A valóság puha földjein [TaeXing]

Sziasztok :) Mostanában nem sok időm jut az írásra, de szerettelek volna meglepni titeket, mert a blog elérte közben a 30000 megtekintést, amiért nagyon hálás vagyok :3 Ezért is esett a választásom A képzelt szárnyain [TaeXing] folytatására, ugyanis nagyon szerettétek volna olvasni még és bár én nem terveztem, de a fent említett ok miatt úgy voltam vele, egyefene legyen :D Remélem tetszeni fog nektek és még egyszer köszönöm :3 Kellemes olvasást ^^

Cím: A valóság puha földjein

Páros: TaeXing

Szereplők: Zhang Yixing (Lay) és Kim Taewoo (Kasper)

Korhatár: 16+ (mondjuk, igazából megint lehet kevesebb is)

Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem, hangyányi szexuális utalások

Megjegyzés: A képzelet szárnyain [TaeXing] OS folytatása.

Teljes sötétség uralkodott a nagy táncteremben, egyedül a mobiltelefon fénye szolgáltatott némi lehetőséget arra, hogy lásson valamit. De még ez sem segített neki, ugyanis könnyeitől, még ha világos lett volna sem látott volna semmit se. Órákat várt, de a másik nem volt sehol sem. Huszonéves létére nem élt álomvilágban, de azért huzamban négy nap után sem mutatta meg, hogy még életben van, kissé fájt az amúgy is itt-ott törött szívének.

Mély levegőt vett, majd komótosan odacsoszogott a villanykapcsolóhoz, hogy végre fénnyel töltse meg a helyiséget, aztán beállt a kezdő pozícióba és elindította a zenét. Lehunyt szemekkel táncolt, fülében üvöltött szerelme hangja, ami miatt alig bírta megállni, hogy ne sírja el magát.

Túlzásba vitte tudta jól, hiszen épphogy a szám végére ért talán már ötvenedszer, mikor megfájdultak tagja és a földre zuhant. Remegő lábakkal próbált felállni, de nem sikerült neki, térdre esett, majd eldőlt és egy halk puffanással érkezett meg az oldalára. Üveges szemekkel meredt előre, könnyei patakként folytak végig arcán, hogy a barnás padlón eltűnjenek. Naiv volt. Egy olyan ember, mint ő sosem lesz együtt vele. Csak szórakozott vele.

Lassan emelte tekintetét magára a tükörben és egy hatalmas fintorral állapított meg milyen rosszul is néz ki. Semmi különleges nem volt benne, ami egy kicsit is felkelthette volna az idősebb figyelmét. Nem volt csúnya, de rendkívülinek sem mondta volna magát. Miért is kellene pont ő Zhang Yixingnek?

Felsóhajtott, majd feltápászkodott és megpróbálta kipasszírozni magából a megmaradt energiáit, csakhogy elterelje gondolatait, de megakadályozták benne. Elméjének folytonos szereplője ott állt a terem ajtajában lazán nekidőlve az ajtófélfának és őt nézte. Nem, méregette. Éhes tekintettel mustrálta őt végig többször is, mielőtt könnyed léptekkel megindult volna felé.

Félmosollyal az ajkain torpant meg előtte, zsebre tett kézzel, a szokásos fekete, szűk, néhol szaggatott nadrágjában és egy istentelenül szexi, túlságosan is sokat mutató felsőben. Akkor tényleg úgy érezte, hogy még csak annyira sem való mellé, hogy elsétáljon mellette ismeretlenül. Szemeit nem bírta levenni a kínai hófehér kulcscsontjáról, de aztán csak sikerült elszakítania tekintetét, mikor meghallotta a csöndes nevetést.

- Csak nyugodtan! - először nem értette, hogy ezt mégis mire mondta az idősebb, de mikor puhán csuklón fogta és csak úgy egyszerűen a selymes bőrre helyzete tenyerét nem volt nehéz rájönni. Mérhetetlenül zavarba jött és azt se tudta, hogy hova nézzen, nemhogy ezek után mégis mit csináljon.

Yixing türelmesen várt a fiatalabb következő lépésére, voltak elképzelései neki is, de nem szerette volna kényelmetlen helyzetbe hozni Taewoo-t. Saját magán is meglepődött, amiért ilyen nyugodt volt, hiszen olyan régóta vágyott már a másik közelségére, de tudta jól, hogy nagyon vékony jégen táncolnak. Persze szívesen táncolt. Jégen. Kasperrel. Elmosolyodott, ahogy a piros arcot nézte, majd kissé előrébb mozdult, mikor úgy tűnt mégsem történik semmi sem.

De aztán mégis történt. A vékony ujjak a fehér ingbe markoltak, majd - amennyire csak tudott a magasabbik közelebb húzódott. Kíváncsian pillantott föl a sötét íriszekbe és ismét várt. Látta a bizonytalanságát, hogy mennyire szeretné, de biztos tisztában volt vele ő is, hogy a határt nem lenne szabad átlépniük.

Szemei elkerekedtek, illetve akaratlanul is egy halk nyögés csúszott ki belőle, mikor a meleg ujjak elengedték ruháját és ismét a bőrére simultak. Óvatosan, szinte alig érintve érintették őt, mintha félt volna a másik, hogy valójában nincs is itt. Napokat várt rá és még csak bocsánatot sem kért.

- Sajnálom - lehelte csöndesen. - Sajnálom, hogy csak most jöttem - gyorsan kapta el a felsője alá kíváncsiskodó kis ujjacskákat és mielőtt még gondolkozott volna, magához rántotta. Taewoo ijedten nyikkant egyet a váratlan cselekvés miatt, majd elhaló hangon felsóhajtott, ahogy megérezte az idősebb testét az övéhez nyomódni. Csakúgy mint múltkor, most is úgy érezte felforrt a levegő, hirtelen túlságosan is meleg lett a helyiségben, hát még mikor Yixing keze csípőjére tévedt.

- Azt hittem nem is jössz. Hogy csak álmodtam. Hogy a valóság becsapott - súgta vissza válaszként. A kínai elmosolyodott, majd a vállára hajtotta fejét és Taewoo ennek nagyon örült volna, ha ez nem azzal járt volna, hogy minden egyes pillanatban nekicsapódott a lehelete.

Tarkóján felállt minden egyes szőrszál, de ezzel csak addig tudott foglalkozni még meg nem érezte a puha ajkakat, amik a nyakára tapadtak. Lábai megrogytak és valószínűleg összeesett volna, ha az őt szorongató kezek nem lettek volna rajta. Nyöszörögve markolta bele az idősebb ingébe a hátánál, de azt nem erre tervezték, úgyhogy egy halk reccsenéssel meg is adta magát.

Úgy tűnt Yixing ezt bátorításként fogta fel, mert ismét megízlelte a fiatalabb bőrét, ezúttal valamivel határozottabban. Nyelve könnyedén siklott végig a hevesen verő éren, majd a néha megránduló fülnél állapodott meg. Kuncogva harapott bele, majd szinte hangtalanul belesuttogott, csakhogy minél jobban ingerelje a magasabbat.

- Nem a valóság volt, hanem én. Én csaptalak be - hangján tisztán kivehető volt az önvád. Utálta magát azért, hogy ennyi ideig hagyta kétségek között Kaspert, mikor tudta jól, hogy úgy is itt fog kikötni. Képtelen lett volna ellenállni, szüksége volt a másikra, vágyott minden porcikájára. Hallani akarta, ahogy a levegőt veszi, hallani akarta, ahogy nevet, hallani akarta, ahogy beszél. Látni akarta minden egyes ébren töltött pillanatában, vele akart álmodni. Mindenestül akarta.

- Nem számít. Most itt vagy. És ez nekem elég - És tényleg elég volt, mert itt volt. Mert valóságos volt és nem a képzelete játszott vele.