Mindig hajnal előtt van a legsötétebb [KaiXing]

huh.

Sziasztok :) Jó rég volt már, majdnem egy féléve. Sajnálom, hogy ilyen sok időre eltűntem, láttam, hogy időközben írtatok is nekem. Ne haragudjatok, pótolom hamarosan a válaszokat!

Regélhetnék igencsak hosszan arról, miért nem írtam, vagy hogy miért nem adtam életjelet, de hosszú lenne. Tanulás, munka, kórházba járás, életkedv, időhiány, volt minden, ám most visszatértem reményeim szerint és…

A Vihar után szivárvány következő része már kész, amint átnéztem, érkezik az is ^^

Először ezt a kis szöszt szerettem volna közzétenni Nektek, nem tudom, milyen lett, én viszonylag elégedett vagyok, hiszen öt hónapja nem írtam. Sokan halloween meg minden, azonban tőlem távol áll, én inkább a Halottak napja alkalmából írtam. Vagyis folytattam. Még nyáron kezdtem, akkor még talán nem így alakult volna, de most az ünnep miatt ilyen érzelmek jöttek ki.

Remélem, tetszeni fog Nektek, véleményeknek örülnék, már csak azért is, mert kíváncsi vagyok, mennyire estem ki a gyakorlatból. Jó olvasást ^^

Cím: Mindig hajnal előtt van a legsötétebb

Páros: KaiXing / KaiLay

Szereplők: Kim Jongin (Kai) és Zhang Yixing (Lay)

Műfaj: angst (mondjuk, amúgy nem tudom)

Korhatár: nincs

Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem

Megjegyzés: Csak a szokásos, név nincs benne, mindenki azokat képzeli a párosba, akiket csak szeretne.

A csontig hatoló, jeges szél játszi könnyedséggel hívta táncba a temető egészét borító, magányosságot árasztó fűszálak rengetegét; a hatalmas fák lombjai meghunyászkodva hajoltak meg minden hevesebb lökésnél. A vihar első jelei hátborzongatóvá tették a szomorú tájat, mégis a legfélelmetesebb pillanattal képtelen lett volna dacolni. Azzal semmi sem tudott volna.

Fülsértően reccsent meg a fiatal lába alatt egy éppen csak földet ért ág, s bár a közelgő zivatar hangjai jórészt elnyomtak minden zajt, attól még ő remekül hallotta. Üres tekintettel siklott végig pillantása a ketté tört fadarabon, majd felsandított a komor, illetve az igencsak megviselt környezetre. A legtöbb síron keresztül-kasul elszáradt növények futottak körbe, néhol pókok szőtték át hálóikkal őket és mindezek ellenére… Volt valami lenyűgöző az egészben.

Óriásit dörrent az ég, aztán némi csöndesség után, a távolban egy villám cikázott át a mindenségen, végül teljes némaságba fulladt a világ. A sötéthajú férfi szemei egy rövid időre elvesztek a messzeségben lévő kopár vidék csodálásában, ám egy eltévedt, a homlokára hulló esőcsepp magához térítette. Lomhán nézett fel a homályban úszó fellegre, figyelte az éjjel is tökéletesen kivehető fekete felhőket egy kicsit, majd egy másodperccel később már zuhogott is.

Elgyötörten hunyta le pilláit, és hagyta, hogy az itt-ott kiégett lámpák fényében megcsillanó kristályok eláztassák. Vagyis hagyta volna. Ajkai rögtön egy szinte jelentéktelen, azonban minden érzését sugárzó mosolyba görbültek, mikor hirtelen, egyik pillanatról a másikra elvágták a zápor útját.

Önkéntelenül mozdult balra még mindig csukott szemekkel, teste azonnal érezte, hol is van a másik. Kézfeje óvatosan simult a váratlanul felbukkant illető bőréhez, aztán amaz finoman köré is kulcsolta hosszú, karcsú zongoraujjait. Kellemes meleg száguldott végig belsőjében, az idősebb pontosan ismerte minden gondolatát, minden fájdalmát, minden örömét; egyetlen szó nélkül is.

A kínai gyengéden rászorított kezére, miközben a vihar egyre bosszúsabb hangulatot öltött, majd megindult az egyik irányba. Nem sietett, kifejezetten lassú tempóban lépdelt, az esernyőt határozottan tartotta bal markában, a másikkal pedig őt vezette. Mintha ő nem tudta volna, merre kell menni. Tisztában volt vele, csak nem vágyott oda. Oda, ahol a szívébe az évnek ezen a napján szűnni nem akaró gyötrelmes kín  költözött.

Üveges tekintettel meredt előre a káprázatos, hófehér márványkövekre, a zuhogó esőben is lélegzetelállító volt a nyughely. A többihez képest, amik ugyan koszosan, növényekkel benőve is varázslatosan festettek, ez a sír hibátlan volt. A hűvös idő ellenére is pompázatos virágok voltak elhelyezve mindenhol, egy gaz sem volt sehol sem; láthatóan rendben volt tartva rendszeresen, egyetlenegy váza volt üresen. Igen, kedvese tényleg minden gondolatát tudta.

Pillái megremegtek, amikor a csöndesen mellette álló puhán végigsimított arcán, aztán galádul kicsordult egy könnycsepp és útra kelt, ám nem jutott sokáig, a másik szinte rögtön letörölte. Lágy csókot hintett a fiatalabb reszkető ajkaira, majd finoman ráfogott a ciklámencsokrot tartó egészségtelenül vékony kézre, végül tapintatosan hátrébb lépett, még ha ez azt is jelentette, hogy nem volt az ernyő alatt többé, csak tartotta fölötte nyugodtan. Mindig hajnal után a leggyönyörűbb minden.