Sziasztok ^^ Meghoztam a következő részt, amiben végre megkezdődik az első közös munka napja. Természetesen olyan könnyen nem mennek a dolgok; Chen képtelen nem idegbeteg lenni, Lay továbbra is Lay, a ChenSoo párosunk érdekes fordulatot vesz, a LayChen pedig... Nos, igen :3 Kellemes olvasást a fejezethez ^^
9. Fejezet
Jongdae
Valami mérhetetlen gyorsasággal mozgott fel és alá lábam, miközben magam elé meredtem a papírokra, hogy még véletlenül se nézzek a dohányzóasztal másik oldalán ülő személyre. Lay kb egy méterre volt tőlem. Egy kibaszott méterre. Ha előrehajoltunk, max hetven centire. A rohadt életbe! Még mindig azt a kurva mentás-mézes tusfürdőt használja?
Profi volt. A francba is. Nagyon az volt. És szexi emiatt. Amúgy is, de most… Annyira próbáltam koncentrálni az elhangzottakra, tényleg kurvára, elvégre a munkámról, az életemről volt szó, azonban mást sem láttam magam előtt, mint vékony zongoraujjait a szövegek fölött, alkalomadtán azt, ahogy pörgette közöttük a ceruzát, mikor gondolkozott. Istenem, azok az ujjak bármire képesek. A francba!
- Ki kell mennem! - pattantam fel, mire a szoba másik két tagja ijedten pillantott fel rám. Érthető, akár egy eszelős ugrottam fel. Menedzserem nyugtalanul nézett rám és szerintem kész volt kikísérni, csakhogy kifaggathasson, minden oké-e, ám ez meg aztán végképp nem volt jó ötlet. - Öt perc és itt vagyok! - Annyi nem biztos, hogy elég lesz, de mindegy.
Talán negyedórája merülhettünk el abban, milyen zenei stílus lenne a legalkalmasabb az albumhoz, amikor Lay megkérdezte, én mit szeretnék. Az ügynökségnél nem foglalkoztak azzal, nekem van-e bármi kívánságom egy-egy dal, fellépés, MV, reklám, vagy bármi kapcsán. Az volt, amit ők akartak. Nem volt ellenemre igazából, mert mindig jó volt a koncepció, ha valami lágyabb, illetve ha valami ütősebb volt, akkor is. Leszámítva azt a fagyis szart. Ez életük balfaszkodása volt…
Ez… Ez annyira Lay volt, hogy az hihetetlen. Teljesen szabad kezet kapott, erre persze, hogy engem is egyenlő félként kezel és bevon. Azt szeretné, hogy nekem is jó legyen. Hogy nekem legyen jó. Mint mindig.
Yixing
Aggódva mustráltam a Chen mögött bevágott ajtót, majd egy halk sóhajjal hátradőltem a kanapén. Vaknak kellett volna lennem, hogy ne vegyem észre az idegességét. Így is meglepett, hogy nem akadt még ki szóban is, bár látszódott rajta a dolog, mégis visszafogta magát. Hmm, lehet, nem tudja elrejteni, de ez egész érett hozzáállás.
- Sajnálom - kért elnézést jobbomon Chen menedzsere, miközben ő is hátradőlt és beletúrt sötétbarna hajába. - Komolyan veszi ő, csak… Most nagyon stresszes neki ez a helyzet.
- Persze, tudom - válaszoltam halkan, s bólintottam is hozzá. A férfi valószínűleg a botrány miatti baszakodásra gondolt, azonban én majdhogynem biztos voltam benne, hogy Chen idegbajos viselkedése miattam van. Nyilván nem tud mit kezdeni ezzel az állapottal, még ha igyekezett is semleges lenni. Asszem, az idegei nem fogják sokáig bírni.
Feszélyezetten kezdtem mocorogni, az idősebb fürkésző pillantása némileg zavarba hozott. A barna szempár többször is végigmért és őszintén szólva, a múltam miatt ez eléggé frusztrált. Nem viseltem jól az ennyire nyílt megbámulást, mióta ennyire satnya voltam meg még inkább nem.
- Ne haragudjon - nevetett fel -, hogy így nézem, csak bevallom, nem ilyennek képzeltem. Fiatalabb, mint hittem - zavartan köszörültem meg a torkom, majd egy félmosolyt küldtem felé. Na, nem mintha olyan kurva sok lenne közöttünk, így ránézésre… - Arra gondoltam, tegeződhetnénk. Talán úgy Jongdae is elengedné kicsit magát. - Aha, képzelem…
- Zhang Yixing - nyújtottam kezet és láttam a meglepődést a szemeiben, amit valódi nevem okozott, ám alig fél másodperccel később már el is fogadta felkínált tagom egy apró mosollyal.
- Do Kyungsoo - Ez egész jól jött ki. Legalább megvan a neve.
Jongdae
Zaklatottan robbantam be az egyik közeli mosdóba, ott rögtön az egyik csapra támaszkodtam, aztán már gyorsan engedtem is a vizet, hogy megmossam az arcom. Olyan szinten vörös volt, hogy szerintem még az űrből is láthatták azok, akik ott dolgoztak. Ez nem a kis szende szerelmes elpirulásom volt, ez az a vörös volt, amit egyedül Lay volt képes kicsalni a testemből, mint reakció. A kibaszott kedvessége.
Feszülten simítottam hátra nedves ujjaimmal szőke tincseimet, ami amúgy nem ártott, mert reggel annyira szét voltam hullva, hogy nem is fésülködtem. Bár egyébként se nagyon szoktam. Majdnem belefejeltem a zománc szélébe, amikor a tükörbe pillantva megláttam csillogó fekete íriszeimet. Még két perc ott bent és Lay megint totálisan elveszi az eszem. A lelkem. A szívem. Mindent.
- A jó élet bassza… A francba is… Nem igaz, hogy… A rohadt életbe! - a vérnyomásom valahol kétszáz és háromszáz között lehetett, a józan eszem egy vékony szálon függött, így nem csodálkoztam, mikor egy erős és határozott mozdulattal felrúgtam a kukát a sarokban. Szerencsére üres volt.
Félig már sírva rántottam a fejemre fekete, bő pulóverom kapucniját és egészen a számig húztam azt, hogy elrejtsen a világ elől is. Mindjárt kiszaladok a világból is! Úgy hisztiztem, illetve toporzékoltam, mint egy három éves, aki nem kapta meg a kiszemelt cukrot a boltból. Mondjuk, ha úgy nézzük, végül is Lay is egy kiszemelt cukorka. Istenem, Kim Jongdae, ne már!
A legelső szakításom nyilván nem Lay-jel volt, hanem első, igazi barátommal, Kim Joonmyunnal. Azzal a pöcsfejjel. Utána ténylegesen nem jártam senkivel sem - bár azt hiszem, ez világos az előbbi megfogalmazásom után -, csak Lay-jel, vele viszont rengetegszer szakítottunk és nemcsak az egyetem első félévben. De sosem fájt úgy és, sosem voltam olyan sértett, mint mikor utoljára szakítottunk, mert tudtam, hogy az végleges lesz. És, mert tudtam, ez elkerülhetetlenül körözött a fejünk fölött már jó ideje.
Yixing
Önkéntelenül is egyre sűrűbben tekintgettem az ajtó felé; a Chen által ordított öt perc már réges-régen letelt. Agyamban kismillió opció végigfutott, vajon mi a halált csinálhat, azonban végül mindig egynél lyukadtam ki. Annál, amiben a puszta lábain rohan haza és közben azt üvölti, csak a holttestén keresztül.
Szám ösztönösen mosolyba görbült a kép hatására és nyugodtan lejjebb csúsztam a fekete bőrkanapén. Bármennyire is akarná, sosem menne el. Kényelembe helyeztem magam és inkább a dalokra összpontosítottam a figyelmemet, Chen úgy is visszajön alapon. Ezúttal is érzékeltem a menedzser, Kyungsoo, pillantását magamon, de most nem irritált. Annyira.
- Kimegyek, megnézem, mi van Jongdae-val - aprót biccentettem és továbbra is a lapokra bámultam, ám mellkasom összeszorult a gondolattól, hogy a férfi megy ki érte. Mert én nem tehettem. Mégis hogy nézett volna az ki? Az itteni emberek szemében, mi nem is ismerjük egymást. Csak együtt dolgozunk.
Az egész szituáció nagyon keserédes volt. Emiatt mentünk szét. Chent, miután felvették gyakornok, alig láttam. Alig hallottam felőle. Persze, igen, büszke voltam és boldog. Egy darabig. Míg nem tudatosult bennem, hogy ez mit jelent.
A ritka, sunyi találkák először igen izgatóak voltak és különlegesnek érződtek. Az egyetem negyedik félévében. Azután Chen nem jöhetett vissza velem Kínába a nyárra. Ez rohadt két hónap volt külön, nulla találkozással és kb nulla beszélgetéssel. Ekkora már mindketten tudtuk, hogy ez mit jelent.
Most mégis itt voltunk ebben a helyzetben. Nem tudom, Chen talán akkor is belekerül ebbe a szar botrány-mizériába, ugyanakkor lehet, ha kitartok, a munka révén még együtt lennénk. Ugyanúgy dal- és zeneszerzőként dolgoznék, csak itt, Koreában, közös lakásunk lenne, vagy közel laknánk egymáshoz. Együtt lennénk, ha a Sors nem csesz ki így velünk.
Jongdae
Rémülten kaptam a fejem az ajtó irányába, mikor az megnyikordult, bár még mindig rajtam volt a kapucni, így gőzöm sem volt, ki jött, ám pár pillanattal később az illető lehúzta rólam. Nagy szemekkel pislogtam rá menedzseremre, aki csak karba tett kezekkel és felvont szemöldökkel állt előttem.
- Mi az isten van, Jongdae? Tudom, hogy aggódsz az egész miatt, mégis úgy tűnik, mintha kerülnéd a dolgot. Nekem az a munkám, hogy téged pesztráljalak a nap huszonnégy órájában, így magasról teszek rá, mivel húzod az időmet, de kétlem, hogy Lay Zhang annyira el lenne ragadtatva attól, hogy az ő idejét is pocsékolod. Biztos van jobb dolga is, mint a rád várni, vagy arra, hogy kinyögj valamit.
Bevallom, kurvára szarul estek a férfi szavai úgy… Hát, úgy egészében. Volt valami erős él a mondandójában, nemcsak Lay kapcsán, hanem az őt érintő részekben is. És ez utóbbi jobban bántott. Ismertem Lay-t és, ahogy a mostani énjét láttam, valószínűleg még jó sok időnek el kéne telnie ahhoz, hogy kihozzam a sodrából. És ő sosem érezné úgy, pocsékolom az idejét.
- Szóval… - szólaltam meg csöndesen és meglepődtem, mennyire megtört is volt a hangom. - Ez vagyok neked? Egy gyerek, akit pesztrálni kell? - csupán négy év volt közöttünk és elismerem, azért viselkedésben, valamint életfelfogásban is néha nem ütöttem meg a huszonöt évesek mércéjét, ám ő is benne volt a poénkodásban. Eddig. Ezek szerint.
Mindig is úgy éreztem, jó a kapcsolatunk. Közeli. Rohadtul közeli. Nem hiába maradt ott nálam előző nap sem. Legalábbis ez idáig úgy tűnt. Most viszont kezdtem úgy vélni, hogy valóban csak munka vagyok neki. Én vagyok a munkája, hogy pontos legyek. Ez most nagyon fáj.
Yixing
Összerándultam a váratlanul kivágódó ajtó miatt, Chen viharzott be rajta és, mire feleszméltem, már ki is rántotta a papírokat a markomból. Aggódva vizslattam a hevessége ellenére falfehér ábrázatát, aztán kíváncsian a menedzserére sandítottam, de ő csak ledobta magát közénk, a kanapé rövidebbik részére és kussban meredt maga elé. Fasza… Ez jól néz ki…
- Valami brutális, dögös albumot akarok - zavartan fürkésztem Chen sápadt alakját, nem erre számítottam, hogy őszinte legyek. Megérdeklődtem tőle az elején, milyet szeretne, noha a beszélgetés inkább egy lágy, balladákkal teli album irányába haladt. Úgy gondoltam, hogy könnyebb így a rajongói szívét visszahódítani. Persze, egy szexi album sem rossz, biztos megőrülnek majd érte, viszont egy gyengéd… Szívettépő, s maradandóbb.
- Biztos, hogy-
- Igen - szakított félbe azonnal, közben lehajította az asztalra a tengernyi lapot, azt követően hátradőlt és karba fonta tagjait. Elég egyértelmű üzenet volt. Ebből nem enged.
Feszülten haraptam bele alsó ajkamba, azután bólintottam. A légkör rohadtul fagyos lett és nem vágytam belefolyni, bármi is történt közöttük kint. Elszégyelltem magam, mert belsőm némi megnyugvással, valamint örömmel telt meg, mivel láthatóan összevesztek. Ugyanakkor ez a munkának kurvára nem tett jót.
A fullasztó hangulat nagyon rányomta a bélyeget a következő időszakra; félszavak, esetleg flegma, vagy semmilyen szavak sem hangzottak el. A végeláthatatlannak tűnő percek nagy részében engem figyeltek, ahogy dolgoztam. Vagyis próbáltam úgy tenni. Képtelenség volt.
Egy idő után rosszul lettem az engem mustráló két sötét szempártól és, mikor már az hittem, tényleg elájulok, Chen mellém ült, s puhán csuklón fogott, jelezvén, elég volt. Ketyegőm meglódult, ám a szapora szívverés ellenére békesség áradt szét bennem, holott abban a hitben voltam, még az érintését sem fogom tudni elviselni. Köszönöm, Chen, hogy még ennyi év után is tökéletesen látod megsebzett lelkem és tudod, hogy segíts nekem.