Sziasztok :) Meg is jöttem az új résszel még munka előtt, Chanyeol bekeményít, Chen kiönti a szívét, Lay pedig döntésre jut. Remélem tetszeni
fog, kellemes olvasást ^^
27. Fejezet
Yixing
Közel álltam egy szívinfarktushoz, mikor megláttam
Chanyeolt, de amint beszélni kezdett még rosszabb lett a helyzet. Kibaszott
bűntudat lett úrrá rajtam, hogy… Hogy igaza volt. A háta mögött csináltuk.
Istenem, mégis mit gondoltam? Hogy lehettem ilyen… Ilyen… Erre van egyáltalán
szó?
- Mi van? Nehéz válaszolni? Napok óta? - csönd. -
Hetek óta? - még mindig csönd. - Jézusom, azt ne mondjátok, hogy már hónapok
óta megy!
- Chanyeol… - olyan rekedt volt a hangom mikor
megszólaltam, hogy először fel se ismertem. - Kérlek… Kérlek, beszéljük meg…
- Mégis mit kellene ezen megbeszélni? Na, nem mintha
nagyon úgy tűnne, hogy lenne mit mondanotok. Vagy van? - sosem láttam Chanyeol
íriszeit ilyen dühösnek. Ő nem ilyen típus volt és emiatt még rosszabbul
éreztem magamat. Hol van az a kedves tekintet, ami ismertem? Ha teljesen
tönkretettem azt nem bírom ki...
- Mi… Kérlek, ne haragudj! Mi csak… - próbáltam
magyarázkodni, de igazából ötletem se volt, hogy mit mondhatnék neki.
Segélykérően néztem Chenre, de ő még mindig csak a padlóra meredt.
- Nem sokra megyek a bocsánatkéréssel! Szerinted attól
jobb lesz nekem? Szerinted attól kevésbé érzem majd magam elárulva? Hmm? Hogy
tehetted ezt velem? Miért nem voltál már az elején őszinte? - Chanyeol kérdései
csak úgy záporoztak az én könnyeimmel egyetemben. Hogy tehettem ezt vele?
- Most már nem akarsz őszinte lenni velem?
- Chanyeol, én…
- Mondj már valamit, az istenért! - kiáltott rám, mire
összerándultam.
- Kérlek...
- Nem vagy jobb, nem vagy másabb Jongdae-nál,
tökéletesen összeilletek!
Jongdae
Sosem éreztem magam olyan szarul, mint mikor azt
hallgattam, hogy Chanyeol dühösen és elkeseredetten magyaráz Lay-nek, de mikor
ráordított és burkoltan lekurvázta szegényt, elszakadt a cérna. Testem magától
cselekedett, előrelendültem és egy hatalmasat bemostam volt legjobb
barátomnak.
Döbbenten nézett fel rám a földről, majd felugrott és
visszavágott. El se hittem, hogy megint Chanyeollal verekedtem Lay miatt, bár
most fordított felállásban; akkor ő volt az, aki védte, most én vagyok az. Lay,
hogy változtattál meg ennyire?
- Kérlek… Hagyjátok abba… - Lay megtört hangja alig
jutott el a fülemig, de a halk koppanást tökéletesen hallottam. Szívem
kihagyott vagy két ütemet, mikor megláttam ájultan feküdni a földön, rögtön
leszálltam Chanyeolról és hozzá siettem.
- Lay… Most kellett ez? - sziszegtem ingerülten
Chanyeolnak. - Tudod, hogy Lay… - hangom elhalt, miközben megpróbáltam felszedni
őt a padlóról és meg tudtam tartani, pedig eddig sose sikerült. Az adrenalin
biztos. Már nyílt a szám, hogy mindennek elhordjam hajdani barátomat, mikor
is kivágódott az ajtó.
- Mi a jó franc van itt? Nem órán lenne a helyük?
Magukkal csak a baj van! - Mr. Hyunnak kb vérben forgott a szeme, ahogy
egyikünkről a másikunkra tekintett, de amint észrevette Lay-t el is párolgott a
haragja. - Mi történt?
Yixing
Úgy éreztem, hogy már tényleg nem bírok többet
elviselni. Chanyeol meg Chen legjobb barátok voltak és én most ezt tönkretettem.
Mérhetetlenül fájt a szívem, ahogy kettejüket figyeltem miközben verekedtek. Már
megint.
Próbáltam szólni nekik, hogy fejezzék be, de olyan
csöndes volt a hangom, hogy még én is nagyon nehezen hallottam saját magamat,
nemhogy ők. Remegő kezekkel nyúltam a nyakamhoz, nem kaptam levegőt. Igyekeztem
kissé meglazítani a pulóvert, hogy ne érezzem úgy, hogy mindjárt megfulladok,
de nem segített. Istenem, már megint pánikrohamom lesz? De az a roham
nem jött. Vagy igen, de én már nem voltam akkor magamnál.
Mikor legközelebb kinyitottam a szemeimet vakító
fehérség fogadott és most kifejezetten hamar leesett hol vagyok. Kórházban.
Ingerülten löktem félre a takarót, mert már rohadtul elegem volt ebből az egész
helyzetből és nekiindultam, hogy megkeressem a ruháimat. Mi a jó faszomért
öltöztetnek át, ha úgy se maradok itt?
Morogva cseréltem le a kórházi szettet és már siettem
is kifelé, csakhogy minél előbb elintézhessem a papírokat és húzhassak innen a
picsába. Kinyitottam az ajtót és már léptem is volna ki, mikor meghallottam
Chent Chanyeollal beszélgetni, így visszahúzódtam és… Nos, nem szép
dolog, de hallgatózni kezdtem.
Ahogy a diskurzus haladt előre, úgy éreztem magam
egyre szemetebb alaknak, úgy szorult egyre jobban össze a szívem és úgy
lepődtem meg egyre jobban. Már tényleg nem értek semmit se...
Jongdae
Idegesen járt fel-le a lábam, miközben arra vártam,
hogy végre valaki kinyögjön valamit Lay-ről, de ez nem következett be. Az orvos
szó nélkül elsétált mellettem és egyenesen Mr. Hyunhoz lépett. Beszélgetni
kezdtek és én is oda akartam menni, de Chanyeol elém állt, így nem tudtam.
Néhány pillanatig figyelt, majd letelepedett és a mellette lévő székre bökött,
hogy üljek le én is.
Kellemetlen szájízzel tettem eleget néma kérésének, de
nem közvetlenül mellé tettem le magamat, hanem eggyel arrébb. Nem szólt egy
szót sem, csak közelebb húzódott és kezét a - még mindig rángatózó - térdemre
helyezte, hogy abbahagyjam. Hosszú percek teltek el teljes kussban, mire
Chanyeol megszólalt. Sosem éreztem magam kényelmetlenül mellette, de most
igen.
- Jongdae… Olyan régóta vagyunk barátok, miért nem
mondtad? - hangja már nem volt ingerült, bár a megszokott sem, inkább olyan
semleges.
- Mégis hogy mondhattam volna el neked? “Hé, haver,
tudom, jártok Lay-jel, de figyu, már gyerekkorom óta szeretem, nem dobnád?”
Szerinted ez normális lett volna?
- Nem tudom, de legalább őszinte lett volna! Yixinget
nem ismerem olyan rég, mint téged és hamar rájöttem, hogy ő nem az a nyílt
típus, ő inkább magába fojt, eltitkol dolgokat, de téged… Istenem, évek óta
vagyunk haverok, de nem tudtad volna mondani, hogy… Hogy… Valamit!
- Mondtam, hogy ne gyere össze vele! - kaptam rá a
tekintetemet felháborodottan.
- Azt mondtad, nem kedveled! Ha megmondod, hogy hogyan
érzel iránta, most nem itt tartanánk! Én… Még ha fájt is volna, átengedtem
volna neked, hiszen legjobb barátok vagyunk! Ismerlek, mint a rossz pénzt;
tudom, hogy nincsenek akárki iránt érzéseid - Miért viselkedsz így,
Chanyeol? Fáj, hogy becsaptalak és most még megértő is vagy velem? Miért nem
üvöltesz, mint a próbateremben?
- Te ezt nem érted Chanyeol…
- Hát magyarázd el!
Yixing
Sosem voltam az a fajta, aki kihallgat másokat, de… De
nagyon kíváncsi voltam a beszélgetésükre. Amikor Chen száját elhagyta, hogy már
gyerekként is szeretett, nagyon meglepődtem. Hiszen… Hiszen akkor még csak
tizenkettő volt!
Aztán, ahogy Chanyeol azt mondta, hogy átengedett
volna neki… Nos, az kurvára rosszul esett. Mégis mi vagyok én? Valami tárgy,
amit egymás között adhatnak-vehetnek?
Fájó szívvel húzódtam vissza az ajtó mögé és már
csuktam is volna be, mikor Chanyeol magyarázatot követelt, ami engem is
érdekelt, így csak csöndesen leültem a földre, majd fülelni kezdtem az apró
résen keresztül. Már mást se csinálok, mint hallgatózom… Szép mondhatom… És
én még azt hittem, hogy rosszabb már nem lehetek…
- Lay… Ő… Igen fontos része volt régen az életemnek… A
családjaink is jóban voltak, mondhatni meglepő lett volna, ha nem vagyunk
barátok. Tudod, ő régen… Régen igazán vidám, élettel teli srác volt, mindig
nevetett, bármit megtett volna a barátaiért. - Igen, hajdanán még sűrűn
nevetettem. Bármin, amin csak lehetett… - Értem… Ezért szerettem bele.
Megvédett engem, mikor más nem tette. Tudod, hogy én sosem voltam jó gyerek, ez
akkoriban sem volt máshogy, persze annál jobb voltam, mint most, de… Szóval
elég gyakran kerestem a bajt. Egyszer verekedésbe keveredtem néhány idősebb,
középiskolás fiúval, elég csúnyán helyben hagytak volna, ha nem jön Lay… Akkor
nagyon összeverték őt. Helyettem... - összevont szemöldökkel próbáltam
felidézni azt az esetet, de nem igazán akart beugrani róla semmi sem, aztán
ahogy Chen folytatta rájöttem miért. - Kórházba került agyrázkódással, később
kiderült, hogy semmire sem emlékszik abból az estéből… Rossz ember vagyok,
amiért ennek örülök? - Chen hangja váratlanul sírossá vált és alig
fél másodperccel később meg is hallottam a halk zokogást. Tényleg ilyen
régóta szeretsz, Chen? Miért nem mondtad előbb? Mielőtt még ilyen bonyolultra
fordult minden…
Jongdae
Nem szerettem kiönteni a szívemet senki sem,
Chanyeolnak sem mondtam soha mélyreható dolgokat. Persze az is közrejátszatott,
hogy nagyon elnyomtam magamban mindent, aminek csak köze volt Lay-hez. Vagy
bármi érzelmes cucchoz. Egyszerűen én… Én nem voltam ilyen típusú ember. Lay,
tényleg nagyon megváltoztattál.
Míg beszéltem egyszer sem néztem rá Chanyeolra, de
mikor kicsúszott a számon egy költői kérdésnek szánt mondat, felé fordultam.
Bár először nem vártam választ, aztán már mégis, ezért pillantottam rá. Ő csak
bámult maga elé és szinte láttam magam előtt, ahogy próbálja feldolgozni az
elhangzottakat. Végül kifújta a levegőt, felállt, majd megszólalt olyan fagyos
hangon, amit még sosem hallottam tőle.
- Beszélj Yixinggel! - és otthagyott. Totál
szétcsúszva, sírva ültem a rozoga kis fehér műanyag széken úgy, mint, aki
valami csodára vár. Talán tényleg arra vártam, nem tudom. Olyan lassan
egyenesedtem fel, mint egy száz éves öreg, majd még annál is lassabban indultam
el Lay szobája felé. Alig volt erőm ráütni az ajtóra, így szinte hangja sem
volt a kopogásomnak, valószínűleg ezért is volt, hogy mikor beléptem, egy ijedt
szempárral találtam szembe magamat.
- Lay… - leheltem csöndesen. - Beszélnünk kell… - nem
mondott semmit sem, csak bólintott és letelepedett az ágyra. Eleinte még én is
úgy terveztem, hogy leülök mellé, de aztán inkább csak megálltam előtte.
- Az, ami volt közöttünk… - meglepődtem, hogy ő volt
az, aki előbb beszélni kezdett, de nem vágtam közbe, hagytam had mondja el,
amit akar. - Nagyon undorító dolgot tettünk Chanyeollal…
- Tudom - motyogtam halkan. - El kellett… El kellett
volna mondani neki… Még az elején… N-Nem neked. Nekem. Őszintének kellett volna
lennem vele, veled kapcsolatban. És veled is. Lay… Szere-
- Ki ne mondd! - Lay hűvös megnyilvánulása körülbelül
ezer darabra törte a szívemet, de aztán még folytatta, amivel még jobban
összezúzott. - Mi sosem leszünk együtt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése