Sziasztok :) Ismét egy OS-t hoztam, még pedig Kasper és Yixing
főszereplésével. Bár Yixing konkrétan nincs megemlítve benne azért kitalálható,
hogy ő az. Ki más? xD Remélem tetszeni fog, nekem vannak vele kapcsolatban
bizonyos aggályaim, de majd ti úgy is eldöntitek milyen lett :D Kellemes olvasást
^^
Cím: A képzelet szárnyain
Páros: TaeXing (mint megtudtam, köszönöm itt is :3)
Szereplők: Zhang Yixing (Lay) és Kim Taewoo (Kasper)
Korhatár: 16+ (mondjuk, lehet kevesebb is végülis xD)
Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem
Leplezhetetlenül mérte végig a másik meztelen felsőtestét, de épphogy a
fekete nadrág pereméhez ért pillantása, zavartan kapta félre tekintetét. Nem
szabadott. Olyan gondolatok kínozták, amik eddig csak a szobája magányában,
sötétségében estek meg vele és nemhogy ott, de itt meg aztán végképp nem volt
helyes. Munkatársak voltak. Barátok. De nem tudott ellenállni.
Szemei lassan indultak el felfelé és már a kockás has elég volt, hogy ismét
elpirulva nézzen inkább le a bokáig érő vízre. Eszébe jutott a sok gyakorlással
töltött idő, különösen az a nap, amikor az idősebb mögé lépett és magához
húzta, hogy megmutassa azt a bizonyos csípőmozgást. Azóta sem szabadult
attól az emléktől.
Nagyot nyelve siklottak feljebb íriszei és kész volt ott helyben elájulni,
mikor meglátta a hidegtől összeránduló izmokat. Nem volt nagy dolog, neki is
volt, de rajta... Csodálattal telve bámulta a kínai testét, egészen addig,
amíg észre nem vette, hogy az idősebb felvont szemöldökkel, értetlenül mered
rá. Akkor már csak a szégyentől és a zavartól akart elájulni.
Szinte rögtön kiszáradt a torka és nem érdekelte ki mit gondol, úgy
kirohant a helyiségből, mintha üldöznék. Volt benne igazság. Az egy
dolog volt, hogy fantáziált a másikról már ki tudja milyen régóta, de hogy ez
valakinek is feltűnjön… És pont neki! Amúgy is undorodott magától, de ezek után
már ő sem fog többet a közelébe jönni az is biztos.
Lihegve támaszkodott neki az épület koszos falának, majd elkeseredetten
csúszott végig rajta és ült le a fagyos földre. Könnyek szöktek szemébe a
felismeréstől, hogy mennyire elrontotta az egészet és csak rosszabb lett, mikor
rájött, megérte. Bár már volt szerencséje a kínait látni még ennél is
kevesebb ruhában, ennyire még sosem volt lehetősége megszemlélni őt. Szóval
megérte.
Ijedten rezzent össze, mikor kivágódott a rozoga kis ajtó, de félelme semmi
nem volt ahhoz képest, amit akkor érzett, amikor megpillantotta gondolatai
szereplőjét kilépni rajta. Határozottan sétált felé, majd mindennemű óvatosság
nélkül karon ragadta és visszavitte a forgatásra. Igyekezett nem foglalkozni a
bőrét perzselő érintéssel, de csakúgy, mint eddig, megint olyan érzése volt,
hogy mindjárt elájul.
- Tetszett, csináld még! - szóhoz sem jutott titkolt szerelme szavai után,
kábultan sétált oda a helyére és csak automatikus csinálta, amit kellett.
Táncolt. És igen, szeretett volna ránézni a másikra, de most tényleg nem
tehette, úgyhogy tartotta is ehhez magát.
Ahogy elhallgatott a zene nyomban arrébb sétáltak, hogy meglessék a
felvételeket. Az idősebb kritikusan méregette a képernyőt és ő is azt szokta
csinálni, de most nem tudta, képtelen volt félrepillantani a másikról. Óriásit
nyelt, hogy eltüntesse a felesleges nyálat a szájából, amiről gőze sem volt,
hogy hogyan is került oda, ő csak az edzett háttal tudott foglalkozni. Vajon
milyen lehet belemarkolni? Hiába rejtette el most már egy fekete ing és
zakó a testét, pontosan el tudta képzelni négyzetmilliméterről négyzetmilliméterre
hogyan is festhetett az egész. Képzelni…
Mintha képzelni kellett volna…
- Taewoo-ya! - zavartan kapta pillantását a hang irányába, de nagyon nem
kellett mozdulnia, elég volt feltekintenie. A sötétbarna szemek a félhomályban
feketének tűntek és valami még meg is villant bennük, ahogy vizslatták őt.
Kellemes borzongás futott végig gerince mentén és szó nélkül botladozott oda a
kinyújtott karhoz. Ledöbbent és épphogy sikerült visszaszorítania egy kiáltást,
mikor a kéz tulajdonosa egy laza csavarással megfordította és a hátához simult.
- Nem jól csináltad - súgta érzékien fülébe, majd minden további nélkül
megmutatta, hogy hogy is kellett volna.
Bennrekedt a levegő a tüdejében, ahogy az idősebb hozzá nyomta mellkasát és
csípőjét, ujjait meg puhán az övéére helyezte, hogy segíthessen neki. Kívülről
nézve biztos úgy tűnt semmi nincs a dologban, csak tanítás, de volt. Forró volt
a környezet és még csak el sem tudta dönteni, hogy ez tényleg így volt-e vagy a
csak azért érzi így, mert a másik a nyakába lihegett, szuszogott. Túl sokat
képzel, igaz?
Olyan váratlan véget ért, mint ahogy kezdődött, de tudta, hogy valami
megváltozott. Óvatosan pillantott bele a sötétbarna íriszekbe, de mielőtt
bármit is kiolvashatott volna belőlük, azok elfordultak tőle. Igen, túl
sokat képzelt.
- Este találkozzunk a táncteremben – suttogta szinte hangtalanul azokkal a
csókolni való ajkakkal, ahogy elsétált mellette, közben félreérthetetlenül
végigsimított derekán. Nem, nem képzelt sokat.