A megtévesztés őszintesége [ChenBaek] 20. Fejezet

Sziasztok ^^ Villámsebességgel hoztam a kövi részt, ugye? Mármint tőlem szokatlanul hamar :D Szabadságon vagyok, így volt időm írni, viszont holnaptól nyaralok (végre), így a következő fejezet majd csak szeptember első hetének végén, de inkább a második héten várható. Baekhyun új albuma kapcsán szeretnék hozni egyet, majd meglátjuk, összejön-e ;) Bár Chanyeol ebben a fejezetben pont nincs benne, de mondjuk úgy, ezzel is ünneplem a debütálását, mint solo énekes :3

Talán nem hagyok nagyon függővéget most, legalább is remélem, de Jongdae részéről láthatóan elindulnunk valami felé ;) Kellemes olvasást hozzá ^^

20. Fejezet

Baekhyun

Agyhalottként pislogtam Jongdae-ra, karjaim lecsúsztak róla és csak bámultam rá. Többre képtelen voltam. Totál leállt működni az agyam. Mindenem. Én… Ezt biztos nem jól hallottam. Mi az, hogy… Sosem jártak?!

- M-Mi? De…

- Jól hallottad - Nem. Az nem lehet. - Nem volt köztünk semmi. Csak… Segítettünk egymásnak.

Egyre csak száguldoztak a gondolatok a fejemben és egyszerűen akárhogy próbáltam, egy értelmeset sem találtam, aminél megállhattam volna. A szívem kínzó dobogása mindent elnyomott. Életemben nem éreztem még így becsapva magam. Átverve. Jongdae esete az egy volt, de Yixing… Hisz ő a legjobb barátom. Nem tehette ezt velem. Ő nem olyan.

Még mindig lefagyva figyeltem, ahogy Jongdae kikászálódik az ágyból és a tőlem kapott pizsamára elkezdi felvenni a vastag, szürke pulcsiját. Nem mehet el. Magyarázat nélkül nem. Azok után nem, hogy így összezavart. Összetört. 

Megragadtam vékony csuklóját, mikor az éjjeliszekrényen lévő mobiljáért nyúlt és visszarántottam magam mellé. Nagy szemekkel nézett rám, tele volt fekete szempárja rémülettel. Legyen is. Hogy tehette ezt velem? Hogy tehették ezt velem?

Tepertem, hogy összejöjjön a randi közöttük, elvileg többször is voltak. Láttam, hogy néznek egymásra. Hogy viselkednek egymással. Mint, akik között valóban alakul valami. Yixingen tényleg úgy vettem észre, hogy tetszik neki Jongdae. Meg mertem volna kockáztatni, hogy kibaszott komoly a dolog. Hogy szerelmesek. Hiszen… Hiszen Jongdae nála aludt.

- Miért?

Jongdae

Ez az egy kérdése Baekhyunnak cseszett mélyre vágott. Gyakorlatilag bármire érthette. Miért hazudtunk. Miért kellett tettetni. Miért tettük ezt vele. Hangja fájdalommal teli volt, a tekintetéről meg ne is beszéljünk. Ilyen csalódott tekintetet még soha nem láttam. Ez egy életre belém égett most.

- Sajnálom - suttogtam szinte némán és óvatosan nekifutottam, hogy kihúzzam a karom a fogságából, ám azonnal rászorított. Elnyomtam egy nyögést a fájó érzés miatt, nem akartam rontani a helyzeten azzal, hogy még én játszom a szenvedőt itt, holott semmi jogom hozzá.

- Mégis mit kezdjek ezzel? Azt hiszed, ettől jobb lesz?

- Én… Én csak… - lesütöttem a pillantásom és nagyon igyekeztem, hogy ne sírjam el magam. Megint. Tudtam, hogy rossz lesz, amikor kiderül, de… Ez még a legvadabb rémálmaimnál is szarabb.

Hirtelen elengedte a csuklóm, felugrott, én pedig a meglepődéstől fenékre estem az ágyon és riadtan pillantottam a sebesen fel, s alá sétáló, inkább rohanó, alakjára. A vendégszoba elég nagy volt ahhoz, hogy köröket tegyen benne, jó sokat, aztán egyszer csak megállt előttem csípőre tett kezekkel. Hatalmasat nyeltem és félve sandítottam fel rá. Nyugi, Jongdae, csak nem öl meg és temet el a bazinagy kertjük hátuljában.

- Oké, értem, Yixingnek kurvára elege volt belőlem. Meg az óriási számból. Meg a nyaggatásomból. Mindenből. Gondolom. De… De te miért tetted, Jongdae? Én nem csin-

- Nem számítottam rá, hogy ilyen jól kijövünk majd - vágtam közbe halkan, mielőtt még azt hiszi, miatta hazudtam ekkorát. Ha ismertem volna már előtte, sosem teszem ezt vele.

- Akkor? Nem értem, hogy-

- Minseok miatt tettem.

Baekhyun

Legszívesebben rákiabáltam volna, hogy mi a halálért, az a faszfej nem ér annyit, de ahogy a falfehér ábrázatát néztem, képtelen voltam. Idegesen tördelte az ujjait és láthatóan kényelmetlen téma volt számára, azonban muszáj voltam megkérdezni. Mert valószínűleg több alkalmam nem lesz rá.

- Mi történt közöttetek azzal a f… Minseokkal? - felhorkantott és beletúrt, a takaró alatti kuporgástól kissé kócos hajába.

- Nem volt komoly. Csak… Khm, szóval miután kiderült, hogy… A barátnőddel…

- Volt barátnőmmel! - Bárcsak így se kéne rá hivatkoznom! 

- Igen, szóval miután kiderült, hogy a volt barátnőddel… Hát, eljegyezte. Vagy mi. Fasz tudja. Mindegy. Azt akarta, hogy… Így is találkozgassunk - felvontam a szemöldököm és félig-meddig értetlenül pislogtam rá. Ez most tuti félreértem. Csaknem!

- Ezt úgy értsem, hogy…?

- Aha. A csaj háta mögött - Jesszus, de gáz! - És nem szállt le rólam - tette hozzá még csöndesen. Aggódva fürkésztem, belemarkolt a takaróba, azt követően lehajtotta a fejét. Gyanítom, csak el szerette volna rejteni az arcát előlem. - Felbukkant az egyetemen, a kolesznál, mindenhol és nagyon elegem lett. Yixing… Yixing az egyik alkalomnál segített lerázni és… Kérlek, ne haragudj rá! Az én ötletem volt!

Olyan váratlanul és vehemensen fakadt ki, hogy ijedtemben összerándultam és kis híján ott helyben seggre ültem, a padlón. Azért nem semmi hangja van, ha kiengedi. Remélem, anyám nem ébredt fel.

- Tehát akkor… Valójában egyszer sem randiztatok - Jó, ezt nem firtatom Jongdae-val tovább. Nincs értelme. Ő tényleg nem… De Yixing… Én eskü, úgy láttam, hogy… Van valami a részéről. Na, várjunk csak!

Jongdae

- De hisz lefeküdtél vele! - visszakézből nekibasztam az egyik párnát és nagyon csúnyán meredtem rá. Mi a francért kell ezt így üvölteni?

- Minek nézel te engem? - mordultam rá ingerülten. Jézusom! - Akkor se feküdtem volna le vele olyan hamar, ha igaziból randiztunk volna!

- N-Nem volt rajtad… Öhm… És… Megpuszilt! Yixing megpuszilt. Előttem! És… Azt mondta, Jongdae a barátom. Mondjuk, ez sok mindent jelenthet. De akkor is! Folyton irultatok-pirultatok. Baszki! Anyám! - Baekhyun egyre elveszettebb lett és szerintem most jutott el oda, hogy szépen átvegyen mindent sorjában és rájött, hogy… Nos, hogy semmi sem az volt, aminek tűnt. 

Hosszú, néma csönd támadt és elég letargikus volt látni, miként változik meg Baekhyun kisugárzása. Mármint eddig se volt éppen pozitív, nyilván, de ahogy a végére ért a dolgoknak, nagyon elkeseredetten, bánatosan festett. Persze, mert becsaptátok!

Összefacsarodott a szívem és az a kevéske megkönnyebbülés is, amit az igazság elmondása után éreztem, elillant a picsába. Ismét összeszorult a gyomrom és régi ismerősként üdvözöltem a hányingert, amikor is Baekhyun letelepedett mellém. Gyengéden fogta meg a kezem és lágyan rám mosolygott, azzal a tipikus kisfiús mosolyával. Szabad, bal tagjával puhán megcirógatta az orcám, majd magához ölelt. Őszintén, köpni-nyelni nem tudtam. Erre nem számítottam. Ezer meg egy forgatókönyv eszembe jutott, de ez nem. Ez nemhogy a legvégén sem lett volna a listának, sehol sem.

- Baekh-

- Biztos nehéz lehetett - súgta alig hallhatóan a fülembe. - Nincsen semmi baj, Jongdae. Engedd el!

Baekhyun

Így már értettem, miért volt az, hogy valahányszor ránéztem, azt hittem, beteg. Biztos kurvára őrlődött magában. Egy hazugság, ami lassan emésztette belülről, olyannyira, hogy már tényleg betegnek tűnt tőle. Ordibálhattam volna vele, a szemére hányhattam volna az egészet, de mi értelme lett volna? 

Rohadt szar lehetett és még így is beleegyezett, hogy segít nekem. Még egy hazugságban. Úgy, hogy valószínűleg már a sajátját is alig bírta követni és egyben tartani magát közben. És elmondta. Magától. Őszinte volt.

Szó nélkül karoltam át szorosabban, amikor viszonozta az ölelésem és ráérősen simogattam a hátát. Nem sírt, aminek bevallom, örültem. Bár jó sokat sírhatott, mielőtt ideértem, talán nincs is több könnye. Nem baj. Nem akarom, hogy még egyszer sírjon. 

- Csakhogy tisztázzuk - szólaltam meg -, Yixing nem egy ölelést fog kapni tőlem. Azok után, hogy milyen hősiesen kussolt és hagyta, hogy az óvszerrel húzzam az agyát napokig, minimum egy csókot érdemel. Vagy megkérem a kezét.

Képzeletben elégedetten veregettem vállon magam, Jongdae jóízűen nevetett fel, miközben finoman mellkason boxolt. Elbambulva figyeltem az eddig csak egyszer látott, macskás mosolyát. Azt hiszem, ezt tényleg csak akkor látni, ha igazán boldog. Ami ezidáig nem lehetett túl gyakori. Akkor, egyszer ebédnél és… Most. 

Azért döbbenetes, hogy én mindeddig abban a hitben voltam, hogy Jongdae-nak milyen felhőtlen élete van, erre… Belülről rendesen szenvedhetett és mégis mindig kedves volt, segítőkész. Sosem találkoztam még ilyen jóságos illetővel, mint ő. Mármint Yixing is hasonló volt, de Jongdae… Valahogy más. Nem tudom, miben.

Jongdae

Ha azt mondom, fellélegeztem, az nem elég találó. Talán szó sincs rá, milyen szinten úgy éreztem, hogy felszabadultam. Mint, akit valami sátáni béklyótól szabadítottak meg. Eskü, úgy érzem. Elmondtam Baekhyunnak. Túl voltam rajta. És rendben vagyunk. Ugyanúgy viccelődik, mint ezelőtt. Jók vagyunk.

Önkéntelenül is előre billent a fejem és halkan koppant a vállán. Az álmosság egy szempillantás alatt telepedett rám és fingom sincs, mikor volt utoljára, hogy nem féltem attól, hogy le kell feküdnöm. Az utóbbi időben a gyomorgörcstől még aludni is rémes volt és rettegtem, hogy álmodom. Hogy rémálmom lesz erről az egész őrültségről.

Laposakat pislogva bámultam Baekhyun pizsamafelsőjére és igyekeztem elnyomni az ásításaimat, ám egy igencsak hangosra sikeredett. Nem mondott semmit se, csak határozottan megragadta a csípőm, eldöntött, aztán könnyedén betakargatott. Engem, egy húsz évest. Nem mintha az elmúlt időszak ne lenne tök szürreális, végül is ez is belefér. 

Félig, vagy megeshet, hogy már kilencvenkilenc százalékig, az alvás határán álltam, úgyhogy nem igazán voltam magamnál, amikor hirtelen megmarkoltam a karját és visszatartottam. Kerestem a szavakat, amikkel kifejezhetném, milyen hálás is vagyok neki, de így, hogy kb már aludtam, nem nagyon jött össze semmi. Csak néztem fel rá bágyadtan, s ő visszatekintett rám, továbbra is mindennemű harag nélkül. 

Baekhyunnal a kapcsolatom totál máshogy alakult, mint először képzeltem. Még mindig úgy gondolom, hogy kicsit kattant. De sosem éreztem senkivel szemben ennyire… Csupasznak magam, ha fogalmazhatok így. Látta a legrosszabb oldalam és mégis hihetetlen gyengédséggel pillantott le rám. Kérlek, szívem, ne dobogj ilyen hevesen, nem helyes.

A megtévesztés őszintesége [ChenBaek] 19. Fejezet

Sziasztok ^^ Hát, elérkezett ez a pillanat is *hihi* Egyik hazugság sem marad rejtve, meglátjuk, mi lesz belőle ;) Kellemes olvasást hozzá ^^

19. Fejezet

Jongdae

Vagy ezredszerre lötyköltem jéghideg vizet az arcomba, de szart se segített. Ugyanolyan vörös voltam, mint tíz perccel ezelőtt. Úgy iszkoltam el a fürdőszobába, miután Baekhyun feltápászkodott rólam, hogy még egy futó is megirigyelte volna a tempóm. 

Tudom, az én hibám volt, nem kellett volna hozzányúlnom a cuccához, amit azért nem épp szem előtt tartott. Csak kikandikált két sulis mappa közül és… Kíváncsi lettem, mi van rajta. De ez akkor sem mentség. Nem volt szép dolog, hogy elvettem. Főleg azok után, hogy milyen rendes volt velem. A picsába, remélem, nem romlik meg ez a felettébb fura kapcsolatunk.

Néhány percig bámultam még magamra a tükörben, majd egy utolsó adag víz után, lassan visszasétáltam a szobába. Talán már nem lesz olyan feltűnő a színem. Ahj, istenem, nem ásnál csak el valahol inkább?

- Bocsi! - összerándultam Baekhyun hangjára, hirtelen szólalt meg, sőt még az ágy széléről is felugrott és elém sietett. - Nem akartam, hogy… Öhm… Könyörgöm, ne mondd el Yixingnek, mert megöl - suttogásra váltott és közelebb hajolt hozzám. Ezt ne csináld, bassza meg!

Aprót bólintottam és gyorsan megkerültem, hogy minél előbb távolabb legyünk egymástól. Idegesen rágcsáltam az alsó ajkam, miközben visszaültem a székre. Oké, itt nem tud nagyon közel jönni. Jó. Ez jó. 

Nem gondoltam, hogy ez lesz. És ezt nem arra értem, hogy Baekhyun gyakorlatilag letepert az ágyra. Bár arra is érthetném. Hanem arra, hogy… Ez mit váltott ki a testemből. Nem, nem izgultam fel rá. Jesszus, dehogy! De kibaszott rég, talán soha, nem pirultam el így. Így, hogy majd’ kiszakadt a szívem a helyéről.

Baekhyun

Nyugi, Baekhyun. Nem csináltál semmi… Mi a faszt lehetne amúgy erre mondani? Rosszat? Nem mintha rossz lenne, hogy… Ha tényleg… Lenne köztünk valami, ez megtörténhetne. Mármint… Szedd össze magad, te szerencsétlen!

- Khm, az anyám járt itt és… Kész a vacsora. Ha… Öhm… É-Éhes vagy. Igen. Éhes - Ez tiszta röhej. Ha Jongdae-val vagyok, elfelejtek beszélni. - Ő csinálta. Saját maga. 

- Ó!

- Ó, bizony! Nem is tudom, ilyen mikor volt utoljára.

Óvatos pillantást vetettem az ajtóra, aztán komótosan Jongdae-hoz ballagtam. Feszülten harapdálta a száját, mire önkéntelenül is felemeltem a karom, de sebesen visszarántottam és a hátam mögött összefontam az ujjaimat. Már biztos így is kibaszott kínosan érzi magát. 

- Szóval… Éhes vagy?

- Ehetünk, persze - harmatgyenge mosolyt küldött felém, s felállt, azután kb eloldalazott mellettem, hogy még véletlen se érjünk egymáshoz. Ez nem válasz a kérdésemre.

Láttam eltűnni vékony alakját, ahogy kifordult balra a folyosóra, azonban amikor kiértem én is a szobából, ott találtam alig pár lépésre az ajtótól. Eltűnődve bámult maga elé és még mindig az ajkait kínozta. Csoda, hogy nem ömlik vér egyikből sem. Még. Ha így folytatja, valószínűleg fog. Vigyáznia kéne. Igencsak szép a szája, kár lenne érte. A kurva életbe már, Baekhyun!

Jongdae

Pislogni is elfelejtettem olyan erősen szuggeráltam az előttem lévő tányért. Nem mertem felnézni Baekhyun édesanyjára, aki a fiával szemben ült. Mielőtt letelepedtünk Baekhyunnal, még pont elkaptam, hogy felvonja a szemöldökét. Egymás mellé ültünk. Úgy, hogy Baekhyun kihúzta nekem azt a kibaszott széket! 

Nem bírom. Ez rosszabb, mint Yixinggel volt az elején. Vagy bármelyik másik hazug szituációnál. Tényleg el fogom hányni magam. Ha most nem is, miután leküzdöttem valamit a gyomromba, holtbiztos. Nem érzem jól magam.

- És mondd csak, Jongdae, mit tanulsz? - Miért ejti ki mindig ilyen különös hangsúllyal a nevem? Meghalok! - Gondolom, Baekhyunnal az egyetemen ismerkedtetek meg.

- Mi-

- Nem téged kérdeztelek - forgott körülöttem a világ, én nem voltam hozzászokva ehhez az erélyes stílushoz szülő és gyermeke között. És hát, ja, ez az egész fos nem segített rajta semmit, hogy könnyebb legyen.

- Anya, kényelmetlen helyzetbe hozod Jongdae-t - esküszöm, a forgás szinte azonnal megállt, mihelyst ezt a mondatot meghallottam Baekhyuntól. Zavartan pillantottam rá, de ő határozottan tartotta a szemkontaktust az anyjával. Meglepett, hogy ezt ilyen könnyedén kimondta.

- Hagyd csak. Nem gond - suttogtam alig hallhatóan. - Igen, ott ismerkedtünk meg - válaszoltam végül az eredetileg nekem feltett kérdésre és igyekeztem kicsit kihúzni magam. Csak magabiztosan, Jongdae, gyerünk. - És bef-

- Ami az illeti, nem ott találkoztunk.

- Nem? - meghökkenve meredtem Baekhyunra és a közbevágást el is engedtem. Most már kurvára bántam, hogy nem egyeztünk meg semmilyen… Kamu sztoriban kettőnkről. Én azt hittem, erről nem hazudunk. Igazából azt se tudom, hogy… Mi van. Kamuzunk vagy nem? Vagy… Tényleg nem a suliban találkoztunk először?

Baekhyun

Akaratlanul is elmosolyodtam az emléktől, pedig végül is nem volt olyan régen. De mintha egy fél élettel ezelőtt lett volna. Egész sok minden történt, amíg összehoztam Yixinggel. Miért olyan keserű ez?

- Nem, az Elyxion-ban - rákönyököltem az asztalra és kissé Jongdae felé fordultam. - Nekem jöttél. Azóta üldöztelek.

Jongdae arca folyamatosan világosodott meg, ahogy szerintem leesett neki a dolog. Ez nem volt hazugság. Valóban így volt. Csak Yixing miatt. De ezt az anyámnak nem kell tudni. Most én leszek Yixing. Szóval nem kell kitalálnod semmit, Jongdae, csak játssz!

- Én… Nem is… Nem az volt életem legjobb napja - nyögte ki végül egy vérszegény mosollyal. Végigkövettem a kezének mozdulást, megborzolta a tarkóján a haját, aztán megint az ölébe rejtette tagjait. - Bocsi.

- Pár hete találkoztunk a klubban - anyámra sandítottam és láttam rajta, hogy nagyon, kibaszottul, figyel minden egyes mozzanatot közöttünk Jongdae-val. Tudni akarja, hogy a kicsi fia tényleg kikezdett-e egy másik sráccal. Vagy csak szórakozott. És látom, hogy hajlik elhinni. Édes istenem, kérlek!

- Pár hete még foglalt voltál - Az exem örökre ki fog baszni velem.

- A szakítás után találkoztunk. Jongdae felvillanyozta a nyomorult napjaimat - és életem legnagyobb, legboldogabb mosolyával ajándékoztam meg Jongdae-t. Élvezet lett volna anyám, alighanem élete legmegdöbbentőbb arcát látni, ám én csak Jongdae elkerekedő sötét szempárját láttam. Szerintem ő is érezte, hogy ebben most nem volt egy cseppnyi hazugság sem. Csak őszinteség.

Jongdae

Ugyanott voltam, ahol vacsora előtt. A fürdőszobában. És vizet fröcsköltem az arcomba. Újfent. Bár ezúttal inkább amiatt, hogy magamhoz térjek. Tehát láttak… Minseokkal. Vagyis Baekhyun nyilván nem, különben kiborult volna a bili és gyanítom, a közelembe se jött volna. De ha Yixing látott és… Segített, akkor… Nem értem, miért?

Kifújtam a levegőt és rátámaszkodtam a mosdó szélére. Frusztráltan simítottam hátra néhány, a lámpa fényében egész világosnak tűnő tincsemet, majd halkan elkáromkodtam magam. Még mindig vörösek voltak az orcáim. Amilyen egészségtelenül festek, kurva szembetűnő. Mondjuk, Baekhyunnak ez biztos jól jött kint. Mi az, hogy felvillanyozom a napjait?! Faszom!

Legalább, ha igaziból is járnék valakivel, el tudnék vonatkoztatni. Valahogy. De így csak kiveri nálam a biztosítékot. Mondhatni flörtölt velem! Vagy bókolt. Isten tudja. Jól csinálja. Az anyja szerintem megette. Ide se jövök többet, az hótziher!

Csak éljem túl ezt a pár hetet a szünetig. A lábam se éri a földet, olyan hévvel húzok a picsába innen. Le kell tudnom minden vizsgám még karácsony előtt. Nincs más lehetőség. Nem maradhatok itt annál tovább, mint szükséges. Vagy az idegeim felmondják a szolgálatot. 

Vettem egy mély levegőt, magamban elszámoltam tízig, azt követően ellöktem magam a mosdótól és összekapcsoltam a tekintetem saját magammal. Baekhyun szórakozik. Csak meg akar szabadulni a szülei béklyójától. Segítséget kért és én beleegyeztem. Úgyhogy segítek neki és pont. Menni fog. Igen.

Baekhyun

Olyan erős volt anyám pillantása, hogy még a tarkómon is éreztem, miközben a terítéket szedtem össze. Jót vigyorogtam magamban, egy hajszálra voltam a győzelemtől. Már nem kellett sok. És Jongdae megadta az utolsó löketet.

- Baekhyun, megkérdezted édesanyádat? - sűrűn pislogtam a tányérra, de mivel mindketten tudtuk, hogy én szarról se tudok, szinte rögtön folytatta. - Hogy gond-e, hogy… Itt alszom. 

- Arról szó sem lehet! - Mindjárt táncra perdülök! Győztem! Istenem, köszönöm! Nem is, Jongdae, neked köszönöm!

- De anya! - kiskutya szemekkel néztem rá. Már csak azért sem mehet el Jongdae, mert nem vágyott délután sem vissza a koleszba. Nem tudom, mi történt, de ha jobb neki itt, akkor itt marad és kész.

- Nem! Ha az apád… Nem! Nem lehet. Nem érdekel, hogy… Nem!

- De-

- Mondom, nem! - idegesen szorítottam össze a fogaimat, aztán letettem a kezem tartalmát és odaléptem hozzá. Azok után, hogy Jongdae mennyit segített, nem cseszhetek ki vele. Itt kell maradnia.

- Kérlek, anya! - mint arra már utaltam, mi sosem voltunk az az érzelmes család, azonban, ha most ez kell, hát bassza meg, ez lesz. - Nincs hova mennie - súgtam neki csöndesen, mire elkerekedett a szeme és a mit sem sejtő Jongdae-ra kapta a tekintetét. Oké, ez eléggé az alja. Nem kéne kihasználom, hogy anya. Persze, hogy nem tenne ki egy fiatalt csak úgy az utcára. Asszem, most átléptem egy csúnya határt.

Jongdae

Nagyon furán éreztem magam Baekhyun szobájának a közepén állva egyes egyedül. Az anyja beleegyezett, hogy itt maradjak, azzal a feltétellel, hogy Baekhyunnal nem alszunk egy ágyban. Se szobában. Még jó, hogy nem! Az kéne még. Szóval most megágyaznak nekem az egyik vendégszobában. Áldja az ég, hogy ilyen gazdagok!

- Nem merem becsukni az ajtót - Baekhyun zavartan nevetett fel mögöttem, majd aggódva rám pillantott. - Szerintem anyám most azt hiszi, hogy kibasztak otthonról, amiért… Tudod. 

- Mindegy, nem számít - semleges ábrázattal legyintettem. Lehetne rosszabb is. Van rosszabb is. Nincs ruhám. Se semmim itt. Király.

- Jongdae… - meglepődve sandítottam rá, hirtelen nagyon is komoly lett a hangja. Baekhyunhoz képest túlságosan is. - Mi a baj?

Egy szempillantás alatt rám nehezedett az egész francos, először csak egy kis lódításnak induló hazugságom terhe. És csak még szörnyűbb lett, ahogy az aggodalommal teli íriszeket figyeltem. 

Baekhyun az elejétől kezdve annyira kedves volt. Meg kattant. És igen, rámenős is, de csak azért, mert szerette volna, ha Yixinggel kibékülünk valami régi hülyeség miatt. Már ez sem volt igaz. A legelső másodperctől fogva hazugság volt minden. És lehet, a saját javát akarta most, de valójában ő is segíteni próbált nekem, ezért sem engedett az anyjának. 

Könnyek égették a szemem, fizikailag fájt visszatartani őket. De nem hullhattak alá. Most nem. Majd ha végre-valahára egyedül leszek a vendégszobában, a takaró alatt, illetve a párnáknak hála némileg tompítva, kiengedem őket. 

- Minden rendben.

Baekhyun

Álmatlanul forgolódtam az ágyamban és egyre csak Jongdae járt a fejemben. Az arca, a fájdalomtól csillogó szempárja. Láttam a tekintetétben, hogy valójában semmi sincs rendben. Nem mertem többet kérdezni, sem mondani, csak elengedtem, hogy lefekhessen, de képtelen vagyok nem csinálni semmit. Az nem én vagyok. Nekem muszáj beleütnöm mások dolgába az orrom.

Hangtalanul csoszogtam végig a folyosón azon vendégszoba felé, ahol Jongdae kapott helyet. Anyám ragaszkodott hozzá, hogy a legtávolabbi legyen. Nem kardoskodtam, már így is úgy éreztem, hogy csúnyán túllőttem a célon. 

Idegesen haraptam be az alsó ajkam, majd óvatosan a kilincsért nyúltam, ám megfagytam a mozdulatban. Elfojtott sírás hallatszódott a túloldalról. Korántsem voltam biztos benne, hogy bemenjek-e. Ezzel megint átléphetek egy határt. Tuti oka volt, hogy Jongdae nem adott konkrét választ a kérdésemre és inkább egyedül szenvedett. Mégis… Hiába álltam ott, ki tudja, meddig, nem szűnt a sírása.

Mihelyst lenyomtam a fémet, csönd támadt és kibaszottul nyomasztó volt, azonban rendületlenül haladtam a fekhely felé. Jongdae felé. Nem gondolkoztam, amint odaértem elé, csak szorosan átöleltem. 

- M-Mit… Baekhyun?

- Felhívjam Yixinget? Biztos felv-

- Ne… Kérlek, csak… Ne. Nem akarom még csak hallani sem a nevét - vidám baritonja sehol sem volt, helyette karcos, s rekedt volt a sok zokogástól. Ennyire rossz a helyzet? Bassza meg, lehet, tényleg szakítottak?

Jongdae

Nem hittem volna, hogy Baekhyun átjön az éjszaka közepén azért, hogy megnézze, hogy vagyok. Ezek szerint nem tudtam becsapni, mielőtt leléptem tőle. Döbbenetes, hogy így észrevette, hogy… Nem vagyok jól. De ez gond. Nem kellett volna. Nem akarok magyarázkodni neki, még többet hazudni. Nem bírom ki.

- Összevesztetek? - kérdezte alig hallhatóan, bár így, hogy a fülemnél volt a feje, tökéletesen értettem. Erősebben karolt át és még közelebb férkőzött. Nem akarok róla beszélni, hát nem érted? - Sza… Szakítottatok? - Itt a lehetőség, gyerünk már, te szerencsétlen!

De nem tehettem. Mert az is hazugság lett volna. Hogy is szakíthattunk volna, ha sosem jártunk? Igaz, amit mondanak, ha egyszer egy orbitálisan nagy hazugság hálójába kerülsz, onnan nincs menekvés. Csak egyre rosszabb és rosszabb lesz. Idegőrlőbb. Fájdalmasabb. Az igazságról meg ne is beszéljünk.

- Nem - nyögtem ki végül elhaló hangon és igyekeztem arrébb húzódni tőle. - Nem vesztünk össze és nem szakítottunk.

- Akkor? Nem értem, hogy mi a baj. Akárhányszor látlak, úgy nézel ki, mint aki haldoklik. Baszki, tényleg beteg vagy? - ijedten fürkészett és még az éj sötétjében is láttam, hogy végigkémlelt mindenhol, a takaró ellenére is. Szerintem ilyen nézéssel alá is belátott. 

- Nem vagyok beteg.

- Akkor? Most komolyan kérdezzek végig mindent? Megteszem, ha így válaszolsz! Esküs-

- Sosem jártunk. Yixinggel. Sosem jártunk.

A megtévesztés őszintesége [ChenBaek] 18. Fejezet

Sziasztok ^^ Megjöttem a következő fejezettel, amiben elkezd drága párosunk kapcsolata mélyülni egy kicsit ;) Remélem, tetszeni fog, kellemes olvasást hozzá ^^

18. Fejezet

Baekhyun

Nem éppen finoman vonszoltam magam után Jongdae-t a karjánál fogva. Még mindig elég elgyötört arcot vágott, úgyhogy nem szólt egy szót sem és nem is ellenkezett. Ami azt illeti, úgy festett, mint aki menten elhányja magát. Vagy elájul. Normális az, hogy ő mostanában mindig így néz ki?

Félreértések elkerülése végett, nem rá voltam dühös, aggódtam érte és rohadtul nem tetszett, hogy úgy beszélt vele az az alak, ahogy. Olyan… Kárörvendőnek hangzott. Lenézőnek. Ilyesminek. 

Gyengéden döntöttem neki Jongdae-t egy félreeső épületnek, miután elég messzire kerültünk a játékteremtől és úgy tűnt, a frisslevegő segített neki valamennyire. Vagy csak kicsípte a hideg az orcáit. 

- Haza akarok menni - suttogta megviselten, s lehunyta fekete, fájdalommal teli szempárját. - Fáradt vagyok.

- Oh, oké, persze. Érthető. Igen. Yixing biztos tu-

- Nem. Nem a koleszba - meglepődve pillantottam le, reszkető tagokkal markolt bele a kabátom aljába. - Haza.

- Öhm… - Mármint haza-haza? Most… Most mi az anyámat csináljak? Yixing ezért kicsinál! - Én…

- Kérlek, Baekhyun - hangja megremegett félúton és szerintem nem sok kellett már neki tényleg ahhoz, hogy totál összeomoljon. - Szükségem van rá, hogy… Hogy egy kicsit, csak… Ne kelljen… Önmagam szeretnék lenni. Kérlek… 

Eskü, nem értettem, mi van, ám mihelyst ismét összetalálkozott a pillantásunk, képtelen voltam neki nemet mondani. Valószínűleg jelenleg bármit kért volna, megadtam volna neki. Viszont azt nem tudtam, hol lakik és gyanítom, igazán ő sem gondolta komolyan, különben már mondta is volna a címet. De akkor… 

A megoldás, egy megoldás, lassan körvonalazódott a fejemben és egy részem biztos volt benne, hogy rossz, nagyon rossz, ötlet, azonban nem mertem így sehova se menni Jongdae-val. Talán hiba, főleg ezek után, de… Hazaviszem. Hozzám.

Jongdae

A taxiban elmosódott a világ, csak bambán meredtem ki az ablakon és ezen a ponton kb az összes döntésemet megkérdőjeleztem. Azt, hogy erre az egyetemre jöttem, hogy viszonoztam Minseok közeledését, hogy belekezdtem Yixinggel ebbe az istenverte, elátkozott kamurandizásba és azt is, hogy belementem Baekhyunnal is egybe. 

Nagyon megzuhantam és másra sem vágytam, mint a családi feszek védelmére, s nyugalmára. Alig néhány hét volt hátra már csak az első vizsgákig, illetve a szünetig, de holtbiztos kurva nehézkesen fog addig telni az idő. Istenem, Kim Jongdae, hogy keveredhettél bele ebbe a fostengerbe?

- Gyere! - értetlenül kaptam Baekhyun felé a fejem, majd gondolkozás nélkül megragadtam a felkínált jobbot és kiszálltam az autóból a segítségével. Ha csak egy hangyafasznyival több érzelmet tudtam volna kicsikarni jelen helyzetben magamból, tuti elámultam volna a hatalmas ház láttán. Így csak egy szemöldökrángásra futotta, meg hogy Baekhyunra nézzek. - Nyugi, nincs hátsószándékom. Tény, hogy nem épp… Otthonos, de… Hát, végül is ez valamilyen szinten egy… Haza.

Önkéntelenül is elmosolyodtam, amikor észrevettem, hogy zavarában a tarkóját vakargatja és tudtam, hogy valóban nem az eredeti terv miatt hozott ide. Csak nem tud máshova. 

- Khm, a szüleim… Igen, szóval akármit mondanak, ne vedd magadra. Igazából jobb, ha meg sem hallod őket. Néha már én sem szoktam. Az is lehet, hogy már itt sincsenek. Meguntak. Fasz tudja és elmentek. Volt már ilyen. És, ha-

- Köszönöm, Baekhyun.

Baekhyun

A világ legtermészetesebb mozdulataival invitáltam be Jongdae-t a házunkba, hadonásztam és makogtam. Nagyon próbálkoztam normális lenni. Normálisan viselkedni. Megmutattam, hova teheti a cipőjét, elvettem a kabátját, hogy felakasszam, mintha amúgy nekem nem az lett volna a szokásom, hogy csak otthagyok mindent valahol. 

Esetlenül nyúltam a csuklójáért, hogy felvigyem a szobámba, amikor az anyám felbukkant a lépcső tetején, aztán gyorsan meg is érkezett elénk. Fasza, pedig reménykedtem benne, hogy leléptek. Nos, úgy tűnik, apám viszont nincs itt. Ez is valami. Szinte éreztem, ahogy a karom elkezd égni a tekintetétől, amivel a kezeinket szuggerálta. Baszki, hát nem is úgy fogom!

- Szép estét! - belém fagyott a szó, amint Jongdae a tőle megszokott, barátságos, meleg hangsúlyával odaköszönt édesanyámnak. - Kim Jongdae.

- Kim… Jongdae? - Szentséges atya úr isten, mi a halálért árultam el reggel a nevét?!

Jongdae zavartan pillantott rám, amit tökre meg tudtam érteni. Anyám úgy hangzott, mintha ismerte volna ezt a nevet és bassza meg, ez így is volt. Bele se gondoltam, hogy abból a kis reggeli közbeni szórakozásból milyen égő szituáció kerekedhet. Szituációk. Kétértelmű szavakkal dobálóztam és úgy csináltam, minthogyha egy másik sráccal találkoznék, holott… Baszki, végül is ez is igaz. Csak… Kamu. Akart lenni. Istenem, nem vagy normális, Byun Baekhyun!

- Igen - kihúztam magam és puhán megszorítottam Jongdae csuklóját. Kijövök ebből. Jövünk. Valahogy. Megoldom. Megköszörültem a torkom, azután óvatosan az oldalamhoz húztam Jongdae-t és, inkább saját magam, mintsem anyám megerősítésre céljából, bólintottam is. - Ő itt Jongdae.

Jongdae

Kényelmes tempóban jártam körbe Baekhyun szobáját, elég nagy volt ahhoz, hogy az ember valódi kört tegyen benne. Ezt-azt megnéztem, természetesen csak és kizárólag szemmel. Annyira azért nem voltunk közel és nem akartam visszaélni a kedvességével. A figyelmességével. 

Bevallom, nem számítottam rá, hogy elhoz egy ismeretlen helyre. Ide. Magához. De pont erre volt szükségem. Nem akartam bájcsevegni senkivel, nem akartam azt hallgatni, miért nem töltöm Yixinggel az időt, az estét. Itt legalább csak Baekhyunnak kell hazudnom.

Kisandítottam az ablakon, azt követően vontatottan leültem az alatta álló íróasztalhoz tartozó székre. Az ágyra nem mertem. Azt túl bensőségesnek gondoltam. Komolyan ekkora ágy kell egy embernek? Mármint volt barátnője, de… Kibaszott nagy! Ráadásul gőzöm sem volt, hogy akkor most mit szeretne. Hogy… Mi… Vagy ezt a hülyeséget inkább ejtette? Ez kész őrültség!

Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor hirtelen kijjebb nyílt az ajtó és besétált rajta Baekhyun, kezében egy tálcával. Odanyújtotta az egyik pohár vizet, én meg hálásan mosolyogtam rá. Épp mondani akart valamit, ám az előbb becsukott ajtó kitárult, mire mindketten elcsodálkozva pislogtunk felé.

- Az ajtó nyitva marad!

- Anya! Baszki! Ne már! - a gurulós székkel könnyedén fordultam kissé oldalra és halkan belenevettem a tenyerembe, bár a csöndben nem igazán tudtam elrejteni a dolgot. - Nem vagyok már tinédzser, mégis mit gondolsz te rólam?

- Erre hadd ne válaszoljak! Az ajtó nyitva marad, és erről nem nyitok vitát!

- Ne röhögj már! - mihelyst az édesanyja eltűnt a fal mentén, kirobbant belőlem a hangos röhögés. Alig éreztem meg Baekhyun pillekönnyű ütését a vállamon és egyszerűen nem bírtam ellenállni, muszáj voltam rájátszani még.

- A vécén történtek után már úgy is mindegy, nem?

Baekhyun

Égett rendesen a pofám már így is, nem kellett hozzá még Jongdae megjegyzése is. Lángoló arccal tapasztottam be a száját és ijedten fürkésztem az ajtót, feltűnik-e megint drága szülőm. Szerencsére nem jött.

- Elment az eszed?! - mérgesen vágtam hozzá az egyik szalvétát a tálcáról. Anyám villámgyorsan készítette össze, gyakorlata volt elég a jó vendéglátó szerepben. Azért megdöbbentem.

- Azt hittem, meg kell menteni a segged. 

- Nem kell csinálni semmit a seggemmel! - vágtam rá azonnal, aztán lábujjig vörösödtem, ahogy az agyam ezt több oldalról is felfogta. A francba is, ennek nem így kéne lennie!

Vagy éppenséggel de. Elvileg ezt akartam Jongdae-tól. Hogy a szüleim egy kicsit máson akadjanak fent, ne azon, hogy nincs meg a jövőbeni Mrs. Byun. Igaza van Yixingnek, ez szörnyen hangzik. 

És Jongdae is szedett magára némi színt végre. Fekete íriszei csillogtak a szobám óriási lámpájának fényében és szórakozottan forgatta a poharat a markában. Nem tudom, mi történt vele, az biztos, hogy nem a közelgő vizsgák miatt volt. Okos, ezer százalék, hogy mindig jól teljesít, úgyhogy ezen csak nem stresszel ennyire. De az esetek nagy részében, amikor találkozunk, tényleg úgy néz ki, mint aki bármelyik pillanatban kidobhatja a taccsot. A rohadt életbe, talán beteg? 

Figyeltem, miközben beleivott a vízbe, majd körbejártatta pillantását a szobámon, végül rám pillantott. Mivel ő ült, én pedig álltam, fel kellett emelnie a fejét, hogy lásson. Nem egy férfival ittam már, de Jongdae volt az első, akinek az ádámcsutkájának a mozgását végigkövettem közben. Hát, azt se gondoltam soha, hogy ez amúgy szexi lehet.

Jongdae

Elgondolkozva bámultam magam elé és meglepődve vettem észre, hogy a testem szép lassan ellazul a helyzet ellenére. Baekhyun anyja rohadtul félreérti a dolgot, pedig Baekhyun nem is mondott neki semmi… Konkrétat. Mégis, Baekhyun nagyon jól ért ahhoz, hogy a körülötte lévőket megnyugtassa. Valahogy a kisugárzása is olyan, hogy ha az ember ránéz, felenged. 

Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy őt sasoltam; elvett a tányérról egy aprósüteményt és leült az ágya szélére, velem majdnem szemben. Oldalra billent a fejem, igencsak feszélyezettnek tűnt és szerintem a sütit is csak azért ette, hogy csináljon valamit. Furcsa, hogy még ilyen állapotában is úgy érzem, nyugodt vagyok mellette.

- Elmehetek - szólaltam meg alig hallhatóan. Vigyáztam, hogy a csali továbbra is álljon, hát ha az anyja hallgatózik. Csaknem.

A fekete szempár találkozott az enyémmel, azután némán megrázta a fejét. Őszintén örültem, hogy nem akarta, hogy elmenjek, csak mert… Kínos. Asszem. Én sem szeretnék elmenni.

- Azért… - zavartan felköhögött. - Jó lenne nem egész éjjel csak stírölni a másikat - És most csak még kínosabb lett.

- Akkor mit… Mit szeretnél… Csinálni? - Mi a jó élet ez, kérdezhetnénk. A válasz; ez életem szenvedése.

Baekhyun ajkai elnyíltak, többször is, de nem jött ki közülük hang. Csak tátogott, mint a partra vetett hal. Kezében azzal a fahéjas szarral. Remek. Tehát, ha jól értem, akkor tényleg egész éjjel stírölni fogjuk a másikat.

Baekhyun

Nem készültem erre. Mármint… Kellett volna? Én úgy gondoltam, hogy kényelmesen a négy fal között, zárt ajtóval, elleszünk valahogy. Dumálunk, mint két srác. Esetleg Jongdae valóban felhívja Yixinget, aztán… Nem tudom. Ők csinálnak így valamit. Én meg… Hallgatom. Jézusom, nem! A francba, ki kell nyitnom az ablakot, megdöglök, olyan melegem van.

- Nem baj, ha… - és az ablakra böktem az ujjammal. Ez nem normális. Komolyan. Hova lett a beszélőkéd, te balfasz?

- Csak nyugodtan - az arcom lángba borult, miközben ott szerencsétlenkedtem. Az esti hideg miatt kissé beszorult az ablak, úgyhogy nem igazán akart összejönni az a kinyitás. Amitől csak még inkább égtem. Át kellett volna cuccolnom a bátyám szobájába, miután elköltözött, ott legalább volt erkély. Faszom. Ezt nem hiszem el. 

- Öhm…

- Várj, segítek! - Jongdae magabiztosan lépett mellém, meg sem várva a válaszom. Nem zavartatta magát, ráfogott a kezem, majd rám pillantott. - Háromra! - reagálni sem maradt időm, már számolt is és mire kettőt pislogtam, az ablak nyitva volt. Hála a létező és nem létező összes istenségnek! - Oh! Szoktál rajzolni?

- Hogy? - elvörösödve kaptam a karja után, ám fürgén elugrott és izgatottan nézegette a markában lévő, egyik mostani rajzom, amit a mappáim közé próbáltam eldugni, ezek szerint nem sok sikerrel. - Csak szórakozásból. Add vissza!

- De hiszen ez kurva jó! - bármilyen jól is esett a bók, én csak arra bírtam gondolni, hogy Jongdae megtudja egy olyan titkom, amiről senkinek nincs tudomása. Még Yixingnek sem. - Tehetséges v-

Az agyam kikapcsolt, csak az lebegett előttem, hogy minél előbb visszaszerezzem a művem, ennél fogva nem nagyon ment a rendes gondolkodás. Vagy cselekvés. Könnyűszerrel löktem le Jongdae-t az ágyra, hogy elérjem a rajzom és a halk, fájdalmas nyögéséig, amit amiatt hallatott, hogy leszorítottam a csuklóját, észhez se tértem. Anya, kérlek, most gyere! Tudom, hogy ez a rémálom szituációd.