Sors, dögölj meg! [LayChen] 57. Fejezet

Sziasztok :) Bevallom már délelőtt kész volt a rész, de mivel dolgozni mentem nem volt időm feltölteni, így most eme késői órában hoztam nektek. Azt hiszem meglepően hamar elkészült, bízom benne, hogy a következőt is tudom minél előbb hozni, vizsgáim egyelőre nincsenek, bár időm az nem igen lesz, de igyekszem majd. Mondjuk azt, hogy ez a névnapi ajándékom nektek :3 Kellemes olvasást ^^

57. Fejezet

Jongdae

Remegve ültem az autó anyósülésén és próbáltam kivenni, hogy Minseok mit csinál hátul a csomagtartóban, de nem igazán tudtam, mert sötét volt. És mert egyébként kurvára nem is érdekelt. A kocsi fűtése ment, de még így sem éreztem, hogy felolvadnának fagyott tagjaim, valószínűleg a kinyitott hátsórész miatt. Bár… Legyünk őszinték, megérdemeltem a fagyhalált.

Fáradtan, immár könnyek nélkül pillantottam fel, mikor érzékeltem, hogy beülnek a mellettem lévő ülésre, majd váratlanul egy pokróc landolt rajtam. Nagy szemekkel meredtem barátomra, főleg azután, hogy nekiállt belecsomagolni, mint valami szendvicset. Nem értettem a szituációt és már nyílt a szám, hogy rákérdezzek, de képtelen voltam bármit is kinyögni. Annyira szerettem volna legalább egy köszönömöt mondani, de még az sem ment.

Elgyötörten figyeltem, ahogy beindítja a járművet és már indultunk is valahova. Szartam rá magasról hova visz. Egyedül abban reménykedtem, hogy minél messzebbre megyünk. Bármivel megelégedtem volna, csak kurva távol legyen ettől a helytől. Esküszöm, az sem érdekelt volna, ha elad rabszolgának a feketepiacon és isten tudja hol végzem. Megérdemeltem volna azt is.

Fizikailag és szellemileg is kibaszott megviselt voltam, így alig pár perccel később már aludtam is, pedig nem hittem volna, hogy ebben a helyzetben képes leszek rá, de sikerült. Szerintem azért volt, mert biztonságban éreztem magamat; viszonylag már meleg volt, Minseokkal voltam és tudtam, hogy el fog vinni egy olyan helyre, ami jó lesz a lelkemnek. Legalábbis ezt reméltem.

Yixing

Halk nyögéssel igyekeztem párnámat közelebb húzni magamhoz, de az csak nem akart úgy állni, ahogy én szerettem volna. Morogva fúrtam bele arcom, mert azért lássuk be, hihetetlenül kényelmes volt. Pilláim megrebbentek, amint csöndes nevetés ütötte meg fülemet és próbáltam feldolgozni a tényt, hogy a kicseszett párnám röhög. Valami kurvára nem oké.

- Látom nagyon kényelmes a vállam, de most már kezdtem kényelmetlenül érezni magamat - ijedten kiáltottam fel, amit meghallottam, hogy a párnám még meg is szólal, majd felugorva vagy három méterrel messzebb mentem a padtól, amin eddig ültem. Meg aludtam.

Halálra rémültem bámultam Chanyeol vigyorgó arcát, majd durcásan vágtam rá jobb combjára, amint visszaültem mellé. Elismerem, kissé feldobott ez a helyzet, de elég volt ismét hallgatásba burkolóznunk és megint elkeseredtem szánalmas életemen. Míg aludtam legalább nem gondoltam semmire sem és úgy tűnik a Sorsnak sem állt szándékában kibaszni velem álmokkal. Szóval egészen pihentető volt az a némi idő, amit alvással töltöttem.

- Hogy hogy itt vagy? - kérdeztem meg végül tőle halkan azt, amire nagyon is kíváncsi voltam, de nem kaptam választ. Zavartan fordította el fejét a másik irányba és hiába próbáltam elérni, hogy rám figyeljen, nem jártam sikerrel. Bevallom, ritka pocsékul is esett. Reménykedtem benne, hogy Chanyeol majd szóval tart, így nem fogok Chenen rágódni, de nem állt szándékában akár egy rohadt szót is kinyögni. Én meg nem fogok csodára várni, bassza meg!

Idegesen pattantam fel és már indultam is volna, amikor is megragadta csuklómat és egy határozott rántással visszahúzott maga mellé a fára. Értetlenül pislogtam rá, újfent vártam arra, hogy mondjon valamit, de megint hallgatást kaptam, viszont most már rám nézett és… Láttam a tekintetében azt, amit nem szerettem volna. Sajnálatot és még valamit, de azt nem tudtam hova tenni.

Jongdae

Az autó nagyot rázkódott és a szemeim rögtön kinyíltak, hogy megnézhessék az okát. Zavartan, tátott szájjal meredtem ki az ablakon; kb a pusztaság vigyorgott vissza rám, olyan szinten nem volt semmi sem a látóhatáron. Itt-ott fák, bokrok, de leginkább csak fű. Meg hó. Kicseszett sok hó. Semmi meleg ruha nélkül itt tuti tényleg meghalok…

Óvatosan pillantottam a másik oldalra és próbáltam leszűrni Minseok arcából, hogy mégis… Oké, igazából szavak nélkül is elhozott az isten háta mögé, de azért… Mi a francot keresünk itt?

Ismét kitekintettem a kocsiból és, ahogy a tájat mustráltam szívem akaratlanul is fájni kezdett. Tényleg messze voltam mindentől. Lay-től. Én akartam, de… Rossz érzés volt a tudat, hogy olyan távol van tőlem. Jóvá kell tennem, amit csináltam és ahhoz nem menekülhetek el az első adandó alkalommal. El kell érnem, hogy újra szeressen. Nem, ez nem igaz. Tudom, hogy még mindig szeret. A bocsánatát kell elérnem.

- Fordulj vissza, kérlek! - súgtam csöndesen, ellenmondást nem tűrően a mellettem ülőnek, majd még jobban belevackoltam magam a pokrócba és igyekeztem ismét elaludni, de ezúttal nem jött össze. Ketyegőm minden egyes dobbanása gyötrelmes fájdalmat keltett bennem és már vártam, mikor dönt úgy, hogy itt az ideje megállni, csakhogy ne érezzem a kínokat. Bár… A Sors sose lenne ilyen kegyes hozzám, már rég hamu és por lennék, ha így lenne.

- Miért? - értetlenül pillantottam rá Minseokra kérdése után. A nyelvem hegyén volt egy megjegyzés, miszerint nem az ő dolga, de nem volt lehetőségem még csak megszólalni sem. Hirtelen rálépett a fékre, mire komolyan mondom lepergett előttem a nevetséges kis életem. Holtra váltam bámultam mérges íriszeit, közben egy másodpercre sem engedtem el a biztonsági övet. Ez mi a jó édes faszom volt?!

Yixing

- Felhívott Jongdae - motyogta csöndesen Chanyeol. Lesütöttem tekintetemet és zavartan kezdtem el rágcsálni alsó ajkam szavai után. Tudom, én kérdeztem, én akartam, hogy válaszoljon, de bíztam benne, hogy Chen még véletlenül sem kerül szóba köztünk. - Nagyon… Nagyon sírt… Yixing… Mondd, hogy nem… Nem szakítottatok…

- Semmi közöd hozzá - leheltem szinte hangtalanul az éjszaka csendjébe, majd felugrottam, hogy elmenjek. Ismét karon ragadott, de most nem hagytam magam és leráztam magamról érintését. - Szart se tudsz! Nehogy… Ne merészeld az ő pártját fogni! Szerinted szakítottam volna vele, ha nem lenne nyomós okom rá? Annyi kibaszott szenvedés és gyötrődés után azt hiszed feladtam volna, ami köztünk van, ha menthető lett volna a kapcsolatunk?

A kezdeti halk hangom sehol sem volt már a mondandóm felénél sem, üvöltöttem méghozzá jó hangosan, mert… Jól esett. Ki akartam adni magamból mindent és nem azzal, hogy bőgök, mint egy kislány. Chanyeol nagy szemekkel pislogott föl rám és, ahogy nézett rám riadt, ugyanakkor szomorú íriszeivel, tudtam, hogy túlzásba estem. Chanyeol látott egyáltalán ilyen állapotban valaha is?

Frusztráltam túrtam bele hajamba a tarkómnál, mire sapkám megadta magát és öngyilkos lett. Egy apró fintorral figyeltem, ahogy lassan megszívja magát némi vízzel a hó jóvoltából, meg egy kevéske sárral is pluszba. Csakhogy szokás szerint ne legyen szerencsém. Istenem, muszáj mindig kicseszni velem?

Egy elhaló sóhaj közepette ültem vissza a padra, rátámaszkodtam könyökeimmel a combjaimra és a kezeimbe temettem arcomat. Bármennyire is igyekeztem nem sikerült visszatartanom könnyeimet, így azok ismét utat találtak maguknak, pedig esküszöm, nagyon próbálkoztam. Miért vágyom még mindig rád? Miért szeretnék olyan nagyon megbocsátani neked, mikor nem is szolgáltál rá? Miért szeretlek ennyire, holott nem érdemled meg? Istenem, Chen…

Jongdae

Nem tudtam hova tenni az egész helyzetet. Totál be voltam szarva, még mindig képtelen voltam elengedni az övet, de már nem attól rettegtem, hogy meghalok itt, franc tudja hol egy árokban, hanem Minseok dühös pillantásától féltem. Mégis mi történik itt? Nem értem mi a kibaszott élet baja van…

- Miért… - mély levegőt vett, majd ingerülten vágott rá a kormányra. - Miért nem vagy képes egyszerűen… Nem először mondom ezt Jongdae, te is tudod; nem vagytok jók együtt. Mi az istenért próbálkoztok egyáltalán? Ennyi… Ennyi idő után még nem jöttetek rá, hogy jobb nektek, ha külön vagytok? - megütközve meredtem barátomra szavai után és el kellett ismernem, bár volt igazság abban, amit mondott, de ezt én rontottam el. Igaz, Lay távolságtartó volt velem szemben, de én csesztem el, ezzel senki nem vitatkozhat.

- Megcsaltam - suttogtam halkan, mire döbbenten kapta rám szemeit. - Minden egyes könnycsepp, amit ejtek miatta az azért va-

- De nem akarom, hogy sírjál miatta még egyszer! - teljesen elképedtem felkiáltásától, a mondatot sem tudtam befejezni, csak bámultam rá. Agyam gyorsan dolgozott, hogy feldolgozza az elhangzottakat, de akárhogy próbálkoztam, nem ment. Nem, nem igaz. Valójában nem akartam meghallani.

- Minseok… A szívem-

- A szíved minden egyes másodperccel, amit Yixinggel töltesz, amíg őt szereted, csak egyre jobban összetörik. Engedd, hogy… Kérlek, nem jó neked, ha vele vagy - a Hold megvilágította íriszeit, így olyan volt, mintha szürkén csillognának, de biztos voltam benne, hogy még az égitest nélkül is olyan szép lett volna, mint amilyennek láttam. Sütött a komolyság mind szavaiból mind szemeiből és lassan tényleg, istenigazából leesett, hogy mit akar. - Még mindig szeretlek!

Yixing

Esetlenül tettem egyik lábamat a másik után, miközben Chanyeol óvatosan támogatott, hogy még véletlenül se nyaljak fel a földről havat. Még Chentől is nehezen viseltem el, ha ilyen volt velem, de jelenleg olyan szinten fáradt voltam, hogy nem érdekelt ki segít nekem. Bágyadtan dőltem neki vállának, oldalának és hagytam, hogy irányba állítson, valahányszor nem megfelelően haladok. Talán mégis kinyír egy tüdőgyulladás…

Megkönnyebbülten sóhajtott föl balomon, ahogy felnézett és mikor követtem pillantását megtudtam miért, a kolesznál voltunk. Rögtön éberebb lettem és nekiveselkedtem, hogy ellökjem magamtól, de elég kitartó volt, nem hagyta magát. Kizárt dolog, hogy felmenjek! Ha Chen…

- Nincs itt… - szólalt meg csöndesen Chanyeol, mire leálltam és hatalmas szemekkel meredtem rá. Nincs? - Ő most… Láttam, amikor… Szóval Minseokkal van… - igen, haragudtam Chenre, de elég volt ezt meghallanom és a féltékenység azonnal hatalmába kerített. Rettegtem a tudattól, hogy Chen egyszerűen mással legyen. Rosszul voltam a  ténytől, hogy valaki vigasztalja őt. Nem, attól voltam rosszul, hogy ez a valaki Minseok.

- Ho-Hol… Hol láttad őket? - kérdeztem remegve és már indultam is volna, pedig választ sem kaptam. Gyomrom felkavarodott, ahogy elképzeltem, hogy ők ketten most együtt vannak. Tudtam, hogy Chen nem akar tőle semmit sem, hiszen régen sem tudott vele együtt lenni, de most… Mi van, ha mégis megpróbálja? Mi van, ha úgy dönt, meg sem próbál velem kibékülni, hanem csak úgy egyszerűen… Lecserél? Lecserél… Jó szó ez egyáltalán?

- Yixing! - könnyeimmel küszködve néztem fel Chanyeol magas alakjára és vártam, hogy folytassa, de istenem, bár ne tette volna. - Tényleg utána mész? Tényleg megbocsátasz neki és úgy teszel, mintha mi sem történet volna?