(Igen, még élek, nem haltam meg)
Sziasztok ^^ Tudom, rég adtam életjelet, azonban most itt vagyok az Extra első részével, ami extrán hosszú lett. Voltak kisebb vágyálmaim azt illetően, hogy ezt Jongdae szülinapján hozom, de hát, már akkor is tudtam, hogy ez halálraítélt gondolat, de mondom, hát ha. Nos, nem. De Yixing szülinapjára összejött :3 Kellemes olvasást hozzá, remélem, tetszeni fog ^^
Extra #1
Yixing
- Teljesen elment az eszem. Megkattantam. Igen, biztos - fáradtan hunytam le pilláimat, Chen siránkozása kezdett az őrületbe kergetni. Eddig egész jól elvoltam vele, mégis csak dolgozott, nem kellett minden percben végighallgatnom ugyanazt ezerszer, de itt, a reptéren, túl sok volt már. - Lay, nem bírom! - lassan tényleg sírva temette arcát vállamba, mire felvontam a szemöldököm és felsóhajtottam.
- Ez a te sarad. Úgyhogy légy oly szíves és viselkedj a korodnak megfelelően!
- Ez nem volt szép - motyogta durcásan még mindig ugyan oda, majd átölelte a derekam. - Miért nem állítottál meg? Barátomként minimum m-
- Megtettem minden tőlem telhetőt - szóltam közbe, enyhén idegesen. Nem sok hiányzott, hogy elküldjem melegebb éghajlatra. Bár úgy is oda megyünk, szóval… - De jó lecke volt, azóta nem ittál egy kortyot sem - lenéztem a barna fürtökre és próbáltam elhessegetni a tajrészeg Chen emlékét. Nem lepődtem meg, hogy képes az öltáncra, de még életében nem adott nekem olyat. Istenem, de hiányzott a régi barna haja!
- De akkor is! - remegő szájjal ragadta meg a karom és már vártam, hogy mint egy négyéves toporzékoljon, ám végül csak visszahúzta a maszkját és levágta magát a székre. - Szemét!
- Vigyázz, mert még itt hagylak!
- Mi?! Ne… Azt… Kérlek, csak azt ne… - leguggoltam elé és megpaskoltam a térdét. - Csak azért volt, mert karácsonykor nem tudtunk hazamenni és… A szilveszter meg… A picsába! - hisztizve dobta magát hátra, én pedig megviselten pillantottam a mobiljára a másik ülésen. Az idegeim pattanásig feszültek. Az apjáék mindjárt itt vannak. Utazunk. Méghozzá családostul.
Jongdae
Kicsit szét voltam hullva. Mármint nem most, karácsonykor. Vagyis most is. De ez a szituáció akkortól eredeztethető. Nem mondom, hogy fasza kapcsolatom volt az apámmal és Sojunggal, de egész… Jó volt. Tűrhető. Az öt évvel ezelőttiekhez képest biztos jobb volt. Úgyhogy alkalomadtán ellátogattam a szülői házba, még karácsonyra is átnéztem. De ez most kimaradt. Szilveszterkor meg beittam. És befizettem egy kibaszott luxusnyaralásra. Egy kibaszott családi luxusnyaralásra valami isten háta mögötti kis magán szigeten.
Kurvára nem akartam. Oké, igen, egy részem igen, vagy nem csinálom ezt a faszságot, de… Lay-nek meg tetszett. Tehát engedtem. Ergo ezért voltunk jelenleg itt. A reptéren. Életem legnagyobb kínzási helyszínén. Meghalok, isten bizony…
- Nem lehetne, hogy csak ők mennek? Megkésett nászajándék esetleg? - reménykedve néztem Lay sötétbarna szemeibe a napszemüvegen át és megfogtam a kezét. - Még azt is jobban elhinnék, minthogy én ezt akarom.
- Chen… - szinte láttam magam előtt, ahogy számol magában, hogy nyugodt maradjon, mielőtt folytatta volna. - Most már három hete hallgatom ezt a rinyát. Akkor is elmegyek, ha te nem jössz.
- Ez fájt.
- Nekem meg a fülem és a fejem fáj a nyafogásodtól - morogva kulcsoltam össze karjaimat mellkasom előtt, illetve lábaimat is kereszteztem és huncutul vigyorogva sandítottam fel rá, mikor felállt.
- Adok még egy öltáncot, ha belemész.
- Ezt meg se hallottam - azonnal kiegyenesedtem én is, amint meghallottam apám mély baritonját mögülem és nagy szemekkel meredtem rá. - Elég volt egyszer rátok nyitni, miközben… Elvoltatok - Eddig remek. És még el sem kezdődött. Faszom…
Yixing
Vörösen bámultam magam elé, Chen mellettem szintén hasonlóan volt, csak az ő arca nem látszódott. Kínos volt. Egy egészen kicsikét. Mármint orbitálisan nagyon kínos. Nem találkoztam az apjával és Sojunggal, mióta újra összejöttünk. Ez valahogy kimaradt. Néha szóba jött közöttünk Chennel, de egyikünk sem hozta fel, hogy el kéne mennünk hozzájuk. Vagyis én nem akartam felhozni. Gőzöm sincs, hogy áll most a kapcsolatuk. Úgy gondolom, nem rosszul, tekintve, hogy semmi feszültséget nem érzékeltem egyik irányból sem. Csak Chen felöl némi… Idegességet?
- Olyan jó végre látni! - Chen nevelőanyja egyből kitárta karjait és megölelte Chent, mire barátom szemei elkerekedtek. Esetlenül viszonozta a nő tettét és elmosolyodtam, mikor láttam, hogy ez milyen jól esik Chennek. Szemem sarkából elkaptam, hogy Chen apja rám néz és úgy tűnt, nyitja is a száját, hogy mondjon valamit, ám akkor Sojung engem karolt át. Áldja az ég! Még nem készültem fel az apjára. - És Yixing! Istenem, annyira boldog vagyok!
Elpirulva, halkan köszöntöttem én is őt, örültem, hogy pozitív a viszontlátás, de be kell, valljam, az agyam kb kilencvenkilenc százaléka Chenre és az apjára koncentrált. Ha netalántán ugranom kéne. Bár nem hiszem, hogy itt egymásnak esnének. Meg amúgy is. Elvileg… Oké köztük a dolog. De a Kim férfiaktól bármi kitelik.
- Jongdae.
- Apa - Ez csak szerintem hangzik rohadt gáznak?
- Semmit sem változtatok - a társaság egyetlen női tagja kuncogva rázta a fejét, azt követően megfogta férje kezét. - Úgy látom, ti már elintéztétek a bőröndöket. Mindjárt visszajövünk mi is! - Szuper. Addig legalább tudok levegőt venni.
Jongdae
Amikor megláttam, hogy mennyi pénzt vontak le a számlámról a szállodafoglalás véget, azt hittem, infarktust kapok. Nem az összeg miatt. Ez most szarul jött ki. Mindegy. Hanem amiatt, hogy azonnal eszembe jutott az éjjel, amikor megtettem a foglalást. De Lay kedves gesztusnak gondolta és tetszett, hogy milyen boldog lett. Bizonygatta, hogy jó ötlet meg a többi és az általam oly nagyon szeretett, elbűvölő mosollyal puszilt arcon. Ennek mégis ki az isten tudna ellenállni? Vagy nemet mondani?
Tőszavakban elküldtem egy üzenetet az apámnak, hogy mit csináltam és fohászkodtam az összes létező és nem létező istenséghez, hogy nemet mondjon. Igent mondott. Erős sejtéseim vannak afelől, hogy inkább drágaságos nevelőanyám keze volt a dologban, de hagyjuk is.
- Ölj meg! - elkeseredetten biccentettem fejem Lay izmos vállának, majd könyörögve felsandítottam rá, kissé lejjebb tolva a napszemüvegem. - Bármit, bármit megteszek, hogy ezt elkerüljem. Akármit. Mit szeretnél? Ne igyak alkoholt soha többet? Megteszem!
- Ezek után úgy vélem, hogy úgy sem fogsz, szóval… - Lay vigyorogva vonta meg a szabad vállát, azután gyengéden rásimította kezét a kézfejemre. - Jó lesz. Meglátod.
- Lay - erősen markoltam pulóverébe és húztam közelebb magamhoz -, ez csak rosszabb lesz. Rosszabb. Érted?
- Nem is örülsz, hogy láthatod édesanyád és Ziyit? - Aki abban a hitben volt, hogy csak az én családom jön, tévedett. Lay-é is jön. Mert a mi esetünk a kibaszott családi nyaralás két családot jelentett. Bassza meg!
Yixing
Körkörös mozdulatokkal, lágyan cirógattam Chen anyagot is lassan kitépő kezét. Olyan rémült szempárral meredt az előtte lévő ülés háttámlájára, hogy rendesen megsajnáltam szegényt. Gyűlölt repülni és ez az út nem kecsegtetett neki semmi jóval. Több óra repülés.
- Meghalok - pusmogta maga elé, mint valami mantrát. Néhány pillanatig vesződtem magamban, nem tudtam, hogy mi tévő legyek vele. Végül egy igen megfontolt és valószínűleg szar döntés után, odanyújtottam neki egy üveg vizet. Meg a nyugtató tablettákat tartalmazó dobozát. Ha kiüti magát, mindenkinek jobb lesz. Jelenleg. Később majd vesződök én vele.
Hálásan pillantott rám, gyorsan bekapott hármat is a bogyókból és közelebb vackolta magát hozzám. Pillái egyre lomhábban emelkedtek, innen is tudtam, hogy nem sok kell neki és átlép az álomvilágba. Megigazítottam a vékony plédet körülötte és hagytam, hogy a mellkasomnak dőlve végleg elszenderedjen.
Életem leghosszabb repülőútja volt, ténylegesen is és képletesen is. Totál elgémberedett Chentől minden tagom, az utolsó pár órában már imádkoztam, hogy minél előbb leszálljunk, mert nem bírom tovább. Akárhányszor nekiveselkedtem, hogy na, márpedig most felkeltem, rögtön elmúlt minden bajom, ahogy az édesen alvó alakjára néztem. A takaró alatt éreztem, hogy szorosan fogja a pulcsimat az egyik kezével, balja pedig az én jobbomat szorongatta. Egyszerűen képtelen voltam felébreszteni. Hősiesen tűrtem mindent érte. Istenem, be fogok hugyozni…
Jongdae
Kábán botladoztam Lay után, immáron ismét a földön. Lelkileg leszívott a repülés, de nem is volt baj. Mivel úgy festhettem mint, aki menten elájul, nem volt fura, hogy Lay a gyorsabb haladás érdekében átkarolta a derekam.
- Várj meg itt! - nem finomkodva nyomott neki a falnak és rájöttem, hogy nem volt itt semmi cuki segítség. Csak a vécé kellett neki. De nem érdekelt. Túlságosan ellazultam ahhoz, hogy érdekeljen.
- Chen! - azt se tudtam, mennyi idő telt el, mire újból felbukkant, gyanítom, nem sok, csak azt érzékeltem, amikor a képembe fröcskölt némi vizet. Felháborodottan kaptam az arcomhoz és igyekeztem minél durcásabban bámulni rá.
- Tudod, kivel szórakozz!
- Nyugi - békítően, mosolyogva fogta meg kétoldalt a fejemet és puhán megsimogatta orcáimat a hüvelyujjaival. - Csak azt akartam, hogy kicsit magadhoz térj. A szüleid a cuccokért mentek. Hamarosan itt vannak, aztán megyünk tovább.
- M-Mi? És a tieid?
- Ők csak holnap érkeznek, valamikor délután - elcsodálkozva meredtem lefelé, Lay összekulcsolta ujjainkat. - Több ezer kilométerre vagyunk, és késő éjjel van - suttogta gyengéden.
Ketyegőm szélvész tempóra kapcsolt és, mielőtt még hülyeséget csináltam volna, csak beletemettem arcomat a nyakába. Lay olyan ritkán mutatta ki mások előtt, nyilvánosan meg pláne az érzéseit felém, főleg mióta híres lettem, hogy ezt most el se hittem. Azt hittem, hogy még mindig a tabletták dolgoznak, azonban Lay meleg tenyere, férfias illata túl valóságos volt ahhoz, hogy valami tévképzet legyen. Imádni fogom az elkövetkezendő egy hét Lay-jét.
Yixing
A fáradtság elemi erővel telepedett rám, amint kiértünk a hajóhoz és beültünk. A sós levegő, a pára, a sötétség elbódított. Még egy utolsó utazás maradt, hogy eljussunk a szállásra és ez már elvileg nem volt sok idő. Végre egy ágy! Alig várom.
Alig helyezkedtünk el, Chen újfent a vállamra hajtotta a fejét és már hallottam is szuszogni. Meggyűlik majd vele a bajom később. Hisztis lesz az tuti. Sosem rajongott azért, ha felkeltették. Fekete gatyába bújtatott lába az enyémnek nyomódott, olyan közel ült hozzám, könyöke a combomon volt, ahogy nekem dőlt. Zavartan pillantottam fel Sojung arcára, velünk szemben ült, és vidáman kémlelt minket.
- Nagyon jó titeket megint így látni - szólalt meg halkan, nehogy felébressze Chent. - Reménykedtem benne, hogy… Jongdae sosem lett volna képes mást szeretni rajtad kívül - folytatta ugyanolyan hangerővel. Az említett, mintha csak megérezte volna, hogy róla van szó, nyögött egyet, belém karolt és még közelebb bújt. - Hmm, bízom benne, hogy ezalatt az együtt töltött idő alatt, több ilyen aranyos Jongdae-t is fogok látni - a szája elé tette a kezét, hogy tompítsa a nevetést, s egy szeretetteljes pillantást vetett nevelt fiára.
- Álmában többnyire aranyos - vigyorodtam el, azt követően megpaskoltam Chen felkarját, hogy jelezzem, szedje össze magát, mert mindjárt ott vagyunk, ám füle botját sem mozdította. Csak motyogva még közelebb simult. Nem, Zhang Yixing, nem fogod cipelni, elvégre felnőtt férfi két jó erőben lévő lábbal.
Jongdae
Lay csöndes baritonja alig jutott el az agyamig, pedig hacsak nem álmodom, a fülembe súgott valamit. Többször is, mert ugyanannak a mondatnak tűnt. De rohadtul nem izgatott. Csak belefúrtam a nyakába az arcomat és még erősebben öleltem át. Egyik pillanatról a másikra az a kevéske zaj is elült, amit még úgy-ahogy fel tudtam fogni és akkor kinyitottam végre a szemeimet.
Egy luxus ház tárult hullafáradt valóm elé óriási tévével, hatalmas kanapéval és még annál is nagyobb ággyal. Sötét és világos színek domináltak, a fehér kanapé, illetve a hófehér ágynemű kiemelkedett az egyébként fekete bútorok közül. És baszki, azok az ablakok. Az ajtótól balra az egész fal az volt, valamint a szemközti is egy pontig, utána valószínűleg fürdő lehetett a jobb sarokban. A bal oldalon, az ablakok mögött láttam egy kurva jónak tűnő medencét, szemben meg mintha a nyílt vizet láttam volna. Kellemes friss, virágos illat terjengett a levegőben, a ház körül apró lámpások égtek, így sikerült elkapnom, hogy mi van kint. Még égősor is volt a ház falán. És Lay itt tartott a karjaiban. Mindjárt olyan nyálasat mondok…
De nem volt rá lehetőségem. Lay megindult, miután alighanem ő is kigyönyörködte magát és letett az ágyra, ami az ajtótól jobbra volt, a sejthetően fürdő mellett. Meglepődve vette észre, hogy ébren vagyok és szerintem megjegyzést tett volna arra, hogy akkor miért kellett vinnie, azonban nem hagytam neki, hogy szóhoz jusson. Az itteni időhöz mérten már csak egy könnyed póló volt rajta, úgyhogy azt markoltam meg és húztam magamhoz egy csókra. Oké, voltak fenntartásaim ezzel az úttal kapcsolatban, de itt úgy is csak kettecskén leszünk, a szüleink másik házakban vannak elszállásolva. Fasza lesz ez.
Yixing
Nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra, karom rögvest Chent kereste, ám nem volt mellettem. Az anyag hűvös volt, ami arra engedett következtetni, hogy nem mostanában kelt ki mellőlem. Na meg a hangok sem.
- Mi a jó eget csinálsz? - kérdeztem rekedten, közben félre toltam a takarót és kikászálódtam én is az ágyból. Félig még aludva néztem Chen, amint a bőröndjében turkál. Mondjuk, már nagyon nem volt mit, kb kiszedett belőle mindent.
- Semmit! Szedd össze magad és menjünk enni. Éhen halok - egy szempillantás alatt visszadobált mindent és lecsukta a táskát, aztán kirobogott a teraszra. Anyám, túl fáradt vagyok még ehhez.
Este, vagy inkább éjjel a zuhany elmaradt, úgyhogy most nagyon jól esett, ráadásul segített magamhoz térni kicsit. A hőmérséklet itt állandóan harminc fok körül volt, de azért így is rendesen arcon vágott, amikor kiléptem Chen mellé. Aki elképesztő, de fehér felsőt viselt, rövidnadrággal és papuccsal. Annyira hozzászoktam, hogy folyton feketét hord, valamint bakancsot, hogy úgy mértem végig mint, aki még nem látott embert életében.
- Csukd be a szád, még berepülnek a legyek - csúnyán néztem rá, ellenben ő csak vigyorgott, majd átkarolta a nyakam és bár lábujjhegyre nem kellett állnia, annyival nem voltam magasabb, kicsit kihúzta magát, hogy egy szintbe kerüljenek a tekinteteink. - Vagy megteszem inkább én.
Reagálni sem maradt időm, olyan gyors volt. A tegnap esti aprócska csók helyett, ezúttal nem kevés szenvedéllyel vette birtokba ajkaimat. Éreztem csókjában a vágyódást, olyan rég voltunk már együtt. Itt most nem kifejezetten a szexre gondoltam, úgy általánosságban együtt rég voltunk igazán. Az albuma sikeres lett, nem is kicsit, nagyon, ami azt jelentette, hogy Chen még kevesebbet ért rám. Kettőnkre. A családjára.
Tudtam, hogy nagy ritkán beszélt az apjával telefonon, az anyjával viszonylag sűrűn, már csak Ziyi miatt is és mi is találkoztunk, megoldottuk, de azért… Nehéz volt. Volt, hogy napokig, akár hetekig nem jött haza, rengetegszer szörnyen fáradt volt és őszintén? Nem csodálom, hogy akkor szilveszterkor, totál elúszva befizetett erre az útra ezek után. Csak a családjával akart tölteni némi időt.
Jongdae
A szigeten, amin voltunk, a néhány ház mellett egy étterem volt még, ahol lehetett kajálni. Gyakorlatilag itt más nem volt. Ez a hely tényleg arra volt való, hogy kifeküdj a partra, vagy a medencéhez és ne csinálj semmit se, csak folyasd a nyálad.
A Nap melegen sütött, a papucsom két lépés után már úszott is a homokban, de megérte. Megérte, mert Lay a kezemet fogta. Meg se tudnám mondani, hogy ilyen mikor volt utoljára. Tuti még valamikor az egyetem alatt. Szöulban nagyon óvatoskodtunk, szinte nem is voltunk sehol kettesben, na nem mintha lett volna rá időm.
A botrány szépen elült, az albumom berobbant és onnantól nem volt megállás. Fellépés fellépést követett, ilyen rádióműsor, meg olyan beszélgető show, aztán már készülődhettem is egy téli albumra. Szerettem volna Lay-jel apáméknál lenni karácsonykor, viszont ez meghiúsult az előbb említett dolog miatt, szilveszterkor meg… Nos, gyanítom, mindenki sejti, mennyire voltam elázva, ha ennyi pénzt elbasztam.
De Lay-jel jól megvoltunk és csak ez számít. Igyekeztem mindent, eskü, mindent elmondani neki. Megbeszélni vele, hogy zavarja-e, ha külföldön leszek, ha nem jövök haza, mert hosszúra nyúlik egy-egy edzés, vagy gyakorlás. Ha nem látjuk egymást sokáig. És Lay megértő volt. Meg őszinte, ami fontos volt. Ennyit kértem tőle. Legyen őszinte, ha nehéz neki, ha úgy érzi, eltávolodunk, vagy bármi. Nem akartam, hogy megismétlődjön az előző eset. Esetek.
A különbség az egyetem ideje és a jelenlegi helyzetünk között az volt, hogy Lay néha utánam jött. Megtehette. Sosem szólt, így nekem is meglepetés volt. Először azt hittem, hallucinálok az egyik fellépés alatt, amikor megláttam a tömegben azzal az imádnivaló mosolyával. Bár akkor inkább csábító volt a mosolya. Sosem dugtam még egyik öltözőben sem, amit használtam. Tehát aznap muszáj volt kipróbálnom. Az adrenalintól csak még jobb volt. Még most sem tudom, hogy Kyungsoo mit mondott, hogyan esett le az asztalról és tört össze az a sok smink cucc.
Yixing
Fürgén kaptam el Chen derekát, mielőtt még nekiment volna az étterem egyik tartóoszlopának. Érdeklődve fürkésztem elgondolkozott ábrázatát, az egész séta alatt a gondolataiba volt merülve. Jó, oké, nem volt egy hosszú séta.
- Minden rendben? - kérdeztem halkan. - Nagyon máshol vagy ma reggel. Baj van?
- Nincs, csak… - megakadt, figyelt egy darabig, azután elmosolyodott és megszorította az őt ölelő karomat. - Megeshet, hogy… Khm, annyira nem bánom, hogy… Így alakult. Ez a nyaralás. Vagy mi.
- Reméltem, hogy nem kell a sötét hangulatodat kerülgetnem egy álló hétig - álsértődötten húzta el a száját, mikor felnevettem. - Gyere, apádék már itt vannak.
- Ohh, bassza meg… Túl késő szobaszervizt kérni inkább?
- Szerintem itt nincs olyan.
- Francba!
Zavartan telepedtem le Chen apjához és Sojunghoz, barátom első útja a kajákhoz vezetett. Most mondhatnám, hogy rohadt bunkó volt tőle, mindazonáltal gondolom, őket nem lepte meg Chen viselkedése. Mondjuk, engem sem. Csak azt hittem, legalább köszön nekik. És nem hagy velük kettesben. Az apjával még mindig nem váltottam pár szónál többet és… Hát, mégis csak az ő szülei.
Elég felszínes beszélgetés alakult ki hármunk között, többnyire a házakról folyt a diskurzus, amikor Chen visszatért. Vagy megjött, tekintve hogy még konkrétan az asztalnál nem járt. Szívem megdobbant, ahogy letett elém egy tányért a reggelimmel, azt követően maga elé is lehelyezett egyet és leült.
- Ezek holtbiztos ízleni fognak - sandított rám egy félmosollyal. Nyílt a szám, hogy megköszönjem, csakhogy a nevelőanyja megszólalt, mire mindketten lábujjig vörösödtünk.
- Olyan édes, hogy így tudod, mi ízlene a párodnak, Jongdae szívem.
Jongdae
Nem ez az első alkalom, hogy együtt reggelizem a szüleimmel, még csak úgy sem, hogy Lay is velünk van. Jó párszor megesett régebben már, azonban az első mióta újra összejöttünk és éreztem, hogy Lay is feszeng mellettem. Sojung igyekezett oldani a feszültséget és hálás voltam neki. Még ha szart se segített.
Sem Lay, sem én nem voltunk sosem egy zabálós típus, de Lay ismét edzeni kezdett, táncolt is és azóta jobban odafigyelt rá, hogy rendesen egyen. Istenem, azok a hasizmok… És kar. Viszont most ő is csak csipegetett. Szóval cseszett cink volt az egész szitu.
- És mit terveztél mára, Jongdae?
- Ha? - értetlenül néztem fel az előttem ülő nőre és kis híján félrenyeltem azt a falatot is, amit képes voltam végre a számba tömni. Mi francról volt szó egyáltalán?
- Ismerve a fiamat, tovább nem gondolta ezt a nyaralást, mint a megérkezés - erre most csak azért nem mondok semmit, mert sajnos, nem sajnos, ebből a szempontból igaza volt az apámnak. Részletkérdés, hogy még magát a nyaralást sem gondoltam át. Vagy ki. Vagy bármi. Csak megtörtént. Pont.
- Hmm… - Sojung elmerengve pásztázta a nyitott épületből tökéletesen látható, gyönyörűszép tengert. Barna, hosszú haja csak úgy szállt a folytonos szélnek hála és még meleg szemmel is el kellett ismernem, hogy meseszépen festett virágos, nyári ruhájában. Apám hawaii mintás ingjével még nem barátkoztam meg. - És ha csak pihennénk a víz mellett? Yixing szülei csak később érnek ide. Modortalanság lenne nélkülük menni bárhova is.
Lay-jel egyszerre bólintottunk nevelőanyám megfontolt szavaira, apám csak hümmögött. Mindenki aggódott a találkozás miatt. Mikor Lay kórházba került, összefutott a két család futólag, de akkor Sojung értelemszerűen nem volt ott. Halványlila gőzöm sincs, mi lesz, ha a két család ténylegesen is egy légtérbe kerül. Főleg az apáink. Félek.
Yixing
Felvont szemöldökkel vizslattam Chen karba tett kezeit, illetve öt éves kisgyerekeket megszégyenítően durcás arcát, miközben arra vártam, hogy végre mozduljunk valamerre. A víz melletti pihenés jól hangzott, ám Chen nem akart menni. Akkor mi a francért olyan helyre foglalt, ahol csak és kizárólag víz van, semmi más?!
- Chen, itt hagylak. Komolyan mondom - hátra simítottam fekete tincseimet, majd felsóhajtottam és közelebb sétáltam hozzá, hogy szétfejtsem tagjait. - Mi az i-
- Kizárt, hogy így kiengedlek innen - morogta ingerülten a szavamba vágva. - Nincs az a pénz. Se semmi - ötletem sem volt, mi az isten baja van, egészen addig, amíg a fedetlen vállaimra nem dobta a törölközőt és körém nem csavarta. Áh, már értem!
- Nyugi, úgy is mindenem csak a tiéd - súgtam a fülébe, azután egy leheletnyi csókot nyomtam az ajkaira. Időnként a féltékeny Chen kiakasztó volt, de az édes verziója elég… Nos, édes volt. - Ha ez megnyugtat… - kikaptam egy lenge inget a bőröndömből és gyorsan belebújtam. - Akkor így megyek.
Chen továbbra is árgus szemekkel figyelt, ugyanakkor láthatóan megnyugodott kissé, amikor meg összekulcsoltam ujjainkat a házból való kilépés után, végleg elengedte magát. Ebből a szempontból mindig tartottam a távolságot, ha kint tartózkodtunk, vagy ha olyan társaságban voltunk, de itt szerettem volna kicsit lazábban kezelni ezt. Tudtam, hogy ez mennyit jelent Chennek, viszont ő hajlamos volt nem gondolkodni, csak követni az érzéseit és nem törődni a következményekkel. A következményekkel, amik elvehették a lehetőségét annak, hogy ezt megtegyük ilyenkor.
Jongdae
Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy egyszer egy magánsziget partján fogom süttetni a hasam, oldalamon Lay-jel, elhittem volna. Végül is simán megtörténhet. Na de, hogy az apámmal és a nevelőanyámmal… Na, azt nem. Soha. És most mégis ez volt. Mi lett veled, Kim Jongdae…
- Nem megyünk el egy fagyiért? - pilláim megrebbentek, ahogy arcom megcsapta Lay forró lehelete és nagyot nyelve néztem rá napszemüvegem mögül. Az ében hajkorona össze volt kuszálódva a fekvés miatt, ami már önmagában is istentelenül szexi volt számomra, de baszki, ehhez hozzájött még a mellkasig nyitott felsője és az a rohadt fürdőnadrág. Dögös volt. Kurvára. Másra sem vágytam, mint kettesben lenni vele. És akkor még fagyit akar nyalni. Faszom. Picsába. Egyszer tényleg sírba visz.
Egy biccentéssel egyeztem bele, inkább nem szólaltam meg, ki tudja, hogy még mi jött volna ki a számon és feltápászkodtam. Lay illemtudóan megérdeklődte a szüleimtől is, hogy kérnek-e, majd mikor ők egyöntetűen megrázták a fejüket, miszerint nem, elindultunk a kis fabódé felé.
- Ne aggódj ennyire, kérlek - mondta csöndesen, s közben puhán megérintette a hátamat. Nem aggódok. Szívdöglesztő vagy így és nem bírom. - Tudom, hogy… Fura ez most, de… Én komolyan bízom benne, hogy ebből valami jó fog kisülni. Talán… Talán apáink is rendezik a… Dolgot.
- Mármint azt, hogy apád lenyúlta az anyám.
- Hiába telt el annyi év, ezt még mindig ugyanazzal a gyilkos hangsúllyal mondod, mint régen - összeszorítottam az ajkaimat, hogy erre ne válaszoljak. Persze, hogy úgy mondom.
Ő ezt úgy látta, hogy a felesége halála után összetört apja második esélyt kapott, én úgy, hogy széthullott a családom. Elvesztettem az édesanyámat és Lay-t, a legjobb barátomat, valamint gyerekkori szerelmemet. És utána csak lejtmenet volt számomra. Úgyhogy persze, hogy úgy mondom.
Yixing
Az én hibám volt, hogy felhoztam a témát, nem kellett volna. Tudom, hogy már nem ellenem irányul, még csak az apám ellen sem, de Chennek ez akkor is fáj, még a mai napig is. És bizonyára élete végéig fog.
Eléggé rányomta a bélyeget ez a rövid beszélgetés a napra. Chen hangulata szörnyen megzuhant, próbálta nem mutatni, azonban én láttam rajta ebéd közben és délután is. Ahogy közeledett a szüleim érkezésének az időpontja meg csak még rosszabb lett. Sötét aurával járt-kelt az emberek között, mondjuk, sokan nem voltak rajtunk kívül, talán három, vagy négy másik család, és akárhogy igyekeztem, nem tudtam felvidítani. Még szándékosan az ingem is levettem egy szexuális megjegyzés reményében, de semmi. Itt kicsit beszartam, hogy komoly baj van.
- Yixing! - azon nyomban megtorpantam, mihelyt meghallottam Sojung hangját, bár íriszeim Chent követték, aki szélsebesen rohant a házunk felé. Mobilomon még villogott anyám üzenete, amiben azt írta, most szállnak fel a hajóra. Chen mindjárt atomjaira esik. - Ha Jongdae úgy érzi, hogy… Nem baj, ha inkább… Nem jöttök a vacsorára - mérhetetlen aggodalom sütött a barna szempárból, mondhatni anyai. Sojung mindig is így fordult Chenhez, bárhogy is viselkedett vele barátom. Sőt úgy látom, hogy az eltelt évek alatt, csak még inkább megszerette nevelt fiát.
- Köszönöm. A nevében is - harmatgyengén mosolyogtam rá, majd megindultam nagy léptekkel az erre az egy hétre otthonunkként szolgáló épület felé. - Beszélek vele, ha addig élek is! Max rángatom a kajára - a második mondatot már csak idegesen motyogtam magam elé. Nem hiszem, hogy ebben nagyon segíteni tudok Chennek, ezt magának kell elrendeznie. Még az is lehet, hogy csak még inkább rontanék az egészen. Azt meg rohadtul nem akarom.
Jongdae
Nem voltam éppenséggel a legmegnyerőbb kedvemben, inkább kerültem is mindenkit, mert nem szerettem volna veszekedésbe keveredni. Kavargott a gyomrom, ha az elkövetkezendő pár órára gondoltam. Minden lesz itt, csak pihenés nem. Látom magam előtt, ahogy a visszafojtott összes frusztrációm csattan valakin. Csak még azt nem tudom, kin.
Rémülten kaptam a pillantásom az ajtóra, amikor megcsapta a fülem az óvatos kopogás. Nem készültem fel, akárki is az. Rosszul vagyok. Nem bírom. Nagyon csúnyán néztem Lay-re, mikor belépett.
- Azért ennyire ne örülj nekem - mosolygott rám bánatosan, s lágyan végigsimított felkaromon.
- Ami azt illeti - sóhajtottam fel megkönnyebbülten - tényleg örülök, hogy te vagy az. Azt hittem… - elharaptam a mondatot és félre sandítottam. Lay alig várta, hogy találkozhasson végre a családjával. Utoljára akkor látta őket, amikor Kínába menekült előlem, vagy mi. És annak már… Fél éve. Biztos hiányolja őket és biztos örül, hogy mindjárt itt vannak. - Összeszedem magam, csak adj egy kis időt.
- Bármennyit.
Lay a legelragadóbb mosolyát küldte felém, mire akaratlanul is elvörösödtem. Idestova nyolc hónapja jártunk újfent és minden megpróbáltatásával együtt is kurva jó volt. Esküszöm, ezzel a mosollyal háborúkat lehetne lezárni.
Még mindig rákvörösen hagytam neki, hogy megcirógassa az orcámat, azt követően előre dőlt és egy igencsak szerelmes csókot hintett a számra. Vágytam egy kis elterelésre, így az övével ellentétben elég hevesen csókoltam vissza, ám úgy tűnt, nem bánja.
Szenvedélyesen ízlelgettem ajkait, kezeimet derekára csúsztattam és nekinyomtam az étkezőasztal szélének. Ujjaim a vékony, lenkeverék nadrág madzagával voltak elfoglalva, közben ajkaim a nyakára tévedtek. Majdhogynem száz százalékig biztos voltam benne, hogy ezt most csak azért engedni nekem, mert tudja, hogy labilis állapotban vagyok, de azért a csöndes nyögések elárulták nekem, hogy tetszik neki a dolog.
- Bassza meg! Chen! - Először azt hittem, olyat tettem Lay-jel, ami esetleg rossz emlékeket ébresztett benne és emiatt kiáltott rám. Aztán rájöttem, hogy nem, amitől egy kibaszott pillanatra megnyugodtam. Azután megláttam Ziyit a medencés oldal ablakára tapadva, amint minket néz nagy szemekkel. Anyád, Sors! Ez komoly?