Sziasztok :) Újra itt vagyok a LayChennel,
amiben a fiúk megélik az ébredés utáni kínos pillanatokat, de nincs idejük
nagyon foglalkozni a saját dolgukkal, ugyanis ismét kitol velük a Sors és egyik
meglepő esemény történik a másik után. Kellemes olvasást ^^
23. Fejezet
Jongdae
Majd kiégett a szemem mikor kinyitottam és nagyon
reménykedtem benne, hogy még nincs másnap. Kurvára nem volt kedvem bemenni az
óráimra. Lassan mozdítottam fejemet oldalra és egy aprót nyeltem, amint
megpillantottam Lay hófehér nyakát. Szóval tényleg lefeküdtem vele. Azt
hittem csak álmodtam. Igen, ennyire valóságosat. Gratulálok, Jongdae...
Nagyon óvatosan másztam ki mellőle, mert nem akartam,
hogy felébredjen. És nem azért, hogy aludni hagyjam, hanem mert nem akartam,
hogy beszélnünk kelljen. Jézusom, mi a faszt csináltunk? Ezt nagyon nem
kellett volna. Egyikünk se gondolt abba bele, hogy nekünk még a félév többi
részét is ki kell bírnunk egymás társaságában. Arról nem is beszélve, hogy mi
elvileg nem jövünk ki. És… És baszki Chanyeol! Hogy tehettem meg ezt vele?
Halkan osontam be a fürdőszobába és próbáltam minél
gyorsabban lezuhanyozni, hogy húzhassak innen a picsába. Persze az ember
ilyenkor jön rá, hogy kint hagyta a tusfürdőjét és csak a másiké van bent. Kurva
jó… Most Lay illatom lesz...
Majdnem öngyilkos lettem, mikor a szekrényig lesétált
kemény három méter alatt, mást sem éreztem, csak Lay kellemes aromáját. Ki a
jó isten használ mentás-mézes tusfürdőt? És rajta miért érződik sokkal jobban,
mint rajtam? Undorító szagom van…
Oda se nézve szedtem ki néhány ruhadarabot, zokni nem
is akadt a kezem ügyébe, így anélkül indultam el. Az ajtóban még magamra kaptam
a pólót, közben - fordítva - felvettem a cipőmet és már rohantam is ki. Rohantam
volna. Sajnos egy rohadt álmos, rohadt rekedt és rohadt szexi hang
megállított.
- Hova sietsz egyetlen szó nélkül? Úgy viselkedsz,
mint egy kurva!
Yixing
Nem mondom, hogy megbántam, hogy lefeküdtem Chennel,
mert nem lenne igaz, de azért nem kellett volna úgy, hogy közben barátom van. Megbántam
közben, de az eszembe se jutott, hogy esetleg leálljak… Mégis hogy fogok így
Chanyeol szemébe nézni?
Lelkiismeret-furdalással küszködve és nagyon fáradtan
figyeltem Chent, ahogy a szekrényében kotorászik ruha után. Kb úgy nézett ki
mint, akit üldöznek, annyira sietett. Mivel az agyam még nem igazán ébredt fel,
eltartott egy darabig, míg lesett, hogy tőlem menekül. Amit utána
szóltam, visszakézből hozzám vágta az egyik sötét cipőjét.
- Ha kurva lennék, már a szex után leléptem volna!
- Jól van, nyugi! - emeltem fel védekezően karjaimat
magam elé, majd kikászálódtam az ágyból. Szorosan öleltem magamhoz a takarót és
csak akkor jöttem rá, hogy Chen miért akart olyan gyorsan lelépni, mikor egy
méterre megálltam tőle. Kibaszott kínos volt a helyzet… - Öhm…
- Most megyek! - jelentette ki, majd fél pár
cipőben kirohant az ajtón. Ledöbbenve meredtem előre és nagyon nem tudtam,
hogy most mit is kéne csinálnom. Az öltözésen kívül. Meg egy zuhanyzáson kívül.
Lassan csoszogtam be a fürdőbe és még jobban meglepődtem, mikor bent megéreztem
az én tusfürdőmet. Chen tényleg annyira rohant, hogy az enyémmel zuhanyozott
a sajátja helyett?
Jongdae
Elment az eszem! Nem vagyok normális! Egyszer az
életben igazán visszafoghattam volna magam, de nem… Muszáj volt összefeküdnöm
vele. Minseokkal még… Még oké volt. Vagyis az sem volt oké, de belé nem vagyok
szerelmes. Jézusom, akkor is hülyeség volt. Nem is kellett volna baráttal
kezdenem, nehogy még Lay-jel… Baszki, azt se tudom, hogy mi nekem Lay…
Frusztráltan siettem lefelé a lépcsőn, hogy minél
előbb kiérjek a szabadba. Képtelen voltam megvárni, amíg a lift felér a
harmadikra, de ismét kibaszott szerencsém volt…
- Jongdae! - amint meghallottam Chanyeolt, majdnem
lezuhantam a maradék négy lépcsőfokon. Ne! Ne! Ne! Csak őt ne!
- Igen? - nyögtem ki elhaló hangon, majd nagyot nyelve
hátrafordultam, hogy ránézzek. Így a lépcső tetején állva kurva magas volt
hozzám képest és ettől még inkább beszartam. Nem mintha nem lenne amúgy is
piszkosul magas... Miért kell neki ilyen colosnak lennie?
- Tudnánk… Beszélni? - amin kimondta, nem bírtam
tovább és seggre ültem az egyik fokon. Megdöglök. Istenem, tényleg itt fogok
meghalni… A leülésemet jelzésnek vehette és ő is leült mellém. - Yixingről
lenne szó… - Tényleg meghalok…
- Igen? - hangom ijesztően magasra szökött, ahogy
feltettem a kérdést és kész voltam beverni magamnak egyet érte.
- Te vagy a legjobb barátom és tudom, hogy nem vagy jó
véleménnyel Yixingről, de szeretném, ha őszinte lennél velem... – Itt fogok
megpusztulni…
Yixing
Hamar összeszedtem magam és elindultam megkeresni
Chent, ugyanis - bár ő láthatóan nem akarta és nekem se fűlött hozzá a fogam -
beszélnünk kellett. Meg kell tudnom hányadán állunk. És Chanyeollal is
beszélnem kellett, bármennyire nem akartam azt se.
Kettesével siettem le a lépcsőkön és a második
emeletnél meg is pillantottam Chent Chanyeollal. Nem voltam épp a
leghalkabb, így rögtön észrevettek. Mindketten ijedten néztek fel rám, amit nem
értettem. Chanyeol mitől félt? Chent megértettem, de őt nem…
Lábaimmal esetlenül hátráltam, ahogy eljutott az
agyamig, hogy mindketten itt vannak. Istenem, nem készültem fel rá, hogy
Chanyeollal is beszéljek. Elmémet annyira elködösítette, hogy Chanyeol is
itt van, hogy hevesen nyomkodni kezdtem a lift hívó gombját, csakhogy minél
előbb eltűnhessek innen. Arra már csak a liftben jöttem rá, hogy nekem ide
kurvára nem kellett volna beszállnom...
Zihálva húzódtam be az egyik sarokba, majd lassan
lecsúsztam a fal mentén és lerogytam a földre. Futókat megszégyenítő módon
kapkodtam levegő után, hangosan zokogtam és úgy izzadtam mint, aki tényleg
futott vagy tíz kilométert.
Erőszakosan téptem le magamról a kabátot, a pulóvert,
hogy minél kevésbé érezzem úgy, hogy totálisan be vagyok zárva, mikor végre
kinyílt a lift ajtaja és szembe találtam magamat Chennel és Chanyeollal.
Egyszerre nyúltak értem, hogy kihúzzanak onnan, de én csak az egyiküket
akartam.
Jongdae
Chanyeol olyan komolyan beszélt nekem Lay-ről, hogy
egyre inkább úgy éreztem, hogy egy undorító féreg vagyok. Hiába vesztünk össze,
most mégis tőlem kér tanácsot arról, hogy tényleg jó ötlet-e neki hazavinnie
Lay-t.
- Nézd, én… - bizonyos szempontból örültem, hogy a
hangos trappolás félbeszakított, mert így nem kellett válaszolnom neki, de
mikor megláttam Lay-t… Nos, majdnem elájultam a félelemtől. Aztán
tényleg közel voltam egy szívinfarktushoz, mikor csak úgy eltűnt a liftben. Elment
az esze? Múltkor is… Jézusom!
Összenéztünk Chanyeollal, majd azonnal rohanni
kezdtünk lefelé és, amint kinyílt az ajtaja egyszerre ragadtuk meg és szedtük
ki onnan. Lay talán még rosszabbul nézett ki, mint eddig bármikor egy rohama
után. Szóval a szörnyűnél is szörnyűbbül festett. Szemeim elkerekedtek a
döbbenettől mikor kirántotta csuklóját Chanyeol kezei közül és körém fonta
karjait.
Lassan emeltem tekintetemet a barátomra, de ő csak
meglepődve nézett Lay-re, majd szomorúság csillant íriszeiben. Zavartan öleltem
át én is őt, de szemeimet nem vettem le barátomról. Most biztos elárulva
érzi magát… Baszki, Lay mit csinálsz? Tudom, hogy most nem vagy magadnál, de
ezt akkor se kéne… Főleg nem azután, ami történt!
Szerencsére Lay valamennyire tudta magát tartani, mert
kétlem, hogy egyébként én képes lettem volna rá, viszont jobban nem lett.
Csöndesen sírdogált a nyakamba, teste remegett és annak ellenére, hogy hideg
volt, illetve rajta csak egy póló volt, szinte mindene elázott annyira izzadt.
- Nos, Mr. Kim Jongdae, ha annak idején ilyen dolog
miatt nem lett volna ott az órámon, biztos elnézem - meghökkenve pillantottam
rá hajdani ének tanáromra, mikor megszólalt mellettem. - Hívtam mentőt!
Yixing
Kábán nyitottam ki a szememet, majd rögtön vissza is
csuktam, ahogy látóterembe került a vakító fehér plafon. A szobánkban nem
ilyen hófehér. Hol a francban vagyok?
- Csakhogy magadhoz tértél! Bár ennyi nyugtató után,
én azt mondtam volna, hogy többet nem kelsz fel… - fokozatosan döntöttem a hang
irányába a fejemet és Chent pillantottam meg az ablakpárkányon ülve. - Főleg,
hogy mikor én adtam neked se lehetett felébreszteni egykönnyen... - halkan
elnevettem magam, ahogy hallgattam, hogy morog.
- Hogy kerültem ide? - kérdeztem végül meg miután
abbahagytam a nevetést.
- Nem emlékszel? Rohamod volt a kolesz aulájában. Mr.
Hyun is ott volt és mentőt hívott.
- Rohamom? Mármint pánikrohamom? - Chen bólintott,
mire elgondolkoztam és lassan eszembe is jutott. Igazából nem is tudom, hogy
miért volt… Azért mert megláttam Chent és Chanyeolt együtt, vagy, mert a liftbe
menekültem én hülye?
- El se hiszem, hogy ilyen szerencséd van, Mr. Hyun
emiatt megbocsájtotta, hogy nem voltál órán… - Chen durcás gyerek módjára
ütögette a sarkát a falnak miközben motyogott. Újra felkuncogtam, amint
meghallotta leugrott a párkányról és odasétált az ágyhoz. – Látom, jól
szórakozol, akkor visszamehetünk a koleszba? - bólintottam, majd míg Chen
eltűnt valamerre gyorsan felöltöztem. Valójában nem tudnának itt mit kezdeni
velem, úgyhogy semmi szükség rá, hogy maradjak. Max beutalnak valami
kezelésre, de azzal szart se érnék...
- Mehetünk?
- Aha, csak elintézem a kórházi szám-
- Nem szükséges - vágott a szavamba. – Az apám
elintézte.
- Itt van az
apád?!