Sors, dögölj meg! [LayChen] 55. Fejezet

Sziasztok :) Tudom, két hete volt ebből új rész, de sajnos a vizsgák miatt nem igen volt most a LayChenre időm, illetve kissé félek, hogy eltemettek valahol a kertben ezután a rész után. Bevallom, eredetileg ez lett volna a vége, egy kicsit hosszabban, de ez, viszont nyugalom, lesz folytatás :D Úgy néz ki két-három rész és vége, ha minden igaz. Kellemes olvasást ^^

55. Fejezet

Jongdae

Hangosan üvöltött majdhogynem a fülem mellett a zene és lehet másnak már a dobhártyája is átszakadt volna, de én… Nos, köszönöm megvoltam. Kurva faszán. Minden király volt. Minden. A. Legnagyobb. Rendben. Volt. Igen, ez irónia volt.

Tekintetem lomhán járta végig a klub tömegét, néhány emberre elég lenézően pillantottam, mást meg még ennyire sem méltattam. Azt hittem többet nem fogok szórakozóhelyre járni, maximum Lay társaságában, de… Ő nem volt itt velem.

Még mindig tisztán emlékszem arra az érzékelten csókjára, hiába próbáltam kiverni a fejemből és bár ő az elmúlt öt napban úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna, korántsem volt. Szerettem volna elfelejteni a dolgot és tény, hogy többet nem éreztem az érintéseiben azt a merevséget, amit akkor reggel, nem bírtam. Semmi sem volt rendben.

Vigyorogva figyeltem, ahogy egy srác igyekezett befűzni egy csajt az én boxomtól nem messze. Kurvára nem hallottam semmit a beszélgetésből, de kívülről szemlélve is biztos voltam benne, hogy a pasinak semmi esélye sincs. Imádtam látni, ahogy szerencsétlenkednek az emberek. Jó tudni, hogy nemcsak Lay és az én életem ilyen kibaszott nevetséges. Bár… Nem hiszem, hogy a miénken bárki túl tudna adni.

Felsóhajtottam, majd lepillantottam az asztalon lévő pohárra és minden gondolkodás nélkül gyorsan le is húztam a tartalmát. Az alkohol végigégette a nyelőcsövemet, sőt még a gyomromba érkezésének időpontját is tudtam, ugyanis talán - már ha jól emlékszem - három napja nem ettem semmit se. Képtelen voltam. Rosszul voltam saját magamtól, undorodtam és megvetettem magam. Megcsaltam Lay-t.

Yixing

Tanácstalanul néztem fel a zongoráról a zeneterem ajtajára és, mint az elmúlt órákban mindig, Chent vártam. De nem volt sehol sem. Ahogy az előző három napban sem. Nemhogy én, de még más sem látta sehol sem, még Chanyeol sem és rohadtul kezdtem kétségbe esni. Rettegtem attól, hogy valami történt vele, de akkor csak hívott volna valaki, nem?

Remegve nyomtam rá nevére a mobilomon isten tudja hányadszor és az már tárcsázta is, de megint hangpostára kapcsolt rögtön, ahogy eddig is mindig. Lehunytam szemeimet, mert féltem ismét elsírom magam, ami rohadtul röhejes lett volna, hiszen mi értelme lenne? Mondjuk szerintem már nem is tudnék bőgni annyiszor tettem meg ebben a pár hónapban.

Mély levegőt vettem, újra a kottáimra pillantottam és igyekeztem normális hangokat kicsalni a hangszerből és magamból is. Gyakorolnom kellett, hiszen a vizsga holnap délután lesz és jelenleg messze álltam egy elfogadható szinttől is. Főleg, mert a párom - a duett párom - szőrén-szálán eltűnt. Rossz ember vagyok, mert most is a vizsgára gondolok, igaz?

- Sajnálom - ijedten rezzentem össze a hangra, amint meghallottam és azonnal minden érzékszervemmel a nyitott ajtónál álló alakra figyeltem. Szerettem volna, ha Chen az, ha ő jött volna végre, de nem ő volt. Chanyeol állt ott és olyan bűnbánó képet vágott, mert nem járt sikerrel, hogy rendesen lelkifurdalásom lett attól, hogy még volt merszem annyi szarság után őt megkérni, hogy keresse meg nekem eltévelygett barátom. Nekem kellett volna, igaz?

- Valami nincs rendben - leheltem csöndesen, majd felpattantam a székről és megindultam kifelé. Meg kell találnom Chent és beszélni vele, mert ez így nem állapot!

Jongdae

Nyöszörögve döntöttem fejemet a WC ajtajának, szemeim a lehúzót keresték és amint megleltem, búcsút is mondtam hányásomnak. Ahhoz képest milyen régóta vedeltem, furcsának találtam, hogy még csak most jutottam el idáig. Persze volt egy sejtésem a valódi okról.

Alig hunytam le pilláimat ismét felrémlett előttem a srác törékeny alakja és megint okádni vágytam. Lay-re kellett volna gondolnom, hogy miként kérek bocsánatot tőle, hogy hogyan érem el, hogy megbocsásson. Ehelyett csak arra tudtam, hogy elkapom újból a táncparketten azt a fiút és elcipelem valahova, egy olyan helyre, ahol kettesben lehetünk. Nem változtál egy fikarcnyit sem, Kim Jongdae!

Óriásit nyeltem, hogy eltüntessem a kellemetlen érzést azzal kapcsolatban, ami kikívánkozott, de nem igen jött össze. Öklendezve hajoltam vissza a WC fölé, hogy megszabaduljak az… Igazából el sem tudtam képzelni mi lehet egyáltalán a gyomromban. Gyanítom semmi.

Erőtlenül csoszogtam ki a mosdóhoz, hogy kicsit összeszedjem magam, de amint megláttam magam a csap fölötti tükörben, úgy döntöttem szarok bele. A jó isten se tudna segíteni rajtam, nemhogy egy kis víz...

Régen kurvára nem éreztem soha ilyen… Bűntudatot azzal kapcsolatban, hogy megcsalok valakit. Na nem mintha nagyon jártam volna valakivel is, akkoriban magasról tettem mindenre, de most… Nagyon elbasztam tudtam és fingom sem volt, hogy hogyan hozhattam volna rendbe. Sehogy valószínűleg.

Lay volt az egyetlen boldogságom az életben, még ha szar is volt legtöbbször, mégis… Nála sose találnék jobbat. Olyat, aki elfogad annak, aki vagyok. Hiszen megmondta, hogy úgy szeret, ahogy vagyok, de ezt ő sem fogja tolerálni. Hogy tehettem ez vele? Velünk?

Yixing

Tanácstalanul néztem szét az egyetem bejáratánál; nem tudtam, hogy merre induljak el és közben még ostoroztam is magam, hogy csak most jutottam el odáig, hogy megkeressem. Elcseszett egy barát vagyok, hogy három nap kellett ahhoz, hogy rászánjam magam, hogy végre saját kezűleg kutassak utána. Mi van, ha valami baja van, én meg… Istenem, szörnyű vagyok!

Fázósan öleltem át felsőtestem a karjaimmal, hogy némiképp melegítsem magam, hiszen december volt. És kurva hideg. Idegesen fújtam arrébb a hópelyheket, majd a hajam is megborzoltam, hogy onnan is eltüntessem őket, de sok értelme nem volt, alig fél pillanattal később megint tele volt. Morogva halásztam elő zsebem rejtekéből a szürke sapkámat, majd egy elhaló sóhaj után balra indultam. Oké, Yixing csak pozitívan, legalább nem az eső szakad!

Első utam a házukhoz vezetett, bár nem sok esélyt láttam azzal kapcsolatban, hogy ott találom, de valahol csak aludnia kellett és nem hiszem, hogy ilyen időben egy padon aludna. Mondjuk Chentől sok minden kitelik…

Összekoccanó fogakkal csöngettem be a kétemeletes épületbe kemény egy óra buszozás és néhány perc halálra fagyós séta után. Elkerekedtek a szemeim, mikor egy fiatal, maximum harminc éves nővel találtam szembe magamat és isten bizony kimelegedtem az agyamat hirtelen megrohamozó gondolatoktól. Chen mondta, hogy az apja most valami fiatalabb nővel van együtt, de azért nem… Ilyenre számítottam.

- El-Elnézést, én… Chent… Jo-Jongdae-t ker-keresem - életemben nem hangozhattam még olyan nevetségesen, mint abban a pillanatban és baszki ezt se tudtam eldönteni, hogy ez a másik személy miatt van, vagy azért, mert mindjárt jéggé fagyok. - Én… Yix-

- Yixing, igen, tudom - ragyogó mosoly tűnt fel arcán, majd félreállt. - Jongdae barátja. Sokat hallottam már rólad. Gyere csak be!

Jongdae

Hatalmas sóhaj szökött ki ajkaim, olyan nagy, hogy szabályosan belefájdult a mellkasom. Homlokom hangosan koppant a pulton és legszívesebben ott is maradtam volna, de a kiszolgáló srácnak ez nem igen tetszett. És mivel olyan állapotban volt… Igen, visszaszóltam. Úgyhogy rövidúton kint találtam magam a hidegben.

Lassan sétáltam végig az utcán és hogy őszinte legyen, azt se tudtam hol vagyok, nemhogy még hogyan jutok el innen valahova is. Haza, mondjuk. Az elmúlt napokat ott töltöttem, bár szerintem nem is tudtak róla, hogy ott vagyok, tekintve, hogy szokásomhoz híven az ablakomon át jártam, de… Örültem volna, ha tudják. Ha észreveszik.

Ingerülten töröltem le könnyeimet még mielőtt kicsordulhattak volna, de sajnos újabbak jöttek. Áldottam az eget azért, hogy télen hamar sötétedett, a fagyért már kevésbé, de nem lehetett minden fasza. Csöndesen szipogtam fel, majd előszedtem a mobilom, hogy megnézzem hány óra is van, de ahhoz be kellett volna kapcsolni és azt nagyon nem akartam. Egy kis vívódás után végül csak üzembe helyeztem ismét és ott szembesültem Lay hívásaival. Csak nyolcvanhárom volt. Ennyit tárol egyáltalán a készülék?

Sírni, zokogni, toporzékolni vágytam, de leginkább arra, hogy Lay itt legyen velem, hogy ne haragudjon rám, hogy minden rendben legyen. Bizonyos szempontból okolhattam volna őt is az egész helyzetért, de nem tettem. Hogy is tehettem volna?

Lehet távolságtartó lett kissé, lehet igenis kurvára akartam őt, de ez nem volt mentség arra, hogy ahelyett, hogy kitartottam volna, beszéltem volna vele, kerestem mást és kiéltem vele magam. És még ha ez történt volna, legalább nem érezném úgy, hogy teljesen felesleges volt, de nem.

Szar volt, csak Lay-re tudtam gondolni. Meg a lelkemre, ami valószínűleg a pokol legsötétebb, legeldugottabb részén fog szenvedni örökké. Szavakba önthetetlenül undorodtam magamtól. És ezt még tudtam fokozni, mikor szembe jött velem az a srác korábbról.

Yixing

Férfiasan bevallom, rohadt nagy zavarban volt Chen mostohaanyja miatt, de nem sokáig. Alig léptem be a házba, rögtön meleg teával kínált, közben pedig kedvesen kérdezgetni kezdett, egyáltalán nem tolakodó módon. Eléggé meg voltam lepődve, hiszen Chen sosem volt jó véleménnyel róla és most már nem is értettem miért. Én biztos, hogy kellemesen csalódtam.

- Sajnos nem tudom megmondani neked, hogy Jongdae mikor fog jönni, nem valami rendszeresen jár haza - nagy szemekkel pillantottam fel a kanapéról, amint megkaptam végre az oly’ áhított választ kérdésemre. Tehát itt szokott aludni. Istenem, de megkönnyebbültem!

Elmosolyodtam és megráztam a fejemet, miszerint nem gond, de közben ujjaim olyan erővel szorongatták a bögrét a boldogságtól, hogy féltem még eltöröm, így igyekeztem lazítani kicsit. Szívem őrült tempóban dobogott mellkasomban, alig vártam, hogy végre találkozzak vele és beszéljünk. Sürgősen tisztázni akartam vele a dolgokat, mielőtt még valami szörnyűség történne.

Tudtam, hogy a múltkori miatt ilyen, nem az volt életem legérzelemdúsabb csókja és rettegtem attól, hogy esetleg félreértett valamit, azért ilyen most. Nem volt szükségem térre vagy arra, hogy értse a helyzetemet, csak némi időre és rá. Ennél többre nem vágytam.

- Remélem nem gond, de találkozóm van a férjemmel - hallottam meg váratlanul Chen anyjának hangját mögülem és csakhamar feltűnt egy igazán szép ruhában. Anyám, azért nem semmi nő!

- Ugyan dehogy! Csak menjen nyugodtan, majd megvárom Chent valahol é-

- Milyen valahol?! Jézus, menj fel nyugodtan a szobájába! - nagy szemekkel meredtem rá, reagálni sem volt időm és ő már ki is fordult a házból. Nos, oké…

A Chen szobája nem sokat változott az utolsó ittlétem óta, még mindig személytelen volt, bár nem annyira mint előzőleg, ezt betudtam a szétdobált ruháknak. Kissé kényelmetlenül éreztem magam, miután leültem az ágyára, mert gőzöm sem volt, hogy mihez kezdjek magammal. Ki tudja mikor ér haza… Mi a jó istent csináljak addig?

Órák teltek el semmittevéssel mire motoszkálást hallottam kintről és először arra gondoltam, hogy esetleg a szülei lehetnek azok, de mikor a szoba kilincse meg-megmozdult már tudtam, hogy ő az. Szívem a torkomban dobogott, felpattantam kezemben a párnája alól kicsent randinkon készült képpel és már nyílt a szám, hogy köszöntsem, mikor is megláttam két hevesen smároló alakot. És az egyik holtbiztosan Chen volt.