Kellemes vasárnap estét :D Új LayChen résszel érkeztem, amiben *dobpergést*
folyik a nyál rendesen. Mármint na, tőlem szokatlanul cuki lett :D Ohh, ha tudnátok mióta várok a képes jelenet megírására... Nem is húzom
az időt, kellemes olvasást ^^
53. Fejezet
Jongdae
Aggódva vizslattam Lay arcát, miközben a sorban állva
vártunk arra, hogy végre béreljünk egy korcsolyát. Mármint kettőt.
Szegény még mindig hullasápadt volt és kurvára féltem attól, hogy valamelyik
pillanatban összeesik itt mellettem. Kibaszott nagy görcsben volt miatta a
gyomrom annyira, hogy szerintem jelenleg az én idegállapotom rosszabb volt,
mint az övé. Hmm, vajon egy gumiszobában lehet ketten is lenni?
Idegesen rágcsáltam alsó ajkam, egészen addig, amíg
meg nem éreztem vérem fémes ízét, akkor úgy döntöttem, elég lesz. Még a
végén Lay nem tud majd megcsókolni és abba fix, hogy belepusztulok!
Váratlanul simított rá tenyerével kézfejemre, mire
testem önkéntelenül is összerándult és rögtön belepillantottam sötét íriszeibe.
Apró mosolyra húzódott szája egyfajta nyugtatásképp, hiszen vaknak kéne lennie
ahhoz, hogy ne tűnjön fel neki, hogy nem vagyok épp jó hangulatban. Épphogy csak
egy másodpercre ért hozzám, de már ennyi is elég volt, hogy elszálljon
idegességem. Oké, ezért az az édes mosoly is közrejátszott!
Alig fél pillanattal később már megint kész voltam
kiakadni, ugyanis egy csávó elég feltűnően egy elég irritáló vigyorral
méregette Lay-t és már mondtam is volna valami igazán szép kimjongdae-sat, de
akkor a mellettem álló rászorított ujjaimra. Ingerülten fújtam ki a levegőt,
majd némi belső vitatkozás után magammal ránéztem és ott ismét kaptam egy
lélegzetelállító mosolyt. Direkt csinálja ezt egész nap? Még a végén beadja
a kulcsot a szívem!
- Ne foglalkozz vele - súgta csöndesen fülembe és
azonnal folytatta is, mikor látta, hogy készülök megjegyzést tenni. - A tiéd
vagyok. Csak a tiéd.
Yixing
Elpirultam saját szavaimtól, hát még Chen! Arca totál
vörös lett, tőle szokatlan módon zavartan kezdett el köhögni, meg valami
olyasmit motyogni, hogy menten meghal. Halkan felnevettem, majd kicsit arrébb
vontam, nehogy valaki még beálljon elénk. Udvarias voltam, de azért volt egy
határ, amit nem tűrtem el én sem. Igazából szívesen bevertem volna annak a
pasinak is, de inkább nem izgattam rajta feleslegesen magam.
Mikor sorra kerültünk, én félrehúzódtam, míg Chen kért
két korcsolyát, ami meglepő mód nem is tartott sokáig, majd már mentünk is
felvenni őket. Én rohadt soknak éreztem az álldogálást… Tipikus, mikor te
vagy soron két pillanat, de ha várni kell... Igyekeztem visszaszorítani
röhögésemet, miközben azt néztem, ahogy szarakszik a felvétellel, mire fogta és
bemutatott, de tekintetét nem vette le a saját kis problémájáról. Anyám, de
édes az egyre vörösödő feje!
- Hagyd, majd én! - kuncogva guggoltam le elé segítség
gyanánt, de durcásan ütötte félre kezeimet. Felszisszentem, hiszen még mindig
fájtak, mire barátom szemei elkerekedtek és rögtön aggódóvá váltak. Ne nézz
így rám, nem szeretem, mikor ennyire aggódsz!
- Nagyon fájt? Annyira… Sajn-
- Kérlek, ne - súgtam csöndesen és lassan, óvatosan
bekötöttem a korcsolyája egyik, majd másik fűzőjét. Szótlanul hagyta, ezúttal
nem mondott semmit se, pedig vártam valamit. Tényleg kezd felnőni!
Annak ellenére, hogy mennyi ideig szenvedett, a jégre
már igazán magabiztosan állt rá, velem ellentétben. Majd’ tíz éve nem volt a
lábamon az a szar, így kissé félve próbáltam függőlegesben maradni, de mit ad
isten, nem jártam sikerrel. Egyszer a büdös életben nem lennél képes nem
világi szerencsétlenként beállítani, kedves Sors?
Jongdae
Tudtam, hogy Lay nem szereti, ha aggódnak érte vagy,
ha porcelánként bánnak vele, de az esése még kívülről nézve is kurva fájdalmas
volt, úgyhogy fingom sem volt mennyire fájhatott neki. Puhán fogtam rá
felkarjaira, hogy felsegítsem, majd azonnal a vizsgálni kezdtem, nem lett-e
nagyobb baja, mint… Eddig volt. Istenem, de szerencsétlen szegény…
Nyöszörögve tapogatta egyik kezével a derekát, a
másikkal pedig a fejét, majd szaggatott sóhaj hagyta el ajkait, ahogy
realizálta nem tört el semmije. Azért én nem nyugodtam meg olyan könnyen, még
akkor sem, mikor lágyan rám mosolygott, inkább gyorsan levonszoltam a pályáról
és leültettem a legközelebbi szabad padra. Egyszer még tényleg sírba visz ez
a gyerek…
Minden tiltakozása ellenére leszedtem fejéről a
sapkáját és, ahogy megpillantottam a halántékán lévő kötésén egy apró vörös
foltot, majdnem lefordultam az ülőalkalmatosságról. Igaz, hogy csak nemrég
történt az a bizonyos találkozása a szekrénnyel lázálma közben, de már elég jól
gyógyult, erre… Muszáj mindig történnie valaminek?
- Jól vagyok, Chen - motyogta csöndesen, majd felállt
és elindult a mosdók fele, de alig engedtem pár lépést tenni. Határozottan
markoltam rá csuklójára, visszanyomtam a padra és addig nem engedtem el, amíg
újra nem cipő virított a lábain. Az kéne még, hogy hasra essen valahol…
Még számomra is megdöbbentő türelemmel vártam
visszatérését, de sokat nem kellett. Volt egy halvány sejtésem afelől, hogy
rohadtul sietett és amint közelebb ért már biztosra is vettem; arca ki volt pirulva
és hevesen kapkodta a levegőt. Bizonyos szempontból örültem, hogy így rohant
vissza hozzám, de… Amúgy is annyit szenved, minek tetézi még?
Yixing
Még mindig nem szerettem, ha valaki több figyelmet
fordított rám ilyen dolgokban, de Chen más kategória volt. Megmelengette
szívemet aggályoskodása és bár igen, zavart, igyekeztem ráhagyni. Legalábbis
amennyire képes voltam rá. Ha túlzásba vinné, valószínűleg neki sem nézném
el.
Megkértem várjon még kicsit, amíg szerzek egy új
kötést sebemre, azonban ez már nem tetszett neki, mindenképp jönni akar velem,
így… Ezt is ráhagytam. Semmi kedvem nem volt ilyesmin összeveszni vele, viszont
attól féltem, hogy esetleg, ha nem sikerül gyorsan elintézni, kiakad. De
meghökkentő módon, megint nem történt meg vele. Na, ez volt az a pont, ahol
elkezdtem rettegni attól, hogy még agyvérzést kap, vagy isten tudja mit a sok
indulat visszafogása miatt.
Magamban kuncogva figyeltem, ahogy elkérte az egyik
itt dolgozó lánytól az elsősegélydobozt, hogy ő ápoljon le. Félreértés
ne essék, nem kételkedtem képességeiben az ellátásomat illetően, hiszen régen
sűrűn keveredett olyan szituációba, amikor szüksége volt kötszerre és társaira,
így tudtam, hogy jó benne. Azon nevettem ahogy elkérte. Ennél egyértelműbben
már csak úgy lehetett volna, ha a lány szemébe mondja: az én pasim, én
csinálom!
- Valaki féltékeny - nevettem fel halkan, mire
meglóbálta a kezében tartott ollót. Rossz előérzetem van. Vagy ez csak
paranoia?
- Kuss! - motyogta vissza egyre jobban vörösödve, de
közben próbált a fejemre koncentrálni. Mosolyogva vizslattam arcát, majd a
szemeibe pillantottam, de ő még mindig ugyanoda meredt, viszont addig-addig
szuggeráltam, amíg végül csak belenézett íriszeimbe. Kellemes melegség járta át
szívemet, ahogy a fekete tekintet komolyan, mégis gyengéden kémlelte minden
rezdülésemet és mire feleszméltem, már nagyon közel álltunk egymáshoz. Szerettem
volna megcsókolni, de tudtam, hogy itt nem lehet. Messze még az este, messze
még a szobánk magánya.
Jongdae
Éreztem, hogy a pulzusom az egeket veri Lay
közelségétől, de még így is úgy tűnt számomra, hogy messze van, szóval még
jobban felé hajoltam. Centikre voltak ajkaink, de végül kezeivel gyengéden
hátrébb tolt, hogy még véletlenül se történhessen köztünk semmi sem, amit
teljesen megértettem. Elvégre, hogy néztünk volna ki?
Zavartan pillantott körbe és bár nem volt valami
világos, azért inkább jobb volt nem kísérletezni, így megadóan léptem tisztes
távolságra tőle. Óvatosan ragasztottam le a kötését utolsó lépésként, majd
gyorsan összedobáltam a dobozt és visszavittem. Azt hittem szép napunk lesz,
de úgy tűnik megint megtalált minket a kis geci Sors…
Lazán dőltem neki a pultnak Lay mellett, mikor
visszaértem és először észre sem vett annyira bámult valahova. Nem akartam, de
a féltékeny Chen részem akcióba lépett és rögtön keresni kezdtem azt, hogy mit
néz. Vagy kit. Mondjuk bíztam benne, hogy nem egy emberre meredt ennyire. De
kurvára nem sikerült kivennem, hogy mi a jó istent kukkol…
Már ott tartottam, hogy szóvá teszem a dolgot, de
akkor csuklón fogott és megindult velem sebesen valamerre. Olyan váratlanul
ért, hogy először alig bírtam talpon maradni mögötte, de aztán csak
összeszedtem magamat. Értetlenül figyeltem, ahogy félrerántotta a függönyt és a
következő pillanatban már a kis fénykép automata vagy mi a franc mögött is
voltunk. Most komolyan fotózkodni akar?
Nem találtam el. De még mennyire nem! Alig igazgatta
el az anyagot már az számra is hajolt és szenvedélyesen csókolni kezdett. Agyam
totálisan leblokkolt, a külvilág megszűnt és csak a forró ajkakra tudtam
gondolni. Hasonló hevességgel viszonoztam nyelvének játékát, ujjaimat kabátjába
mélyesztettem és igyekeztem minél közelebb húzni magamhoz, ami nem maradt
következmény nélkül; szorosan a falhoz préselt. Hát bassza meg, ma tuti
megdugatom magam, ha bele is döglök!
Yixing
Tudtam, hogy nem csókolhatom csak úgy meg Chen
akárhol, így mikor észrevettem a kis fényképezős helyiségét már működésbe is
lépettek az agytekervényeim. Csak kettesben. És nem elhanyagolható tény
az sem, hogy így végre lehet új közös képünk, hiszen… A régiek már nem voltak
meg neki. Az enyéim még épségben voltak, de azok otthon porosodtak, szóval… Amúgy
is, a jelenlegi Chent egy képen látni… Hmm…
Rendesen meglepődtem saját magamon; olyan hévvel estem
neki, hogy el se akartam hinni először. Kellemes borzongás futott végig
gerincem mentén a csóktól, aztán pedig Chen ujjaitól. Ekkor váltam el tőle,
mert féltem, még a végén olyat teszünk egy nyilvános helyen, amit azért nagyon
nem kéne. Mondjuk nem hiszem, hogy őt zavarná különösképp a dolog, de én azért
nem terveztem ilyesmit. Bár ami késik, nem múlik.
Mosolyogva markoltam rá csípőjére, majd minden
tiltakozása ellenére lehúztam a székre. Vagyis az ölembe. Mérgesen fonta
össze karjait, de szemeiben láttam, hogy tetszik neki a dolog, aminek
kifejezését nem is húzta sokáig. Jobb kezét nyakam köré kulcsolta, közben a
zsebében keresgélt és csakhamar elő is szedett pár érmét. Ami nem volt elég,
szóval kiröhögtem, mire sípcsonton rúgott. A kis…!
- Van nálad is? - kérdezte morogva.
- Most le akarsz húzni? Mégis milyen randi ez?
- Baszd meg! - sunyi vigyort villantottam rá, ami nem
maradt reakció nélkül; felzihált, majd villámgyorsan bedobálta a vasat a kis
nyíláson. Anyám, megveszek a vörös Chenért! - Mindkettőnk nevében mondom
ezt, pár kép és húzunk a picsába vagy olyat teszek itt, amire még én sem
leszek büszke!
Jongdae
Nem vártam meg, amíg Lay is előveszi a pénzét, én
kezdtem el kutatni utána. Valaki biztos bunkónak talált volna érte, de neki egy
szava sem volt, csak figyelt édes tekintetével és csöndesen tűrte, hogy
megfosszam vagyonától. Igazából nem csak az este folytatása végett volt ez,
hanem mert… Szörnyen vágytam egy közös képre.
Régen mindig tartottam egyet magamnál rólunk és
beismerem, még most is volt neki helye a pénztárcámban. Sosem tettem semmit
arra a helyre. Volt fotóm Chanyeollal is, de azt sem passzíroztam be oda,
inkább a papírpénzek között tartottam. Félelmetes, hogy az eltelt évek alatt
mindig is volt lehetőségem berakni oda bármit, de sosem kíséreltem meg. Az a
rész mindig Lay-é volt.
- Azért nem valami hipercuki képet akarok! - motyogtam
halkan, majd belepillantottam sötét íriszeibe, de akkor már tudtam, hogy úgy is
baszhatom a kérésemet. Ajkai pont akkor nyomódtak arcomnak, mikor villant egyet
a vaku és bár a szemeim kiégtek, megérte. Nem voltam egy romantikus alkat, de
nem volt vele bajom, hiszen Lay-jel voltam. Valószínűleg vele bármit
kibaszott jónak találnék.
Fotót fotó követett és szerintem olyan kurva sokáig
bent voltunk a fülkében vagy mi a francban, hogy csodálkoztam, hogy nem hívták
ki a rendőrséget. Vagy a tűzoltókat, hogy kivágjanak minket onnan. Mondjuk
biztos jó napjuk lett volna, ha megláttak volna bent két srácot egymás ölében
ülve. Én tuti szarrá röhögném magamat.
Miközben Lay összeszedte a képeket, én zsebre
csúsztattam azt, amelyik a legjobban tetszett, hogy majd eltegyem tárcám
rejtekébe. Nem szerettem volna, ha látja, így is kibaszott szentimentálisnak
találtam az egészet, de nem tudtam ellenállni. Nem volt egy fasza fotó, inkább
csak egy pillanatkép; én épp lepiszkáltam valakit a gatyámról, Lay meg a
derekamat ölelve figyelte az arcomat egy hihetetlenül édes mosollyal. Azzal
a mosolyával, amit úgy imádtam rajta.
- Menjünk, szeretném beváltani a nyereményem - súgta
váratlanul a fülembe, majd puhán csuklón fogott és kihúzott az épületből. Atya.
Úr. Isten. Hol az a kurva busz?