Sziasztok :) Tőlem szokott módon egy angst történettel jöttem, nem valami
hosszú, alig pár szavas csupán, de már nagyon régen szerettem volna megírni
ezt, ezzel a párossal. Remélem tetszeni fog Nektek ^^ Kellemes olvasást ^^
Cím: Reményvesztett ígéret
Páros: ShowXing
Szereplők: Luo Zhi Xiang (Show Luo) és Zhang Yixing (Lay)
Műfaj: angst
Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem
A tágas lakosztály kongott az ürességtől, egyedül egy bánatos, letört
fiatal férfi ült a nappali fekete bőrkanapéjának kellős közepén. Odakint
tombolt az először még csak nyári zivatarnak tűnő égi áldás és hangosan
üvöltött a szél. A zápor végül olyan irdatlan méreteket öltött, hogy még a
várost is megbénította. Yixing elbűvölve hallgatta, úgy érezte, elnyomja a
saját kis világában tapasztalt vihart.
Vontatottan fordította oldalra fejét s pillantott ki a hatalmas faltól
falig érő ablakon, hogy a hangokhoz végre képeket is társíthasson. Tekintete
lassan követte az eső mozgását, majd inkább az üvegen sebesen lefolyó aprócska
cseppeknek szentelte figyelmét, végül abba is belefáradt, így lehunyta az amúgy
is igencsak megviselt íriszeit. Lelki szemei előtt felrémlett egy mámorító,
gyönyörű éjszaka, illetve egy igéző, barna szempár, majd az, hogy reggel
egyedül volt. Csak úgy otthagyták, mint egy…
Dühösnek kellett volna lennie és eleinte még az is volt, de aztán, ahogy
telt-múlt az idő, megnyugodott. Magát okolta, mert olyasmiben reménykedett, ami
már a legelső másodperctől fogva halálra volt ítélve. Néhány óvatos pillantás,
majd kedves szó, végül egy-egy lágy, puha érintés s olyan könnyedén hullott a
férfi karjaiba, hogy az így utólag belegondolva is rettentően szánalmas és
undorító volt.
Gondterhelt sóhaj csúszott ki Yixing ajkain, majd lassan feltápászkodott,
hogy ő is itt hagyja a helyet, ahogy azt órákkal ezelőtt már meg kellett volna
tennie, ám képtelen volt rá. Ujjai remegve siklottak végig a bőr anyag sima
felületén, majd a karfának dőlt párnát felkapva, egy nagyot szippantott.
Csöndes sírás bukott ki belőle, mikor megcsapta a férfi kellemes édeskés, mégis
férfias illata és bármit megadott volna azért, hogy most itt legyen vele, még
ha csak a szoba túlvégén is lett volna. Legalább itt lett volna. Vele.
Forróság kúszott végig gerince mentén, amikor megérezte, hogy egy tenyér a
hátára simult és elméjében ismét felderengett néhány momentum az éjjel átélt
szédítő pillanataiból. Egy óvatos érintés a csípőjén, majd combján, pár
elbűvölő, csábító ígéret a fülében, néhány észveszejtően szenvedélyes csók
ajkain. Aztán a hideg, üres kanapé.
- Itt vagyok - súgta csöndesen az éjszaka is oly sokat hallott mély bariton
hajába. Yixing eddig alig észrevehető sírása hirtelen hangos zokogásba fulladt,
el se hitte, hogy jól hallotta, amit hallott. Képtelenség.
Reszketve kapaszkodott bele az idősebb karjaiba, mikor érzékelte azokat a
dereka köré kulcsolódni és igyekezett minél erősebben magához szorítani az
izmos testet, mert tudta, ez is csak egy újabb kecsegtető álom. Pillanatokon
belül semmivé válik úgy, ahogy az eső okozta pocsolyák is eltűnnek a nyári
forróságban, ő pedig majd áll ott megtépázva a vihar végén. Egyes egyedül a
reményével s fájdalmával.