Sziasztok ^^ Megjöttem az új fejezettel, ami igazából másról sem szól mint arról, hogy Chen érzelmes és kanos. Igen, egyszerre a kettő :D Lay pedig próbálja túlélni mellette. Kellemes olvasást ^^
Holnap Kai camebaaaaaack *-*
28. Fejezet
Yixing
Szemrebbenés nélkül követtem végig, ahogy az ügynökség igazgatója, illetve Chen menedzsere lassan elsétál az irodától beszélgetve. Nagyjából a számok háromnegyede volt kész és meglepő, de a férfi nem igazán panaszkodott egyikre sem. Volt egy-két kérése, volt, ami annyira nem tetszett neki, ám Chen döbbenetesen hamar meggyőzte, hogy ne akarja egyiket sem kukázni, inkább változtatunk rajta, ha kell.
Egy pillanatra lehunytam pilláimat, amint Chen tenyere puhán vállamra simult, s felé fordultam. Gyorsan zsebre csúsztatta mindkét tagját, hiszen a csupa üveg szoba a végén még olyat árul el rólunk, amit nem kéne, aztán az ajtó felé bökött. Szótlanul ballagtam utána és igencsak rövid időn belül leesett, hogy a régi stúdiónk felé tart. Elmosolyodtam hátulról látva; mivel ezúttal ő aludt nálam, én adtam neki kölcsön pár ruhadarabot és fura volt nem talpig sötét szerelésben látni.
Halk nyikkanás bukott ki belőlem, miután Chen bevágta mögöttünk a helyiség ajtaját és nekinyomott. Mély levegőt vett, miközben nekitámaszkodott a fának és csak nézett rám gyönyörű, fekete szempárjával. Itt szeretném leszögezni, hogy nem ismétlődhet meg a Mr. Hyun énektermében történt eset. Még szerencse, hogy Chanyeol nyitott ránk és nem a tanár. Megint.
- Még mindig kibaszottul bejön, ha a combom taperászod. Muszáj volt a megbeszélés alatt is? - kérdezte rekedt hangon, azt követően a nyakamba temette arcát.
- Igen. Féltem, hogy sírva elrohansz még.
- Hé! - felkapta a fejét és morcosan pillantott rám. - Nem szokásom - motyogta durcásan, közben arrébb lépett és karba fonta kezeit. Kuncogva karoltam át hátulról derekát, s oldva a feszültségét egy apró puszit hintettem tarkójára. - Beszélni szerettem volna veled valamiről. Vagyis… Kérni valamit. Szeretném, ha az albumra kerülne a Sors című dalod.
Jongdae
Magamban reménykedve vártam Lay válaszát a kérésemre. Tisztában voltam vele, hogy nem volt egy egyszerű kérés. Az a szám… Az a szám a miénk volt. Túl bensőséges volt, túl fájdalmas, túl… Valódi, s igaz. Nem voltam biztos benne, ő akarja-e esetleg, hogy valaha is hallja valaki, de szerintem hallania kell a világnak. El akarom énekelni. El akarom énekelni neki.
- Nem igazán illik az albumra - szólalt meg végül csöndesen és elengedett. A szemem sarkából figyeltem, ahogy a terem közepére csoszogott és az ében tincsek közé túrt. Akkor ez egy nem. - Honnan jött ez most így hirtelen? - hangyafasznyi idegességet érzékeltem hangsúlyában, ami bevallom, azért zavart.
- Nem hirtelen jött - rántottam meg a vállam és teljesen felé fordultam. - Úgy gondoltam, hogy… De, ha nem, hát nem - némán dobtam le magam a kanapéra és, hogy kezdjek valamit az alighanem elpirult képemmel, eldőltem a fekhelyen és eltakartam egyik karommal az arcom. - Fáradt vagyok. Alszom egy kicsit. Ha valaki keresne, mondd meg neki, hogy meghaltam.
Elvörösödve bújtam a hátrészhez és mivel tényleg szart se aludtam szinte az éjjel, majdnem valóban sikerült igen hamar átlépnem az álmok mezejére, ám akkor megéreztem, hogy besüpped mellettem a kanapé. Nem tudom, hogy volt rá képes, azonban egyszerre feszült meg és lazult el a testem, mihelyst Lay a csípőmre tette kezét. A francba már, miért oda?
- Nem mondtam nemet - olyan nagyot nyeltem a lágy bariton hatására, hogy jó eséllyel az egész épület hallotta, nemhogy Lay. - Chen, nézz rám, kérlek.
- Nem - dünnyögtem az anyagnak gyerekesen és erősen hozzá is simultam, hogy még véletlenül se tudjon maga felé gördíteni. De természetesen én basztam rá. Mert mindig így van. A levegő bent rekedt a tüdőmben, amint Lay tenyere hasamra siklott a póló alatt, majd határozottan maga felé fordított kihasználva a meglepődésemet és összekapcsolta pillantásunkat. Igazából holtmindegy, melyik testrészemhez ér hozzá, úgy is így reagál rá mind.
- Megtisztelnél vele, ha felénekelnéd az albumra.
Yixing
Hogy őszinte legyek, először felhúztam magam azon, hogy közzé akarja tenni azt a dalt. A dalunkat. Igen, én írtam, mégis mindig is közösként gondoltam rá. Az együtt töltött idő alatt több számot is írtunk közösen, de egy sem volt annyira érzelmes és… Mi, mint az. Intim. Sokan írnak ilyen, vagy olyan szerelmes zenéket, viszont olyan, ami ennyire nyílt, kevés van. Nem hallottam Chent a jelenlegi tudásával énekelni még, mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy rendes, stúdiós körülmények között és az ő hangjával szavakba önthetetlenül csodálatos lesz.
- Ez komoly? Komolyan mondod? - izgatottan ugrott kb a nyakamba, mire akaratlanul is felnevettem és viszonoztam ölelését. - Most mondanám, hogy ezt meghálálom, de bízom benne, hogy… Nos, anélkül is eszméletlen lesz az este.
- Perverz.
- Csak a pasim kurva dögös és rohadt jó az ágyban. Én így fogalmaznék - vigyorogva kacsintott rám, én pedig a full vörös fejemet ingattam. Nem is ő lenne.
- Khm… Tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy jutott ez most eszedbe - hatalmas szemekkel pislogott rám, aztán zavartan oldalra sandított. Az előbbi örömködése végett kvázi az ölemben ült, karjai még mindig engem öleltek, ám most óvatosan visszacsusszant a kanapéra. Érdeklődve fürkésztem alakját és önkéntelenül is elmosolyodtam, mikor észrevettem, hogy a farmer rojtjait birizgálja. Az egyetlen gatyám, ami szakadt. Persze, hogy ezt választotta.
- Szeretném elénekelni. Neked - suttogta alig hallhatóan. Azért ez nem olyan szám, amit eldalolászik csak úgy az ember valakinek. Nyílt a szám, hogy ezt szóvá is tegyem, azonban folytatta, s a szavak a torkomon akadtak. - Úgy akarom elénekelni, hogy neked szóljon. Minden érzésemmel irántad. És azt akarom, hogy mindenki hallja.
Jongdae
Oké, arra azért nem vágyom, hogy még a szomszéd macskája is tudja, hogy egy másik srácba vagyok szerelmes, baszki, már több, mint tíz éve! Bárki, aki hallja, azt képzel bele, amit és, akit csak szeretne, elvégre ez a nagyszerű az ilyen számokban. A valódi jelentéséről és az érzéseimről csupán Lay-nek kell tudnia. Azt akarom, hogy mindenki hallja, ugyanakkor csak és kizárólag Lay-nek fog szólni, senki másnak.
Nem is én lennék, ha nem kibaszott türelmetlenül vártam volna Lay válaszát, de igyekeztem ezt nem mutatni, csak bámultam rá totál rákvörösen olyan sebesen verő szívvel, hogy féltem, még kiszakad a helyéről és Lay markába ugrik. Esküszöm, itt égek el, ha nem mondd kurva gyorsan végre valamit!
Nem mondott. Helyette szenvedélyesen megcsókolt. Ami végül is válasz volt, ha úgy nézzük. Kábán követtem ajkai játékát és próbáltam nem belevigyorogni szájába, amikor tőle szokatlan hevességgel hátradöntött a kanapén. Faszom az estébe, hol van az még?!
- Ne éld bele magad - zihálta néhány milliméterre az arcomtól. - Itt aztán végképp nem akarom, hogy valaki ránk nyisson.
- Pedig a csillagok állását tekintve a mi esetünkben, ez nagyon valószínű. Csak mondom - vihogva, a felsőjénél fogva húztam vissza egy újabb csókra. Annyira nagy ellenállása nem volt - bár tisztában voltam vele, ha akarja, könnyedén leszáll rólam -, ugyanis vevő volt a folytatásra. Elégedetten markoltam a fekete hajkoronába, majd ujjaim csakhamar a halványkék ing azon gombjára siklottak, ami a kiszívott nyakát rejtegette előlem. Jó, igen, mások elől.
- Hova-hova? - csalódott sóhaj szökött ki ajkaimon, mert sajnos elkapta kalandozó kezeimet, ugyan nem csüggedtem sokáig, fürgén lejjebb irányítottam a figyelmemet. Somolyogva kulcsoltam tagjaimat övére, kissé beleakasztva egyik mutatóujjam a nadrágjába, mire elhaló hangon felnyögött és már azt hittem, nyert ügyem van, azonban ismét keresztülhúzta a tervemet. - Úgy rémlik, estéről volt szó - lehelte kicseszett erotikusan a fülembe. Rohadj meg, Zhang Yixing!
Yixing
Megviselten hunytam le sötétbarna szempárom; Chen ezredszerre simította térdét az enyémhez és a köcsögje kismilliószor tette “csak úgy” a tenyerét valahova. Mindenhova. Húzott. De olyan szinten, amilyenen még soha. Az önuralmam messze földön híres volt, ám ez a - nincs mit szépíteni rajta - kínzás kezdte kikészíteni az idegeimet. Lehet nemrég voltunk együtt, viszont én is férfi volnék, aki évekig a szerelme után áhítozott és be kell ismernem, Chen is elég dögös lett az eltelt idő alatt. És még mindig imádom a huncutul csillogó íriszeit.
- Na, jól van! - erősen kaptam el csuklóját és szorítottam le karját az ölembe, mire széles vigyor kúszott az ajkaira. - Eszedbe se jusson, vagy lesheted, hogy este akárcsak hozzád is érjek!
- Nos, ha… Mondjuk, most… - közelebb csúszott hozzám, combja teljesen az enyémhez simult és szabad kezével állam alá nyúlt. - Megejtenénk a dolgot, akkor este esetleg aludhatnánk. Is.
- Az elmúlt évek kimaradt meneteit akarod bepótolni, vagy mi az isten? - fáradtan pillantottam rá és azonnal tudtam, pusztán a pillantásából, hogy valami hasonló járhatott a fejében. Ennyire nem lehet kanos, baszki!
- Hát…
- Megőrjítesz - motyogtam halkan és a vállának döntöttem a homlokomat. Félszemmel a papírokra sandítottam; a délután nem sok minden került rájuk, képtelen voltam koncentrálni, Chen meg nyilván totál máshol járt és nem is foglalkozott a számokkal. Csak tudnám, miért. Eddig haladni akart és haladt is. Most mégis mi változott?
Jongdae
- Ha készen leszünk… Elmész - a reggeli megbeszélés ráébresztett, hogy ha befejeztük a dalokat, Lay-jel már nem fogok tovább együtt dolgozni. Kibaszottul közeledett ez a nap. És ez egy dolog volt, de fingom sincs, hogy mi lesz velünk utána. Az igazgató és Kyungsoo már arról diskurált reggel, milyen legyen az edzés, illetve a tánc tervem. Most a munka miatt a nap huszonnégy órájából amúgy is rengeteget töltünk együtt, azonban ha ez véget ér, isten tudja, mi lesz. Ha valami hihetetlen csoda folytán sikerül feléleszteni a félig már halott karrierem, talán hetekig, vagy bassza meg, hónapokig nem látom újra. Félek, hogy ezt nem fogjuk kibírni.
- Ohh, Chen - halk sóhajjal, valamint csomó érzelemmel ejtette ki nevem, amitől elpirultam és zavartan néztem rá. - Nem mondtam, hogy elmegyek, ha végeztük - suttogta, s közben gyengéden végigsimított orcáimon. - Felnőtt férfi vagyok és el tudom dönteni, hogy itt szeretnék-e maradni Koreában, avagy sem.
Néhány pillanatig vártam, hogy ő szüntesse meg köztük a távolságot, ám csak figyelt két szép szemével, így végül én húztam magamhoz. Elkeseredetten temettem arcom nyakába és minden erőmmel testemhez szorítottam az övét. És azzal a döntéssel mi van, amit akkor fogsz meghozni, ha már két hónapja nem láttál?
- Lay…
- Hmm?
- Nem akarom, hogy elmenj - egy szempillantás alatt telepedett rám az üresség. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy könnyáztatta arccal szavakat formál a szája, újból hallottam fülemben csengeni sírós hangját és saját reményvesztett üvöltésem. Nem történhet meg még egyszer, azt biztos, hogy nem viselném el. Mindent feladnék azért, hogy örökre mellette ébredhessek. Mindent.