Sors, dögölj meg! [LayChen] 8. Fejezet

Sziasztok :) Sebtében összedobtam a következő fejezetet, mivel valamivel jobban érzem magam. És mert tanulás helyett inkább ír az ember. Nyilván :D Kellemes olvasást ^^

8. Fejezet

Yixing

Minseok arca leírhatatlan volt mikor rájött, hogy tudom a titkát. Percekig nem is reagált sehogy, még csak nem is pislogott, talán még levegőt se vett. Végül nyelt egy hatalmasat, majd nevetni kezdett.

- Jaj, honnan szedtél ilyen hülyeséget? - láttam szemeiben, hogy erről nem akar beszélni, így inkább csak levettem róla a pillantásomat és a környező tájat kezdtem el figyelni. Néztem a diákok sokaságát, ahogy sietnek egyik helyről a másikra, vagy éppen kényelmesen üldögélnek a fűben és beszélgetnek. Hiányzott, hogy én is így lehessek a barátaimmal, de jelenleg abban se voltam biztos, hogy van-e legalább egy.

- Minseok… - szólítottam meg halkan. - Te a barátom vagy?

- Yixing, elég furcsákat kérdezel… Minden oké?

- Én… Nekem nincsenek barátaim… Vágyom egyre. Nem lehetnél az az egy te?

- Yixing… - Nem, nem lehetünk, mert szereted Chent és ő előrébb van, mint én.

- Ahj, basszus, ne is figyelj rám, franc tudja épp mi bajom - legyintettem álvigyorogva, majd felpattantam. - Most jut eszembe, hogy van egy kis dolgom. Nem gond, ha megyek, ugye? Szia!

Gyorsan szedtem a lábaimat és másra sem vágytam, minthogy végre egyedül legyek. Egyedül én és a nyomorom. Gitár. Gitárra van szükségem.

Jongdae

Tánc. Öljenek meg és reinkarnálódjak más testébe, de akkor sem fogok tudni táncolni. Olyan két ballábas vagyok, hogy az szavakba önthetetlen. Jól - mit jól? Kibaszott jól - éneklek, de a tánc nem az én műfajom. Fingom sincs mit fogok csinálni azon az értékelésen, hogy át is menjek legalább egy kettessel. Négy évesek szintjét megütve rinyáltam a szoba közepén mikor kinyílt az ajtó és Lay vöröslő fejével találtam szembe magam.

- Ha most kiröhögsz, elveszek az alkunkból egy napot!

- Vegyél, mert ezt tuti nem bírom ki - alig mondta ki, el is nevette magát, de annyira, hogy összegörnyedt és a térdét ütögette. Csak néztem őt és elérzékenyültem. Most olyan volt, mint régen, vidám. Néha, ha elgondolkodom, eszembe jut az, ami a liftnél történt, hogy milyen összetört volt és, hogy milyen gyengének, esetlennek tűnt akkor.

- Oké - fontam össze a karom - Akkor most vesztettél egy napot.

- Behugyozok mindjárt - röhögött még mindig. - Talán még mindig óvodás vagy?

- Persze… Azért járok egyetemre…

- Mi a baj? - kérdezte kedvesen. Már csak a szemeiben látszódott mennyire élvezte a helyzetet alig fél perccel ezelőtt.

- Nem tartozik rád - morogtam neki, majd ledobtam magam az ágyamra.

- Tényleg nem - rázta meg a fejét -, de szeretnék segíteni. Felvidítottal és ezt most viszonozni szeretném - fölém hajolt és akaratlanul is elvörösödtem a helyzettől. Yixingnek még mindig szép mosolya volt, csak már férfiasabbak lettek a vonásai.

Yixing

Érdeklődve pislogtam Jongdae arcára, vártam a válaszát és reménykedtem benne, hogy elmondja mi a baja. Bár halványlila frászkarika gőzöm sincs miben bíztam, hiszen max annyira lehet kedve velem megosztania gondját, mint egy körömgombát elviselnie. Sőt, szerintem inkább választaná a gombát, mintsem az én társaságom. Így enyhén szólva is meglepődtem mikor kifújta a levegőt és beszélni kezdett.

- Tudod… Van ez az… Értékelés vagy vizsga vagy mi - lassan bólintottam, pontosan tudtam miről beszélni. A félév végi fellépés, amire majd jegyeket adnak a tanárok. Nincs bajom ezzel, csak bár ne az egész iskola előtt kéne előadni. Egyedül egy színpadon, míg százak merednek rád és analizálnak. Nem vagyok elég jó ehhez. - És… Az a gond, hogy… Eléggé… Béna vagyok… Táncban… - nyögte ki végre.

- Senkinek sem megy minden - mosolyogtam rá. - Mindenkinek van valami, amiben hiányosságai vannak. Én például nem hiszem, hogy elég jó vagyok, hogy előadjak egy dalt mindenki előtt. Te nem tudsz táncolni. Még mindig jobb helyzetben vagy, a tiéd gyakorlással javítható, amire egyébként van bő négy hónapod, míg az enyém inkább mentális probléma.

- De akkor is! Mégis kitől tanuljak?

- Nyilván a tanártól. Mr. Lee elég jó.

- Az nem elég. És különben is, csoport szinten nincs rám elég ideje. Arra sem vagyok képes, hogy lemásoljam a mozdulatait, nemhogy még tartsam is a tempót - frusztráltan ült fel és túrt bele a hajába. Látva elkeseredését már a nyelven hegyén volt, hogy felajánlom neki a segítségem, de nem tettem, mert tudtam úgyse fogadja el.

Jongdae

Nagyon szükségem volt valakire, aki segít nekem. Chanyeol esélytelen lett volna arra, hogy tanítson. Néha sétálás közben is elesik a saját óriás lábaiban. Aztán mint egy isteni szikra, bevillant. Minseok.

- Hogy? Te táncot akarsz tanulni tőlem? - az idősebb úgy ledöbbent, hogy még a száját is eltátotta, mire felnevettem. Hevesen bólogattam, viszont az örömöm nem tartott sokáig.

- Nem nagyon van rá időm - nézett rám bocsánatkérően. - Ráadásul nem hiszem, hogy megfelelő tanár lehetnék a számodra. Lehet, hogy feljebb járok, de nem vagyok egy táncos zseni. Ne haragudj, tényleg. Segítenék, de szerintem velem rosszul járnál. Miért nem próbálkozol Yifannal?

- Kris? - pislogtam rá kb, mint egy agyhalott. Tényleg. Ő eszembe se jutott. - Azt hiszem akkor megpróbálkozom nála.

- Biztos nem gond?

- Nem, dehogy! Jobb, hogy őszinte vagy, így nem vesztegetjük egymás idejét legalább. Képzeld, ha napokat szenvedtünk volna azzal, hogy próbálkozunk! - egyszerre nevettünk fel, majd elköszöntem és Kris szobája felé vettem az irányt. Csak ismerek valakit, aki jó a táncban! Kizárt, hogy egy zenei suliban ne legyen legalább a diákság kilencven százaléka jó benne!

Yixing

Én tényleg szívesen segítettem volna Chennek, hisz láttam mennyire reményvesztett, de nem is mertem megpróbálkozni azzal, hogy felajánlom a segítségem. Oké, azért őszinte leszek; féltem, hogy annyira kétségbeesett, hogy elfogadja az ajánlatom és kettesben leszünk. Kizárt, hogy abból bármi jó sült volna ki.

- Yixing!

- Hmm? Jaj, ne haragudj, Chanyeol!

- Semmi gond, csak… Van valami baj? - kérdezte aggódóan, mire rögtön ellenkezni kezdtem.

- Semmi-Semmi. Csak… Gondolkoztam…

- Ójaj - vigyorgott rám, mire játékosan oldalba böktem.

- Chen biztos mondta, hogy némi problémája van a tánccal - Chanyeol bólintott egyet, így hát folytattam. - Szerintem én tudnék neki segíteni, csak…

- Csak félsz mi lesz, ha ti ketten együtt maradtok - fejezte be helyettem.

- Ja - helyeseltem. - Este is valahogy úgy alakítjuk a dolgokat, hogy egyikünk már tuti alszik, mire a másik jön.

- Tudod, ez azért rohadt beteges. Jongdae-nak engednie kéne. Makacs, mint egy öszvér - ingerülten fújta ki a levegőt, majd rám pillantott és elmosolyodott. - Gondolj arra, hogy a holnap milyen jó lesz!

Jongdae

Khm, nos, amiért Krishez jöttem az váratott magára, ugyanis egyedül volt a szobában, így kihasználtuk a lehetőséget, hogy kettesben vagyunk. Kris tényleg rohadt jó volt benne, de most nem volt olyan jó a szex, mint előtte és volt is egy halovány sejtésem róla, hogy miért, de ebbe féltem belegondolni. Olyan rég volt már, nem lehet, hogy…!

- Mi a gond, Jongdae?

- A faszomat már! Ne kérdezgessétek folyton, hogy „Mi a gond”! Mintha nem lehetne, hogy valami bajom van! Ember vagyok én is, bassza meg!

- Jól van, nyugi már! - Kris csitítóan ragadt meg a vállaimat és megpróbált visszanyomni az ágyra, de nem hagytam neki. Idegesen kapkodtam magamra a ruhákat, hogy minél előbb egyedül lehessek. Nyugalomra van szükségem!

Hurrikánként rohantam végig a kolesz folyosóján, majd egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, amint végre kijutottam a szabadba. Istenem, hiszen még csak tizenkettő voltam! Tuti nem érzek még mindig ugyanúgy, mint akkor! Csak… Csak mert újra látom, biztos azért van! A tánc miatti kétségbeeséshez most hozzájött még egy probléma. Ohh, hogy dögölnél meg, Sors!

Úgy döntöttem, hogy levezetem fölös energiáimat, így a tánctermek felé vettem az irányt. Két legyet egycsapásra, a kellemeset a hasznossal. Nem számítottam rá, hogy más is lesz abban a teremben, ahol én akartam gyakorolni, de volt. És nem is akárki. És nem is akárhogy mozgott. Rá van szükségem!

Yixing

Chanyeol már megint emlékeztetett arra, hogy szombaton elmegyek vele egy randira. Vagy valami olyasmire. Kedveltem én őt, csak azt nem tudom, hogy úgy, mint ő engem. Féltem, hogy megbántom őt így is és úgy is. Nem hiszem, hogy egy olyan, mint én hozzá való lenne. Még a végén belőle is valami negatív szarkupac lesz, és azt nem szeretném.

Mély levegőt vettem, majd nekiálltam bemelegíteni, nyújtottam egy kicsit. Minden izmomat jól megmozgattam, majd bekapcsoltam a zenét és táncolni kezdtem. Az agyam rögtön kikapcsolt, csak arra koncentráltam, amit hallottam és elfelejtettem minden gondomat. Nem érdekelt Chen, Chanyeol, Minseok, a vizsga miatti aggodalmam, semmi.

Zenét zene követett, talán órák is elteltek, mikor végre úgy döntöttem, hogy ennyi elég lesz. Izzadtan, csapzottan dobtam le magam a földre, hevesen kapkodtam levegő után. Nem sokáig maradtam vízszintesben, nagy nehezen összeszedtem magam, hogy elinduljak vissza a koleszba. 23:12. Már biztos alszik Chen. Kifújtam magam, majd indultam is volna, de megláttam egy alakot az ajtóban állni.

- Segítesz nekem? - kérdezte halkan, azon a kétségbeesett hangon, amit hallottam ma már tőle párszor. Erre mégis mit mondjak?