yixing átkozottul kedves és segítőkész mindenkivel. Nekem is segíteni próbált és jó nagy szarba kevertem. Rámehet a barátsága Baekhyunnal. Ezt nem hagyhatom.
Baekhyun
Egy pillanatra elsötétült a világ. Khm, nagyon sokra. Mire magamhoz tértem, exem megkerülte az asztalt és a túloldalról nézett rám. Ártatlan, kíváncsi tekintettel fürkészetett, amitől a vérnyomásom némileg megugrott, úgyhogy szerencsére nem ájultam el helyben és fejeltem le a fát.
- Mi az istent keresel itt? - sziszegtem neki dühösen. Nem meginni kellett volna a piát, hanem ráborítani! Vagy gáz, ha ezt férfi csinálja?
- A Park család meghív-
- Leszarom, hogy meghívtak - vágtam közbe. - Itt, ennél a rohadt asztalnál, mit keresel?
- Gondoltam, beszélhetnénk - félig egy horkantás, félig egy röhögés bukott ki belőlem erre és gyorsan lehúztam még egy felest. Bocs, apa, ebből jelenet lesz.
- Mégis mi a halálról? Hogy hány csávóval voltál még rajtam kívül, vagy arról, hogy egy fikarcnyi sem volt igaz abból, amit mondtál? - gondolatban megpaskoltam a vállam; sikerült úgy végigmondanom ezt, hogy nem csuklott el a hangom egy ponton sem. És még egész gunyoros is voltam.
- Nem akarok hozzámenni, ahhoz a-
- Engem ez nem érdekel - meglepő nyugalommal ejtettem vissza a poharat az asztalra és végre rápillantottam, egyenesen a szemeibe. - Nem teljesen értem, hogy én miért nem voltam jó az apádnak, de ez mindegy is. Magasról teszek az eljegyzésre. Engem az basz fel, hogy félrekúrtál.
Megtöröltem a kezeimet, majd zsebre csúsztattam őket és minden megmaradt erőmmel ismét összekapcsoltam a pillantásunkat. Fingom sincs, honnan jött ez az újfajta erő, de nem is érdekelt. Lezárom ezt itt, s most. A saját józan eszem érdekében. És mert tovább kell ezen lépnem. Hogy találhassak valaki olyat, aki őszinte és, akivel én is azt tudok lenni. Mindenben.
- Nem akarlak látni. Soha többet.