Sziasztok ^^ Igen, az utolsó résszel érkeztem, ezúttal végleg. Bevallom, már készen volt *irul-pirul*, de nem bírtam elválni, úgyhogy húzni akartam kicsit az időt még. A végén eléggé elkapott a szentimentalizmus, szóval ha valakinek túl romi lett, bocsi :D
Köszönöm, hogy végigkövettétek a fiúk újabb kalandját, még ha most nem is volt olyan nagyon kalandos. Bár néha volt egy-két idegösszeroppanásom, hogy nem sikerül azt írni, amit szeretnék, nagyon élveztem minden percét :3 Kellemes olvasást hozzá és, bár ez most az utolsó, remélem, még visszatérek mással ;)
Extra #5
Yixing
Fáradtan pillantottam fel az épület villódzó, neon fényeire, majd a mellettem álló, ugyancsak gondterhelt alakra sandítottam. Egy részem reménykedett benne, hogy Chanyeolnak nem lesz igaza, de igaza lett. Chen nem volt otthon, amikor odaértünk. Sejtettem… Tudtam, hogy így lesz, de reménykedtem. Reménykedtem, hogy nem éppen a sárgaföldig issza magát valahol. Hát de.
- Bejössz te is? - kérdeztem kiszáradt torokkal, miközben léptem egyet az ajtó felé. Chanyeol feszülten nézett rám, aztán lassan biccentett, mire azon nyomban megindultam. Hallottam magam mögött a lépteit a hangzavar ellenére, ám csak addig, míg nem értünk be teljesen.
Nem voltam olyan ideges, mint hittem, inkább nyugtalan, talán ez jobb szó rá. Tartottam magam az ígéretemhez és nem olvastam a híreket, viszont azt sikeresen megtudtam Chanyeoltól, hogy bár Chenről és egy híres férfiról ment a pletykálkodás, gőzük se volt az embereknek név szerint kiről van szó. Ettől csak minden rosszabb lett. Mert ez azt jelenti, hogy Chen egyedül néz szembe a szarral.
- Yixing! - Chanyeol fürgén kapta el a karom és féltően húzott magához. Érdeklődve bámultam fel rá, azonban ő egy másik irányba meredt láthatóan igencsak mérgesen.
Abban a hitben voltam, hogy a kapcsolatom Chanyeollal hivatalosan is totálisan zátonyra futott, de nem. Egyetlen szó nélkül várt rám hajnalban a kis magánsziget partján az agyon matricázott bőröndjével, hogy együtt jöjjünk haza és hiába könyörögtem neki, hogy ne fájdítsa a szívét, süket fülekre talált a kérlelésem.
Nem mondott akkor sem semmit, amikor felérve a lakásba Chen nem volt ott, holott minimum egy megmondtam kijárt volna nekem, helyette gyorsan intézkedni kezdett és csakhamar megvolt az infó arról, hol van Chen. Az Exodus-ban. Nosztalgiázik, vagy mi a faszom?
Jongdae
Kábán bökdöstem a mutatóujjammal az előttem lévő poharat és azt figyeltem, hogy ennek hatására miként tűnik el róla a pára. Teljesen kész voltam. Na, nem a piától. Közel sem ittam ahhoz eleget. Úgy egészében voltam kész.
- Anyám, kurva sokan vannak - ahhoz képest, hogy mit mondott, Sehun elég semmitmondó ábrázattal ült le mellém egy újabb körrel. Nagyon csábított a tudat, hogy olyan részegre igyam magam, hogy semmire se emlékezzek, de igyekeztem tartani magam. Még csak az hiányzik, hogy erről is költsenek a firkászok valamit.
Halk sóhajjal vettem magamhoz az egyik kis feles poharat, azt követően hátradőltem a bőr kanapén és lomhán végigpásztáztam a tömeget. Tökéletes hely volt arra, hogy elvegyüljek a nyomorommal együtt. Meghökkentően sok ember tette be a lábát ide és a legtöbb fél óra múlva már azt sem tudta, hogy ő maga ki, nemhogy én. Lassan már én sem fogom tudni. Annyi szart olvastam magamról, hogy összefolyt előttem még a saját életem is.
- Baekhyun folyton írogat - a fiatalabb egykedvűen dobta az asztalra a mobilom. Mihelyst találkoztunk, odaadtam neki, mert félelmetesen sokszor éreztem sürgető vágyat arra, hogy felhívjam, vagy akár csak üzenjek Lay-nek. Nem tehettem. Nem volt hozzá képem. Ezek után nem is lehetett. Egy tetves mondat és neki is annyi.
Ettől rettegtem a legjobban. Hogy amikor legközelebb ránézek a telefonomra, már ott lesz Lay neve is és már közvetlenül neki fognak undorító dolgokat címezni. Ez nem történhet meg. Nem. Soha. Csak a holttestemen át. És ezt komolyan mondom.
- Ennek sincs jobb dolga - morogtam magam elé és egy villámgyors mozdulattal eltűntettem az alkoholt a poharamból, amikor észrevettem valakit. - Mindjárt jövök!
Yixing
- Chanyeol! - isten tudja, hogy hányadszorra szóltam neki, de ő csak határozottan vonszolt maga után kifelé. Ami ellenkezett azzal, amit valójában csinálnunk kellett volna. Bemenni. Chenért.
- Ajánlom neki, hogy ne ezért legyen itt! - Chanyeol ingerülten torpant meg, immáron kint, és csípőre tette a kezét. - Esküszöm, kiherélem, ha… Faszom!
- Hé! - elkaptam a csuklóját és kedvesen magam felé húztam. - Nem érdekel addig, amíg Chen csak iszik - mondtam halkan. - Nem kell idegesnek lenned helyettem. Ha… Úgy alakul, majd én rendezem vele a dolgokat.
- Meg se fordult a fejemben, hogy megcsalna. Ha erre próbálsz utalni - egyetemi barátom komolyan vizslatott fekete íriszeivel, aztán mély levegőt vett. A kis fehér felhő, amit a sóhaja produkált, hamar elillant. Alig pár napot voltunk el, mégis furcsa volt ismét a koreai januárban lenni. Öt éve ilyenkor még Chen szüleinél dekkoltunk a téli szünet végett, filmeztünk, szórakoztunk. Élveztük, hogy együtt vagyunk. Most meg próbálunk nem széthullani.
- Akkor? Nem értem, miért jöttünk ki, Chanyeol. Rengetegen voltak bent, de ketten már csak megtaláltuk volna. É-
- Mert tudom, miért ide jött. Most már tudom.
- Remek. És elmondanád nekem is? - frusztráltan túrta kicsit félre a sapkáját, majd újra a szórakozóhely ajtajára pillantott. Vívódott, hogy elmondja-e, láttam rajta, de mindketten tudtuk, hogy ezek után nem tehet úgy, mintha nem mondott volna semmit.
- Minseok miatt - Hogy az a…!
Jongdae
Rohadtul nem izgatott, kit lökök arrébb, csak haladtam előre a vonagló emberáradatban a célom felé. Minseok felé. Ami azt illeti, meglepő módon nem gőzöltem be totál, máskor ilyenkor már kettőig nem láttam az idegtől. Most döbbenetesen nyugodt voltam. Higgadt kell, hogy legyek. Máskülönben nem fog menni.
- Jong-
- Velem jössz! - mordultam rá az idősebbre alig hallhatóan és megmarkoltam a csuklóját. Akikkel volt, felvihogtak, ám Minseok csöndes szavaira rögtön elhallgattak.
Rendületlenül haladtam egyre hátrébb, az itt dolgozók öltözője felé. Már a tizenhat éves Kim Jongdae is járt errefelé, maradjunk ennyiben, úgyhogy elég jól ismertem az egész helyet. Még azt is tudtam, hogy ilyen tájt kint van mindenki, mert ez pont az egyik legforgalmasabb időszak volt. Szóval kettesben lehetünk Minseokkal.
- Sokat gondolkoztam rajta és… - elkeseredetten fordultam felé, miután becsuktam az ajtót, azután kétségbeesetten kapcsoltam össze a tekinteteinket. - Nincs más. Nem lehetett - súgtam megtörten.
- Miről beszélsz, Jongdae?
- Nem játszd a hülyét, kérlek - leheltem reményvesztetten. - Mindketten pontosan tudjuk, hogy miről beszélek. Annyiszor átpörgettem magamban. Alig tudja valaki, hogy… És ők sosem… Egyiküknek sincs oka, hogy… És… Én… Miért tálaltál ki Lay-ről és rólam, Minseok?
Yixing
Összevont szemöldökkel méregettem az Exodus előtti betont, miközben aggódva rágcsáltam az alsó ajkam. Azon vesződtem magamban, hogy visszamenjek-e. Nem féltem attól, hogy Chen megcsalna, főleg nem Minseokkal. Rég túlvoltunk ezen. Attól féltem, hogy…
- Jongdae attól tart, hogy… - Chanyeol megakadt és ugyan csak néhány másodpercig maradt néma, elég kínzó volt a csönd. - Hogy Minseok volt az, aki… - Ettől féltem. Sőt rettegtem. - Sorra vett mindenkit és…
- Nem lényeg ki volt.
- Yixing, ez-
- Nem lényeg! - ismételtem meg némileg erélyesebben. - Volt elég időm átgondolni a hazafelé vezető úton és kurvára mindegy, ki nem bírt a seggén maradni. Annyi mindenki lehetett. Mégsem számít. Semmit. Megtörtént. Úgy sem lehet mit csinálni vele. Csak… Csak szeretnék ma éjjel Chennel együtt aludni - a hangom elhalt a végre, nem maradt csupán csak halk suttogás. Nem akarok kombinálni, nem akarok embereket meggyanúsítani azzal, hogy ő, vagy ő volt. Felesleges.
- Tényleg nem vágysz rá, hogy tudd, ki cseszett így ki veletek? Yixing, elrontotta a nyaralásotokat. Talán a jövőtöket is - tette még hozzá szinte hangtalanul. Ökölbe szorult a kezem és hazudnék, ha azt mondanám, nem húznék be az illetőnek szívesen érte. De komolyan, mit számítana? Jobb lenne? Nem hiszem. A problémát biztos nem oldaná meg.
- Még akár vissza is vonhatja, amit mondott - motyogtam esetlenül. Elég utolsó és harmatgyenge próbálkozás volt arra, hogy ne essek szét az egész szituáció súlya alatt. Aztán Chanyeol rátett még egy lapáttal.
- Az ügynökség hivatalosan is megerősítette Jongdae engedélyével nem olyan rég, hogy valóban kapcsolatban van egy másik férfival.
Jongdae
Türelmesen vártam Minseok bármilyen reakcióját. Már rég letisztáztam magamban, hogy nem verem agyon. Nem sok értelme lenne. De mindettől függetlenül, muszáj volt tudnom, hogy miért. Miért árult el egy olyan titkot, amiről nem volt joga beszélnie. Csak és kizárólag Lay-nek, illetve nekem lett volna. A mi dolgunk. A mi döntésünknek kellett volna, hogy legyen.
Lay-jel ez komoly gond volt közöttünk, mondhatni kis híján rá is ment a kapcsolatunk. Fájt a mellkasom, szorított a tüdőm, ha arra gondoltam, Lay aggodalma valóságos volt és mégis… Egy részem… Egy részem, amit legszívesebben letagadnék, megkönnyebbült, hogy legalább már azt nem kell rejtegetnem, ki vagyok valójában. Örülnék neki, ha Lay-t sem kéne, de a pánik elönti az elmém, valahányszor ez felvetődik bennem. Lay-nek haja szála sem görbülhet. Nem engedem.
- Nem szándékos volt - suttogta komoran és megpróbált megérinteni, csakhogy elléptem előle. Tehát tényleg ő volt.
Majdhogynem biztos voltam benne, hogy ő volt. Chanyeol, ha a barátságunktól el is tekintünk, sosem… Sosem bántaná így Lay-t. Előbb varrná össze a tulajdon száját, minthogy ártson neki. Minseokon kívül még max Luhannak lehetett volna esetleg oka, de atájt, amikor az újságíró tudomást szerezhetett rólunk, kurvára jól elvoltunk egymás társaságában. Nem lett volna oka rá. Az eszem kilencvenkilenc százalékig tudta, hogy Minseok volt az, a szívem mégis reménykedett. És emiatt most majd’ megszakadt.
Yixing
Még mindig gyűlölöm a tömeget. A mai napig. De azért Chen sokat segített ezen, főleg még az egyetem alatt, hiszen elég gyakran buliból buliba ráncigált magával. Most mégsem éreztem igazán a dolgot. Csak meg szerettem volna találni Chent és haza menni. Együtt. Csak… Csak ennyit akartam, semmi többet.
Olyan nagyon sokan voltak és mondhatnám, hogy emiatt volt nehéz kiszúrni Chent, de ez nem lett volna igaz. Száz… Nem, egymillió közül is felismertem volna. Maszk ide, vagy oda, azt az édes és csintalan mosolyt akkor is látom, ha visel egyet. A szemei körüli aprócska kis ráncok elárulják nekem, hogy épp nevet-e. A hétköznapi, rövid, barna haj sem állíthat meg, pontosan tudom, milyen, amikor a melegtől hátul kissé begöndörödik egy-két tincse, vagy amikor elől emiatt feláll, mert félretúrja, hogy ne a homlokára tapadjon. Arról a gyönyörű fekete szempárról meg ne is beszéljünk. A francba is, nincs itt!
Idegesen kapkodtam jobbra-balra a fejem, azonban Chent nem leltem sehol sem és ettől csak még feszültebb lettem. Ha megerősítette a pletykákat, végképp felesleges volt Minseokot számon kérnie. Ha igaz… Nem akarom, hogy Chen szíve összetörjön. A gondolatra, hogy Chen szomorú legyen, a lábam önálló életre kelt és megindult egyre hátrébb az épületben. Nyilván nem kell a közönség nekik. Gondolhattál volna erre előbb is, Zhang Yixing…
Félve nyitottam be minden olyan szobába, aminek az ajtaja zárva volt, rettegtem, hogy mit fogok látni. Chent, amint épp laposra veri Minseokot. Például. Ennél rosszabbat igazából nem mertem és nem is akartam elképzelni és mégis… Chen némán sírt, mikor végre-valahára rájuk akadtam. Istenem, Chen… Bár elvehetném ezt a fájdalmat tőled.
Jongdae
Minseokkal a kapcsolatom rövid volt és itt most nem arra az elbaszott, minden áron meg akarok szabadulni a Lay iránti érzéseimtől kis néhány órás járásunkra gondoltam. Hanem arra, hogy az egyetem első napján ismertem meg, pont itt, az Exodus-ban, majd alig fél évvel később ennyi is volt. Mindezek ellenére fontos volt nekem. Tény, hogy mindig is ellene volt Lay-nek, ám az is igaz volt, hogy ha ő nincs, talán sosem jövök össze Lay-jel. Ő volt az első, akinek elmondtam az érzéseimet Lay-ről és ő volt az, aki segített rájönnöm, Lay az egyetlen számomra. Úgyhogy igen, gecire fájt az árulása.
Nem láttam a könnyeimtől és mikor megéreztem a gyengéd érintést alkaromon, azonnal ellöktem azt, aki ott volt. De nem Minseok volt az. Ő továbbra is ott állt előttem mozdulatlanul. Akkor…?
- Lay? - kérdeztem elhalóan és kinyúltam oldalra, hogy visszahúzzam azt, akit az előbb eltaszítottam.
- Itt vagyok - lágyan ölelt át és megnyugtatóan simított végig többször is a hátamon. Hogy lehet, hogy mindig, de tényleg mindig itt van, amikor szükségem van rá? - Itt vagyok.
Erőtlenül markoltam a szétnyitott, vastag téli kabátba, arcom a finom anyagú sálba rejtettem és igyekeztem olyan közel simulni hozzá, amennyire csak tudtam. Ez biztos valami különleges képesség lehet. Kizárt, hogy… Itt van. Visszajött a szigetről, holott ott biztonságban lett volna ettől a fostól. Visszajött… Értem. Hozzám.
Yixing
Gőzöm sem volt, Minseok mit mondott neki, de mindegy is volt. Chen reakciója bőven elég volt ahhoz, hogy tudjam, jobb nem maradni. Bárki bármit is tenne ezek után még hozzá, nem lenne értelme. Nem fog változni semmi sem. De Chen emiatt nem sírhat többet.
Óvatosan nyúltam Chen térdei alá és emeltem fel, mire barátom karjai rögvest a nyakam köré fonódtak. Szipogva bújt közelebb és én csak arra voltam képes gondolni, hogy alig két nap alatt még könnyebb lett, pedig eddig sem volt éppenséggel nehéz. Rá se néztem Minseokra, úgy fordultam ki és már majdnem kint is voltam a helyiségből, mikor csöndesen megszólalt.
- Sajnálom.
Összepréseltem az ajkaimat és Chen is erősebben karolt át, ami arra engedett következtetni, hogy nagyon is hallotta az idősebb szavait. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy minden keserűségemet, amit amiatt éreztem, hogy megbántotta Chent, hozzávágjam, de nem tettem, inkább szótlanul kivonultam Chennel a karjaimban. Talán ezerszer is elismételtem már ma, nem számít. Csak Chen.
Nem hiszem, hogy látták Chen arcát, miközben végigsétáltam a tömegen vele, szinte eggyé vált a kabátommal úgy tapadt hozzá, illetve hozzám. De azért suttogtak. Mindegy. Nem érdekel. Ezzel majd akkor foglalkozom, ha beüt a szar. Megint. Rohadtul nem így terveztem ezt a nyaralást. Azt akartam, hogy Chen boldog legyen velem és a családjával abban a hangyafasznyi időben, ami jutott nekünk. Sors, muszáj folyton kibasznod velünk? Nem volt még elég? Élvezed Chent így összetörve látni?
Jongdae
Őszintén mondom, nem tudom, mi lett volna, ha Lay nem bukkan fel. Talán ott estem volna össze Minseok előtt tehetetlenségemben és elkeseredésemben. A lábaimnak alig kellett volna pár másodperc és ott helyben felmondták volna a szolgálatot. Erre megjelent. Hát persze.
Kábán hagytam neki, hogy kicipeljen a hidegbe, de annyira nem voltam magamnál, hogy erre is csak onnan jöttem rá, hogy egyik pillanatról a másikra kurvára fázni kezdtem, aztán ahogy jött, úgy el is múlt. Reszketve kapaszkodtam Lay-be, amikor letett, ugyan csak egy szusszanásnyi időre. Féltően adta rám saját kabátját és más körülmények között holtbiztos ellenkeztem volna, ám jelenleg szemernyi erőm sem volt hozzá. Miután végzett, újra a karjaiba vett és addig el sem engedett, amíg meg nem érkezett a taxi, amit Chanyeol hívott. Ő biztos Lay miatt jött vissza, nem miattam.
- Maradj velem - kérleltem Lay-t sírós hangon, immáron az autóban ülve. Úgy fogtam a pulcsiját, mintha az lenne az utolsó mentsváram. Mintha összedőlne a világ, ha elengedném. Valójában összedőlne a világom, ha elengedném. - Csak téged akarlak. Ne-Ne hagyj el. Kö-Könyörgöm.
- Soha - még a fátyolos tekintetemen át is láttam azt a ragyogó mosolyát, amit úgy imádok. Azt a mosolyát, ami csak az enyém. Hogy nézhet rám még mindig így, ennyi szarság után is?
Mint egy újszülöttből, úgy robbant ki belőlem a zokogás. Hangosan és megállíthatatlanul. Ennek már semmi köze sem volt Minseokhoz. Az összes könnycsepp, amit ejtettem, Lay miatt volt. Éreztem, hogy a tüdőm fellélegzik, eltűnt az a szörnyű súly, amit napok, de lehet, hogy inkább hónapok óta hordoztam magammal. Lay még ezek után sem hagyna el. Soha.
Yixing
Apró mosolyt küldtem a padon ülőnek, azután odanyújtottam neki a forró italt, végül én is mellé telepedtem. Chen remegő kezekkel fogta közre a gyümölcsös teát és még mindig kicsit szipogva fújkálta, hogy ihatóvá hűljön.
- Szerezni kéne neked egy kabátot, mielőtt még megfázol - motyogta rekedten, közben igazgatni kezdte a sálamat, hogy minél jobban takarja, ne csak a nyakam, hanem a hátam, illetve a mellkasom is. - Sőt, jobb lenne hazamenni. Amúgy is… - aggodalmaskodva pillantott körbe. - Nem jó, ha… Kint látnak. Veled. Egy férfival. Lay…
- Nem érdekel - gyengéden fogtam meg a tagját, ami azóta sem szakadt el a sálamtól és a combomra fektettem úgy, hogy egy lélegzetvételnyi időre sem engedtem el. - Friss levegőre van szükséged. Nem a négy falra.
- Rád van szükségem.
- Akkor ne aggódj az emberek miatt többet. Itt vagyok, és itt leszek mindig - vigyázva, nehogy kiömöljön, tettem le a saját papírpoharamat a padra és teljesen Chen felé fordultam. Elgondolkozva kémleltem a vörös, de szerencsére könnyektől mentes fekete szempárt. Puhán simítottam a füle mögé egy eltévedt tincset, majd a mozdulat végeképp az arcán is végigsiklottak a hűvös ujjbegyeim. Aztán megcsókoltam.
Rengeteget paráztam azon, mi lesz, ha kiderül a kapcsolatunk. Ha tönkreteszem emiatt, ha a végén meggyűlöl ezért, ha ráeszmél, hiba volt újrakezdenie velem. Nem hittem volna, hogy a végén, ha valóban rájönnek, még ha a kilétemre nem is, még akkor is attól fog rettegni, hogy elveszít. Annyiszor hangoztatta, hogy rajtam kívül nem kell neki semmi és senki, de amíg egy ilyen helyzet valósággá nem válik, nehéz elhinni.
Egy pillanatig sem kételkedtem az érzéseiben irántam, ugyanakkor egy szorult szituációban olyan dolgok derülhetnek ki, amik egyébként sosem. Mint az, hogy igazából képes vagyok arra, hogy a nyílt színen, Szöul egyik gyakran, s sokak által látogatott parkjának padján csókoljam meg Chent, a híres énekest. Méghozzá… Abban a bizonyos parkban.
Jongdae
Úgy ledöbbentem Lay tettén, hogy nem is viszonoztam. Először. Csókja óvatos volt, szerelemmel teli, mégis hihetetlen szenvedély sütött belőle. Tudtam, hogy fél attól, hogy még annál is rosszabbá teheti az egészet, mint amilyen már így is volt, úgyhogy ez nem semmi cselekedet volt tőle. Lay…
Jobbja erősen markolt a kabát nyakába és úgy vont magához még közelebb, azt követően elmélyítette ajkaink játékát. Forróságot éreztem és sajnos nem csak képletesen. A teám kiborult és épp végigfolyt a lábszáramon. De kibaszott magasról szartam rá. Lay csókolt éppen. Szabadon. Istenem, mondd, hogy nem most fogok felébredni az Exodus-ban totál részegen, miközben a nyálam az asztalra folyik!
Halk nyögés csúszott ki belőlem, ahogy realizáltam, ez bizony a valóság és végre én is visszacsókoltam. Boldogan kulcsoltam kézfejére kezem és finoman megszorítottam azt. Nem tudom, mi történt a mindig körültekintő Lay-jel, de nem is akartam rajta agyalni. Csak élvezni. A csókot, őt, minket. A bátorságát. Most dobta minden kétségét, aggályát a sutba értem. Értünk. Nem eshettem bele ennél is jobban. Gyakorlatilag esélytelen. Hova lehetne még?
- Tudod, hogy hol vagyunk? - kábán bámultam rá, pillantásom önkéntelenül a duzzadt ajkakra tévedt. Folytatni akartam. Hazamenni és kettesben lenni.
- Hol? Lay… - megnyaltam a számat és belekapaszkodtam a bársonyos anyagú sálba, hogy úgy dőljek előrébb. - Csókolj meg még egyszer! Kérlek… - biztos voltam benne, hogy az arcom rákvörös, mert így is olyan volt, mintha mindenem lángolna az előbbi csóktól. Sosem éreztem ennyi határozottságot, s vágyódást egyik csókjában sem. De a sajátomban sem.
- Itt, pontosan itt, akartam tudni, milyen is megcsókolni Kim Jongdae-t - suttogta a szemeimbe nézve, mire a zavart vörösségem szelíd pirulásba váltott, a szívem pedig halálos tempóra kapcsolt. Emlékszem. Emlékszem a bizonytalanságra. Hogy egyikünk sem tudta, mi van köztünk. Csak éreztük, hogy valami van. Emlékszem a mérhetetlen sóvárgásra. Mindenem Lay-ért kiáltott. Akkor még azt hittük, esélyünk sincs együtt. Rácáfoltunk.
- Az volt az első, amikor tényleg, igazán el akartam mondani neked mindent - szólaltam meg hasonló hangerővel. - Hogy… Mennyire… Nagyon… Beléd estem. Átkozottul mélyen és visszafordíthatatlanul. És azóta csak még mélyebbre estem.
- Helyes - édes mosolyt villantott rám és lágyan az állam alá nyúlt. - Mert én is átkozottul mélyen és visszafordíthatatlanul szerelmes vagyok beléd, Kim Jongdae.
VÉGE