Sziasztok :) Megérkeztem a LayChen új részével,
a szokottnál kicsit később, de sajnos eléggé elhavazódtam sok dologban. Na de a
lényeg, hogy most itt van a 33. fejezet. Kellemes olvasást ^^
33. Fejezet
Yixing
Chen nyugtatásképp rángatózó lábamra helyezte a
tenyerét, de sajnos szart se segített. Olyan sebesen járt fel-alá, hogy
csodálom nem indult el külön utakon. Idegesen markoltam bele a hajamba és kész
voltam kitépni egy jókora tincset belőle, de megakadályozott benne, mert
óvatosan csuklóimra fogott mielőtt még megtehettem volna.
- Nyugodj meg! Semmit nem segí-
- De nem tudok! - kiáltottam rá, majd mikor eljutott a
tudatomig, hogy mit tettem, rögtön bocsánatot kértem tőle, de ő csak
elmosolyodott. - Én… Én nem értem… Mégis hogy lehet, hogy… Hiszen nem az apám!
Az orvos hogy egyezhetett bele az itt maradásomba? Ez… - hangom elhalt, ahogy
Chen felállt mellőlem és már megijedtem, hogy valami gond van, de nem, csak a
ruháimért ment.
- Öltözz át!
- Mi?
- Öltözz át! - ismételte meg, majd folytatta. - Egy
percig sem engedem, hogy maradj! Lefoglalom a kintieket, addig lépj le! -
annyira komolyan mondta, hogy egy pillanatra úgy ledöbbentem, hogy megmozdulni
se tudtam, csak pislogtam rá, de aztán bólintottam. Vagy legalábbis valami
reakciót adtam, mert Chen kiment. Most csak képzelődöm vagy tényleg még
jobban beleszerettem?
Nem gondolkoztam sokat a dolgon, elvégre sietnem
kellett meg… Minek? Ha úgy érzem, biztos úgy is van. Kapkodó mozdulatokkal
öltöztem fel, majd az ajtóhoz simulva kémleltem körbe odakint. Chen hevesen
gesztikulálva magyarázott az apjának és az orvosnak, de nem hallottam mit.
Azért Chenben is van annyi, hogy ne egy kórházban üvöltözzön. Mert tuti
akart, ismerve őt.
Egy idős nő tolószéke mögött elbújva másztam a lépcső
fele, amit ő nem nézett jó szemmel, de akkor épp magasról leszartam. Őszintén
bevallom, senki nem érdekelt akkor, csak ki akartam jutni onnan minél előbb és
mikor eljutottam a lépcsőig, tudtam, nyert ügyem van. Kint a kórház előtt állva
viszont halvány lila gőzöm se volt hova menjek. Mégis hova, kihez tudnék?
Jongdae
Finoman szólva kikelve magamból mondtam a magamét
apámnak és az orvosnak, de hangilag visszafogtam magamat, mert nem akartam
felverni az egész épületet. Igazából nem nagyon tudom mit hordtam össze, csak
beszéltem, hogy legyen elég ideje lelépnie Lay-nek. Aztán nekem is ki kell
valahogy jutnom, mielőtt észreveszik, hogy nincs itt.
Miután úgy éreztem elég volt és kifogytam a szitok
szavakból, egy hátra arccal elindultam kifelé. Ingerülten fújtam ki a levegőt
már kint az utcán, majd Lay-t kerestem szemeimmel, de nem láttam sehol sem,
amitől kétségbeestem. Baszki, remélem, nem kapták el és vágták egy
gumiszobába vagy isten tudja!
Tanácstalanul forgolódtam ide-oda, majd mikor tényleg
nem tűnt fel sehol sem, elővettem a telefonom, hogy felhívjam. Enyhén remegő
kezekkel tárcsáztam számát és esküszöm azalatt a három csöngés alatt, míg
felvette, belül meghaltam vagy százszor.
- Hol a szarban vagy? - szóltam bele a készülékbe
rögtön, meg se várva, hogy ő mondjon valamit.
- A szemben lévő édességboltban és épp rajtad nevetek
- valóban így volt. Mármint a röhögés, látni még mindig nem láttam, hiába
tudtam merre nézzek. - Édes vagy, ahogy ide-oda forgolódsz!
- Itt aggódok érted és-
- Köszönöm! - vágott a szavamba hihetetlenül lágy
hangon, mire az én drága szívem olyan tempóban kezdett el verni, hogy féltem
kiszakad a helyéről. Néha úgy érzem még jobban szerelmes vagyok, mint
előtte, de aztán rájövök, ez nem lehetséges. Már így is annyira szeretem,
amennyire csak lehet.
Yixing
Mérhetetlenül hálás voltam Chennek annyira, hogy azt
se tudtam, hogy hogy tudnám megköszönni neki. Talán ezért vitt a lábam egy
csokis üzletbe, nem tudom. De egyébként, nos… Chen nem is szereti nagyon az
édességet… Fancsali arccal néztem rá mikor bejött a boltba és alig lépett
kettőt, már rángattam is kifelé.
- Most-Most mi van? Hé!
- Menjünk máshova… El innen… - nem mondott semmit sem
csak hagyta, hogy egy buszig húzzam, majd meg se nézve hova tart, felszálltunk.
Fent a járművön már ő volt az, aki irányított, határozottan lépdelt a leghátsó
két ülés felé.
Tudtam, hogy csak nyugtásképp tette, de mikor
összefűzte ujjainkat, nem nyugodtam meg. Féltem, hogy valaki észreveszi, így
megpróbáltam kiszabadítani foglyul ejtett tagomat, de Chen nem engedte el.
Végül felsóhajtott és combjaink közé rejtette kezeinket. Jól esett, hogy nem
akar letagadni meg ilyenek, de azért nem szerettem volna, ha gond van a
kapcsolatunkból. Ezen téren. Elég baj volt már amúgy is.
- Lay… Miért… Miért nem siettél el valahova messzire?
Az a bolt nagyon közel volt és… Féltem, hogy még visszavisznek vagy valami -
neki dőltem az üvegnek és néhány percig csak kifelé meredtem mielőtt
válaszoltam volna.
- Mert nem tudtam hova menjek. Mégis hova tudtam
volna? Gőzöm se volt merre van a kolesz és… És nélküled mentem volna? Ugyan… -
a válaszom utolsó részétől zavarba jöttem és csak fokozódott mikor Chen
váratlanul odahajolt hozzám és arcom puszilt. Elvörösödve emeltem a szabad
kezem, hogy megüssem zavaromban, de elkapta azt és leszorította.
- Mit szólnál, ha… - a fülemhez hajolt és úgy
folytatta. - Randiznánk egyet?
Jongdae
Nagyon random gondolat volt ez a randi dolog, de úgy
voltam vele, hogy Lay-nek jót fog tenni egy kis kikapcsolódás, így amint
megvolt hova is menjünk, leszálltunk a buszról és átszálltunk egy másikra.
Ahogy egyre beljebb haladtunk a városba, Lay arca úgy vett fel egyre jobban
gyanakvó kifejezést. Igazán bízhatna bennem… Nem tervezem megölni.
- Mégis hova viszel te engem?
- Abba a sikátorba! - böktem át a nem túl
bizalomgerjesztő túloldalra egy vigyor kíséretében, majd közelebb hajoltam
hozzá. - Ott ütlek le és veszem el a szerveidet!
- Menj a picsába! - lökött meg nevetve. - De most
komolyan, hova megyünk? - nagy szemekkel pislogott rám és olyan édesen nézett,
hogy el akartam mondani neki, de nem tettem, mert kíváncsi voltam milyen fejet
vág, ha odaértünk. Kezdem úgy érezni, hogy talán túlságosan is szerelmes
vagyok. Ilyen gondolatok… Még hogy édes...
- Sajnálom, de valahogy meg kell élnem, most, hogy a
fater gyanítom végérvényesen végzett velem. Szóval… - átkaroltam a vállát,
miközben jót röhögtem magamban az arcát látva, majd gyengéden irányba
állítottam, mert a naiv Lay működésbe lépett és tényleg elhitte nekem, hogy a
sikátorhoz viszem. Lay ilyenkor tényleg túlontúl aranyos volt.
- Most akkor.... Mi van?
- Lay… Mondd, miért vagy ilyen édes naivan?
- Baszódj meg!
- Ohh, hidd el, nagyon szeretnék, de… - megálltam egy
félreeső kis utca egyik épületének kopottas ajtajánál, majd kitártam előtte
azt, miután kutattam kicsit a fém eresz fölött. - Megjöttünk!
Yixing
Szájtátva pillantottam körbe a hatalmas helyiségben,
ami a környék és az ajtó ellenére rohadt jól nézett ki. Valami kis lepukkant
helyre számítottam, de pont az ellenkezőjét kaptam. Igazán hangulatos bár volt,
de kurvára nem vágtam mit akar itt Chen…
- Chen… Délelőtt tíz óra… Ugye nem akarsz a tegnap
után ma is vedelni? - vádlón pislogtam rá, mire megforgatta a szemét, majd egy
határozott mozdulattal megfordított és szembe találtam magamat egy óriási játék
arzenállal. Szemeim rögtön felcsillantak, ahogy észrevettem a bowling pályát. -
Mégis honnan ismersz te ilyen helyeket? - vigyorogtam rá.
- Igazából sehonnan - nevetett fel. - Sehun egy
haverjáé a hely. Én csak annyit kérdeztem tőle, hogy tud-e valami nyugis helyet
kettőnknek. Fogalmam sincs, hogy hogy intézte el, hogy ide jöhessünk, de nem is
érdekel. Komolyan, ha a veséjét ajánlotta se.
- Ma valahogy mindenkinek a szerveiről beszélsz.
Megártott a kórház? Vagy… Tényleg kétes ügyleteket folytatsz? - Chen csak sunyi
elmosolyodott, mire esküszöm, hogy tényleg átfutott az agyamon, hogy fura
dolgokban van benne, de nem sok időm maradt ezen gondolkodni, mert mikor
közelebb lépett hozzám, elfelejtettem kb mindent. Nem is húztam a dolgokat,
csak megragadtam a derekát és teljesen magamhoz vontam, majd megcsókoltam. Jó
érzés volt végre szabadon vele lenni, úgyhogy csak tettem, amit akartam. Meg,
amit nyilván ő akart. Elég egyértelmű jelzés adott szándékáról, amikor
nekilökött a biliárd asztalnak. Oké, ez a nap már csak jó lehet!
Jongdae
Kiéhezve kaptam ajkai után, mikor elhúzódott tőlem és
bár csak levegőt vett, nekem az is túl sok idő volt. Kuncogva baszakodott velem
még egy kicsit, de amikor rámarkoltam ágyékára, olyan vágy lobbant a sötét
íriszeiben, hogy egy pillanatra elfelejtettem lélegezni. Alig fél másodperccel
később már ő volt az, aki az asztalhoz szorított és beismerem, kissé fájt a
csípőm, ahogy szó szerint nekivágott. De nem firtattam, mert még mindig
kurvára bejött a vad Lay.
- És amúgy… - lihegett bele a nyakamba. - Akkor most
csak ketten leszünk?
- Mégis milyen perverz szándékaid vannak neked? -
kérdeztem egy huncut mosollyal, mire vékony zongora ujjai öven köré
kulcsolódtak. Ohh, baszki…
- Nem is tudom… Te mit szeretnél csinálni? - ajkai
óvatosan érintették bőrömet és akaratlanul is olyan hangosan felnyögtem, hogy
zavarba jöttem, pedig velem ez nem könnyen esik meg.
- Hát… Öhm… - nagyot nyeltem, amikor megéreztem hívős
ujjait a hasamon és bármennyire is szerettem volna valami fasza ki választ
adni, csak arra tudtam gondolni, hogy mit fogunk csinálni az elkövetkezendő
órácskában. Nagyon, nagyon perverz vagy, Kim Jongdae…
- Szóval semmit? - Lay szája széle lefelé konyult, de
láttam a szemeiben, hogy csak szórakozik. Istenem, de imádom ezt a fajta
Lay-t! - Hát jó… - álszomorúan lépett hátrébb, majd mintha mi sem történt
volna, nézelődni kezdett. Egyszer még tényleg sírba visz!
- Lay…
- Igen?
- Csak dugj már meg végre, az isten áldjon meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése