Széttépett szavak [XiuBaek]

Sziasztok :) Nem, most nem a LayChen egy újabb részével érkeztem – kivételesen. Sajnos arra még várni kell egy kicsit, meggyűlt a bajom az egyik karakterrel, nem sikerül úgy átadnom őt, ahogy szeretném, így várok vele még. Ezúttal egy kevésbé megszokott, vagyis inkább nagyon ritka párossal jöttem, XiuBaekkel, viszont tőlem megszokottan, angst. Elég sokáig írtam, hiába a rövidsége, eléggé elhavazódtam, de igyekeztem. Mindezek ellenére, remélem, lesz, akinek tetszeni fog, kellemes olvasást hozzá ^^

(Yep, design váltás volt, kalap-módra. Húztam és Baekhyun lett a szerencsés xD)

Cím: Széttépett szavak

Páros: XiuBaek

Szereplők: Kim Minseok (Xiumin) és Byun Baekhyun

Műfaj: angst, egyperces

Korhatár: nincs

Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem

Az aprócska, pasztellszínű szoba sötétségben úszott, az éjszaka már órák óta megérkezett, s bár a Hold fénye könnyedén áttörhetett volna a homályon, nem tudott; a kék függönyök megakadályozták azt, akárcsak nappal a Nap sugarait. Éghetett volna lámpa, ám annak maradványai az egyik sarokban hevertek szanaszét, rengeteg szeméttel együtt, főként papírokkal.

Halk zizegés törte meg a helyiség némaságát, ahogy egy vékony, barnahajú fiatal végigsétált a megannyi törmelék között. Erektől barázdált lábfeje megfeszült valahányszor egy, a padlón felejtett darabkába lépett, de rendületlenül folytatta útját az úti célja felé. Göcsörtös térde szinte hangtalanul, ugyanakkor a csöndességben mégis hangosan reccsent meg, amikor odaért, s leguggolt.

Remegő ujjakkal simított végig valamennyi fecnin, keresett egyet - csupán csak egyetlenegyet -, amin kivehető volt az összes szó, ám kudarcra volt ítélve a cselekedet. Tudta jól, a másik megsemmisített mindent. Miért magyarázkodott volna, ha nem is ő volt a hibás?

Észrevétlenül hullott egy hatalmas könnycsepp karcsú kézfejére, majd siklott végig a puha bőrön, hogy végül aztán eltűnjön a milliónyi kis lapcafat tengerében, s a bolyhos szőnyeg rojtjai között. A férfi is ilyen volt a szemében; különleges, rendkívüli, egyedüli, de oly könnyedén elveszett egy óriási tömegben, mint soha senki, akit ismert és megtalálni sem volt egyszerű. Most már biztos nem is akarja.

Hangtalanul telepedett le a földre, a körülötte lévő rengeteg papírdarabból ráérősen válogatott, bízott abban, hogy legalább néhány szót sikerül kivennie, azonban az első pár után rájött, ez is esélytelen. A fekete tintával írt szavak elmosódtak, még nem száradtak meg, vagyis… A könnyek olvashatatlanná varázsolták.

Felrémlett előtte egy valamikor izmos, erőt sugárzó hát, majd pillanatokkal később felváltotta azt egy megereszkedett, megrogyott. Emlékezett az összepréselt, remegő ajkakra, amint próbálta visszaszorítani minden kikívánkozó, megvető, ugyanakkor jogos szavát azok után, amit csinált a fiatalabb. Mindig is elnéző volt vele, tűrt, sosem emelte meg a hangját, vagy tett bármit is. Talán ez volt a vesztük.

Gyengéden simított végig egy nagyobb, számtalan gyűrődéstől szenvedő, hajdanán fehér, ma már inkább csak szürke lapon, amikor az a kezébe akadt. A gyöngybetűknek, amik annyira jellemezték a másikat, nyomuk sem volt, a reszkető ujjak nem bírták tartani a lépést a leírtakkal, mégis… Valamiért még így is gyönyörűnek találta.

Szíve fájdalmasan dobbant meg mellkasában, az előző könnycsepp mellé szép lassan egyre több, s több csatlakozott, ahogy  tudatosult benne, alighanem ez volt a legutolsó, amit az idősebb papírra vetett. Bár az írás remegős volt, ám sokkal tisztább, kivehetőbb, mint bármelyik eddigi. Ő kért bocsánatot egy olyan dologért, amit soha nem követett el.

Óvatos, de gyötrelmes mozdulatokkal halmozta egy kupacba az össze földön található apró, megviselt darabkát, majd egy kosárba szedte őket és csak nézett előre, míg a Nap első sugarai meg nem világították őt magát, miután nagy nehezen átcsusszantak a hajnali szellő játéka közben a függönyök résein.

Hangosan sírva ölelte testéhez az utolsó szavakat tartalmazó, meggyötört, ezúttal saját könnyitől elmosódó lapot, majd egy kínzó sóhajt követően, széttépte azt. Mert reménykedett abban, élete szerelme is ezt akarta tenni, a többi után küldeni, mintha sosem lett volna, egyszerűen csak ideje nem volt rá.