Sziasztok :) Bár már rég volt, hogy ezen párossal érkeztem volna, mégis
gyakori nálam a TaeXing, de nem is bírtam ellenállni nekik. Eredetileg egy négy részes kis aprócska sorozatnak készült, majd meglátom, mi lesz belőle végül. Remélem tetszeni
fog nektek, kellemes olvasást hozzá ^^ (tudom-tudom, angst…)
Cím: Könnyező tavasz
Páros: TaeXing
Szereplők: Zhang Yixing (Lay) és Kim Taewoo (Kasper)
Műfaj: Angst
Korhatár: Nincs
Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem
Mélyet szippantott a hatalmas park kellős közepén állva, hiszen a rengeteg
virágzó fa hihetetlenül kellemes aromát hozott létre. Lassan nyíltak ki eddig
lehunyt pillái, majd először a terebélyes lombokra pillantott, aztán a tiszta,
kék égre. Szemei lomhán járták végig az egyetlen jelenlévő apró felhőt, majd
ismét a föld felé irányította tekintetét.
Mutatóujja olyan óvatosan érintette meg az évekkel ezelőtt a fa törzsébe
vésett szavakat, mintha nem is lenne szabad megtennie és sajnos, ez igaz volt.
Régen nem volt már joga ahhoz, hogy akárcsak gondoljon azokra az egykor
kismillió jelentéssel bíró szavakra. Szomorú mosolyra húzódott szája, ahogy
felrémlett előtte az a gyönyörű májusi nap. Mikor egy életre belegravírozták a
növénybe szerelmük jelképét.
Halk sóhajt hallatott, majd abbahagyta, amit csinált és inkább leült a
néhány lépéssel arrébb lévő padra. Ismét lehunyta íriszeit, hátradőlt és csak
élvezte a lágy, hűvös szellőt. Sokszor átkozta magát azért, mert akkor, amikor
választás elé került, ő kegyetlenül párja szemébe vágta, hogy csakis második
lehet, első sosem. Még így, évek hosszú távlatából is tökéletesen fel tudta
idézni a másik könnyektől csillogó arcát, majd a megbántottságtól, illetve a
döbbenettől fénylőt, mikor mindent hátrahagyva eljött a közös házukból.
Összerándult, ahogy fülét gyerekzsivaj ütötte meg, de különösképp nem
érdekelte a dolog, hiszen a meleg tavaszi nap révén nyilvánvaló volt, hogy a jó
időt mindenki ki akarja használni; idősektől kezdve a fiatalokon át a
családokig. Elkedvtelenedve, rossz szájízzel kémlelte szeme sarkából, amint két
kissrác a fűben rohanva boldogan kacagott, miközben egy nem mindennapi
méretekkel megáldott kutya futott utánuk, alighanem az egyik fiú aprócska
kezében lóbált bot miatt.
Sűrűn pislogva sütötte le pilláit és igyekezett visszanyelni a kicsordulni
vágyó könnyeket, mert ennyi elég is volt, hogy eszébe jusson, mikor vele
csinálták pontosan ugyanezt, körülbelül huszonöt évvel ezelőtt. Csupán alig fél
év volt közöttük, mégis Taewoo sokkal érettebbnek tűnt már négy évesen is és az
iskolás éveik alatt ez még inkább megmutatkozott. Sose felejti el, hogy a
fiatalabb vékonyka, aggódó hangon utána kiáltott, hogy ne fusson ennyire azzal
a faággal, mert csúnyán meg fog sérülni. És így is lett.
- Nosztalgiázol, Yixing? - a halk, semleges, de ugyanakkor a megszólított
számára még mindig melegséget sugárzó szavak a fa túloldalán álló férfi
szájából szöktek ki. Az idősebb nyomban a megfelelő irányba lesett, az elmúlt
idő alatt sem felejtette a kellemes bariton hangzását, így gondolkoznia sem
kellett azon, merre pillantson.
Szemei leplezhetetlenül mérték végig Taewoo lenge, stílusos ruhákba
bújtatott alakját és bár mondhatta volna, azért van, hogy megszemlélhesse a
másikat, de ez korántsem lett volna igaz. Félt a sötét szempárba nézni, így
inkább kerülte azt. Nem akarta látni azt, amit sok-sok évvel ezelőtt is.
Szégyenkezve sütötte le tekintetét, majd öltönynadrágjába törölte izzadt
tenyerét, ám végül aztán mégiscsak összekapcsolta íriszeiket.
Gyötrelmesen erősen ütötte arcon a valóság; a férfit láthatóan nem
érintette meg találkozásuk. Egy hangyányi fájdalom vagy bármely más érzelem sem
tűnt fel ábrázatán. Egykedvűen simított végig a fa törzsén, pont ott, ahol az
ébenhajú is, majd nekidőlve lepillantott, egyenesen rá. Yixing próbálta állni a
szemeket, de képtelen volt néhány másodpercnél tovább tartani a szemkontaktust.
Pár pillanatig azt hitte, hogy felrémlik előtte élete legjobb időszaka,
aztán ennyi, erre… Bánta, ami történt, de eddig, míg nem futottak újból össze,
szentül meg volt győződve arról, jól döntött, ám most, látva a másikat, már nem
volt olyan biztos benne.
Mellkasa bal részén érzett évek óta tartó tompa sajgás hirtelen mérhetetlen
kínná változott, szemei könnybe lábadtak és bármit megadott volna azért, hogy
hibája semmivé legyen. Tavasszal jöttek össze, tavasszal véstek a fába,
tavasszal hagyta ott őt s most tavasszal újra találkoztak.
- Siratom a tavaszt, Taewoo - suttogta csöndesen, erőtlenül, majd
felzokogott, mert a lelkében érzett apró remény elszállt, mint a közös fájuk
levelei a szélben. Már sosem teheti jóvá, mert valójában nincs is rá szükség.