Sziasztok :) Megjöttem a LayChen 44.
Fejezetével, mivel a drága professzorom nem tartott órát és így akadt időm :D
Ilyen kis egyszerű rész, csakhogy néha ilyen is legyen :D Kellemes olvasást ^^
44. Fejezet
Yixing
Óvatosan simogattam Chen takaró alól kikandikáló
vállát, hogy még véletlenül se ébresszem fel. Mondjuk, nem csodálnám, ha vagy
három napig nem kelne fel, olyan karikák vannak a szeme alatt, amik szerintem
egy jó ideig nem fognak eltűnni. Kissé előredőltem és, miközben lehalásztam a
mobilt az asztalról, egy leheletnyi csókot nyomtam fejére. Jó lenne mindig
így kelni.
Vigyázva másztam ki mellőle és gyorsan kikapcsoltam az
ébresztést a készüléken, nehogy megszólaljon. Hangtalanul tettem vissza eredeti
helyére és egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy felkeltem őt, de szerencsétlen
katasztrofális állapotban volt két órával ezelőtt is, úgyhogy esélytelen, hogy
használható legyen már. Még mindig ég a pofán azután a bizonyos mondata
után…
Továbbra is minden hang nélkül csináltam reggeli
teendőimet, majd mikor kész lettem az öltözéssel meg a cuccom összeszedésével,
elindultam órára. Hát égett a pofám ott is rendesen… Nagyon próbáltam
nem Mr. Hyunra nézni, mert mást sem éreztem vele kapcsolatban, mint kibaszott
nagy zavart a hajnali dolog miatt. És még vigyorgott mikor rám nézett,
baszki…
- Oké... - lépett oda hozzám Chanyeol a kemény öt
perces szünetben. - Kurvára tudnom kell mi a franc volt, mert meghalok, hogy
nem tudom. Meg… Mr. Hyun mégis miért néz úgy rád mint, aki mentem megpusztul a
röhögéstől? - fáradtan pillantottam fel magas alakjára, mert bizony nekem sem
volt elég az a rohadt két óra alvás és, még ha ezt nem is számítjuk, akkor sem
éreztem valami faszán magamat. Talán tényleg megfáztam…
- Asszem… Neki köszönhetjük valami kibaszott
nyakatekert módon, hogy… Chennel kibékültünk. Vagy legalábbis most együtt
vagyunk. Vagy valami olyasmi - a végére egészen elhalt a hangom és muszáj
voltam megköszörülni torkomat, de nem igazán segített. Fasza lesz, ha beteg
leszek alig két héttel a vizsga előtt…
- Hát ez nagyon határozott válasz volt. Yixing,
komolyan, jók vagytok együtt. Szarj le minden mást! - Igen, baszod, azt
csinálom! Ah… Ebből tényleg betegség lesz...
- Félelmetes, hogy mennyire egy rugóra jár az agyatok!
- Ugye? Ha csajok lennék, tuti egyszerre jönne meg!
Jongdae
Nyöszörögve fordultam a másik oldalamra és rögtön
Lay-t kerestem magam mellett, de haljak meg, nem volt sehol. Szemeimből rögtön
kiröppent az álom és alig fél perccel később már az ágy szélén ültem, közben
eszeveszetten kerestem a telefonom, hogy megtudjam hány óra van. Három? Mi a
halál? Most komolyan nem keltett fel, hogy vele menjek órára?
Még jó, hogy senki nem volt a szobában és kedvemre
hisztizhettem, mint egy hat éves, mert geci, végre vele lehettem volna
rendesen, erre baszki itt hagyott! Eltartott egy ideig, míg kiszenvedtem
magam, majd gyorsan összeszedtem, amit kellett és a keresésére indultam. Ami
annyiban kimerült, hogy visszasprinteltem az aulából az órarendért a szobába,
hogy megnézzem hol is van. Hogy hol kéne lennünk. Együtt. A köcsögje!
Elég érdekes módon csúsztam be a táncterembe, mire a
tanár csak felvonta a szemöldökét, amolyan “te mégis ki vagy”-fejjel. Talán
sűrűbben kellene órára járnom. Igen, nem ártana... Lihegve álltam meg
hátul, mert előrébb nem akartam menni, de így legalább nézhettem Lay-t.
Titokban. Észre se vett. Oké, elismerem, ez fájt. De legalább bámulhatom a
hátsóját. Az is valami.
Szart se csináltam egész órán, minthogy Lay-re
meredtem. Még mindig nem értettem, hogy miért változott meg a véleménye, de nem
is akartam most ezzel foglalkozni, csak élvezni akartam, hogy újra enyém lehet.
Néha Chanyeolra is rápillantottam, aki olyan szemekkel bombázott, hogy rendesen
elhittem magamról, hogy perverz vagyok, de na… Könyörgöm, vaknak kéne lenni
ahhoz, hogy ne nézzen rá az ember Lay-re! Főleg mikor táncol...
- Tényleg nem is fogsz észrevenni? - kérdeztem
csöndesen mögötte az óra után, mire megugrott és ijedtem pislogott rám válla
fölött. Lehet le kéne erről szoknom, mert még belehal az ijedségbe, ha
sokszor csinálom. Bár az is lehet, hogy megedződik tőle.
- Chen! Te… Nem alszol? - a kérdés furcsa volt egy
annál is furcsább arckifejezéssel, de a szemei vitték a pálmát. Valami nem volt
oké. Értetlenül fürkésztem sötét íriszeit válasz után kutatva, de nem igen
találtam bennük semmit se. Nem velem volt gond, de valami nem volt rendben.
Kérdeztem, de csak hárított, majd édesen elmosolyodott, kinyúlt és alig
észrevehetően végigsimított felkaromon. Esküszöm, még pulóveron keresztül is
éreztem finom, puha érintését. - Miért nem alszol?
- Otthagytál! - mordultam fel és úgy tettem mint, aki
nagyon is szívére vette a dolgot. Mondjuk, tényleg rosszul esett, de azért
nem dőlt össze a világ.
- Mert rohadtul álmos voltál. Chen, nem emlékszel?
Miután finoman közölted, hogy mit szeretnél mit csináljak veled a
továbbiakban, elaludtál! - arcom lángolni kezdett zavaromban, de szerintem az
semmi sem volt Lay fejéhez képest. Köhögött párat, majd esetlenül elbökött a
folyosón valamerre, bólintottam ki nem mondott kérdésére és már útnak is
indultunk. Meg fogok halni zavaromban…
Yixing
Napjában többször is eszembe jutott, mikor Chen arról
kezdett el sugdosni a fülembe, hogy hol és hogyan tegyem magamévá. A szoba
minden részén és, ahogy csak lehet. Röviden. Mert ő jó hosszan
taglalta, majd egyszer csak elkussolt és elaludt ott, ahol volt. A
hátamon. Mégis ki képes csak úgy egy ilyen helyzetben elaludni? Ha mesélnék,
se hinném el, hogy ilyen történhet!
- Figyu, nem… Nem jössz el az étkezdébe? Még… Még nem
ettem és… Öhm… - Chen váratlanul torpant meg és összevissza magyarázott, amit
rohadtul édesnek találtam. Igen, határozottan odavagyok a vörös Chenért!
Vagy ezt már mondtam? Biztos…
Mivel még én sem ettem semmit se, így rögtön
beleegyeztem, de nem igazán voltam éhes. Tuti beteg leszek… Ma még nem is
ettem semmit se… Ami azt illeti szerintem már rég nem ettem rendesen.
Szótlanul figyeltem, ahogy szemei végigmérték a
kínálatot és majdnem felröhögtem, mert olyan könnyen kiolvasható volt belőlük
melyik kaja az, amit szeret és melyik az, amit nem. Senkit nem láttam még, aki ilyen
lenézően nézett volna ételre. Chennek aztán vannak érdekes dolgai, pedig már
azt hittem ismerem.
Nem bonyolítottam túl a dolgot, én is ugyanazt kértem,
majd követtem őt az asztalhoz. Amilyen nagy étvággyal kezdett neki, hogy
elpusztítsa a kaját, én annyira étvágytalanul. Nagyon nem kívántam, de muszáj
voltam lenyomni pár falatot az edzések miatt és… Chen miatt.
Összevont szemöldökkel mustrált végig többször is és
szinte hallottam agyában a fogaskerekeket forogni, ahogy lassan leesik neki mi
van. Szorosan préselte össze ajkait, majd mérgesen karon fogott és alig két
perccel később már az udvaron voltunk, szerencsére eső mentesen, bár eléggé be
volt borulva megint. Istenem, ugye ez most nem azt jelképezi, hogy
veszekedni fogunk?
Nem, nem történt ilyen. Szerencsére. Chen
körbepillantott, majd hideg kezeit arcomra simította, homlokát az enyémhez
döntötte és félig lehunyt pilláin keresztül nézett bele szemeimbe. Reakcióm nem
maradt el; elpirultam és finoman próbáltam derekánál fogva kicsit hátrébb
tolni, de nem igazán engedett. Mi az isten nyilát csinál, baszki? Oké, hogy
a szar idő miatt nincs itt kint senki, de azért…!
- Miért hazudtál nekem? Szinte lángolsz! - nem volt
olyan vádló a hangja, mint amilyen aggódó és ez igazán megmelengette a
szívemet, de nem akartam, hogy ilyesmiért aggodalmaskodjon. Nem volt rá
szükség.
Jongdae
Mindig is fagyos volt a kezem, hát még hideg időben,
így tökéletesen éreztem, hogy mennyire is forró Lay teste. És kurva jól esett
mikor azt mondta, hogy semmi baja nincs, csak miattam ilyen a hőmérséklete,
tudtam, hogy hazudik. Rájöttem mit láttam szemeiben, mikor találkoztunk;
lázasan csillogott. Beteg volt. Féltettem őt, mert az alapján, amit éreztem,
nem egy egyszerű hőemelkedése volt.
Gyengéden fontam csuklója köré ujjaimat és nem törődve
ellenkezésével meg az én korgó hasammal, a kolesz felé húztam, hogy mielőbb
ágyba parancsolhassam. Hamar abbahagyta a lázadást és engedte, hogy
végigvonszoljam kb az egész helyen. Nem is értem, hogy hogy nem vettem észre
előbb, hisz még a lélegzetvételekor is hallani, ahogy csúnyán hörög. Nem
vagyok valami jó barát… Hogy nem tűnt ez fel eddig?
A szobánkban lenyomtam az ágyára és lehajoltam, hogy
leszedjem róla a cipőjét, de azt már nem engedte, hogy megtegyem. Félretolta
kezeimet, mire tőlem csak egy ideges fújtatást kapott, majd durcásan
összekulcsoltam magam előtt karjaimat. Miért nem hagyja, hogy segítsek? A
barátja vagyok, megtehetem, nem? Vagy… Talán zavarja, hogy gondoskodni akarok
róla?
- Lay, ne csináld már, engedd, hogy segítsek! Miért
vagy ilyen makacs? - Nem kellett volna felemelnem a hangom, félek, hogy
megint veszekedés lesz…
- Nem szeretem, ha pátyolgatnak… - motyogta csöndesen,
miközben cipője hangosan koppant a padlón, majd lassan felállt. Látszódott
rajta, hogy milyen fáradt is valójában és nem vágtam, hogy miért nem fekszik
csak le és alszik kicsit. Váratlanul hozzám lépett, szorosan körém fonta
karjait és egy lágy csókot adott halántékomra. - De jól esik az aggódásod.
Előzőleg is jól esett, csak… Nem szeretem. Ennyi. Vagyis… Ha rólad van szó, azt
hiszem szeretem. Nem is tudom… Ha rólad van szó, mindet szeretek… -
nyugtalankodva nyomtam tenyeremet a homlokára és, ahogy megéreztem még az
előbbinél is nagyobb forróságot, felszisszentem. Összevissza beszél a
láztól!
- Mit szólnál, ha vénnél egy hideg zuhanyt, hát ha
lejjebb megy a lázad? - nemtörődöm módon vonta meg vállait, majd egy apró
rántás és már az ágyán is feküdtünk. Nagyon nincs magánál, mert amúgy biztos
nem csinálna ilyeneket…
- Chen… - olyan közel húzódott hozzám, amennyire csak
tudott, miközben beszélt és igen, kurvára örültem neki, de csak addig, amíg
megtudtam mit akar mondani. - Ugye tudod, hogy így nem tudok segíteni Mr. Hyun
büntetésének elvégzésében? - Mi? - Egyedül kell csinálnod… - Bassza
meg!