Sziasztok ^^ Gondoltam, így ebédszünet közben feldobom gyorsan az új fejezetet, amiben feltűnik egy régi ismerős Chen baráti köréből. Vajon ki lehet az? :D A cukiság folytatódik, némi alkohollal, mert hát ezt nem lehet kihagyni. Élveztem írni ezt a részt, végre a fiúk is elengedik magukat, bár igen, a végén ismét felbukkan valaki, de talán ez valami máshoz vezet *khm, khm* Meglátjuk a továbbiakban :D Kellemes olvasást ^^
24. Fejezet
Yixing
Annyira… Szürreális volt és… Megfoghatatlannak érződött, hogy újra kapcsolatban voltunk Chennel. Ráadásul most olyan… Normálisan mentek a dolgok. Már amennyire normálisan mehetett a mi esetünkbe. De határozottan furcsa volt, mert… Hát, valahogy így képzeltem volna azt, hogy több évnyi járás után összeköltözünk. Szóval, csakhogy tiszta legyen, azóta is Chennél dekkoltam.
Olyan volt, mintha tényleg együtt laktunk volna, viszont Chen komolyan elkötelezett volt munka szempontjából is, aminek örültem. Haladni akart a dalokkal, így szinte reggeltől estig azokon dolgoztunk és rohadt jól ment. Türelme továbbra sem volt ahhoz, hogy órákig papírok fölé görnyedjen, azonban meglepően hosszú ideig bírta szünetek nélkül, amik aztán igencsak feltöltötték. Ja. Legtöbbször ez smárolást jelentett.
Ugyanakkor be kell valljam, aggódtam emiatt. Féltem, mi lesz, ha vége a közös feladatnak. Olyanokra, mint például, hogy Chennel, a híres koreai énekessel jártam, meg gondolni sem akartam. A menedzserére meg aztán végképp nem. Minden kicseszett nap jött reggel, hogy ellenőrizze, hogy állunk. Érezni lehetett a feszültséget kettejük között, ennek ellenére mindig nyugodtan megbeszélték a dolgokat. Ami megeshet, hogy kissé zavart. Oké, nagyon zavart. Mégis az összes ilyen alkalom után Chen odafordult hozzám, rám villantotta a legsunyibb, illetve legédesebb mosolyát és már el is illant minden bajom. Mint most is.
Halk sóhajjal simult hozzám, majd belemarkolt a pólómba és még közelebb vont magához. Kuncogva húztam még egy kicsit az agyát, ám végül megsajnáltam, s lágyan birtokba vettem a jól ismert ajkakat. Ujjaim eltűntek a festett tincsek között, közben mindennemű rossz érzés nélkül hagytam, hogy lenyomjon az ágyra és fölém másszon, mert tudtam, hogy sosem lépne tovább, ha nem akarnám. Talán túlságosan is belemerültünk tevékenységünkbe, ugyanis először egyikünknek sem tűnt fel a csengetés, csak akkor, amikor már heves dörömbölés is társult hozzá.
- A francba - motyogta Chen félig rajtam ülve, kábán. - Már ennyi az idő? Azt hittem, késni fog. Szokása - Mi a faszomról beszél? Vagyis kiről?
Jongdae
- Jongdae… - régi barátom, valamint illegális bogyóim beszerzője olyan lassan és ledegradálóan ejtette ki a nevem, mintha fingom sem lett volna amúgy, mi is a nevem. - Én szeretlek, haver, de-
- Nincs pénzem - vágtam közbe unott hangon és tovább nyomkodtam a falnak dőlve a telóm.
- Tudom, hogy van, de most nem ez a lényeg - suttogva hajolt közelebb a fülemhez, miközben legyintett egyet, s folytatta. - Szóval, totál be vagyok még mindig állva tegnap este óta, vagy az ott az ágyadon tényleg Lay? - akadozva fordultam felé, a mobilt zsebre dugtam, azt követően karba fontam kezeimet. Ez túl magas labda. Le kell csapnom.
Oh Sehun valódi kíváncsisággal a tekintetében fürkészte az enyémet. Olyan régen láttam már és, bár sem neki, vagy akárki másnak sem vallanám be, még ha fegyvert tartanának rám sem, azonban kurvára hiányzott. Anyám, hisz fél éve nem is láttam!
- Ha az előbbi az igaz, agyonverlek. Rajtam kívül senki sem hallucinálhatja. Semmilyen formában - tettem még hozzá, mire szélesen elvigyorodott.
- Akkor ezt értsem úgy, hogy… - átkarolta a vállam és egy óriási mosolyt küldött Lay felé. Barátom értetlenül húzta fel egyik szemöldökét. - Kim Jongdae fagyos szíve ismét felolvadt és foglalt? - morogva ütöttem gyomorba finoman és igyekeztem az arcom elrejteni előle, hogy ne lássa, mennyire is elvörösödtem.
Ugyan már a színes hajkorona a múlté volt, helyette egyszerű barnán csillogott Sehun feje, továbbra is őrült volt. Csak most már nem volt olyan könnyű ezt megállapítani. Másoknak. Én tudom, hogy teljesen kattant. Télen hivatalosan is befejezte a doktori képzést, így… Bassza meg, ezentúl úgy kell hívnom, hogy Dr. Oh Sehun? Kizárt! Előbb tépem ki a nyelvem.
- Ennél boldogabb nem is lehetnék a szülinapomon! - nevetve rántott magához és szorosan magához ölelt.
Zavartan viszonoztam tettét, közben így pont Lay-re láttam, aki érdeklődve figyelte kettősünket. Biztos voltam benne, hogy nem értette félre. Hogy is érthette volna? Vagy inkább, miért értette volna? Jól ismerte Sehunt, eleget kapott belőle ő is, amíg együtt voltunk. Mondjuk, Sehunból fél perc is elég volt egy életre… Lay vajon mit fog szólni ahhoz, hogy a mai napot vele töltjük? Remélem, ez nem lesz válóok…
Yixing
- Totál elment az eszed - jelentettem ki csak úgy mellékesen a nyilvánvalót. Chennek már rég elmentek otthonról. Az ötlete, ami valójában egész kedves volt egy bizonyos nézőpontból, miszerint a délutánt, illetve az estét töltsük a születésnapos Oh Sehunnal, kész rémálomnak tűnt már most.
- Dehogy is! - nézett rám felháborodottan először, majd elvigyorodott. - Most kaptalak csak vissza, úgyhogy… Bár igazad lehet. Tuti elvetted az eszem - reagálni sem maradt időm, s egy apró csókot nyomott számra. Rákvörösen pislogtam rá, aztán óvatos pillantást vetettem a piás szekrényt elgondolkozva méregető harmadik alakra. Túl öreg vagyok már ehhez. Még belehalok az elfogyasztott alkoholmennyiségbe ezek mellett.
Mégis szörnyen csábított, hogy velük legyek a nap további részében. Vagyis Chennel. Mint régen. De… Amúgy ő hogy az anyámba szórakozik ilyen híresen? Gondolom kb azonnal felismerik és azért az nem nézne ki túl jól, ha egy rakás felespohár mellett találnák. Meg egy másik férfival. Vagyis kettővel. De az egyikkel jár. Mi? Szedd össze meg, Zhang Yixing, mert már saját magadat sem tudod követni!
- Oké… - nyögtem ki végül beletörődve. Láttam a meglepődést átsuhanni az arcán, azután valami megvillant a fekete szempárban.
- Örülnék, ha szívesen jönnél. Nem akarom rád erőltetni. Ha inkább… - megráztam a fejem és elmosolyodtam.
Nem fogok hazudni, voltak aggályaim. Nem is kevés. Viszont az rohadtul ledöbbentett, hogy Chen… Annak idején szó szerint rángatott magával mindenféle bulikba, meg programokra. Amivel nem volt kifejezetten bajom. Azzal volt, hogy baszott rákérdezni, akarok-e menni, vagy… Vagy észrevenni, hogy igen, erőlteti a dolgot. Úgy látom, hogy most meg a felnőtt, érett Chent nem fogom tudni hova tenni.
- Szükségem van nekem is egy kis… Kikapcsolódásra. Régen volt már, hogy… Buliztam.
- Akkor ezt ma orvosolnunk kell - ajkai játéka még szélesebb lett és hevesen integetni kezdett Sehunnak. - Ma bebaszuk, haver! - ordított át a lakás másik végébe, mire égnek emeltem a fejem és elmormoltam egy imát. Magamért. Meg a májamért. Ez ütni fog, úgy érzem.
Jongdae
Enyhén ittasan próbáltam meg az újabb környi italokat az asztalunkhoz vinni, ám kurvára nehezen ment. Most mondanám, hogy a tömeg miatt volt, elvégre szombat este volt, azonban az oltári nagy hazugság lett volna. Alig voltam képes egyenesen menni. A napszemüveg meg csak rontott a dolgon.
Nem épp kecsesen vágódtam le Lay mellé, némi piát öntve a felsője ujjára, ami amúgy az enyém volt, azt követően íriszeim rögvest Sehun keresték. Összehúzott szemekkel pillantottam körbe, de se közel, se távol nem leltem magas alakját. Pedig kitűnt az emberek közül. Mármint tényleg kitűnt.
- Azt mondta, megtalálta élete szerelmét - Lay a fülemhez hajolva igyekezett túlkiabálni a zenét. Szavai pontosan olyanok voltak, mint amilyenek az enyémek is lettek volna. Unottak. Sehun mióta csak tudott beszélni, szerintem azt bizonygatta minden második nőről, hogy ő élete szerelme.
Arra gondoltam, hogy erre mondok valami igazán romantikusat Lay-nek, például, hogy én már megtaláltam, aztán inkább kussba maradtam és lecsaptam a szájára. Magasról szartam a körülöttünk lévőkre, a félhomály miatt, meg mert rohadtul nem érdekelt senkit, úgy sem vettek észre. Az alkohol megtette a hatását, elengedtem magam, holott megfogadtam, hogy olyan figyelmes leszek vele, amilyen csak tudok, nehogy kényelmetlen helyzetbe hozzam.
A világ megszűnt, amikor Lay a várt elhúzódás, vagy megfeszülés helyett szenvedélyesen visszacsókolt. Jóleső sóhaj bukott ki belőlem és belemarkoltam az ében tincsekbe a tarkójánál és közelebb vontam magamhoz. Esküszöm, még így napok múltán is néha azt hiszem, álmodom. Arról álmodom, hogy Lay-jel ismét járunk. Hogy csókolózunk. Hogy egy ágyban alszunk. Oké, ez utóbbi tényleg max álom lehetett. Azóta is a kanapén alszom. Nem akarom, hogy rosszul legyen, vagy tudom is én.
Bizsergés futott végig gerincem mentén, ahogy végigsimított arcomon, majd elmélyítette a csókot. Önkéntelenül is rákulcsoltam kezem a másik kézfejére és összefűztem ujjainkat. Egy érmét sem tettem volna arra, hogy mi valaha is még egyszer akárcsak egymásra nézünk, nemhogy újfent kapcsolatba kezdünk. Gőzöm sem volt, ezúttal miként alakul, de hinni akartam abban, hogy a legrosszabbon már túljutottunk. A Sors mégis mit baszhat még az utunkba?
Yixing
Bevallom, azt hittem, a begubózásom után, ha kapcsolatba is kezdek még egyszer valakivel, kurva nehéz lesz túllépnem a problémámon és erre rámehet az egész kapcsolat. Őszintén, esélyt se láttam arra, hogy valaha az életben akárcsak egy randira is elmenjek.
Ellenben Chennel elmondhatatlanul könnyű volt. Nem éreztem szarul magam, nem szorított a tüdőm, nem akartam pánikrohamot kapni pusztán attól, hogy megérintett egy-egy intimebb pillanatban. De visszafogott volt, eddig ennyire nem volt heves. Olyan volt, mint régen. És a testem ösztönösen reagált a csókjára. Nem izgatott, hol vagyunk, mennyien láthatnak, még csak az sem, hogy Chen híres volt. Csak Chen, a barátom és a csókja érdekelt.
- Anyám, fiúk, menjetek szobára! - Sehun vigyorogva dobta le magát velünk szembe, kezében egy nagyon fura színű piával. - Nem mintha ellenemre lenne, hogy ennyire fasza minden köztetek, de azért nézni nem szeretném. Már bocs.
- Ha azt akarnám, hogy nézd, akk-
- Chen! - fakadtam ki full vörösen és fürgén a szája elé tettem kezem, mielőtt franc tudja, mit mond, vagyis inkább üvölt nyilvánosan. Rám kapta a tekintetét és csak még vörösebb lettem a huncutul csillogó szempár láttán. - Moderáld magad, kérlek - motyogtam alig hallhatóan neki.
- De csak, mert ilyen szépen kéred - kacsintott rám, miután elvette tagom és az ölében újra összekulcsolta ujjainkat. Szívem kibaszott gyorsan vert eme tettére, ugyanis meghökkentően sokszor csinálta ezt mostanában. Ezelőtt nem olyan volt, aki naphosszat a kezem szorongatja. Miért érzem úgy, hogy ez valamiféle öntudatlan reakció az elbaszott múltunk miatt?
- Ahj, nagyon irigy vagyok - nyögött fel Sehun, miközben a fára könyökölt, azután egy villámgyors mozdulattal eltűntette azt a nem túl bizalomgerjesztő italt. - Nekem miért nem jön össze? - siránkozott hangosan. Abban a másodpercben, hogy ez elhangzott tőle, Chennel összenéztünk és némán elkezdtük letárgyalni, hogy szabadulunk meg az érzelmileg igencsak padlón lévő Oh Sehuntól. Felvágom az ereim, ha rákezd, isten bizony.
Ám nem volt rá szükség. A szabadulásunk tárgy jött magától. Mint egy rossz horrorfilmben. Még mindig gyűlölöm őket. A fekete sziluett eltakarta azt a kevéske fényt is az asztalon, ami volt, Chen pimasz íriszeivel együtt. Ahogy sötétült el barátom ábrázata, úgy kúszott egyre feljebb a gombóc a torkomban. Asszem, Chen rövidesen gyilkosságot fog elkövetni.
- Te mi a faszt keresel itt?