Kimondott és kimondatlan szavak [Kasper/Yixing]

Cím: Kimondott és kimondatlan szavak

Páros: Kasper/Yixing (igazából én igyekeztem, de nem találtam ship nevet… Remélem azért nem én vagyok az egyetlen ilyen elvetemült, de hát szokatlan és - mint azt tudjátok - én imádom)

Szereplők: Zhang Yixing (Lay) és Kim Taewoo (Kasper)

Műfaj: fluff (azt hiszem erre mondhatom, hogy az)

Korhatár: nincs

Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem

Megjegyzés: Ténylegesen név nem hangzik el benne, így igazából akárkiket bele lehet képzelni, én őket választottam. Mondjátok, hogy nem én vagyok az egyedüli, akinek megfordult a fejében a páros!

Tanácstalanul álltam a hatalmas hifi előtt és próbáltam kiszenvedni, hogy milyen zenét tegyek be, de nagyon nem sikerült döntésre jutnom. Ha megálltam egy pörgős számnál, rájöttem, hogy inkább egy lassabbra vágyom, de aztán az sem volt jó. Nagyon letargikus hangulatban voltam. Nem is tudom miért. Talán, mert megígérte, hogy együtt gyakorlunk, de nincs itt?

Lassan egy órája vártam rá, de nem volt sehol sem. Tudom, hogy dolga van, de rám mindig szakított időt és, ha esetleg közbe jött valami, mindig szólt nekem. Mostanában sűrűn előfordult ez. Rettegtem attól, hogy miattam nem jött el. Ugye nem azért, mert…?

Beleharaptam alsó ajkamba és lassan lekuporodtam a gyakorlóterem egyik sarkába. Elkeseredve karoltam át lábaimat, arcomat a térdeimbe temettem és igyekeztem kizárni a külvilágot. Könnyen változott a hangulatom, de mostanában inkább a lehangoltság volt rám jellemző és ezt olyan szinten kimutattam, hogy már mindenkinek feltűnt. Kérdezték is mi a gond, de… Mit mondhattam volna? Hogy róla van szó?

Csöndes nyögéssel húztam közelebb magamhoz alsó tagjaimat és próbáltam még kisebbre összehúzódni. Sok értelmét nem láttam a dolognak; nem fáztam, nem volt más a helyiségben, de jól esett. Hol vagy már? Olyan rég jöttél. Most sem fogsz?

Olyan hirtelen szólalt meg a zenei berendezés, hogy majdnem infarktust kaptam ijedtségemben, de aztán ketyegőm már más miatt akart megállni. Ott volt előttem. A gép távirányítóját tartotta kezében és addig-addig nyomkodta, míg meg nem találta azt, amit keresett. Az én számomat.

- Sajnálom, hogy csak most jöttem - mosolygott rám, majd ráérősen közelebb sétált hozzám, végül letelepedett elém. Nem bírtam reagálni úgy ledöbbentem, csak néztem rá óriási szemekkel, amin ő igazán jól szórakozott. Ne kérj bocsánatot. Sose tudnék rád haragudni. - Bár… - vigyorodott el. - Sose tudnál haragudni rám, igaz? - Igaz.

Szórakozottan piszkálgatta az én cipőm fűzőjét, aztán fogta és ki is bontotta, mire tőlem szokatlan módon fújtam egyet. Kuncogva játszott még vele egy darabig, majd, miután megunta, felállt és nekem is kezet nyújtott. Szerintem mindenem remegett, ahogy megfogtam meleg, puha tenyerét és kész voltam visszaesni a földre, de akkor egy határozott mozdulattal közelebb vont magához.

- Mit szólnál, ha ennénk valamit a büfében? - aprót bólintottam, s az ő arca felragyogott, amit nem értettem. Ennyitől? Mi olyan különleges ebben? - Féltem, hogy esetleg nem keresed már a társaságom. Mert… Én sem kerestem mostanában a tied. Miután azt mondtad én… Megijedtem, azt hiszem. - Bármelyik srác megijedt volna attól, hogy egy másik srác csak úgy beközli, hogy kedveli. - De végülis ez… Normális, nem? És ha… Azt mondanám én is kedvellek… Mit szólnál?

Na, abban a pillanatban megértettem a helyzetét; amúgy sem szóltam még ma semmit sem, nem mintha szükség lett volna rá, pontosan tudta mindig mi zajlik le bennem, de akkor képtelen voltam bármit is kicsikarni magamból. Hevesen kapkodtam az éltető levegő után és agyam minduntalan igyekezte feldolgozni a választ. Vagyis a kérdést. De végső soron ez válasz is volt az én szavaimra, nem?

Emlékszem aznap ő sem tudott mit mondani, csak meredt rám, mint most én is rá. Volt egy sejtésem, hogy kölcsönös a vonzalom, de akkor hátra arcot csinált és elment, majd úgy tett, minta mi sem történt volna, így letettem az egészről. És most mégis itt volna előttem, ugyanarról a témáról beszélve, fordított szituációban. Álmodom?

- Elaludtál? - csettintett egyet előttem, majd gyengéden vállon bökött. Talán.

- Én lennék a világon a legboldogabb - szólaltam meg aznap először végre, de szinte hangtalanul. Hangom kb semmi sem volt, de a hangos zene miatt valószínűleg nem is hallotta volna, ha normálisan is mondom. Összevont szemöldökkel pislogott párat, ahogy gondolom próbálta leszűrni mit ejtettem ki számon és már épp megismételtem volna, mikor elmosolyodott, majd lágyan csuklón fogott.

- Nem értettem, de tudom, érzem mi volt válasz. Akkor eszünk?