Sors, dögölj meg! [LayChen] 56. Fejezet

Sziasztok :) Igyekeztem és itt vagyok a friss s ropogós LayChen 56. fejezetével. Tudom, senki nem erre vágyik, de mint tudjátok, nálam semmi nem egyik pillanatról a másikra történik. Azonban bízom benne, hogy ennek ellenére tetszeni fog nektek, kellemes olvasást ^^

56. Fejezet

Yixing

Hallottam a szívemet darabjaira törni, miközben még mindig Chent és a fiút figyeltem, mert rohadtul észre sem vették, hogy ott vagyok. Vadul smároltak, még annyira sem váltak szét, hogy legalább az ajtón rendesen bejussanak. Egy kis botladozás után álltak meg nem sokkal a küszöb után, aztán… Folytatták tovább.

Persze hogy is vettek volna észre? Annak ellenére, hogy az utcáról jött némi fény, kurva sötét volt és nyilván nem hitte volna senki, hogy van itt valaki, de… Mégis mióta csinálja ezt a hátam mögött? Ilyen… Ilyen egyszerűen megcsalt?

Összeszorítottam számat, ujjaim pedig a fényképet, amit tartottam, viszont az így hangot adott ki és ennek hatására - végre - feltűnt nekik, hogy rajtuk kívül bizony van még valaki a szobában. A villany felkapcsolódott és Chen szemei ijedten kerekedtek el, ezzel szemben a harmadik tagunk úgy tűnt baszott jól szórakozik. Elvigyorodott és szinte láttam magam előtt, ahogy az éjjel további részét tervezi. Valakit ma ezer százalék, hogy megölök…

- Nem is mondtad, hogy hármas lesz! Persze - fordult Chen felé és a tenyerét a másik mellkasára helyezte - nem mintha zavarna, sőt!

Megrándult az arcom és mielőtt gondolkoztam volna, előrelendültem, majd egy isteneset behúztam a srácnak. Többet nem is foglalkoztam vele, Chen felé fordultam, felsőjét megmarkoltam és egyáltalán nem finomkodva nekivágtam az ajtónak. Lihegve pillantottam a rémült és talán bűnbánó íriszekbe, de még ez sem tudott megnyugtatni, ami azt illeti, csak még idegesebb lettem tőle. Mégis mi a faszt sajnál ezek után? Legalább részeg lenne vagy valami, de nem. Éreztem a pia szagát és… Hogy tehette ezt velem?

- Dögölj meg, Kim Jongdae! - sziszegtem az arcába rohadt dühösen és a kezem már mozdult, hogy ővele is szorosabb ismertséget kössön, szorosabbat, mint eddig volt, de végül csak a fára ütöttem rá egy kurva nagyot. - Örülj, hogy ezt nem te kaptad! Az a szerencséd, hogy képtelen vagyok rá, különben már… - hangom elhalt és néhány másodpercig csak meredtem rá, majd folytattam. - Soha... - leheltem csöndesen ajkaira. - Nem akarlak látni soha többet, nem akarok beszélni veled, nem akarok hallani tőled semmit az égvilágon, sőt mástól sem akarok rólad hallani bármit is. Meghaltál számomra. Végeztem veled egyszer s mindenkorra!

Jongdae

Amint észrevettem Lay-t, közel voltam, hogy összeesek ott helyben a félelemtől, nem számítottam rá, hogy itt lesz és… Istenem, mit tettem? Hogy… Hogy tehettem meg még egyszer?

Amikor a srác mellém ért az utcán, eszembe sem volt elmenni vele még egy körre, de baszki, elég volt neki néhány szó és én önként s dalolva hoztam haza, ahelyett, hogy elküldtem volna melegebb éghajlatra. Tényleg képes voltam megcsalni Lay-t csak azért, mert nem dugtunk végre? Azt hiszem, ez tényleg elég sokat elmond rólam…

Láttam, ahogy Lay beszél hozzám, ahogy mozognak ajkai és biztos voltam benne, hogy épp szakít velem, de egyszerűen képtelen voltam meghallani. Nem kaptam levegőt, szívem szerintem megállt dobogni, mikor kiejtette utolsó szavait és végül csak kisétált a szobából. Utána akartam menni, istenem mennyire szerettem volna, de nem bírtam megmozdulni. Ezt elbasztam.

A bejárati ajtó csapódására kaptam fel a fejemet és tovább nem is hezitáltam csak futottam úgy, ahogy voltam. Összerándultam, amint megéreztem bőröm a hideget, hiszen nem voltam rajtam több, mint egy póló, de nem érdekelt különösképp. Tekintetem Lay-t kereste és hamar meg is lelte, az utca túl oldalán. Ő is rohant, úgyhogy szedtem is a lábaimat, hogy utolérjem, de nem igazán tűnt úgy, hogy ez megtörténik. Mert nekem… Nekünk sosincs szerencsénk.

Majd’ kiköptem a tüdőmet, de nem torpantam meg egy pillanatra sem, még a piros lámpa miatt sem, pedig talán jobb lett volna, mert kis híján elütött egy autó. De megérte. Lay egyre lassabb lett, végül néhány lépés után meg is állt és akkor azt hittem lesz lehetőségem beszélni vele, vagy legalábbis megengedi, hogy mondjak valamit, de… Nem.

Zihálva, térdeimre rogyva érkeztem meg mögé, majd némi szenvedés után felegyenesedtem és már készültem is, hogy valamit kinyögjek, de megakadályozott benne. Akkorát bemosott nekem is, hogy a föld adta a másikat.

Yixing

Egy másodpercre megijedtem, hogy valami komoly baja lett Chennek, mikor elterült a járdán, de megráztam a fejemet, majd félrenéztem. Néhány pillanatig még bámultam a csupasz, itt-ott havas fákat, majd mély levegőt vettem és tovább indultam. Mondhatni fizikai fájdalmat okozott minden egyes cseszett lépés, de nem fordulhattam vissza. Megmondtam, végeztem vele. Persze azt is mondtam, hogy képtelen lennék megütni...

Sok mindent elviseltem vele kapcsolatban és igen, szerelmes vagyok belé, de kizárt dolog, hogy ezek után én akár a közelébe is menjek. Van önbecsülésem és nem fogok egy olyan alakkal járni, aki félrekúrt, mert… Mert a barátjának éppenséggel van néhány múltbéli problémája. Istenem, és én még azt hittem azért olyan, amilyen, mert teret akar adni! Meg a rohadt…!

Mérhetetlen indulattal rúgtam arrébb egy követ, ami eltalált egy kocsit, így annak riasztója beindult. Faarccal meredtem a járműre, majd röhejesen magas hangon röhögni kezdtem, ami nem sokkal később valami nagyon elbaszott sírássá változott. Egyáltalán nem huszonéves férfihoz méltóan viselkedtem, tisztában voltam vele, de… Hát kurva jól esett.

- Kérlek, bocsáss meg! - összeszorítottam ajkaimat, ahogy meghallottam Chent magam mögött és kész voltam megint beverni neki ezután a mondata után. Még van pofája! Bassza meg, nem hiszem el! - Én-

- Ne is próbálkozz! - morogtam idegesen, majd egy futó pillanatra ránéztem, de hiba volt. Kezem automatikusan mozdult meg, hogy letöröljem a szája sarkából folyó vért és tudtam, hogy egy hangyányi időre ellágyultam, amint megláttam könyörgő, fájdalommal és esdekeléssel teli tekintetét. Ellágyultam és átkoztam magam ezért.

Jongdae

Igazából megdöbbenthettem volna, de nem volt min. Teljesen érthető volt reakciója, bár elismerem, nem hittem volna, hogy megüt. Még régen is nehezen jutott el idáig, nemhogy manapság, úgyhogy biztos faszán felidegesítettem őt. Jézusom… Még jó, hogy felidegesítetted, te balfasz!

Kábán meredtem a sötét égboltra, miközben könnyeim lassan folytak lefelé, mert piszkosul fájt az ütése. Nem, nem fizikailag, ennél kaptam már nagyobbat is a rövid életem során, lelkileg esett szarul. És nem azért, mert tőle volt, hanem mert megvolt rá minden oka. Az én hibám volt, én tettem és… Megérdemeltem. Ennél nagyobbat is adhatott volna, és azt se róhatnám fel neki.

Hátam belereccsent olyan hévvel ültem fel a betonon, amikor meghallottam zokogását és rögtön a bocsánatáért esedeztem, ami rohadtul felesleges volt. Legalábbis először azt hittem, de mikor fagyott ujjai arcomra simultak, remény lobbant bennem, hogy talán valami elbaszott módon, de megbocsát. Igazán kurvára nagyon hittem benne.

Nagy szemekkel kerestem tekintetét, ami meglepően hamar össze is kapcsolódott az enyémmel, de aztán elfordult, viszont nem eresztett el. Hideg tenyerem kézfejére csúsztattam és megszorítottam, de akkor megremegett, majd hátrébb lépve ezúttal elengedett. Sebesen kaptam utána, talán túlságosan is gyorsan, mert mikor megragadtam csuklóját kissé meg is rántottam azt, mire fájdalmasan nyögött fel. Jól van, baszod, rontsál csak még jobban a dolgokon, te szerencsétlen!

- Kérlek, kér-

- Attól, hogy ezt ismételgeted, még nem teszed semmissé, ami történt! Szerinted ez megold bármit is? Engedj!

Yixing

Egy pillanatig, egy kibaszott tizedmásodpercig úgy voltam vele, megbocsátok neki. Elfelejtem, úgy teszek, mintha mi sem történt volna, de csessze meg, ezt… Ezt nem nézem el neki! Dögöljek meg itt helyben, de nem!

Hűvösen néztem bele ismét sötét íriszeibe, majd egy határozott rántással kitéptem magam ujjai fogságából és egy szipogás után folytattam utamat a… Igazából azt se tudtam, hogy hova is indultam el először, csak azt, hogy minél messzebb legyen tőle az a hely. Mert rettegek, hogy addig beszél, addig könyörög, míg tényleg eléri, hogy megbocsássak neki.

Halvány gőzöm sem volt arról, hogy meddig sétálgattam össze-vissza, egyedül azzal voltam tisztában, hogy menten halálra fagyok, de nem tudtam hová menni. Egyedül a kollégiumban lett volna a fejem fölött tető, máshol nem, oda meg Chen miatt nem akartam betenni a lábamat. Úgyhogy december kellős közepén, hóesésben, hajnali háromkor Szöul utcáit róttam céltalanul. Ha ezek után nem halok meg tüdőgyulladásban, holtbiztos, hogy túlélek mindent.

Fázósan öleltem át magamat, majd fáradt sóhajjal ültem le egy random padra, mire nem épp életem legszebb szavai csúsztak ki számon, mert ja, kibaszottul hideg volt. Bosszúsan meredtem előre a havas tájra és körülbelül öt másodperc kellett, hogy leessen hol is vagyok jelenleg. Abban a parkban, ahol megcsókoltam, hogy megtudjam milyen is. Hogy milyen is megcsókolni Kim Jongdae-t.

Szemeim elfátyolosodtak a könnyektől, de most megembereltem magamat és igyekeztem nem elbőgni magam újból. Szerencsére összejött, bár nem álltam messze tőle, főleg akkor nem, amikor megrohamoztak az érzéseim. Eszembe jutott mikor arra gondoltam, hogy kész öngyilkosság lenne Chent szeretni és most már bizton állíthattam, hogy ez igaz, mégis a legnagyobb öngyilkosság az volt, hogy… Még így is együtt akartam lenni vele.

Ennyi szarság után is azt akartam, hogy mellette feküdhessek, hogy az ő kezét szorongathassam, hogy halljam epés megjegyzéseit, hogy nézhessem, ahogy lekicsinylően ránéz azokra a kajákra, amiket nem szeret vagy éppenséggel, amikor az emberekre néz lefitymálóan. Minden cseszett hülyeségével és minden rohadt hibájával együtt szerettem őt és vele akartam lenni.

Jongdae

Ennyi volt, tudtam jól. Ahogy kiejtette hozzám intézett utolsó szavát, tudtam, hogy tényleg vége volt. Szívem atomjaira hullott ott a járda közepén és esküszöm, mást sem szerettem volna, minthogy ott helyben meghaljak. Hangtalanul sírtam, miközben Lay hátát figyeltem, ahogy egyre távolabb és távolabb kerül tőlem. Ahogy kisétál az életemből. Ő volt minden, amire csak vágytam és én egyszerűen elbasztam.

Esetlenül próbáltam egyik lábamat a másik után tenni, de képtelen voltam rá. Rosszul voltam, kavargott a gyomrom, nem kaptam rendesen levegőt és tényleg úgy éreztem, hogy menten megpusztulok. Térdre estem és hallottam, ahogy összesúgnak a hátam mögött, de nem érdekelt. Tényleg meg akartam halni.

Remegő kezekkel halásztam ki mobilom a zsebemből és először egy üzenetet szerettem volna írni, de rájöttem, hogy nem látok a könnyeimtől, így inkább tárcsáztam a számot. Amint beleszólt Chanyeol, rájöttem, hogy igazából beszélni is lehetetlenség most számomra, hiszen többre nem futotta, mint egy felzokogás. Nem, már meghaltam abban a pillanatban, mikor kimondta, hogy végzett velem, csak most dolgoztam fel az infót.

Nem tudom, hogy meddig ültem a földön, de mikor két kéz talpra rántott, nem bírtam megállni, lábaim nem tartottak meg. Elviselhetetlenül fáztam és ezt a személy is észre vehette, mert egy kabát, majd két kar kulcsolódott körém, hogy felmelegítsen. Reszketve bújtam az alakhoz és egy részem bízott benne, hogy Lay az, de mikor megéreztem illatát, tudtam, hogy nem ő az. Kedvesen simogatta a hátamat, egészen addig, míg valamennyire el nem apadtak könnyeim és akkor végre megnéztem ki az. Minseok.