Sziasztok :) Végre valahára volt időm a drága LayChen párosra, így itt az
új rész, ami… Ja, 18-as :D De azért senki ne higgye azt, hogy nincs jelen a
szakítás problémája, mert bizony jelen van, meg jön a következő gond is a
fejezet végén. Lehet találgatni :D Kellemes olvasást ^^ (És igen, tényleg annyi
a párbeszéd, amennyit láttok... Tényleg nincs még mindig jó kedvem...)
46. Fejezet
Jongdae
Reszketve hagytam, hogy Lay vékony, nyirkos keze
közrefogja az enyémet, majd, hogy lassan összefűzze ujjainkat. Nekidőltem
vállának és hosszú percekig, talán órákig egy szó sem hangzott el közöttünk,
csak ültünk a zongora mellett némán és bámultuk előre. Halvány gőzöm sem volt
mégis hogyan kezdjek neki annak, amit mondani akarok, de nagy valószínűséggel ő
sem tudta, hogy mi legyen. Kivételesen áldásnak éreztem a csöndet közöttünk.
Végül ő volt az, aki előbb lépett, de nem szavakkal.
Felém fordult, először csak súrolta ajkaival az enyémeket, aztán gyengéd csókba
hívott. Ha nem markolom meg felsőjét, alig fél másodpercig tartott volna az
egész, gyanítom betegsége okán, de eszem ágában sem volt elengedni. Erősen
szorítottam az anyagot, próbáltam minél közelebb húzódni hozzá és meglepő, de
engedett nekem. Nem szakította meg a csókot és ennek kurvára örültem.
Minden porcikám kocsonyaként viselkedett, remegtem,
mert ez a lágy csók olyan volt, amit még sosem éreztem, még vele sem. Más volt
és ötletem se volt, hogy miért. Nem volt szerelmes csók, nem volt búcsú
csók, nem volt békülős csók. Egyszerűen… Kibaszott jó volt.
Csalódott sóhaj csúszott ki belőlem, mikor Lay
elhúzódott tőlem, de amint meghallottam, hogy milyen csúnyán veszi a levegőt,
megértettem; esélye sincs, hogy orron keresztül jusson oxigénhez.
Elfordult és köhögött párat, majd vissza is pillantott rám. Nem tudtam
eldönteni, hogy a piros foltok az arcán a láz miatt vannak ott vagy a helyzet
miatt, de bíztam benne, hogy az utóbbi a valós ok. De miért is? Elvégre…
Szakítani jöttem. Vagy mi…
Yixing
Fáradtan néztem le a még mindig összekulcsolt
ujjainkra, majd kissé megszorítottam őket, mire Chen is így tett. Nem voltam
hülye, sem vak, így nyilván leesett, hogy miért van itt, de igyekeztem erre nem
gondolni. Óvatosan kihúztam keze fogságából az enyémet, majd egy apró mosoly
után játszani kezdtem ismét a zongorán, egysmint ezzel próbálva húzni az
elkerülhetetlen véget. Mert tudtam, hogy ennyi volt. Megint.
A még hetekkel ezelőtt írt dalt játszottam, azt,
amelyik rólunk szólt. Nem is tudom miért pont a “Sors” címűbe kezdtem bele,
hiszen pont most írtam egy másikat, ami legalább nem volt ilyen depressziós.
Chen figyelmesen hallgatta a játékomat, de valahol a közepe-vége tájt ráfogott
csuklómra és nem engedte, hogy folytassam. Nem is csodálom, olyan letargikus
szám volt, hogy egy öngyilkosságra kész ember tuti végül a rosszabbik eshetőség
mellett döntene, ha meghallaná.
Kíváncsian pillantottam bele Chen sötét szemeibe, de
semmit nem tudtam kiolvasni belőlük, így csak csöndesen vártam, hogy most mi
lesz. És rettegtem, hogy most már megindul az a bizonyos beszélgetés, de… Nem
ez történt.
Combomra támaszkodott és az előbbi kellemes, édes csók
helyett most egy igazán szenvedélyest kaptam. Annyira megdöbbentem hevességén,
hogy nem is viszonoztam először, csak akkor, amikor jelzésként erősen
ráharapott alsó ajkamra. Őszintén mondom, kurvára nem vágtam, hogy ez hogy a
picsába fog segíteni a problémánkon, de igyekeztem Chen kedvére tenni. És
mert igen, akartam.
Jongdae
Magam sem tudom, hogy miért épp azt csináltam, amit.
Kibaszott hülye ötlet volt, de ahogy faltam Lay ajkait, szép lassan elszállt
minden józan gondolatom és csak arra koncentráltam, hogy az a csók minél
forróbb legyen. Nem azt tettem, amit kellett volna, közölnöm kellett volna
vele, hogy nem vagyunk jók együtt, hogy szeretem, de mi sosem leszünk rendes
pár és a többi, de… Nem tudtam megtenni és ez valahogy kellemesebb
időtöltésnek tűnt.
Tisztában voltam vele, hogy valószínűleg ettől nem
vagyok épp a legjobb, de ugyan már, mikor voltam én nem szemét? Vagy épp nem
önző? Mert most biztos az voltam. Persze gyanítottam, hogy Lay sem akar
szakítani, de tudtam, ha most minden fasza lesz egy órácskára, esetleg többre
megint mi jut nekünk? A szokásos órák? Aztán meg mondjam neki, hogy igaza volt,
nem kéne járnunk? Ennél azért én is többre tartottam magam.
Zihálva váltam el édes ajkaitól, miután rájöttem, hogy
bizony, köcsög vagyok, majd kissé hátrébb húzódva igyekeztem visszaállítani
légzésemet a normálisra. Rosszul éreztem magam a felismeréstől, így zavartan
hajtottam le a fejemet és a pulóverom alját kezdtem el piszkálgatni. Ezt
nagyon nem kellett volna. Megcsókoltam mikor… Mikor szakítani akarok vele. Ez…
Ez tényleg sok volt, még tőlem is…
Óvatosan fogott rá kezemre, mire rögtön felnéztem és a
szívem majd’ kiugrott helyéről, mikor rám villantotta azt a mosolyát, amit úgy
szeretek. Gyengéden simított végig arcom, majd homlokát a halántékomnak
döntötte, és így megéreztem, hogy már megint lázas. Vagy még mindig. Lay, tényleg minden fontosabb, mint az egészséged?
Yixing
Nagyon fáztam, így próbáltam minél közelebb húzódni
Chenhez, bár igazán nem volt hova, mert ő már leküzdött minden távolságot
közöttünk. Arca kellemesen meleg volt és tudom furcsa, de az én forró fejemnek
nagyon is jól esett. Igyekeztem úgy mozdulni, hogy ne rá leheljek, nehogy
elkapja tőlem a betegséget, de nagy valószínűséggel már rég elkapta, főleg a
csókok után. Nem szeretném, hogy ő is beteg legyen…
Ezért sem hagytam neki, hogy ismét megcsókoljon, de ez
nem kifejezetten tetszett neki. Felmordult és valami hihetetlen gyorsasággal
mászott az ölembe, mire köpni-nyelni nem tudtam. Oké, igen, én is akartam,
de azért…
Ujjai pillanatok alatt elkalandoztak és baszki, ennyi
elég is volt, hogy elfelejtsek… Úgy kb mindent. Hörögve próbáltam az
éltető levegőhöz jutni, miközben Chen a sálamat tekerte le kapkodva, de ezzel
csak az sikerült elérnie, hogy majdnem megfojtott. Bocsánatkérően pislogott rám
szép szemeivel és bár láthatóan jól mulatott közben, azért láttam íriszeiben,
hogy mennyire is fáj neki az egész helyzet. Azt hiszem, ez most már tényleg
az igazi és végső búcsú lesz.
Végül emiatt is döntöttem úgy, hogy nem fogok
ellenkezni bármit is szeretne csinálni. Nem kéne, mert… Mert ez megint egy kis
óra lesz, semmi több, de… Egyszer az életben lehetek önző, nem? Miért érzem,
hogy hasonló gondolatok kínozzák őt is? Ez is olyan, mint a “szerelmeseknek még
a szíve is egyszerre ver”-dolog? Hmm, talán mégis tökéletesek lennénk
együtt…
Jongdae
Gyengéden csókolgattam Lay érzékeny nyakát, miután
több-kevesebb sikerrel megszabadítottam sáljától és közben igyekeztem
kardigánja, majd pólója alá befurakodni. Érdekes nyikkanás csúszott ki belőlem,
mikor megérintve hasát megéreztem, hogy… Nos, kb csontsovány. Persze,
ezelőtt sem volt egy óriási darab, de baszki, ennyire sosem volt vézna!
Hitetlenkedve néztem bele Lay szemeibe, vagyis csak
akartam, mert minduntalan elfordította tekintetét. Zavartan harapott bele alsó
ajkába, aztán egy csöndes sóhaj után megtisztelt szégyenkezve csillogó
íriszeivel. Uram atyám! Jézusom… Tényleg ennyire lefogyott ezalatt a néhány
nap alatt? Ez… Anyám… Ez kurvára nem egészséges!
Már épp kész voltam végre mondani valamit az egész
napos totális szótlanság után, mikor is lecsapott számra, így belém fojtotta a
szemrehányást. Meglepően erősen szorított neki a zongora billentyűinek széléhez
és volt egy halvány sejtésem afelől, hogy ez azért van, hogy még véletlenül se
mondhassak semmit se. Pedig, csessze meg, kész voltam úgy istenigazán
lebaszni ezért!
De sajnos, vagy nem sajnos, könnyedén elkalandoztak a
gondolataim ismét, ahogy Lay ajkait csókoltam és esküszöm, tényleg aggódtam
érte, de a kezei nagyon lekötöttek. Zihálva szakadtam el tőle, majd nyakába
bújtam nyöszörögve, miközben ujjai fürgén siklottak nadrágom alá. Most
komolyan megdugatom magam, ahelyett, hogy beszélnék vele? Bravó, Kim Jongdae…
Yixing
Nem hittem volna, hogy valaha egy zeneteremben fogok
ilyen szituációba kerülni és józanésszel szerintem nem is mentem volna bele
soha, de… Lázas voltam és Chen… Nos, Chennek nehezen tudnék jelenleg nemet
mondani az biztos. Mármint egy ilyen helyzetben. Asszem ez kissé perverz
megfogalmazás volt így…
Finoman fogtam rá csípőjére és próbáltam valahogy
normális körülményt teremteni neki, de egy zongoraszéken nem volt valami
könnyű. Végül ő volt az, aki megtalálta a számára kedvező pozíciót; feltérdelt,
így farkasszemet néztem a pulóvere cipzárjával. Mondjuk, hogy azzal.
Lassan tűrtem egyre feljebb felső ruházatát és közben
puszikkal halmoztam el hasát, mellkasát. Vagyis a mellkasa azon részét, amit
még elértem ebben a pózban. A ruháit is ő dobta le a földre, mert én nem tudtam
volna levenni róla, de így legalább megcsodálhattam őt. Akármilyen szar is volt
ez egész életünk, jó nézett ki, nem láttam, hogy bármi is változott volna rajta
és ennek örültem. Az kellett volna még, hogy ő is ilyen pocsékul fessen, mint
én… Mondjuk én Chent mindenhogy tökéletesnek találtam, annak ellenére, hogy
nyilván nem volt az.
Felpillantottam és csak figyeltem a sűrű szempillák
rejtekében megbúvó sötét szemeket. Először nem is tudtam miért, de aztán
rájöttem; vártam arra, hogy megerősítse a dolgot. Én még mindig úgy voltam
vele, ha szeretné, nem ellenkezem, de… Oké, igen, még mindig akartam, de
szerintem mást is csinálhatnánk, mint ezt. Például beszélhetnénk. De ha
szexelni akar, éntőlem az is oké. Hmm, ez megint nem hangzott túl jól...
Jongdae
Nem is értettem magamat, elhatároztam, hogy nem
fekszem le vele, erre meg itt nyomom, hogy ezt akarom. Beszélnem kellett volna
vele, nem összefeküdni. Bár azért nem volt az az elhatározás valami
határozott az biztos…
Szuszogva hajoltam le, összedöntöttem homlokainkat és
csak lehunyt pillákkal vártam egy kicsit. Nagyon nem kéne, de… Istenem, nem
tudok ellenállni neki és… Beszélni sem akarok vele, csak… Csak élvezni a
kettesben töltött időt.
Végül úgy voltam vele, hagyom az egészet a francba és
élve Lay felfogásával, sodródok az árral, úgyhogy hevesen rátapadtam száraz
ajkaira és igyekeztem megszabadítani a maradék levegővétel lehetőségétől is.
Halkan sóhajtva viszonozta a dolgot minden további nélkül és mire feleszméltem,
már a ruháit rángatta át a fején a segítségemmel. Bassza meg, szarok
mindenre, de most jól fogom magam érezni! Mikor volt egyáltalán, hogy mi szexeltünk?
Zihálva nyúltam nadrágjához és kicsit sem óvatosan
próbáltam minél lejjebb húzni rajta, de ő sem tétlenkedett, félig-meddig levett
nadrágomnak esett és csak kis idő elteltével jöttünk rá, hogy fordítva könnyebb
lesz. Bár Lay-nek nem sok dolga volt a sajátjával; kissé felemelkedett, így
gyorsan le is tolta térdig, de nekem már nem ment valami jól. Mert baszki
nem is mi lennék, ha nem szerencsétlenkednénk…
Nem valami férfias sikoly hagyta el számat, mikor
megdőltem előre, de szerencsére Lay résen volt, elkapta derekamat és erősen
megtartott, majd magában kuncogva segített levenni a gatyámat. Hálásan
pillantottam a fáradt szemekbe, majd egy lágy csók után minden teketória és
előkészítés nélkül ültem rá férfiasságára pont abban a pillanatban, mikor megszólalt.
És ettől az én amúgy is hevesen verő kicsi szívem még jobban dolgozni
kezdett.
Yixing
- Szeretlek - súgtam csöndesen a fehér itt-ott általam
lila folttal büszkélkedő nyakára. Nem rossz… Napok óta nem szóltam hozzá egy
rohadt szót sem, úgyhogy ez nem rossz elsőnek…
Fájdalmasan nyöszörögve kapaszkodott bele vállaimba,
majd miután megszokta a helyzetet, összekapcsolta tekinteteinket. Sok mindent
ki tudtam olvasni szemeiből, de legjobban az irántam érzett hasonló érzéseit. De
azért szavakban is megerősítette.
- Én is szeretlek - gyengéden végigsimítottam arcától
kezdve egészen le combjáig, miközben beszélt, majd vigyázva magam köré fontam
lábait. - De…
- Tudom - szakítottam félbe, amint folytatta volna,
mert nem akartam arra terelni a szót, majd betámadtam kívánatos ajkait.
Nehezemre esett az orromon lélegezni, de nagyon nem érdekelt, csak Chen. Meg az
az idő, ami most nekünk jutott. Szerettem volna elfelejteni mindent, nem
törődni semmivel sem és tudtam, nem lehetséges, de erre vágytam. Talán igaza
volt Chennek, el kéne húzni a francba innen.
Halkan belesóhajtott a csókba, majd szorosabbra
kulcsolta körülöttem lábait és karjait, mire én is felsóhajtottam. Finoman
fogtam rá csípőjére egyfajta jelzésként és rögtön le is vágta mit akarok,
mozogni kezdett rajtam. Mondhatni szinkronban nyögtünk egyre hangosabban és
közben ő próbált minél közelebb húzódott hozzám, én meg igyekeztem a zongora
széléhez préselni a testét. Meg magamhoz. Nyilván.
Váratlan ötletként álltam fel vele együtt, majd
rádöntöttem a zongorára, mire szinte azonnal megkaptam a szokásos kimjongdae-s
reakciót, heves káromkodás közepette mondta el mennyire is tetszik neki. Ismét
a nyakát vettem kezelésbe, közben rágyorsítottam a tempóra, ujjaimat
merevedésére fontam. Egy nem épp hangtalan hanggal adta tudtomra, hogy nem sok
van neki hátra, ahogy nekem sem, de bassza meg, akkor benyitott valaki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése