Örökre ~ Vagy talán mégse? [LayXing] 1. Rész

Sziasztok :) El se hiszem, hogy ez megtörtént, végre megírtam a LayXing történet folytatását. Valójában már mikor befejeztem az előzőt megfogalmazódott bennem egy folytatás, mert egyébként is úgy terveztem nem lesz boldog vége annak, de hogy ennek az lesz-e... Nem tudom hányan vannak, akiknek ez a fura páros bejön, tudom, akad néhány ember, remélem nekik tetszeni fog :3 Csak úgy, mint a másiknál ennél is elszaladt velem a ló, így várhatóan három része lesz, jelenleg már a végét írom, amint lesz időm, azok is felkerülnek majd :) Míg az előző ugye Yixing szemszögében íródott, ez most Lay-ében, hogy belőle is láthassatok egy keveset. A kép saját szerkesztés, remélem jó lett ^^ Kellemes olvasást ^^ 

Cím: Örökre ~ Vagy talán mégse?

Szereplők: Zhang Yixing / Lay

Említés szintjén: Kim Joonmyun (Suho), Byun Baekhyun, Park Chanyeol

Páros: LayXing (EXO)

Korhatár: 18+ (ebben még nem)

Figyelmeztetések: fiú x fiú szerelem, incest (twincest) - vagyis vérfertőzés, trágár beszéd, erotikus tartalom, erőszak (?)

Leírás: Két fiatalnak, akik hozzá vannak szokva a titkok okozta izgalmakhoz, az együtt élés kettesben talán kicsit unalmas lehet és az egyik téves következtetést von le emiatt. Lay úgy érzi, már nem szereti Yixinget és mikor rájön tévedett, már késő, Yixing elhidegült tőle. De ez tényleg így van vagy csak a másik nagyon megbántva érzi magát?

A történetben Yixing és Lay két különálló személy; testvérek, ikertestvérek hogy pontos legyek.

 

Tudtam, hogy én voltam az, aki megígérte, hogy sosem engedi el őt, de valahogy már… Nem éreztem úgy, mint régen. Mármint szerettem még őt, de azt hiszem már nem eléggé. És nem úgy, ahogy kellett volna. De nem volt szívem megmondani neki, mert ő még mindig csillogással a szemeiben nézett rám, akárhányszor meglátott.

Annyiszor próbáltam és mikor végre elhatározásra jutottam, mindig jött a gyönyörű íriszeivel és rám pillantott. És sosem volt merszem elmondani neki. Most is ez volt. Odasétált hozzam meseszép mosolyával és… És képtelen voltam.

- Lay, mit szeretnél enni a hétvégén? - mióta együtt lakunk egy albérletben mindig megkérdezni, hogy még véletlenül se olyat csináljon, amit én nem akarok megenni.

- Amit te szeretnél - mosolyogtam rá, mire felfújta az arcát. Olyan aranyos volt ilyenkor.

- De én olyat akarok főzni, amit te szeretnél enni!

- Teljesen mindegy nekem, Yixing. Tudod, hogy bármit megeszek, amit elém teszel - döbbenten hőköltem hátra, mikor váratlanul felpattant mellőlem a kanapéról és ingerülten felkiáltott.

- Szóval bármilyen szart eléd tennék, megennéd?! Akkor főzz te magadnak! - és azzal hozzám vágta az egyik párnát. Totál meghökkentem, ugyanis ez a viselkedés nagyon nem Yixingre vallott, az elmúlt évek alatt azért jóval határozottabb, férfiasabb lett a jelleme. Leszámítva a főzést. Bár én mindig is iszonyat szexinek találtam kötényben. Mondjuk alapból vonzó számomra, ha egy férfi főz. De lehet, csak miatta gondolom így, hiszen rajta kívül még soha senki nem főzött nekem.

- Yixing, mégis mi bajod van? - mentem utána a szobánkba.

- Mi az, hogy mi bajom?! Csak egy egyszerű kérdést tettem fel, de basztál válaszolni rá!

- Válaszoltam rá! - keltem ki magamból végül én is. Egyszerűen nem vágtam mégis min kapta így fel a vizet, mert ha tényleg ezen, hát… Nem volt vitás, hogy kettőnk közül övé volt a női szerep, több tekintetben is, elvégre nem csak főzött, hanem takarított is, bevásárolt meg miegymás. És nem akartam így jellemezni, mert tudom, hogy nem szereti, de jelenleg nagyon hasonlított egy megsértett nőhöz. - Yixing - fújtam ki idegesen a levegőt -, mégis mi van?

- Semmi - lehelte csöndesen, majd felkapta a táskáját és elindult kifelé. - Elmentem dolgozni! - szólt vissza a folyosóról, majd alig fél perccel később már hallottam is a bejárati ajtó csapódását. Király…

***

Fáradtan csoszogtam a fürdő felé, majd miután végeztem a dolgaimmal odabent, bemásztam Yixing mellé a franciaágyba. Homlokát még mindig ráncolta, miközben szorosan ölelte magához a kispárnáját, ezért gyengéden végigsimítottam rajta, mire ficánkolni kezdett, majd kisimult a homloka.

- Ugye tudod - szólalt meg rekedt hangon -, hogy rég nem értél hozzám így? - mondhatni a villanykörtét utánozhatott az agyam, ahogy megvilágosodtam; Yixingnek szex hiánya van! Aztán a következő gondolat erősen arcul csapott; még csak eszembe se jutott szexuálisan hozzáérni mióta tudom, hogy már nem szeretem őt.

- Yixing, ez… Bonyolult…

- Nem, nem bonyolult - motyogta halkan. - Régen mi sűrűn… Csináltuk, de mostanában… Azt hiszem, azért vagyok most olyan, amilyen, mert… Mert tudom, hogy… Mi… Szakítani… Fogunk. Ugye, Lay?

- Sajnálom - suttogtam és meg akartam érinteni őt, de nem tudtam, mert felült, majd ki is kászálódott az ágyból. - Yixing, mit-

- Én most elmegyek - jelentette ki határozottan és mire kettőt pislogtam már fel is volt öltözve, kezében egyik nagyobb táskája pihent. - Majd… Majd beszélünk, de most nekem kell egy kis idő, oké? - hogy őszinte legyek, nem igazán fogtam fel, hogy Yixing csak úgy kisétált a lakásunkból. Vagy az életemből. Túl régóta volt jelen benne ahhoz, hogy eljusson az agyamig, hogy bizony itt hagyott. Nos, konkrétan mindig is velem volt, már… Szóval tényleg az elejétől. De… Nem éreztem olyan mértékű fájdalmat, mint hittem, hogy fogok, inkább… Megkönnyebbülést? Nem tudom...

***

Két nappal Yixing távozása után rájöttem, hogy nekem ennem kell valamit, különben meghalok előbb vagy utóbb, így elmentem vásárolni a közeli boltba, hogy aztán kisebb sokkot kapjak. Meg egy agyvérzést. Rángatózott a szemem, ahogy azt néztem, hogy Yixing Suhoval beszélget a zöldséges pultnál igen jó hangulatban. Mégis mióta vannak egyáltalán köszönőviszonyban, nemhogy még…?!

- Te mégis mi a jó istent csinálsz? - dühösen ragadtam meg Suho vállát és kész voltam beverni neki egyet, de Yixing nem engedte. - Még véded azok után, amit csinált veled?

- Joonmyunnál lakom jelenleg, úgyhogy örülnék neki, ha nem-

- Hogy mi csinálsz?! - vágtam a szavába ledöbbenve. - Na nem! - megmarkoltam vékony csuklóját és egyáltalán nem finoman húztam kifelé. Azok után, hogy majdnem megerőszakolta még… Istenem, Yixing nem normális!

- Engedj el! Hallod?! Engedj már el!

- Ne is reménykedj benne! - és valóban nem engedtem el. Egészen hazáig vonszoltam őt és szartam bele, hogy mások ezt milyen szemmel nézték. Ikrek vagyunk, majd valami testvéri veszekedésnek elkönyvelik azt ennyi. - Elment az eszed? - üvöltöttem neki már a lakás zárt ajtaja mögött. - Nem emlékszel, hogy mit tett veled?

- De, nagyon is! De - nem mintha rád tartozna - van valakije, akivel történetesen együtt él és-

- Ki nem szarja le? Attól még hozzád érhet! A gondolattól is rosszul vagyok, hogy…

- Mégis mit érdekel az téged, hogy mit csinál velem? - szegezett nekem egy olyan kérdést, amire igazából nem is tudtam, hogy mit kéne mondanom. Tényleg, mit érdekel engem? Csak… Csak nem féltékeny vagyok? Ha már nem szeretem, miért vagyok az?

- Szakítottunk, nem? Azzal fekszem össze, akivel csak akarok! - lelki szemeim előtt megjelent, ahogy más alatt vonaglik, nyög úgy, ahogy alattam szokott és… És tényleg kibaszott féltékeny lettem. - Nagyon szükségem van rá, hogy végre valaki istenigazából kielégítsen, ha nem te… - megvonta a vállát. - Majd más - valami elpattant bennem, mert olyan erővel löktem neki a bejárati ajtónak, hogy még nekem is fájt a koppanás, de nagyon nem érdekelt.

- Hogy mi? - súgtam csöndesen ajkaira, majd vadul neki is estem. Meglepődve nyögött bele a csókba, majd ellenkezni kezdett úgy, hogy kezeivel megpróbált lelökni magától, de nyilván nem ment neki. Még mindig én voltam az erősebb kettőnk közül. A fához szorítottam csuklóit, mire az egyik lábával megrúgott és erre már reagáltam, hátrébb húzódtam tőle, majd belenéztem a szemeibe.

- Lay… - forró lehelete arcomnak csapódott, ahogy lihegett. - Ez-Ez mi… Volt? Azt hittem…

- Nem akarlak mással látni! Eszedbe se jusson többet elhagyni!

- Mi az, hogy én? Te voltál az, aki szakított!

- Nos, ténylegesen nem mondtam semmit se - vigyorogtam rá, de Yixing ezt nem díjazta; mérgesen nézett rám, majd elfordította a fejét. Bármennyire is próbáltam elérni, aznap többet nem szólt hozzám. Vagy utána. A következő napokban, hetekben igen hűvös légkör uralkodott a Zhang albérlet környékén. És én nem értettem a dolgot, Yixing elvileg szeret, miért nem bocsátott meg? Máskor is vesztünk már össze, de ilyen még sosem volt. De azt még inkább nem értettem, hogy engem miért zavar ez, hiszen… Már nem szeretem, nem?

***

Frusztráltan fújtam ki a levegőt Yixing egyetemének parkjában. Nem az én műfajom volt ez, de valakinek békülnie kellett és mivel ő megmakacsolta teljesen magát, én maradtam. Hosszú időbe telt mire rávettem erre magamat és ezért fájt olyan nagyon, amikor megláttam egy sráccal beszélgetni jókedvűen. Ajkain ott ült az az édes mosoly, amit régen oly sokszor láttam, de most nem nekem mutatta.

Az elmúlt napokban rájöttem, hogy nem nem szeretem már őt, egyszerűen csak olyan megszokottá vált az életünk, hogy meguntam. Mármint nem őt, hanem az életünket. De csak most jöttem rá, miközben ez a dráma folyt köztünk. Szükségem volt rá, hogy Yixing ismét úgy nézzem rám, úgy érezzen irántam, mint régen. Ne holmi ismeretlen pasikra pillantson rá.

- Yixing… - szólítottam meg csöndesen, majd megálltam mellette. Ahogy észrevett düh lobbant szép szemeiben és sértetten fordította el fejét tőlem. És ez még mindig szarul esett.

- Azt a kurva! Nem is mondtad, hogy van egy hasonmásod, Yixing! - ennyi elég is volt. Már most nem bírom a srácot…

- Nem a hasonmásom, Baekhyun. Az ikertestvérem, Lay. És kurvára nem vágom, hogy mit keres itt… Ha jól tudom, azt mondta, hogy sose fog egyetem közelébe menni - megrándult a szemem alja és se szó, se beszéd elrángattam őt. Nem is igazán tudtam, hogy hova menjek, nem voltam ismert ezen a környéken, így végül az épület mögé húzódtam be vele.

- Mi a faszomért csinálod mindig ezt? - esett nekem azonnal, amit ketten maradtunk. - Ne cibálj ide-oda, amikor kedved tartja! Nem vagyok a-

- Az isten szerelmére! Egyszer az életben nem tudnád befogni? - vágtam vissza neki, mire íriszeibe szomorúság költözött. Tudtam, hogy megbántottam már megint és most alapja is volt. Sosem volt olyan, aki nem hagyná a másiknak, hogy beszéljen, így ez elég alaptalan vád volt, de csak úgy kicsúszott.

- Jól van… - suttogta halkan, majd megköszörülte a torkát és arrébb lépett tőlem. - Itt fejezzük be… Ez… Ez nem megy… - tett pár lépést, de nem engedtem neki többet, gyorsan utána nyúltam és átöleltem hátulról.

- Yixing, kérlek, csak menjünk haza!

- Órára kell mennem! - jelentette ki fagyos hangon, félre tolta kezeimet és ott is hagyott. Hát ez jobban fájt, mint hittem… Miért nem békül ki velem? Szeret, nem? Akkor miért akar haragban lenni, ahelyett, hogy újra szent lenne a béke közöttünk?

***

Talán soha az életbe nem voltam még olyan ingerült, mint mikor Yixingre vártam, hogy hazaérjen. De aztán mikor hazaért… Na, akkor lettem csak igazán dühös. És döbbent. Totál meg voltam lepődve, ahogy néztem az alkoholtól kipirult arcát, ahogy azt figyeltem, hogy próbál egyenesen menni a folyosón, ahogy azt hallgattam, hogy halkan fel-felcsuklik néha. Ez nagyon nem vallott rá. Mégis mikor lett olyan, mint… Mint én? Régen?

- Yixing! - szóltam utána erős, határozott hangon. Egy fél másodpercre megállt, horkantott egyet és már ment is tovább. Nos, elnézve a hangulatát, még mindig örülhetek, hogy legalább ide jött haza és nem máshol éjszakázott. - Yixing!

- Mi a franc van? - mordult rám, majd felém fordult, de a váratlan és gyors mozdulattól megtántorodott és majdnem összeesett. Mondanám, hogy szerencse, hogy ez nem történt meg, de jobban örültem volna neki, ha ez és nem az utána lévő esik meg vele, ugyanis elhányta magát. Ott a folyosó kellős közepén, rá a mélyvörös szőnyegre. Reagálni is képtelen voltam a dologra, így jobb ötlet híján csak felkaptam és elindultam vele a fürdő felé.

- Teszel le! Nem hallod? Tegyél le! Lay! - elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott mikor évekkel ezelőtt üvöltötte ezt nekem, még a ház udvarában. Talán neki is eszébe jutott, talán csak reflexből jött neki, nem tudom, de ismét azt tette, mint múltkor és gyomron rúgott. Most nem estem el, helyette előjött az ideges Lay és nekilöktem a fürdőszoba falának.

- Csak segíteni akarok, baszki! Nem lennél képes hagyni?

- Nincs szükségem a segítségedre! Nincs szükségem semmire tőled! Nincs szükségem rád!

- Ohh, a rohadt…! Yixing, mi az isten bajod van már? Úgy viselkedsz, mint egy hisztis picsa! - utolsó mondatomra elhallgatott és olyan megbántott arcot mutatott nekem, amit még sosem láttam tőle. Verjenek halálra sem fogom tudni megérteni, hogy Yixingnek mégis mi a franc baja van. Nem értettem őt. Mindig is visszafogott, gyengéd, jóságos jellem volt. Sosem volt ilyen… Ilyen… Sosem volt olyan, mint én. Kezd úgy viselkedni totálisan, mint amilyen én voltam középiskolás korunkban. Iszik, a kezét elnézve verekedett és ilyen kurva közelről érzem rajta a cigi szagot. És talán füvet is.

- Nem vagyok hisztis picsa!

- Ohh, nem, persze, hogy nem - gúnyos hangomra felhúzta az orrát, majd megpróbált eltolni magától, de még mindig nem volt elég erős hozzá. Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy igyekezett szabadulni tőlem, mert rohadt édesnek találtam durcás arcát. És a helyzetet meg… Izgatónak.

Yixing sosem ellenkezett velem semmiben, ha egy egyértelmű jelzést tettem, miszerint szexelni akarok, ő nem mondott nekem nemet. Ha ide vagy oda akartam menni soha nem mondta azt, hogy nem mehetek el. Csak mostanában kezdett el így viselkedni, eddig bármit is kértem az úgy volt. Lásd, kaja készítés.

Nem vágtam mi változott, de most egyáltalán nem éreztem úgy, hogy unalmas az életünk. Persze ettől függetlenül nem tetszett a mostani modora, az ivás, a fű meg ezek, de az, hogy ellenkezett az… Bejött.

Erősen fogtam át vékony csuklóit, nekiszorítottam őket a halványkék falnak, majd szenvedélyesen martam a vörös ajkakra. Yixing elfojtott hangon nyöszörgött és továbbra is próbált szabadulni, de nem engedtem neki, sőt, egyre jobban nyomtam magam hozzá.

Meglepően sokáig ellenállt és kezdtem tényleg kétségbe esni, hogy már talán nincsenek is neki érzési irántam, mikor is egy elhaló sóhaj után megadóan simult hozzám. Győzedelmes vigyor kúszott arcomra, ahogy megéreztem ékes bizonyítékát mennyire is tetszik neki a dolog. Elengedtem kezét, hogy végigsimítsak testén, de akkor olyan dolog történt, ami nem hittem volna, hogy megeshet. Legalábbis velem. Vagyis úgy, hogy Yixing teszi velem. Megütött.

Totál meghökkenve pislogtam rá és nem azért, mert fájt volna vagy valami, Yixingben nem volt annyi erő, hogy olyat üthessen, ami fáj nekem, hanem mert… Körülbelül egymillió darabra tört a szívem tőle. Ha jól éreztem. Lehet, hogy még többe. Sosem hittem volna, hogy ez megtörténhet. Persze, most lehetne mondani, hogy már rúgott belém meg hasonlók, de azt tehetetlenségében csinálta velem, ez most szándékos volt.

- Hagyj békén! - jelentette ki, majd kifordult a helyiségből és otthagyott. Na, jól van, eddig tűrtem! Olyan hévvel rántottam vissza, hogy hallottam a karjában a csontok reccsenését, majd megláttam szemeiben a kín okozta könnyeket. De nem érdekelt. Magyarázatot akartam.

- Yixing, utoljára kérdezem szépen, mi a franc bajod van? - türelmetlenül vártam válaszát és mikor nem kaptam mást, mint csöndes sírdogálást, idegesen vertem bele a falba a feje mellett. - Yix-

- Lay… - szólalt meg végre, bár hangját alig hallottam. - Szeretsz te még engem?

- Mi van? Hogy kérdezhetsz ilyet?

- Csak válaszolj! - de nem válaszoltam. Magam sem tudom, hogy miért. Szeretem, akkor miért nem mondtam ki?